Kisnána, 2009. június 19-21.

Végre megint Kisnána! Azt gondoltam, nem írok róla, mert félek, unalmas lehet, hogy mindig ugyanazt csináljuk: eszünk, iszunk, táncolunk, röhögünk, jókat főzünk, dumálunk, pihenünk, egyszóval kieresztetjük a gőzt. Végül úgy döntöttem, mégis leírom a lehető legtárgyilagosabban, hogy miket ettünk. Ahogy sikerül. :-)

Ez a házunk Kisnánán. A távolabbi végétől kezdve: a "nászutas" lakosztály (5 alvóhely), mellette pingpongterem, aztán tovább, a fakorlátos résznél konyha/fürdőszoba, s itt legelöl, az ajtó 3 szobába nyílik, ahol 2-2-4 alvóhely van. Minden nagyon tiszta és kényelmes.

A bubifrizurás csirke, a kedvencünk

Ez pedig egy csinos gatyás csirke

Bubi sétálgat, vagyis mindig rohan

Na akor az időjárás: pénteken kánikulában érkeztünk, és tudtuk, hogy ki kell használnunk az időt napozásra, tehát jobbra-balra dőltünk, én a függőágyamban ejtőztem az árnyékban, s emiatt nem is mentünk kirándulni, elvégre ez volt a napozós napunk.

Szombaton még kora reggel szép idő volt, de aztán eléggé elkezdett fújni a szél, és estére eleredt az eső is. A kirándulás nem az időjárási viszontagság miatt maradt el, hanem egyéb egészségügyi okból. Ez főleg az én hibám volt.

Vasárnap hol szemerkélt, hol meg nem. Sohasem tudhattuk, hogy előbújik-e végre a nap, vagy jön-e egy minden eddiginél nagyobb eső. (De olyan nagy eső, nem volt, mint hétfőn itthon.)

A háziak hátsó kertje

A kajákról: Péteken érkezéskor bőrös malaccombot ettünk, amit még Micike otthon készített. (Bár elmondta, hogyan készítette, sajnos elfelejtettem, hamarosan pótolom.) Rendkívül finomra sikerült, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy megérte, hogy Micike nem tudott miatta aludni. Egy kiló kenyér és némi pálinka fogyott a finom hideg sült mellé.

Este gulyáslevest főztünk teljes egyetértésben, mindenkinek a javaslatát elfogadva. Nagyon jól sikerült, és még le se égettük! A többi dologról nem mesélek, elég annyi, hogy Ferenk pálinkája nagyon jó hangulatot csinált. :-)

A kert kicsit más szögből: szinte a ház végében kezdődik az erdő. Csak valaki odaépített egy házat. Ettől a kerttől egy patak és sok-sok fa és bokor választja el a mi házigazdáink kertjét.

Szombaton Tomi sütött egy jó adag nagyon finom palacsintát, számomra pont megfelelőt, mert én ilyen édesen és vastagra hagyva szeretem a legjobban. Azt hiszem, kakaó, baracklekvár és eperlekvár volt a töltelék, de nekem csak úgy üresen volt a legfinomabb!

Reggelire mindenféle felvágott, kolbász és szalonna volt, estére pedig paprikás krumplit főztünk bográcsban. Kicsit bizonytalanok voltunk, hogy a nagy szél miatt gyújtsunk-e tüzet, de aztán végül a tűz mellett döntöttünk és csak a legvégére kezdett el szemerkélni az eső. Jó lett volna még a tűz mellett üldögélni egy kicsit, de nagyon hangulatos volt vacsorázni a pingpongteremben is.

Ilyen az utca a ház előtt. Amikor elszaladtam a gépemért, az utca közepén még volt egy szürke-fehér foltos macska. Itt aztán nagyon kicsi a forgalom, szoktunk is morogni, ha óránként egy autó "elszáguld" a ház előtt!

