Kisnána, 2008. szeptember 12-13-14.

Csincsilla várja a beszámolót, nem hagy aludni. De hát miről is számoljak be? Mert hát egyrészt a kaják nem sikerültek olyan jól (kivéve a palacsintát), hogy azokról hosszan, szépen, részletesen írhatnék, másrészt pedig vannak dolgok, amikről nem szoktunk beszámolni.

Kétszer egy évben elmegyünk Kisnánára "kiereszteni a gőzt", ilyenkor eszünk, iszunk, sétálunk, táncolunk, énekelünk (én Piramist), napozunk, pihenünk, megpróbáljuk a lehető legjobban érezni magunkat.

Még soha nem ment ugyanaz a csapat, mindig más barátok jöttek, és Révész szavaival élve "Én mindet szerettem, búcsúzóul írtam nekik egy dalt! És, aki ezután jön, mindegyiket szeretem majd!"

Hiányoznak, emlegettük őket (hallod Tata??? és a többiek is!). Elég sokszor énekeltem most Piramist ... sajnálom drágáim! :-)

Na jó, hol is kezdjem? A csapat fele még pénteken reggel elindult, hogy megfőzze a gulyáslevest szegény dolgozó barátainak és úgy várja őket a hosszú hétvégére. Mindez majdnem sikerült is, csak annyi volt a baj, hogy a főzögetés végére a csapat kissé elterelődött, mert táncolni kellett és így sajnos kicsit odaégett a leves. Tudom, tudom, hallom a kérdést: hogy lehet egy LEVEST odaégetni? Hát megmondom: könnyen. Először is azt a hibát elkövetni, hogy a tökéletes főzőmestert lecserélni egy újra, csak a pancserek szokták. Az új főzőmester pedig nem volt képes egyszerre zenét csinálni, autóakkumulátort tölteni, táncolni és kevergetni a hagymát. Pedig annyira igyekezett... Ha a régi főzőmesterünk nem szól, már a hagymánál kezdhettünk volna mindent elölről. De hát neki a vérében van, úgyhogy idejében figyelmeztetett... A második hiba, ha este 10-re ér le a csapat második fele, ugyanis addigra a főzőcsapat figyelme lankad, kezdenek "fáradni", úgyhogy megint nincs aki figyelje a bográcsot, tehát megint odakap a szemét leves. Szerintem más hibák is voltak, de ezekre nem akarom a társaim figyelmét felhívni, így is elfogyott az utolsó cseppig. Nem írok receptet, erről nem érdemes. (Pedig dióleveleket dobáltunk a tűzbe és találgattuk a gulyásleves szép blogbeli nevét: Diólevélen füstölt gulyás...)

Tudom, Csincsilla, hogy te idén olyan gulyáslevest főztél a barátaidnak, hogy hét nyelven beszélt, de tudd meg, nem érdekel, mert nekünk is sikerült ez két-kisnánával ezelőtt. Most sajnos éppen csak ehető volt...

Második nap, egyik kedves új (és remélem mostantól már állandó) barátunk egy meglepetéssel készült. Micike segített bekeverni a palacsintatésztát és mialatt az pihent, elmentünk megnézni a kisnánai várat. Tomi ebből is felkészült (nem csak palacsintasütésből) és csodálatos előadást tartott nekünk. Ha nem meséli el a vár történetét, sosem tudjuk meg :-)

Vársétánk után nekiállt Tomi és életében először palacsintát sütött, összesen 21 darab lett! Meg kell, hogy mondjam, rosszul tette, mert mostantól mindig sütnie kell, annyira jól sikerült! Nagyon ügyes vagy Tomi, köszönjük!

Szép és megható üdvözlő beszédet is mondott, majd nekiállhattunk a palacsintáknak és csináltunk az én baracklekvárommal feltekertet, Magduska-féle málnás-ribizlilekvárost, kakaósat és én, nos hát én üresen szeretem és úgy is finom volt! Talán egy kis Marcsi-féle túrótöltelék és egy egészen pici Nutella hiányzott Norbinak...

Este főztük meg a csirkepörköltet. Na nem, erről nem vagyok hajlandó beszámolni, elég ha megmutatom a képeket, hátha nem derül ki, mennyire rossz lett:

Hát igen, ez a parázs igazán szép! Azért ez a tűz (meg a parázs) nagy találmány ... igaz, Józsi??? Szerencsére ez alkalommal se felejtetted el ezt elmondani nekünk! :-)

A rosszul sikerült kaják (kivéve a palacsinta) után utolsó nap főztünk egy finom marhahúslevest, ami jól felmelegített bennünket és nem felejtettem el természetesen Eszter isteni kávéit sem, ami nélkül megállt volna az élet! Naná, hogy ezekről nem készült fénykép! Ezért most gyönyörű művészi képeket teszek fel azoknak, akik eljutottak idáig az olvasással. Kata rengeteg virágmagot gyűjtött, tőle lehet igényelni :-)