Kovászos kenyér - hagyományos és gluténmentes

Jó féléve szórakozom kovászos kenyerekkel. Kovászt nevelgetek, meghalasztom, kidobom, újrakezdem, próbálkozom. Recepteket böngészek, a fészbukos hírfolyamom már szinte csak kenyérből áll, és egyszerűen nem hiszem el, hogy úgy tűnik, hogy az egész ország frankó kovászos kenyereket gyárt, csak nekem nem jön össze. Nyilván nem vagyok képes szó szerint követni egy receptet, mert nem megy, és kész. De azért ennél jobbra számítottam. Az élesztős tésztákkal kifejezetten jó barátságban voltam, tényleg szuper kelt tésztákat csináltam. Aztán letiltottak a gluténről, nem sokkal utána az élesztőről, szóval meglehetősen ritkán sütök már hagyományos kelt tésztát. Ajándékba, legfeljebb, szenvedjenek. A saját gluténmentes kenyereim nem voltak rosszak, de olyan nagy gasztronómiai élvezetet sem adtak. A szódabikarbónának már egy csipetnyijét is kiérzem, és utálom (így aztán fel nem tudom fogni az ír szódás kenyeret, tényleg van, aki azt megeszi???). Sütőporral is próbálkoztam, az sem volt az igazi. Nyilván már régóta zümmögött a fejemben a kovász, adott esetben a gluténmentes változat.
Nem fogok Háború és békét írni, hosszú és kőkemény kenyerekkel szegett út vezetett idáig. De ez most úgy elég jó lett. Gondolom, látjátok a csinos kis púpját a kenyérnek, meg a még formásabb pici lyukakat. A héja vékony és ropogós, belül pedig nem szivacsos (sajnos melegen vágtam meg, mert nem bírtam megállni). Hát egyszerűen rohadt jó. Valahogy meg kell állnom, hogy ne egyem meg a fél veknit együltő helyemben (négy szelet zsíros kenyeret ebédeltem, sajnos).
Pontos receptről szó sem lehet, már nem is írtam, annyi rossz próbálkozás van a hátam mögött. A kovászom pár hónapos, alapvetően barna rizs és teff lisztekkel etetve. Hűtőben tartok egy kis adagot (20 g, mondjuk), 4-5 naponta egyszer etetem, kb. 1-1-1 arányban, kicsit a lisztet meg szoktam növelni, hadd egyen szegény. Nagyon ritkán sütök, eszem ágában sincs a pulton tartani, és naponta etetgetni. Nyilván azért ilyen lagymatag, de nem baj.
A lisztek a szokásosak, két csésze barna rizsliszt, egy-egy csésze hajdina és köles, fél csésze kukorica, fél csésze tápióka. Állagjavítónak kb. 2 evőkanál útifűmaghéj, 1 evőkanál nyílgyökérliszt. Egy evőkanál só. Ehhez jött a hűtőből kivett, háromszor-négyszer feletetett kovász (12 óránként etetem, tehát ez egy több napos program sütés előtt), kb. a lisztek 25-30%-a. És annyi víz, hogy jó legyen az állaga. Egy nagy tálban mindent összekeverek, és hagyom állni vagy tíz percet, hogy duzzadjon, aki akar. Ha kell, adok még hozzá vizet. Sűrű masszát kapok, amit lehet kanállal pakolgatni, de gyúrni nem lehetne, ahhoz lágy.
Papírral bélelt hosszú formákba raktam (három lett). Mindegyikre húztam egy zacskót. És jött a végtelen hosszú kelesztés. Szobahőmérsékleten kb. 12 óra, utána hűtőben szintén kb. ugyanennyi. 220 fokon kezdtem a sütést, aztán levettem 200-ra. És nem mértem, hogy mennyi idő, de hát úgyis látszik.
Máskor szoktam bele magokat tenni, de most nincs itthon, és hát ugye nem létfontosságú dolgok miatt nem soppingolunk.
Annyira örülök, elég sok kudarc van a hátam mögött. Ennél jobbra pillanatnyilag nem vágyom.

