2013. június 20., csütörtök

Epres és citromos joghurthab


Emlékszik még rá valaki? Kis, magas műanyag dobozkákban lehetett kapni.  Kicsit savanykás volt, kicsit édes, és az állaga meg maga a tökély. Imádtam. Ma amikor annyi vackot lehet ilyen kis dobozkákban kapni, ez valahogy nincs, fogalmam sincs, miért nem. Hát akkor csináltam magamnak. Eltekintve attól, hogy igazi eperből volt, és annak ugye nincs olyan finom eperaroma íze, azért jó lett. Ez már a második adag volt, mert az első nagyon hamar eltűnt, főleg én tehetek róla, bármennyit meg tudok enni belőle.

Hozzávalók:
5 dl joghurt
2 dl tejszín
25 dkg eper vagy 2 citrom
1 zacsi aldis sofort zselatin (30 g)
cukor (vagy olyasmi), vaníliapaszta

Összekeverem a joghurtot az összetört eperrel vagy a citromok kinyomott levével meg az egyik reszelt héjával. Vanília, cukor (vagy olyasmi). Túlízesítem, mert a tejszín még le fog venni az ízéből. Habbá verem a tejszínt egy kis porcukorral, rákanalazom az ízesített joghurtra. Jobb kézbe fakanál, balba sofort zselatinos zacsi, és lassan szórom bele, jobbal meg rendületlenül keverem. Utána ilyen-olyan bödönkékbe töltöm, irány a hűtő. Sajnos nehéz rész következik, legalább egy napot hagyni kell állni, akkor lesz tökéletes az állaga. Néha sikerül, néha nem, mármint az ál(l)tatás. Az epres sem rossz, de a citromos egyszerűen mennyei, főleg ebben a hőségben. Egyébként másodjára az epreset nem is joghurtból csináltam, hanem sűrű aludttejből (ami tudvalevőleg romlott tejből készül, legalábbis nálunk). Úgy is isteni lett.

Itt talán jól látszik az állaga. A tetején egyébként hársfavirág van, éppen folyamatosan hullik az udvarunkon.


Napi cukinak meg egy kis Zsuzsi, mert hogy rég volt.


2013. június 17., hétfő

Krumpli salátával, gombával, magyarázkodással


Íme a legújabb kedvenc, már csak azért sem főzök, mert ha lehet, ezt esszük. Újkrumpli megmosva, kicsi olajban megforgatva, megsózva, aztán tepsiben, forró sütőben megsütve. A Vidék íze fotózáson tanultam, fogalmam sincs, hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe. Imádjuk a sütőben sült krumplit, télen van, amikor 5 kilót is betoltam egyszerre a sütőbe (ha már megy, mármint a sütő, akkor legyen rá oka), pár nap alatt elkopik bármennyi. Az újkrumplit is imádom, bárhogy, de sütőben így még sosem sütöttem. Hát isteni. Krémesre sül, és egyszerűen nem lehet abbahagyni. Jó sós fetával meg salátával (itt hideg kapros szósszal), egyszerűen mennyei.


Vasárnap Rebeka végre elrángatott minket a Szimplába piacolni, isteni volt, elköltöttünk egy vagyont, és a sokszorosát ott tudtuk volna hagyni. Isteniek voltak a sajtok, a lekvárok, gyönyörűek a gyümölcsök, egyáltalán nagyon jó volt. Sok más mellett vettünk szuperfriss gombát és szarvasgombás olajat. Ebből lett a grillezett töltött gomba: alulra ment pár csepp szarvasgombás olaj, arra a petrezselyemmel, mentával, borssal elkevert juhtúró, aztán mindez szépen megsült a grillen. A gomba másik részét meg felszeletelve megsütöttük, miután kakukkfüves olajban megforgattuk, hát az sem lett rossz:) És ehhez is nagyon jó volt a sütőben sült újkrumpli (itt csak melegszik).

A hétvégémet pedig az én édes kicsi cicám gyógyításával töltöttem. Pénteken kivételesen emberi időben hazaértem, gondoltam, végre eljutok bevásárolni meg talán szedek egy kis epret is (ha már úgyis bent lakunk az Eper Bermuda Háromszög közepén). Aztán mindebből nem lett semmi, mert megláttam ÉÉKC-t, meg hogy a fél pofija olyan, mintha egy nagy szilvát szopogatna. Nagyon fel volt dagadva, mikor máskor, mint péntek délután. ÉÉKC teljesen kezelhetetlen idegenek számára, nem tűri, hogy hozzáérjenek, fájdalomküszöbe nem nulla, hanem mínusz, együttműködési hajlandósága még ennél is kevesebb. Totális csőd mindenféle állatorvosi kezelése, pedig valahogy mindig összeszed valami baromságot. Többfelé próbálkoztunk, általában már megvizsgálni sem lehet, nemhogy kezelni (és ugye elaltatni sem, mert ahhoz is meg kéne szúrni). Katasztrófa. Na, most is odáig sikerült eljutni, hogy írtak fel neki antibiotikumot, nem lehetett megszúrni, tehát mind a közelebbi vizsgálat, mind az injekcióban beadható antibiotikum elmaradt. Nagyon féltem, hogy majd a gyógyszert sem tudom beadni, mivel csak kajával lehet belejuttatni (a kutyák torkába bármikor könyékig lenyúlok, a ÉÉKC rég leharapná a kezemet már a gondolatra is). Bevásároltam méregdrága luxus cicapástétomokból, és ezekből hajlandó volt egy-egy mokkáskanálnyit enni reggel és este, ennyiben pont elfért a gyógyszere. A feje meg csak egyre dagadt, nagyon szarul érezte magát, és persze én is. Vasárnap reggelre végre felfakadt ez a tályog, most van egy lyukas macskánk, nem is annyira csinos, mint szokott, de mintha már javulna, még eszeget is szépen. Még azt is hagyja, hogy betadine-nal lekezeljem azt a ronda lyukat rajta. Nem tudom, mitől alakul ki egy ilyen vacak. Csináltam róla képet, de mégiscsak egy gasztroblog, nem teszem be:) Majd ha már kicsit kikupálódott:) Hát szóval ilyesmivel töltöm az időmet. És ezért nem fényképeztem le például most sem a gyümölcsös joghurthabokat meg a végre tuti finom gluténmentes kenyeremet. De talán majd egyszer oda is eljutok.

Sokgyümölcsös pite (gluténmentes)

Hihetetlen, hogy egy hónapja nem jártam erre. Mondjuk, a helyzet változatlan, keveset főzök, még kevesebbet sütök, nem is tudom, mit eszünk. Ha véletlenül főzök, akkor meg nem fényképezem le. Ha véletlenül lefényképezem, akkor tuti elveszítem a cetlit, amire felírtam a receptet. Ez is csak azért van meg, mert elküldtem valakinek. Pedig nagyon sürgős posztolni, mert annyira finom, és még éppen van hozzá eper meg rebarbara, a cseresznye meg éppen nélkül. Úgy indult az egész, hogy kaptam egy hatalmas csokor rebarbarát, és ahhoz kerestem a kabátot. Epret mindenféleképpen szerettem volna hozzárakni, mert iszonyat jól állnak egymáshoz, cseresznye meg volt otthon, és elég jó beleillett a csapatba. Tulajdonképpen egy kókuszos klafuti, és attól nagyon finom, hogy a háromféle nagyon más ízű gyümölcs váltakozik a tetején.

Hozzávalók:
- 3 egész tojás
- vanília (én mostanában pasztát használok, hála Szilvinek)
- olyan 5 dkg olvasztott vaj
- kb. 2 dl joghurt
- kb. 1,5 dl tejszín
- kb. 10 dkg kókuszreszelék
- cukor vagy édesítőszer, nem sok



Ezt mind összekevertem egy tálban. Utána annyi rizslisztet és sparos gluténmentes lisztet (fele-fele arányban) adtam hozzá, hogy sűrűbb legyen, mint a palacsintatészta, és hígabb, mint egy piskóta. Pár evőkanálnyi mennyiségről van szó. És természetesen bármilyen liszttel működik. Opcionálisan mehet bele egy fél csomag sütőport is, azzal kicsit levegősebb, kinek hogy tetszik.

A tetejére viszonylag sok eper, cseresznye és rebarbara (amit hámozás után cukros vízben egy percig főztem előtte).  200 fokos sütő (nagy gáztepsi, papír), pár perc, amikor a széle pirulni kezd, már jó is. Az a típusú süti, amiből bármikor, bármennyit képes lennék megenni, annyira eteti magát.