A fekete tyúkot Tomának fényképeztem

Vasárnap, azaz az utolsó napon, megfőztük a szokásos gyógylevesünket, a marhahúslevest. Ezt is bográcsban készítettük, de már csak a gáztűzhelyen, azon könnyebb beállítani a hőmérsékletet. Ilyenkor már senki nem bírna enni semmi mást, annyira kikészülünk a sok kajától. Mondom kajától! Ja igen, el ne felejtsem, hogy reggelire Tomi hagymás tojásrántottát sütött, legnagyobb bánatomra ebből sem bírtam enni, mert legkorábban délután négykor éheztem meg.

A tyúkokat akármeddig el tudnám nézegetni, annyira érdekesek. Ha bedobtunk nekik valamit, ilyen őrült módon rohantak rá a kajára. A kakas viszont sohasem evett, hanem őrizte a tyúkokat, peckesen fel-alá járkált néha belecsípett egy-egy kiscsirke hátába. Egyéb dolgot is művelt, de azt döbbenten bámultam, még fényképezni is elfelejtettem. Hosszú volt a feldolgozási idő, mire megértettem, mi történt...

Édességnek Micike sütött egy riskochot, én pedig egy borwniest. (Jó kis magyar édességek!) Ezeket vittük magunkkal, ott nem szoktunk ilyenekkel szórakozni. Mind a kettő jól sikerült és el is fogyott, de persze kellett az a kis palacsinta-kiegészítés!

Itt Bubi belebámul a kamerába. Ez persze nem belebámulás volt, hanem csak egy pillanat. Állandóan rohan!

Itt pedig a szörnyeteg kakas! Olyan sokat kukorékolt, hogy már-már megértettük azt a híres énekest...

Gyönyörű naplemente a Mátrában! Ezt a szépséget láttuk gulyásfőzés közben.

A háziaktól kaptuk ezt a két csodás vargányát, de nem használtuk fel, mert nem mindenki bízott a házibácsi gombaszakértésében. Micike nyerte meg őket.

Az az igazság, hogy nagyon jól éreztük magunkat, jó volt megint ott lenni, és számoljuk a napokat szeptember végéig!

Kisnána, 2009. szeptember 25-27

Nagyon kemény hetek voltak mögöttünk, számoltuk a perceket, hogy indulhassunk immár hagyományossá vált őszi hosszú hétvégénkre Kisnánára. Az elmúlt időszakban rengeteget aggódtunk egymásért, többször összegyűltünk egy kávézóban, hogy kibeszéljük magunkból kétségeinket, félelmeinket, szomorúságunkat, kiszolgáltatottságunkat, esetleg felháborodásunkat. Reméltük, hogy Kisnánára már nyugodtabb lélekkel tudunk elmenni és nem azzal a tudattal, hogy közülünk bárkinek is biztosan nincs, vagy bizonytalan a munkahelye. Szerencsére ünnepelhettünk, és ünnepeltünk is tiszta szívből! (A kép remekül ábrázolja a pillanatnyi helyzetünket, lelki állapotunkat: ahogy a sötét felhők mögül kisüt a nap, fényével és melegével eloszlatva az ijesztő fellegeket. Miközben örülünk a melegítő napfénynek, tudjuk, bármikor újra összegyűlhetnek a viharfelhők.)

Közeledve Kisnána felé, mindig megállunk ezen a helyen, hogy elszívjunk egy cigit közösen, s hogy kiélvezzük a táj szépségét, egyeztessük boldogságos érzéseinket, amiért hamarosan ott leszünk! Ez alkalommal különösen vártuk már, hogy kiszakadjunk a nehéz hétköznapokból, s ezen a helyen már nem lehetett bírni velünk.

(Ne haragudj tesó, de nem bírtam kihagyni ezt a képet!) Nemcsak tesó, hanem mindannyian ilyen állapotban voltunk. Erről álmodoztunk: az első korty pálinkáról Kisnánán, második otthonunkban. A pálinkázás után Micike finom fasírtjával folytattuk a dőzsölést. Ennek a fasírtnak az a különlegessége, hogy nem olajban sül, hanem sütőben, tepsiben. Nagyon finom volt!

