2013. december 20., péntek

Mézeskalács


Csak hogy errefelé is legyen már egy kis karácsony. Sok minden elmaradhat nálunk, de mézeskalácsnak lennie kell. Én ezt még akkor sem ettem meg, amikor ettem glutént, szóval csak az illatát élvezem, de azt nagyon. Ha a mézeskalácsevés és az éhenhalás között kéne választanom, valószínűleg a második jönne be.  (Nagyon bírnám, ha ugyanígy tudnék viszonyulni például a csokihoz is.) A családtagjaim viszont szeretik. Sokféle receptet szoktam csinálni, hol ezt, hol azt, általában el is felejtem, mi volt előtte. Sok volt már a blogon is:
- Andi adventi naptárja
- Bea gyönyörű esküvői csodái
- Andi karácsonyfadíszei
- Ary gluténmentes mézeskalácsai
- Andi adventi koszorúja
- régi mézes tőlem.

A Vidék íze decemberi számában Gerő Krisztina mézeskalácsossal csináltunk egy nagy riportot, és az idén az ő tökéletes receptjét használtuk. A királyi többes azt jelenti, hogy Rebeka csinálta meg egyedül (én éppen aludtam, mert amióta ilyen hideg van, átmentem mormota üzemmódba, és az eddig is magas alvásigényem a duplájára nőtt, állandóan alszom, és közben növesztem a védő hájréteget). Tökéletes a recept, több okból is. Egyrészt nem kell több napig pihentetni. Másrészt állati egyszerű. Harmadrészt tuti a tészta, nagyon könnyű vele bánni. Rebeka véletlenül nem a nagyon is folyékony virágmézből, hanem repcemézből csinálta, és emiatt hozzá kellett még gyúrni mézet meg talán némi vajat, mert túl kemény lett, de még így keményen is nagyon jól kezelhető volt. És ha eredetileg is virágmézzel készül, akkor még jobb lett volna. Lusta vagyok a receptet bekalapálni. Itt megtaláljátok egy régebbi változatát. Annyi változott, hogy margarin helyett vaj megy bele. Mi pedig nem szeretjük a nagyon pufi kalácsokat, egyébként is félünk a szódabikarbónától, szóval csak egy kanállal raktunk bele a kettő helyett. De így is tökéletes volt. Aztán az egész család beszállt cifrázni (kivéve engem, mert addigra ugyan már felébredtem, de mással voltam elfoglalva), annyira jó volt, hogy mindenki ott sertepertélt a jó meleg konyhában. Cukik lettek, nem?

Napi cukinak meg az idei adventi koszorúnk. Ezeket a kis piros sapkás manókat több éve fillérekért vettem a madaras teszkóban, azóta sem tudok betelni velük.







Nincsenek megjegyzések: