Májusi kovászos kenyereim és kirándulás a Kaán Károly kilátóba

Megint kettőt sütöttem, és megint ugyanaz a recept, mint áprilisban. Úgy látszik, muszáj Csincsillát utánoznom, és most mindaddig ez lesz, amíg nem posztol valami újat, hogy aztán azt tudjam másolni. A hónap elején megpróbáltam újítani, rozsos kenyeret sütöttem, ami már egyszer sikerült, azért van a füzetemben, de most, a hónap első hetében annyira sok volt a munka, hogy nem voltam képes még azt a picit se odafigyelni a kenyérre, amennyit a kovász etetése, a géppel dagasztás és a hajtogatások, formázás igényelt volna, mindent, de mindent elrontottam. Nem akartam már megint a bénázásomról írni, úgyhogy azt a kenyeret le se fotóztam, de már alig van belőle, ezért kellett újra nekiállnom.

A hosszúkás kenyér így néz ki közelről kívülről és belülről:

A kerek pedig ilyen:

Azért is kellett gyorsan sütnöm, mert Judittal mentünk vasárnap kirándulni a Nagy-Hárs-hegyre, és azt hittem, viszek szendvicset, de aztán kiderült, hogy ebéd után találkozunk, fél 3-ra kell Hűvösvölgyben lennem. Ezt úgy szoktam megoldani, hogy elmegyek a Szentlélek térre bringával, majd a 29-es busszal Hűvösvölgybe. De most végig bringával akartam menni, nagyon rám fért egy ilyen húzós menet, mostanában elég kevés program jött össze sajnos.

A lakásomtól Hűvösvölgyig 17,226 km az út át a Margit-hídon, majd a Varsányi Irén utcán fel a Moszkva térig, onnan pedig a Szilágyi Erzsébeten Hűvösvölgy felé. Nagyon izgalmas volt, mert az ismert útvonalamról eltereltek, és egyszer csak bent voltam az erdőben, szerencsére erdei bringaúton, és nagyon kellett nyomni, mert nem tudtam, hogy jó helyen vagyok-e, jó helyre visz-e az út, és odaérek-e fél 3-ra a megbeszélt helyre. Végül is 1 óra 9 perc alatt tettem meg az utat (kábé ennyit mondott az útvonaltervező is), 14,9 km/órás átlagsebességgel a bringás computer szerint. A combom olyan volt, mint a beton. De szerencsére időben odaértem, és volt még 7 perc pihenőidőm is, mire megjött Judit.

A kirándulás isteni volt jó sokat nevettünk, és felmentünk a Kaán Károly kilátóba. A kilátó, ha valaki nem ismerné, így néz ki:

Kép innen

Akkora szerencsénk volt, hogy nem volt ott senki, ráadásul elég stabilnak néz ki az építmény, ezért a rettenetes tériszonyommal is megpróbálkoztam a felmászással. Nem is volt semmi gond, amíg az utolsó előtti emeleten meg nem éreztem, hogy a nagy szélben kileng a torony egy icipicit. Azazazaz nagyon fájdalmas volt, nyilallgatott a gyomromba, a torkomba, meg mindenhova, jó annak, aki nem ismeri az érzést. Az is lehetett a baj, hogy egy fiatal pár is feljött a kilátóba, és valamiért az már sok volt nekem. Nem baj, szépen, ügyesen lejöttem, amikor is egy kutya feküdt a lépcső aljában, de ezt az akadályt is leküzdöttük. Annyira sajnálom, hogy nem csináltunk egyetlen képet se, de a túlélésről szólt a dolog a kilátó utolsó előtti emeletén. Judit azért felment a tetejére is. Gyönyörű volt a kilátás már az alsóbb szintekről is, megérte kockáztatni az életemet.

Nem tudtuk megállapítani, hogy hány kilométer lehetett ez a túra, de olyan 4,5-5,5 km körül. Ezután még hazabringáztam, de az már laza volt, mert végig lejtett az út. Nagyon kellett! 

A napi cuki Amy itt nem stréber! Mellette egy újkutya van, akivel még nincsen jóban, de aztán még eggyel balra a kis tacsi, a legjobb barinője:

De azért szerintem mégiscsak stréber, ha jól megnézi az ember, ő veszi a legkomolyabban a feladatot, meg az ő kicsike barátnője. 

Itt jól látszik a legjobb barinő, Lufi is (végre megtudtam a nevét)! Láttam egy videón, amiben fájt Amy hasa a napköziben, és Lufi puszilgatta őt.