A rendes búzalisztes kenyérben még ennél is több kudarcot gyűjtöttem. Azt hiszem, az volt a legmélyebb pont, amikor karácsonyi ajándékként három kőkemény diszkoszt sütöttem. Joli kutyái ették meg, miután valahogy felfűrészelték. A kenyereim túl tömörek voltak és vastag héjúak. Nyilván az ízük jó, a kovászos cuccok mindig elképesztően finomak. De hiába próbálkoztam, valamit mindig elcsesztem. Volt, amikor tudtam, hogy mit, volt, amikor nem. A fészbukon láttam mindenki tarajos, ropogós, és baromi nagy lyukú kenyérkéit, és kezdett nagyon tele lenni a hócipőm.
Ez a mai rohadtul nem tökéletes. De végre az a bélzet és az a héj, amire vágytam, lyukacsos és vékonyan ropogós. Boldogság van.
Receptet nem tőlem kell venni, tele van a net jobbnál jobb kovászos kenyerekkel, és egy csomó szuper videót is nézhettek.
A kovászom kenyérlisztből készült, mert rozslisztem ritkán van itthon, ez is pár hónapos. A liszt zöme szintén kenyérliszt volt, némi manitoba, meg teljes kiőrlésű tritikálé. Só. 25% kovász, 70 pár százalék hidratáltság.
Egy óra autolízis, kb. 6 óra bulk, kb. óránként bizgetés, szirom, laminálás, coil, coil, mindez a konyhában, nem szoktam mérni, szerintem 22 fok körül lehet nálunk. Utána előformázás, és fél óra múlva formázás. Kb. 16 óra kelesztés, ennek a fele 8 fokon, utána a másik fele mondjuk 5-ön. Aztán némileg megint elrontottam, mert hamarabb borítottam papírra, mint kellett volna, így még volt kb. 1 órája a konyhában, 22 fokon. És hogy feltegyem a koronát, véletlenül légkeverésen sütöttem. Így aztán elterült, mint a nagyalföld. Van még hová fejlődnöm. De azok az lyukak, hát az isteni, végre. Könnyű a bele, vékony és ropogós a héja, szóval mámorító az egész. Látszik, hogy kicsit túlkelt, a teteje sem az igazi, de a mienk. És magasabb osztály, mint az előzőek.

Még melegen megvágva, majdnem a csücske:

Napi cuki. Így néz ki mostanában a délutáni sziesztám. Elég kövér a macska, nehéz, mint a sár, de azért lehet irigyelni.

Nutellás-mogyorós keksz (gluténmentes, tejmentes)

Tegnapelőtt félig alva összedobtam a majdnem tökéletes kúkit, nyilván soha többé nem tudom megismételni. Le sem fotóztam, olyan gyorsan eltűnt. Ma próbáltam ismételni. Ez lett belőle. Ez sem rossz, sőt, kifejezetten finom, de nem kúki, sajnos. Mindenesetre ezt is meg lehet sütni, gyors is, jó is.

Hozzávalók:
5 evőkanál nutella
2 nagy tojás
170 g olvasztott tejmentes margarin
90 g kókuszliszt
60 g rizsliszt
12 aszalt szilva felaprítva
1 kis marék dió durvára vágva
25-30 szem mogyoró
1 csipet szódabikarbóna
1 nagy löttyintés rum
1 csipet só
fűszerek: vanília, fahéj
pár evőkanál víz
olvasztott csoki a tetejére

Mindent összekeverek. Adok hozzá annyi vizet, hogy kifejezetten lágy legyen a massza.

Vizes kézzel kis diónyi gombócokat gyártok, sütőpapíros tepsire mennek.

180 fok. Pár perc múlva kiveszem, és beléjük nyomom a mogyorószemeket. Addig sütöm, hogy alul kapjon egy kis színt, de még jó puha maradjon (hűltében még keményedni fog). Ha kihűlt, olvasztott csokival megcsíkozom.

Glutén- és tejmentes mézeskalács

 Hátha valaki épp most akar sütni, villámgyorsan felrakom, mert most látom, hogy ez még nem történt meg, pedig tavaly is már ezt sütöttem. Szuper a recept, a mézeskalács majdnem olyan, mint az eredeti, csak jobb. Ropogós, nem hullik morzsákra, tényleg nagyon jó. Viszonylag könnyű is vele bánni. Ebben a receptben méz és némi cukor van, lehet csinálni cukorhelyettesítővel is, nem változtatja lényegesen a tészta állagát.

