2012. szeptember 28., péntek

Alma télire 2.



Az idén rengeteg almánk lett (a képen csak a töredéke látható, ezek épp szárítás alatt állnak a patakba hullás után), nem állnak el télire, de mivel jóízű és nagyon-nagyon bio (12 éve a miénk ez a telek, azóta tuti nem használtunk semmiféle vegyszert), minden darabját megbecsüljük. Erről egyszer már megírtam a kis esszémet, de nem akarok ott ápdételni állandóan, szóval az almaszószomat frissíteném. Az alma feléből reszelt alma lesz, ez csak almás lepénybe jó, a másik feléből meg natúr almaszósz (vagy almavelő, ahogy tetszik), ezt sokkal többféleképpen tudom felhasználni.

Végül is semmi extra, meghámozom, csutka, romlásnak indult részek kifelé, aztán a húsát feldarabolom, és a nagy, vastagtalpú lábasomba felteszem főni. Valamennyi víz mindig kell alá, hogy amíg az alma nem engedi ki a levét, le ne égjen, az idén az ötliteres lábashoz 3-4 dl-t is kellett önteni, nyilván a nagy szárazság miatt. Addig főzöm, amíg meg nem puhul, szét nem maszulnak a darabkák. Gondosan odafigyelek, hogy ne tegyek bele se cukrot, se fahéjat, se vaníliát. Felhasználáskor bőven ráérek eldönteni, hogy mit teszek bele, csak semmi kényszerpálya. (Általában cukrot - édesítőszert, fahéjat és vaníliát:)) Ha már puha mind, akkor egy kicsit átnyomom a botmixerrel, hogy túl nagy darabok ne legyenek benne, de azért ne sima krém legyen, hát ez ízlés kérdése. Visszateszem a tűzre, most már szörnyen puffog és fröcsköl, nemigen lehet magára hagyni. Szóval el is zárom alatta a gázt. Előkészített, steril üvegekbe teszem, forrón, fémtető, fejre állítás. De aztán még vizes dunsztba is mennek, mert annyira sűrű, darabos és fröcskölős a massza, hogy az első egy-két üveg megtöltése után már nem elég forró ahhoz, hogy tartósítószer nélkül is elálljon. Ha lenne négy kezem, akkor kettővel keverném és kettővel tölteném az üvegeket, így tényleg tűzforrón kerülhetne beléjük az almaszósz, de a jelenlegi kettő kevés hozzá.

Vizes dunszt: egy szép nagy fazék aljába belegyűrök némi újságpapírt (megfelelő méretű fémrács helyett), arra teszem az egyesével szintén újságpapírba csomagolt üvegeket. Vizet engedek a lábasba, annyit, hogy kb. az üvegek háromnegyedéig érjen. Ráteszem a fedőt. Kis lángra rakom, és forrás után még kb. 20-25 percig főzöm. Ha kész, elzárom alatta a gázt, és hagyom kihűlni.
Az idén egy kapkodós reggelen két fazékkal próbáltam ezt előadni. Feltettem a gázra, aztán elmentem a lakás más tájaira pakolászni. Amikor jó tíz perc múlva visszaértem, akkor égett papírszag fogadott, rohadtul nem értettem, honnan. Megfogdostam az edénykéimet, az egyik kellemes meleg volt, a másik viszont megégette az ujjaimat. Ekkor még mindig nem sikerült felfognom, hogy mi folyik, illetve hogy mi nem. A megégett ujjacskáimat belelógattam egy hideg vizes bögrébe, így járkáltam lesfel az egyre nagyobb füstben, míg végre rájöttem, hogy az egyik fazékból kifelejtettem a vizet, és abban ég csendesen az újságpapír. És annyira mákom volt, hogy még nem pattantak szét a megtöltött üvegeim. Meg nem gyulladt fel a papír sem, nyilván azért, mert fedő volt rajta (kíváncsiságom már nem terjedt a fedőlevételig), és nem kapott oxigént az izzó papír. Szóval nem sikerült tűzbe borítanom a konyhát sem. És nyilván azért égette meg a kezemet, mert a víztelen fazék ugye gyorsabban melegszik, mint a vizes. Ha utólag is, de sikerült mindent megfejtenem, utálom a kínzó, megválaszolatlan kérdéseket. Gyorsan kivittem az izzó lábast az izzó papírral meg a nyilván szintén izzó üvegekkel a kertbe, és ott is hagytam estig. Aztán amikor már bele mertem nézni, és mindent kiszedtem belőle, akkor kiderült, hogy az alulra gyűrt újságpapír elégett, de lábasnak nem lett semmi baja, picit meg kellett súrolni a halványszürke kis koromréteg miatt. Ilyen frankó edényem van.

Hogyan csináljunk magunkból bohócot a konyhában sorozatunk még nem ért véget. Kezdődött a tartós kekszekkel (kóros feledékenység), folytatódott a víztelen vizes dunszttal (kóros szétszórtság), és hátra van még a paradicsombefőzésem (kóros kétbalkéz-szindróma). Jön majd az is hamarosan.

A megmentett csapat, legalábbis egy része:



Napi cukinak meg egy tésai késő délutáni kép, Jákob lajtorjája. Nem is tudom, miről jutott eszembe.



2 megjegyzés:

Bea írta...

Jaj de jó újra ilyen sok mindent olvasni tőled, imádom a stílusodat. :)
És nagyon várom a folytatást!

Andi írta...

Én már csak azt szeretném tudni, hogyan maradtál te eddig életben?????