Napi cukinak meg extra hétfői válogatás a gömbölyded, napozó állatainkból. Először is Kóficka, akit nem lehet úgy lefényképezni, hogy ne csóválja a farkincáját közben.


Még egy szépséges pocak, és felhívnám a figyelmet a tökéletes elhelyezkedésre is: a test árnyékban, csak a két pici talpat süti a nap teljes gázzal. Cica szeretnék lenni, mondtam már?


2013. május 14., kedd

Házi sajt


Mielőtt belevágnék, azért elmesélem, hogy van egy nagyon kedves barátunk, akinek jó pár évvel ezelőtt olyan remek posztot sikerült erről a témáról rittyentenie az egyébként elég ritkásan vezetett gasztroblogjában, hogy a gugli sokáig első helyen adta ki, ha házi sajtkészítésről volt szó. Nekem többéves szorgalmas blogolással sem jött össze:) Ennyi ember nem tévedhet, vele kezd az olvasást:) És akkor most jöhet a mi mesénk.

Nagyon szeretjük a sajtot. De főleg a jókat, nem az 1196 Ft-os trappistát. Ámbár én még azt is szeretem. De sokkal jobban a jó drága és finom sajtokat. Most már nem is tudom, mennyibe kerülnek, mert a munkahelyem környékén bezárt az összes sajtbolt, de már régebben is úgy ötezer felett kezdődtek az árak. Ezek ugye alaphelyzetben kiesnek. Szülinapos evésekre a fiúk azt szokták mondani, hogy csak olcsón, egyszerűen, például előételnek pont elég lesz nekik egy kis  házi ciabatta egy kis ezzel-azzal, némi sajttal. A ciabatta tényleg isteni, de még a házi kenyereken belül is kicsit bonyi, mert két napig kell vele időnként egy kicsit matatni. De legalább olcsó, nem úgy, mint az a kis sajt, ami tényleg egy vagyonba tud kerülni, ha többfélére is igény van. Mostanában nagyon sok helyen lehet kapni friss tehénsajtokat, van közöttük nagyon finom és kevésbé, de ez sajnos csak otthon szokott kiderülni. És egyáltalán nem olcsóak, inkább a 3000 Ft-hoz közelítenek (és a sok víz miatt súlyosak), legalábbis azokon a helyeken, ahol mi vesszük. Szóval azt hiszem, nem kell tovább magyarázni, hogy miért szeretnénk házi sajtot (meg bort, pálinkát, kolbászt, de ezek már tényleg egy másik posztba fognak kerülni) csinálni már ezer éve. Ja, és van egy remek öreg pincénk a ház alatt, télen-nyáron masszívan 10-12 fokkal, meggyőződésem, hogy tökéletes sajtérlelő hely lenne. Persze mindig annyi kötelező feladat van, hogy ez a sajtgyártás csak tolódik, tolódik. (Most már tényleg csak 10 000 karakter jön, és hipp-hopp meglesz a recept is a képhez:))
Viszonylag sokat olvastam már a témakörben az interneten. Kaptam két jó receptet Permanistától. Aztán karácsonyra kaptunk egy sajtkészítő készletet (nem is tudom, honnan sejtették az angyalkák). Ez aztán megadta a végső lökést. A sajtkészítő készletben volt ez-az, például sajtkultúra vagy oltó vagy mi a szösz is, meg több nem túl részletes füzetke is (nem szoktam az ajándékok ára után kutakodni, de a honlapjukon kiverte a szememet, és majdnem szívszélhűdést kaptam az árától, hogy finoman és enyhén fogalmazzak, túlzónak tálaltam azért a pár cuccért). Na szóval csináltam egy adag sajtot (5 liter tejből) a leírás alapján. Irtó macerás volt, a végeredmény pedig egy nekem büdös és rosszízű sajt (DT-nak ízlett). Valahogy romlott-tej-íze volt, nekem nagyon nem jött be, meg a többnapos macera pláne. Aztán egy idő múlva ismét próbálkoztam, akkor már meg sem aludt a tej, valamit ügyködtünk vele, már nem emlékszem pontosan, hogy azért ne kelljen kidobni 5 liter tejet, de az is kudarc volt. Aztán DT elment egy szalmaházépítő tanfolyamra (köszi, Permanista!), és ott a padtársától tanult egy receptet, amit tulajdonképpen ismerünk, de nem így szoktuk alkalmazni. DT-nak nagyon tetszett, mert rém egyszerű, szóval ki is próbálta. Azóta már a harmadik gombóc is elfogyott az utolsó morzsáig, ezt már én is tudom mindenkinek ajánlani, mert tényleg nagyon egyszerű, irtó finom, ráadásul gyors is.
Tulajdonképpen a jól ismert indiai panírról van szó, szóval semmi extra, csak kap egy kis ízesítést meg gombócalakot. Itt az Andi jól le is írja a gyártását. Mi (DT) 5 liter tejből csináljuk, citrommal kezdtük, de ecettel folytattuk, szóval felforraljuk a tejet, és belekeverünk pár evőkanál ecetet, egyesével adagoljuk, és amikor összeugrott szépen a tej, akkor abbahagyjuk (királyi a többes, persze).