Szerencsések voltunk az időjárással, nappal kánikula volt, sőt első éjszaka sortban és pólóban táncoltunk, talán ekkor fáztam meg én is (de lehet, hogy h1n1!!!:-)). Később, kicsit jobban felöltözve, jóval éjfél után - borospoharunkba erősen belekapaszkodva, hogy legyűrjük a félelmünket - kimentünk az sűrű sötét erdőbe, hátha találkozzunk a szarvasokkal, akik - úgy hallottuk - az utca végében bőgtek. Különleges élményben volt ugyanis részünk, ebben az időszakban szarvasbőgés volt a Mátrában, ilyet még egyikünk se hallott élőben. Fantasztikus, egyben félelmetes volt!

Első nap szokás szerint gulyást főztünk. Nagyon jól sikerült, és most emlékeztetőül feljegyzem, hogy miket vásároltunk hozzá: volt összesen 6 kiló marhalábszár, amiből talán kettőt használtunk fel a gulyáshoz, aztán a zöldségek: fél kiló hagyma, egy fej fokhagyma, 4 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, egy kicsi fej zeller, 1 paradicsom apróra vágva, 1 paprika egyben, só, bors, Magduska-féle házi paprikakrém. Ha jól emlékszem...

Éjszaka Tomi nagyon érdekes tudományos előadást rögtönzött a csillagképekről, amit rendkívül élveztünk és sokat tanultunk tőle, köszönjük szépen. Az én röhögőgörcsöm nyilvánvalóan az üveg bornak és az előző hetek idegfeszültségének volt köszönhető, de hidd el, Tomi, nem felejtem el a tanultakat!

Éjszaka a tűz mellett énekkart alapítottunk, igazán profi szintre fejlesztettük a következő szám kánonban (egyesek szerint szólamban) éneklését:

"Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz-tűz!, tűz-tűz! Jaj de messze a kanális." Amikor már tök jól ment, meglátogattuk az addigra békésen alvó Segebagát, aki épp az előző pár órát próbálta kipihenni. Szerintem nincs ember, aki ilyen jól fogadott volna egy elmebeteg énekkart: első próbálkozásunkkor ugyan még halottnak tettette magát, de másodszorra, amikor a szemébe világítottunk az elemlámpával, hogy meggyőződjünk róla, él-e, már mosolyogva vezényelt a kórusnak. Nincs még egy ilyen vagány csaj! A második éjszaka másoknak adtuk elő ezt a szép számot (nem volt olyan nagy sikerünk!), s én megfogadtam, soha nem fogok korábban lefeküdni, mint a többiek!

Reggel Tomi fantasztikus szalonnás tojásrántottát sütött nekünk. Kellett is az energia, mert óriási kirándulásra készültünk. Csak emlékeztetőül: a tojásrántotta fejenként két tojásból (meg volt akinek háromból), szalonnábból és talán hagymából állt.

A kirándulás legnagyobb része úgy telt, hogy tűző napon kerestük a sűrű sötét (ja, most éppen nem sötét) erdőbe a bevezető utat, de nem találtuk. Mindenhol kerítések zárták el utunkat.

Találtunk viszont ilyen földbe ásott izét, amiről azt gondoltuk, hogy a szarvasoknak kitett só.

Aztán "Idősebbek hamarabb abbahagyhatják!" felkiáltással hárman hazamentünk, a többiek még próbálkoztak. Amíg bandukoltunk hazafelé, hallottuk, hogy egyre erősebb és egyre gyakoribb a szarvasok bőgése, kicsit aggódtunk is a többiekért, de azért csak iszkoltunk hazafelé. Aztán később megtudtuk, a többieket is eltérítette eredeti úticéljától az egyre közelebbről és egyre gyakrabban felhangzó szarvasbőgés.