Hozzávalók:
360 g kukoricaliszt
160 g tápiókakeményítő (vagy más keményítő vagy egyszerű gluténmentes lisztkeverék, azok úgyis általában csak keményítőből állnak)
120 g rizsliszt (barnát szokta használni, de jó a fehér is)
3 evőkanál útifűmaghéj
mézeskalácshoz való fűszerkeverék
1 csipet só
20 dkg tejmentes margarin olvasztva
fél dl olívaolaj
4 evőkanál méz
cukor, ha kell
1 csipet szódabikarbóna
4 + 1 tojás
víz
a tetejére ez-az

Összekeverem a száraz cuccokat egy nagy tálban, én ehhez a mennyiséghez egy csapott evőkanál fűszert szoktam rakni, aki az erősebb ízeket szereti, tegyen többet. Mindent összekeverek (egy tojás a kenéshez kell majd, tehát azt nem). Annyi vizet adok hozzá, hogy szép lágy legyen a tészta (kb. egy deci ment még hozzá, de ez erősen lisztfüggő), kicsit ragacsos, mert így lehet könnyen és gyorsan dolgozni vele. Ha törik, az nagy szenvedés. Nem tudom, látszik-e a képen az állaga. Finom puha. Ja, és margarint nemigen használok, csak ilyenkor, karácsonykor. Ha te ilyenkor sem akarsz, akkor elég biztos vagyok benne, hogy helyettesíthető mondjuk fele kókuszzsírral, fele olívaolajjal. Ez így elég semleges ízű. Ha édesebben szereted, tegyél hozzá egy-két evőkanál cukrot. Ha a tetején cukormáz lesz vagy cukorszórás, akkor viszont nem kell bele, mert a végeredmény akkor már túl édes lenne. Szerintem.

Kukoricalisztet használok a nyújtáshoz, és kis adagokban, viszonylag alálisztezve nyújtom, hogy ne ragadjon le. Jó vékonyra lehet nyújtani. Kiszaggatom, még ez a kicsit cakkos rénszarvas is jól megy belőle. Sütőpapíros tepsire mennek.

A tepsiben lekenem felvert tojással, és megszórom barna cukorral, ha akarom. Vagy nyomok bele tökmagot. Vagy mindkettő. 180 fokon sütöm, nem mértem, de úgy 15 perc, szerintem érdemes kicsit túlsütni, akkor lesz finom ropogós. Amikor kiveszem, akkor még puha, álltában szépre keményedik. A végtelenségig eláll. Lehet vele vacakolni, cukormázazni, netán csokizni, de üresen is nagyon jó. Ebből a mennyiségből rengeteg lesz.

Mézes krémes tutorial

Szóval már jó pár éve sütünk karácsonykor és húsvétkor a Heti betevőnek. Céges történet, sokan sütünk valamit, és ebből irtó jó kis süteményes csomagok állnak össze a családoknak. Én évek óta mézes krémest sütök. Mert azt gondolom, hogy szeretik az emberek a krémes édességeket, és ez az, ami elég masszív ahhoz,hogy ennyit szállítmányozzam/zák, bírja az adagolást, bírja hűtő nélkül is, mert elég vajas a krémje. Általában mindenki szereti, és a sok száraz bejgli meg keksz mellett tök jó, hogy van ilyesmi is. Minden más ellene szól, tényleg irtó nagy macera ilyen nagy mennyiségben előállítani, szóval ilyenkor mindig megfogadom, hogy legközelebb valami egyszerűbbet választok, és még az is lehet, hogy egyszer így is teszek. Most azért írok erről jó sokat, hogy ha még egyszer eszembe jutna, akkor legyen hozzá útmutatóm. Meg azért, hogy már rengeteg tapasztalatom összegyűlt mézeskrémes-ügyben, és nektek is jól fog jönni, ha ezer tepsivel akartok sütni belőle.
Tehát az eredeti recept az Anditól származik, és itt van. Azt hiszem, 150 darab sütit kell vinnem, szóval sok adaggal nyomulok, most egész pontosan 12 adagot csináltam. Legalábbis a tésztából. Nekem most elég nagy gáztepsim van, ebből pont 24 lap lett, tehát 6 jó nagy darab mézes krémesem lett.
Tehát a tészta. Nem lehet egyszerre 12 adag tésztát megcsinálni, egyrészt nincs is ekkor edényem, másrészt addig jó vele dolgozni, amíg viszonylag meleg. Tehát most úgy csináltam, hogy egyszerre négy adagot gyúrtam össze (tehát 1,8 kg liszt és társai). Az eredeti receptben fél deci tej van, nekem ez simán van 1-1,5 dl adagonként, mert lágy tésztával nagyon könnyű dolgozni, a keményből pedig irtó nagy szívás a viszonylag vékony, nagy lapok kinyújtása. Tehát azzal kezdem, hogy kivágok sütőpapírból a tepsibe illő lapokat, nem kell 24, de mondjuk 15-öt. Aztán egész pontosan lemérem, hogy mekkora lapokat fogok sütni (nyilván pont amekkora belefér a tepsimbe). Nekem ez a mostani sütőmnél 29x39 cm. Kivágok egy ekkora téglalapot sütőpapírból, ez nagy segítségemre lesz. Tehát ott a jó lágy tészta, sok liszt, hogy ne ragadjon, a kivágott lapok. Ekkor bekapcsolom a sütőt. Kiveszek egy adag tésztát, nem a nyolcadot, hanem ennél nagyobb darabot. Ha nagyon ragacsos, akkor kis liszttel átgyúrom. Rárakom a kis liszttel meghintett sütőpapírra, és elkezdem nyújtani. Ha jól csináltam, és jó lágy a tészta, akkor könnyen megy. Szabályos téglalapot nem tudok nyújtani, tehát az a célom, hogy a közepén legyen egy 29x39 centis téglalapom. Ha ezt elértem, akkor rárakom a pontos szabásmintámat, és pizzavágóval körbevágom. Áthúzom a tepsire, és mehet a 180 fokos sütőbe. A levágott tésztát összegyúrom, szedek hozzá friss tésztát, és kezdem elölről. Ebben az a jó, hogy csak az utolsó lapnál kell centizni, az összes többinél egyszerűen nyújtok egy jó nagy lapot, aztán leszabom. Ha hiányozna egy sarka, akkor a lágy tésztából elég jól lehet tapasztani. A megsült tésztát áthúzom papírostul egy sütőrácsra hűlni, megy a helyére a következő lap. Pár papírt visszamentek, a hideg lapokat simán lehet egymáson tartani, nem kell közéjük papír. Ezt még kétszer ismételtem, az a vége, hogy van 24 lapom. Ez elég sok idő, és nekem ez a legunalmasabb.

Akkor lehet folytatni, amikor az összes lap már hideg.

Közben meg lehet csinálni a krémet. Vagy másnap. Ahogy én most. Ezt is négy adagjával csináltam. Szerintem túl sok a 20 dkg porcukor, tizenegykét deka elég. Ezt úgy csináltam, hogy egyszerre főztem négy adag tejbegrízt (2 l tej, 4 dl gríz), és ebbe kevertem bele a porcukrot meg a vaníliát. Kiraktam hűlni (a téli sütés örömei közé tartozik a hatalmas szabadtéri hűtőszekrény). Amikor már langyos volt, akkor belekevertem az összevágott vajat, és botmixerrel habosítottam, ez sokkal egyszerűbb, mint külön vacakolni a vajjal és a porcukorral. Aztán megint kiraktam hűlni.
Ezen a képen 4 adag krém van a lábasban.

Ha már eléggé megszilárdult, el lehet kezdeni összerakni a sütit. Tálcákra és gyúródeszkákra pakolom, hogy mobil legyen, nyilván nem a konyhapulton akarom tartani két napig. Fontos, hogy tegyünk alá egy-egy sütőpapírt (van kéznél ugye pár száz), ezzel lehet majd mozgatni. Tehát papír, meg egy lap.Nem roncsizom, ha itt-ott kicsit hullámos a tészta széle, a krém és a lekvár majd felpuhítja, és talán ki is simítja. És a szélét egyébként is levágom.

Erre kanalazom a krémet.

El is kenem. El kell találni a mennyiséget, sem a túl kevés, sem a túl sok nem jó.