Hozzávalók 60-70 dkg sajthoz:
- 5 liter tej
- pár evőkanál ecet
- ízesítő anyag (köménymag, hagyma)
- só

Tehát: felforraljuk a tejet. Elzárjuk alatta a gázt, belekeverünk pár kanál ecetet. Ha összekapta, akkor pár perces állás után átöntjük egy szűrőbe helyezett gézanyagon (a méregdrága sajtkészítő szettből való, de bármilyen más, laza szövésű anyag is jó).



Még forrón belegyúrjuk az összevágott hagymát vagy a köménymagot (ez a kétféle ízesítés készült nálunk eddig) meg a sót. Összecsavarjuk felette a rongyot, és felakasztjuk valahová, hogy kicsöpögjön. (DT gyerekkorában sok időt töltött egy tanyán, ahol Nyuszi néni állandóan sajtot csinált - meg pecázott -, és ott is mindig ilyen ruciban felakasztott gombócok csöpögtek, szerinte Nyuszi néni tuti nem használt tejoltót.) 6-8 óra elég neki, egy szép, kemény gombóc lesz, amit még szeletelni is lehet, még viszonylag vékonyan is. És nagyon, nagyon finom.

Két fontos műszer még: a szűrő (sajtkészítő szettből, de minden kínai műanyagosnál kapható hasonló), és közepén a drót, amivel DT fel szokta akasztani a rongya bugyolált gombócot (saját készletből).


Ja, és az ára. Az elsőt vagy nem mértük, vagy nem emlékszem rá. A második sajt, a hagymás 73 dkg volt, a harmadik, a köménymagos pedig 63 dkg. Mi 170 forintért vesszük a házi tejet, azaz 850 Ft a sajt (plusz az ízesítő anyag:)). Tehát átlagosan 1250/kg így a sajtunk, ami szerintem igazán baráti ár. Ma készül a következő adag.

Akkor jöhetnek a cukik. Nem fogok velük takarékoskodni, mert nincs semmi tartalék ételem. Remélem, mire megint főzök vagy inkább sütök valamit, lesz hozzá újabb cukiképem.

Ha valaki még nem tudná, két teljes hétig nyaraltunk, ebben a fantasztikus nyári tavaszban, isteni volt. Már pont Tésán voltunk, amikor az a hatalmas, félnapos esővel kísért felhőszakadás volt. Az egyébként irtó szelíd kis patakunk teljesen megáradt, majdnem megint elvitte a hidunkat.




Itt van egy kép arról, hogy milyen szokott lenni általában Kóficka kedvenc jakuzzija.

Aztán voltunk kirándulni is, és amikor már rohantunk hazafelé, hogy nehogy a sötétben kelljen tapogatózni, egyszer csak elözönlöttek mindent a szalamandrák. Még az életben ennyit nem láttam, figyelni kellett, nehogy rájuk tapossunk. Sajnos nem lettek jó képek róluk (legalábbis nálam, talán a gyerekeknél igen), mert már félig sötét volt, és ráadásul nagyon rohantunk, nem volt idő kísérletezni).


Az egyik erőszakosan bele akart mászni a Bence cipőjébe. Jól állt neki a cipő is.



A főcukik, a tündérbogár kirándulók.


Itt még az ÉÉKC, annyira cukin tud napozni!!!