Otthon csendespihenőt tartottunk. Legalábbis azok, akik képesek voltak benne maradni a függőágyban. Ez nem mindig egyszerű feladat!

Tomi a kirándulás után gyrost készített, amihez felhasználtunk 10 db pitát (8 elég lett volna), 1 csirkemellet (kevés volt) és egy kis marhahúst bepácolva, 1 nagy pohár tejfölt pár gerezd fokhagymával elkeverve, paradicsomot, uborkát, paprikát, lila hagymát. Kevéske káposzta kellett volna még Tomi szerint, de mindenki más szerint tökéletes volt így is.

Este marhapörköltet főztünk a maradék 4 kiló gyönyörűséges marhalábszárból. Ilyen szép húst sikerült szerezni kedvenc hentesünktől.

A pörkölthöz tehát kellett fél kiló hagyma (vagy 1 kiló? és két kiló hagymát vittünk le? segítsetek!), a felkockázott hús, só, bors, piros paprika, és Magduska-féle házi paprikakrém, 3 paradicsom, 1 paprika. Nagyon jól sikerült ez is!

Másnap már nem bírt mindenki reggelizni, ezért kiderült, fölöslegesen vittünk le: 2 kiló kenyeret (összesen 5 volt), sajtokat, kolbászt, szalonnákat (a májkrém elfogyott már korábban a fasírt mellé) fél kiló paradicsomot, 3 paprikát, vajat.

Bográcsban ugyan, de a gáztűzhelyre odatettük gyorsan a húslevest, amihez kellett 1 ökörfarok, 5 szál sárgarépa, 3 szál fehérrépa, zellerlevél (mert a gumó a gulyásba kellett), 2 szem krumpli, 1 fej hagyma, pár gerezd fokhagyma, húsleveskocka, szemes bors, só. 25-30 deka cérnametélt kell 6 fő részére.

Illetve nem is 6 főnek, mert Tomi azalatt sütött nekünk palacsintát, amíg mi a húslevessel küzdöttünk. Ehhez kellett tojás, tej, liszt, sajnos nem tudom, hogy mennyi, de összesen 17 darab lett, ez biztos! Megkentük házi baracklekvárral vagy eperlekvárral, én pedig minden nélkül szeretem a legjobban. Nagyon jó volt a leves után ez a finom édesség!

Sajnos videókat nem tehetek fel, mert személyiségi jogokat sértenék, de remek fellépőművészeink voltak, többek között egy horkolóművész (azt elárulhatom, hogy ez voltam én! Akár a mopsszal is felvehetném a versenyt!), egy viccmesélő/humorista, egy hastáncos és egy szexi rokker. És én még nem láttam az összes videót, mert nem fért rá a memóriakártyámra!

Utóirat: Hédi ajánlott egy fantasztikus számot, amit következő Kisnánánkon együtt szeretnék meghallgatni VELETEK! :-) Köszi Hédi!

Kisnána, 2008. szeptember 12-13-14.

Csincsilla várja a beszámolót, nem hagy aludni. De hát miről is számoljak be? Mert hát egyrészt a kaják nem sikerültek olyan jól (kivéve a palacsintát), hogy azokról hosszan, szépen, részletesen írhatnék, másrészt pedig vannak dolgok, amikről nem szoktunk beszámolni.

Kétszer egy évben elmegyünk Kisnánára "kiereszteni a gőzt", ilyenkor eszünk, iszunk, sétálunk, táncolunk, énekelünk (én Piramist), napozunk, pihenünk, megpróbáljuk a lehető legjobban érezni magunkat.

Még soha nem ment ugyanaz a csapat, mindig más barátok jöttek, és Révész szavaival élve "Én mindet szerettem, búcsúzóul írtam nekik egy dalt! És, aki ezután jön, mindegyiket szeretem majd!"

