2018. március 22., csütörtök

Citromos petrezselyemgyökér


Ez az étel valószínűleg kevesebb izgalmat fog kiváltani, mint az epres pite, pedig garantáltan jóval többször készül nálam, hiába vagyok édességfan, süti azért még nálunk sincs minden nap. Mindenesetre melegen ajánlom, hogy próbáljátok ki, mert annyira finom, hogy az is kétpofára fogja tolni, aki még a húslevesből is kipiszkálta szerencsétlent, mert hát be kell látni, hogy jóval kevesebb rajongója van a petrezselyemgyökérnek, mint mondjuk ugye az epernek. Gyerekkoromban elképzelhetetlen volt, hogy egy falatot is egyek belőle, most már viszont kifejezetten szeretem. Ugye egész télen mindenféle vegyes és vegytelen zöldségeket eszünk, tepsiben, wokban vagy serpenyőben sütve (mindnek más íze van). Gyökeret is használok ezekhez, de magában még sosem csináltam. Pár napja épp a Ridikült néztem olyan szokásos negyedszemmel, és épp  a Buday Péter volt az egyik vendég, aki egy fehér pürét mutogatott, hogy az milyen finom, mindenhez. Meg azt is mondta, hogy citromot tesz hozzá, arra már nem figyeltem, mert nyilván elügettem egy másik irányba, hogy melyik változathoz, mert mintha többféle lett volna, de sajnos tényleg nem figyeltem rendesen. Mindenesetre ez a citrom szöget ütött a fejembe, mert egyrészt én eddig nem szoktam, másrészt elég jól hangzott. Szóval hozattam egy csomót gyökeret, és nekiláttam ennek a pürének. Sajnos nem figyeltem, hogyan főzi meg, gondoltam, abból baj nem lehet, hogy ha wokban megpirítom, és utána turmixolom. Egyébként ő tutira nem így csinálta, mert az övé szép fehér volt. De én szeretem a sült zöldség ízét.
Egy kis mellékszál, a zsiradékokról. Eddig főleg liba/kacsazsírban és olívaolajban utaztunk. Amióta kiderült a kutyák súlyos szárnyasallergiája, azóta sajnos nincs libazsír a házban, pedig szeretjük és egészségesnek is tartom. Alapvetően közös koszton vagyunk, általában főzök egy nagy adag húslevest (ez főleg marha), konfitálok egy nagy darab húst (ez mindig disznó), és ehhez főzök alkalomadtán belsőségeket (főleg lép, máj, vese, szív) - ebből mi nem eszünk:). A levest és a húst fekete bors nélkül, és minimális sóval gyártom, ezek utólag pótolhatóak, ha ember eszi. Ezekből a húsfélékből kapnak vegyesen, minél kevesebbet, 20% kéne, de ez tényleg nagyon kevés, szóval gyakran lesz belőle 40, sajnos. De igyekszem. A többi pedig mindenféle vegyes zöldség, ami épp van a háznál. (Zsuzsika néha kaphat egy kis szénhidrátot (rizs, köles, tojásmentes tészta), mert őt kicsit roborálni kellett a két műtét miatt.) Ezért a mi zöldségeinkhez sem használok szárnyas zsiradékot, hogy egyszerűbb legyen az ebek etetése, ne kelljen még arra is odafigyelnem, hogy melyik répa az övék, melyik a miénk. És igen, tudok a barfról, meg másról is, kutyaetetésben nyilván legalább annyi trend van, mint a miénkben, nem is szeretnék állást foglalni, tényleg fogalmam sincs, mi a jó. Most mi a Család utcába járunk, és nincs rá nyomós okunk, hogy ne azt etessük az ebekkel, amit ott mondanak. Amióta ezen a diétán vannak (kb. fél év), szemmel láthatóan jobban vannak, sokat fogytak, rájuk fért, energetikusabbak és fiatalosabbak. Kóficka irtóra lihegett régebben, most az teljesen elmaradt, remélem, nem azért van, mert most ugye nincs nagy kánikula. És igen, nagy strapa az etetésük, naponta kétszer, mert már elég idősek ahhoz, hogy két adagban egyenek. Főleg idő és energia, kis termetűek, nem kapnak sokat. De egész nap főzök és mosogatok, keresem a tuti megoldást, egyelőre még nincs meg. Na, szóval emiatt a libazsírt disznózsírra cseréltem. Lehet kapni jó minőségű boltit, szerencsére a sarki hentesnél, messzire nem kell érte mennem. Vagy ezt használjuk vagy olívaolajat, és pont.
Tehát disznózsíron pirítottam meg a wokban a feldarabolt gyökeret, természetesen só nélkül. Pont úgy, ahogy a többi zöldséget is szokom, tehát ha elkezdene leégni, de még nagyon kemény, akkor löttyintek alá pici vizet, mindig csak annyit, hogy ne égjen le. Amikor majdnem kész, akkor fűszerezem, Só, frissen darált fekete bors (márha kutyának nem szánom), és frissen facsart citrom. Hát ez valami mennyei, egyszerűen nem lehet abbahagyni. Mindenhez. Húshoz, tojáshoz, főzelékhez, rizshez, magában, mindenhogy. Még egy darabig úgysem lehet értelmes zöldségeket kapni, próbáljátok ki, nagyon, nagyon finom. Annyira jó, hogy én el sem jutottam a turmixolásig. Majd talán egyszer pürésítek, de egyelőre ezt eszem. És természetesen mindenmentes. Nincs benne se glutén, se tej, se tojás, se gabona, se cukor, szerintem még kalória sem sok. És ha majd lesz itthon petrezselyem zöldje, akkor azt is fogok rászórni egy jó nagy marékkal, tutira nem fogja elrontani.

És ha ilyen ügyesen eljutottatok idáig, akkor megérdemlitek a napi cukit. Először egy kis tésai hétvége, nehéz a kutyaélet errefelé. Zsuzsika még össze van stoppolva, azért van rajta ruci. Ez olyan egész napos program, amikor kint esik a majdnem hó, és fúj a szél. A cserépkályha mellett kezdjük.


Aztán a kanapénkon folytatjuk. Ha ott már túl meleg van.


Kóficka szülinapi ágyacskája majdnem mindig foglalt. Dagi cicánk imádja.


Zsuzsika is szereti. Csak ritkán fér bele. Főleg egyedül.


Azért Kófic is szokott benne feküdni.





4 megjegyzés:

Andi írta...

Jól hangzik, de még meggondolom... :-)

fortissimo írta...

olyan étvágy gerjesztően írod le, hogy hajlamos vagyok elhinni hogy finom :) Eccer biztos kipróbálom, aztán eldől . A kutyák rettenetesen édesek :)

csincsilla írta...

szerintem próbáld ki:)) mondjuk húsvétra, a sonka mellé:) és a kutyuknak átadom. szerintem is cukorfalatok. már amikor.

Zsén írta...

Ehhez meg kell várnom az új gyökeret, vagy átúsznom a Dunán bevásárolni, mert Szobtól Vácig csak nagyon fás petrezselyem létezik. Még Nagymaroson a piacon is csak olyant kaptam,hogy csak belefőzöm a levesbe, aztán kidobom (barátaink tyúkjainak.
Vagy az is jó???