2013. április 25., csütörtök

A nagy medvehagymaprojekt


Ilyen szép nagy kupac medvehagymát kaptam vasárnap éjjel Permanistáéktól! Frissen szedve. Soha ennyi medvehagyma még nem járt a konyhámban.

1. Medvehagymás tészta
Hát, ez egyszerűen isteni volt. Bármikor, bármennyi. Ráadásul villámgyors. Pár gerezd fokhagymát átnyomva - igen, nem reszelve, mert a Gyöngyi nyuszikája megneszelte a hiányt, és egy szépséges fokhagymanyomót hurcolt magával:


szóval megfuttattam némi libazsíron, rádobtam egy jó nagy maréknyi (volt az kettő is) medvehagymát, és megfonnyasztottam. Pici só ment még bele, majd botmixerrel pürésítettem, és kész is volt. Tésztával elkeverve, parmezánnal megszórva mennyei volt.


Aztán egy részét összevágva (de nyersen) belekevertem a zöldséges rizsbe, az is nagyon finom volt:


A legnagyobb részt pedig összevágtam, beletömködtem egy kisebb üvegbe, adtam hozzá egy kávéskanálnyi sót, és csurig töltöttem olajjal (a Lajos hidegen sajtolt napraforgóolajából). A hűtőben várja, hogy a következő hetekben megegyük. Szintén Permanista receptje.


Napi cukinak meg pár napozó állat, olyan gusztusosan tudják élvezni a napsütést. Öreg gyagya fekete cicánk a lábtörlőn élvezi a nyarat:


Kóficka a csodás új rucijában:


Az elhanyagolt eb a napozáshoz is viszi a gömbölyű tárgyát:


A piros nyugágyon én szeretnék napozni. Az ÉÉKC pedig (félig) barátságos mérkőzést vív velem alulról, hátha le tud onnan pofozni, vagy legalábbis  behúz néhányat.


Ellenőrzi, hogy élek-e még.


2013. április 24., szerda

Medvehagymás pogácsa teljes kiőrlésű lisztből, instant tacsival

A medvehagymás pogi a Bea felségterülete, sütött már nálunk is, és persze a szép új blogjában is. Még pénteken zsákmányoltam egy szép nagy csokor medvehagymát a békásmegyeri piacon, és a családi kupaktanács (Bendi) úgy döntött, hogy ez legyen belőle. (Aztán vasárnap Permanistától kaptam egy hatalmas adag, sk. frissen szedett medvehagymát, de az majd egy külön történet lesz). Gondoltam, ha már ilyen rémesen egészségesek vagyunk, akkor legyen már a liszt is teljes kiőrlésű, szerintem nem ártott neki.

Hozzávalók:
- 2 dkg élesztő
- 44 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl langyos víz
- 1 teáskanál cukor
- 1 tojás
- szűk 3 dl joghurt
- 2 púpos evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt
- 11 dkg finomliszt (és valamennyi majd a nyújtáshoz)
- 1 evőkanál só
- 1 jó nagy csokor medvehagyma
- 1-2 dl libazsír
- kevés reszelt sajt a tetejére

A dagasztógép táljában összekevertem a két deci langyos vizet az élesztővel, cukorral, meg olyan 5-10 dkg teljes kiőrlésű liszttel, és hagytam állni vagy két órát letakarva. Utána hozzáadtam a többi lisztet, a tojást, a sót, a joghurtot, és közepesen lágy tésztát dagasztottam belőle. Hagytam megkelni. Közben a legnagyobb megdöbbenésemre rájöttem, hogy nincs otthon vaj. Mindig hatalmas készletek vannak belőle otthon (kiló alatt nem veszek), nem tudom, hogy történhetett ez meg. Épp libazsírt sütöttem, szóval ebből öntöttem ki egy tálba vagy másfél decit, és belekevertem az apróra felvágott medvehagymát.
A megkelt tésztát lisztes deszkára borítottam (muszáj lisztezni, nekem a joghurtos kelt tészták mindig eléggé ragacsosak). Jó nagyra kinyújtottam, alaposan megkentem a hagymás libazsírral, és összehajtogattam. Letakarva hagytam pihenni, és még vagy kétszer hajtogattam. Közben itt-ott csurgott ki belőle a medvehagymás libazsír, nem örültem neki, de kezelhető volt a helyzet (ha vajat használtam volna, akkor megmenekültem volna ettől, szóval gyengébb idegzetűeknek ezt javaslom). Aztán kinyújtottam olyan centi vastagra, késsel berácsoztam a tetejét, és nagyobb szaggatóval kiszaggattam. A tetejét sós vízzel lekentem, és megszórtam kevés reszelt sajttal, aztán irány a forró sütő. Állítólag finom volt.