Hiányoznak, emlegettük őket (hallod Tata??? és a többiek is!). Elég sokszor énekeltem most Piramist ... sajnálom drágáim! :-)

Na jó, hol is kezdjem? A csapat fele még pénteken reggel elindult, hogy megfőzze a gulyáslevest szegény dolgozó barátainak és úgy várja őket a hosszú hétvégére. Mindez majdnem sikerült is, csak annyi volt a baj, hogy a főzögetés végére a csapat kissé elterelődött, mert táncolni kellett és így sajnos kicsit odaégett a leves. Tudom, tudom, hallom a kérdést: hogy lehet egy LEVEST odaégetni? Hát megmondom: könnyen. Először is azt a hibát elkövetni, hogy a tökéletes főzőmestert lecserélni egy újra, csak a pancserek szokták. Az új főzőmester pedig nem volt képes egyszerre zenét csinálni, autóakkumulátort tölteni, táncolni és kevergetni a hagymát. Pedig annyira igyekezett... Ha a régi főzőmesterünk nem szól, már a hagymánál kezdhettünk volna mindent elölről. De hát neki a vérében van, úgyhogy idejében figyelmeztetett... A második hiba, ha este 10-re ér le a csapat második fele, ugyanis addigra a főzőcsapat figyelme lankad, kezdenek "fáradni", úgyhogy megint nincs aki figyelje a bográcsot, tehát megint odakap a szemét leves. Szerintem más hibák is voltak, de ezekre nem akarom a társaim figyelmét felhívni, így is elfogyott az utolsó cseppig. Nem írok receptet, erről nem érdemes. (Pedig dióleveleket dobáltunk a tűzbe és találgattuk a gulyásleves szép blogbeli nevét: Diólevélen füstölt gulyás...)

Tudom, Csincsilla, hogy te idén olyan gulyáslevest főztél a barátaidnak, hogy hét nyelven beszélt, de tudd meg, nem érdekel, mert nekünk is sikerült ez két-kisnánával ezelőtt. Most sajnos éppen csak ehető volt...

Második nap, egyik kedves új (és remélem mostantól már állandó) barátunk egy meglepetéssel készült. Micike segített bekeverni a palacsintatésztát és mialatt az pihent, elmentünk megnézni a kisnánai várat. Tomi ebből is felkészült (nem csak palacsintasütésből) és csodálatos előadást tartott nekünk. Ha nem meséli el a vár történetét, sosem tudjuk meg :-)

Vársétánk után nekiállt Tomi és életében először palacsintát sütött, összesen 21 darab lett! Meg kell, hogy mondjam, rosszul tette, mert mostantól mindig sütnie kell, annyira jól sikerült! Nagyon ügyes vagy Tomi, köszönjük!

Szép és megható üdvözlő beszédet is mondott, majd nekiállhattunk a palacsintáknak és csináltunk az én baracklekvárommal feltekertet, Magduska-féle málnás-ribizlilekvárost, kakaósat és én, nos hát én üresen szeretem és úgy is finom volt! Talán egy kis Marcsi-féle túrótöltelék és egy egészen pici Nutella hiányzott Norbinak...

Este főztük meg a csirkepörköltet. Na nem, erről nem vagyok hajlandó beszámolni, elég ha megmutatom a képeket, hátha nem derül ki, mennyire rossz lett:

Hát igen, ez a parázs igazán szép! Azért ez a tűz (meg a parázs) nagy találmány ... igaz, Józsi??? Szerencsére ez alkalommal se felejtetted el ezt elmondani nekünk! :-)

A rosszul sikerült kaják (kivéve a palacsinta) után utolsó nap főztünk egy finom marhahúslevest, ami jól felmelegített bennünket és nem felejtettem el természetesen Eszter isteni kávéit sem, ami nélkül megállt volna az élet! Naná, hogy ezekről nem készült fénykép! Ezért most gyönyörű művészi képeket teszek fel azoknak, akik eljutottak idáig az olvasással. Kata rengeteg virágmagot gyűjtött, tőle lehet igényelni :-)