Pár darabot vittünk magunkkal másnap kirándulni, a Bujáki Kikeletre. A napi cuki képeket ott lőttük. Kóficka idén már a 11. évébe lépett, nem is jut neki napi futás, szóval sok már neki a 30 km túra. De nem volt szívem otthon hagyni, gondoltam, majd valahogy megoldjuk. Egyébként két éve már jártunk itt, csak akkor hosszabb távon, akkor is eléggé elfáradtak a négylábúak.
Most úgy volt, ahogy vártam, hogy olyan 25 kilométernél volt a Sasbérci kilátó, itt Kóficka már nagyon fáradt volt. Gondoltam, hogy itt az ideje egy kis külső segítségnek. Az eb egyébként csurom sár volt, mert minden úti és útszéli pocsolyába belevetette magát, és rengeteg volt belőlük.


Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mi is rendeztünk középtájt egy lábáztató partit egy jéghideg patakban, és nagyon-nagyon felfrissültek tőle az égő csülikék (ahogy a Tamás nagymamája mondta volna).


Mindenesetre a nagyon sáros Kófickától eléggé undorodtunk. Először a kevésbé féltett zsákba akartuk berakni, hosszas próbálkozás után kiderült, hogy a kutya szélesebb, mint a zsák:)



Kóficka mindenesetre nagy nyugalommal és türelemmel viselte a próbálkozásokat:))


Ekkor kipakoltuk a másik zsákot is, hátha abba belefér:


Abba sem fér bele:))


Viszont belefért a szatyorba:)) (Amit azért raktam be a zsákba, hogy ha az eb miatt ki kell üríteni, akkor ide áttehetjük majd a maradék szendvicseket:)).


Miközben mi a DT-sal próbáltuk Kófickát belegyömködni valamibe, Rebeka mindent fényképezett:) Azért van ennyi remek képünk.

A következő 1-2 km-t így tette meg:



2013. április 23., kedd

Gluténmentes kókuszos-csokis keksz


Semmi különös, csak finom. Gyorsan kész van, nemigen lehet elrontani. Dobozban elég sokáig elállna, ha nem etetné magát annyira. Ritkán csinálok ilyesmit, mert nem tudok megállni egy darabnál, sajnos. De néha úgy érzem, hogy minden kényeztetés rám fér:) 

Hozzávalók:
- 6 dkg kókuszreszelék
- 8,5 dkg zabpehely
- 6 dkg gluténmentes liszt
- fél kávéskanálnyi sütőpor
- 12,5 dkg puha vaj
- 5 dkg barna cukor
- 1 tojás
- fél dl tejszín
- vaníliakivonat
- 5 dkg étcsoki összetörve

Az elkészítés a szokásos: habosra keverjük a puha vajat a cukrokkal, vaníliával, tojással, tejszínnel, utána belekeverjük a liszt-zabpehely-kókusz-sütőpor négyest, meg persze a tört csokit is. Sűrű, jól formázható tésztát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi gombócokat teszünk (vizes kéz!), kicsit lenyomkodjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel kb. 10 perc alatt megsütjük.



És akkor jöhet a napi cuki. Régi szokásunk szerint édes mellé édeset. Túl vagyunk a tavasz legnagyobb divatszenzációján, Kóficka megkapta a nyári ruciját. Ilyenkorra már rémesen elhanyagolt kinézete lesz, mint az öregasszonyok, egyre szőrösebb. De aztán lenyűgöző a változás, mindig kiderül, hogy a sok loncsos szőr alatt egy hihetetlenül formás kis test bújik meg:) Asszonyosan gömbölyded, cukorfalat. És irtó jól érzi magát az új bundában. Egyrészt azért, mert nagyon kellemesen hűvös, másrészt azért, mert tudja, hogy gyönyörű, harmadrészt pedig azért, mert ilyenkor folyamatosan simogatjuk és gyömöcköljük, mert isteni érzés hozzáérni, olyan, mint egy extra méretű vakond:)

Bifór:


 Áftör:





És akkor most tényleg elvonulunk nyaralni. De ti sem maradtok olvasnivaló nélkül, előre betározok pár posztot, többek között arról, hogy miben tudunk szállítani egy csinos, de túlméretes, elfáradt tacskót. Meg másról.

2013. április 16., kedd

Töltött köles


Régóta játszom a kölessel (szuperegészséges és gluténmentes!), de eddig még sosem jutott eszembe, hogy vajat tegyek bele. Nem tudom, miért nem, mert alapvetően mindenbe vajat teszek, mert imádom. Persze most is Permanistától hallottam, rögtön ki is próbáltam, és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Otthonról visszük az ebédet a DT-sal, és valamit gyorsan össze kellett csapjak az otthoni készletekből, hogy legyen ebédem a lapzártás húzós hétre, és ez a köleses izé született, szerintem nagyon finom  volt, pár napig ki is tartott, hála istennek. Alul-felül egy vajjal, sajttal, tejföllel feltuningolt kölesréteg, közötte meg extrém fűszeres zöldségragu.

Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
- 50 dkg köles
- 5 dkg vaj
- 1 dl tejföl
- 10 dkg sajt, kb.
- 4-5 közepes répa és egy karalábé (persze más zöldség is jó, de én ezt találtam a hűtőben)
- 1 vöröshagyma
- némi zsír
- fűszerek

Nagyon sok vízben átmostam a kölest (mondjuk ötben), amíg teljesen tiszta nem lett az öblítővíz. Utána kb. dupla vízben sóval megfőztem. Nem akartam, hogy pergő legyen, szóval ha felitta, és még nem elég ragacsos, akkor kis vizet még adtam hozzá, és tovább főztem.
Közben a töltelék a szokásos: zsíron megfonnyasztom a felkarikázott hagymát, rádobom a darabolt zöldségeket, és roppanósra párolom, közben erősen fűszerezem frissen őrölt borssal, csipetnyi curryvel,  jó sok római köménnyel, némi cayenni borssal.
Összeállítás: kikentem a tepsit vajjal. A többit belekevertem a tejföllel meg egy kis reszelt sajttal együtt a főtt kölesbe. Alulra kentem a köleskrém felét, arra ment a zöldségragu, arra a köles másik fele, és a tetejére reszelt sajt. Forró sütőben összesütöttem. Almás párolt káposztával ettem (mert azt is találtam még a hűtőben).

Napi cukinak meg hétvégi napsütésben kiránduló ebek (valahol Horány környékén a gáton). Kófickát pénteken viszem kopasztani, akkor sokkal csinosabb lesz, mint most az elhanyagolt frizkójával.


Nem kutya, de azért szép:




2013. április 3., szerda

Epres tiramisuféleség


A tavalyi húsvétunk némileg rendezettebb volt, az idei káoszba fulladt. Eleve totál be voltunk havazva - mindenféle értelemben -, erre még rátett a szétszedett konyhám, kész, halál. Volt kb. fél napom a húsvéti nagybevásárlásra, nyuszialakításra és nagytakarításra. Úgy is sikerült. Szombaton meg úgy fogtam hozzá a nagy ünnepi lakoma megfőzéséhez/megsütéséhez, hogy az egyébként sem túl nagy (viszont legalább jó üres) konyhamaradékomban hárman is vadul próbálkoztunk. DT festett és pultot szerelt (hogy legalább karácsonyra legyen valami konyhaféleség), Bendi polcokat súrolt a mosogatót ejnstandolva, én pedig a fél konyhaasztalt megkaparintva (a másik felén szerszámok voltak) próbáltam kalácsot sütni, kaszinótojást gyártani, meg nem is tudom már mit csinálni. Na, azok is pont úgy sikerültek, ahogy az várható volt. A kaotikus helyzetet remekül jelképezi ez az epres-kávés izé, ami végül is finom volt, de nagyon másra készültem. A hétfői vendégeknek akartam egy tiramisut összedobni, gondoltam, az ilyen krémes-puha cuccokat általában szeretik, meg jó is lesz a sok száraz süti mellé, ráadásul kevés ennél egyszerűbb és gyorsabb édesség létezik. Aztán vasárnap este rájöttem, hogy nincs otthon tejszínem. Pedig határozottan emlékeztem, hogy vásároltam jó pár dobozzal, és direkt tartósat, amit kevésbé szeretek, hogy úgyis tumultus lesz a hűtőben, ne foglalja a helyet. Feltúrtam mindent, de egy árva dobozzal sem találtam. Ezek szerint álmodtam a beszerzést? Vagy megvettem, és mindet gyorsan elhasználtam, és azt felejtettem el? Fogalmam sincs. Viszont valamit mindenféleképpen szerettem volna csinálni (tejföl, joghurt, kefír, túró a sógornőm miatt nem játszott, semmi ilyet nem eszik). Végül is ez a krém született meg, finom volt, de azért jóval macerásabb, mint egy klasszik tiramisu lett volna.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- 5 tojásból gluténmentes piskóta (persze lehet helyette egy csomag kész babapiskóta is)
- sok kávé, legalább 3 csészényi (én neszkávét használtam)
- 3 evőkanál mandulalikőr
- 5 tojás
- 2 evőkanál keményítő
- fél liter tej
- vaníliakivonat, paszta, bármi
- kis kakaópor
- pocukor
- 50 dkg mascarpone
- 1 dl tejszínhab (mert egy pici maradék még volt előző napról)
- kb. 30 dkg fagyasztott, de már felengedett eper

Piskóta: teljesen a szokásos, csak gluténmentes lisztből. Az egész tojásokat öt percig maximumon habosítom 5  evőkanál cukorral, aztán óvatosan beleforgatok 5 evőkanál lisztet, és a nagy gáztepsiben megsütöm.
Közben felforraltam a tejet. Az egész tojásokat összekevertem a keményítővel, olyan 10 dkg-nyi porcukorral és a vaníliával, gőz felett habverővel besűrítettem (sokáig tart és nagyon unalmas), közben hozzáöntöttem szép lassan a forró tejet is. Amikor már nagyon untam, abbahagytam, hála istennek eleve kanalas desszertnek indult, nem volt baj, hogy nem volt nagyon kemény. Aztán kihűtöttem. Közben összekevertem a tejszínhabot a mascarponével, ehhez is adtam porcukrot, végül jöhetett hozzá a kihűlt sárga krém. Most már csak a rétegzés jött, a felkockázott piskótát belemártogattam a mandulalikőrrel elkevert erős, szigorúan cukrozatlan kávéba, beleszórtam a tál aljába, ráöntöttem egy adag krémet, dobáltam bele pár szem epret, aztán ezt ismételtem, míg meg nem telt a tál. A tetejét megszórtam pici kakaóval. A maradékból meg teletöltöttem két poharat:



Tejszínhabbal (sógornőmmel hozattam, szegény, még jó, hogy nem rendeltem tőle egy komplett desszertet) és csokiszósszal ettük, hogy akkor már üssön rendesen.

Még egy kis konyha. Nagyon lassan halad, sosem érünk rá. Itt már van pár láb, és persze van kotnyeles cica is.


Húsvét vasárnapjának reggelén ez a kép fogadott, éjszaka DT felszerelte a pultot. Nem volt könnyű mutatvány, mert derékszög és egyenes nem létezik nálunk.


Ezt nekem hozta a nyuszi:) Szerintem egyszerűen isteni:)


Hamarosan kisnyuszi is született:) Nagyon szapora jószág:)


Azóta minden este lekenem a pultot valami bio keményolajjal, ma már talán elég is lesz. Közben lassan készül az alja is. A maradékfelhasználás jegyében kiválóan hasznosítjuk a feleslegessé vált felső szekrényeket. Fehérre lesznek majd festve, ha egyszer odáig is eljutunk.


Visszakerült a cicaasztal is:) Tulajdonképpen mi is nagyon vágyunk rá, hogy használjuk, most épp arra gondoltunk, hogy néha egy fél órára kölcsön kérjük tőlük:)


Napi cukinak meg két hétfői locsoló:) Kicsit bambán néztem a kisebbik fiatalemberre, de mint kiderült, elseje volt!!!



Levezetésként (egy) pár ropogós, friss eb. Édes kicsi Kófickám, nem áll neki jól a vaku:(


Szegény tüzelő Zsuzsi. Mostanában nem lesz sok séta:(