Aztán jön rá még egy tészta, azt megkenem lekvárral. Ezekre a nagy lapokra egy-egy kis üveg lekvár ment rá (kb. 400 g). Itt most meggy és málna. Tehát a 12 adaghoz (ami nálam ugye 6 nagy tábla lett) összesen 2,4 kg lekvár kell.

Aztán megint tészta, krém, tészta. Kézzel óvatosan le is nyomkodom.

Jöhet a csokizás. Nem használok mikrót, nincs is. Gőz fölött olvasztom meg a darabolt csokit, és keverek hozzá kókuszzsírt, mert nekem ez jött be a legjobban. Jól használható, fényes, nem lesz túl vastag a bevonat, és ha megdermedt, elég jól vágható. Az olaj és a vaj egyáltalán nem jött be, a tejszín közelített, de a kókuszzsír a legjobb, próbáljátok ki. Többféle csokit szoktam összekeverni, az Aldiban jó minőségű bevonó csokit lehet ünnepek körül kapni, csak étet használok, és ehhez  mindig adagolok valami drága, extra minőségű csokit, hogy finomabb legyen. A hat táblához nekem most 1,6 kg csoki kellett, ezt két adagban olvasztottam meg, és mindegyik adaghoz raktam 1 bő evőkanálnyi kókuszzsírt.Ráöntöttem a tészták tetejére,és fakanállal kicsit elsimítottam, itt egyáltalán nem baj, ha nem tükörsima, hanem inkább kicsit rusztikus.

Ha ez kész, akkor mehet egy hideg szobába (szerencsére van ilyen a házban, éppen nem fagy benne). Legalább egy napig hagyni kell állni, mert csak akkor lehet szépen szeletelni, ha a krém és a lekvár megpuhítja a lapokat.

Másnap jöhet a szintén órákig tartó szeletelés. A hideg szobából elő kell hozni, és hagyni kell legalább egy órát szobahőmérsékleten állni, mert egyébként törni fog a csoki a tetején. Négyszer négyes kockákat vágtam, ekkora a vonalzóm, ez a legkényelmesebb. Kisebb macerásabb, a nagyobb meg kétkezes lenne, mert elég ütős sütiről van szó. Először levágom a széleket, amiket gondosan összegyűjtök egy-két nagy tálban. Ezután a vonalzó mellett csíkokra vágom. Aztán a csíkokat felkockázom. Minden vágás utána papírtörlő, mert ugye a tetejét nem akarom összekenni.

A csíkokat most egy kis dy papírvonalzó segítségével vágtam kockákra. Sokkal egyszerűbb oldalára fordítva, mert így nem a csokinál kezdi az ember a vágást.

Aztán szépen bedobozoltam, ebből lett kb. 200 kocka, és bőven maradt itthonra, és egy kevés még ajándékba is. Itthonra mindig sütök egy adaggal az elvivős sütikből, mert egyrészt ha sütiillatba borul az egész ház, akkor nyilván megkívánják a fiúk, másrészt meg azzal tudok kísérletezni, hogy mekkorára vágjam, stb., stb., itt senki nem fog sírógörcsöt kapni, ha kicsit rücskös a teteje.

A levágott széleket nem kell kidobni. Kókuszgolyót csinálunk belőle hagyományosan, sajnos most rám maradt. Öntök alá folyadékot ami tetszik, most meleg kávé és rum volt, de mehetett volna híg lekvár, gyümölcslé, ilyesmi. Tejet direkt nem öntök hozzá, ne legyen benne nagyon romlékony dolog. Lehet ízesíteni bármivel, de nem kell túlzásba vinni, hiszen ugye nem kekszből készül, hanem egy kifejezetten édes-ízes sütemény széléből, eleve van benne bőven krém, csoki és lekvár. Én kakaót és vaníliát szoktam még hozzárakni. Kis kókuszt. Elég utálatos az összegyúrása, nekem most a botmixer vált be. Utána gömbölygetés, és megforgatás cukros kókuszreszelékben. Sajnos ezt már annyira untam, hogy nem fényképeztem egyáltalán, sem a gyártást, sem a végeredményt. Ebből is hagytam itthon pár nyomit (ennél azért többet, mint ami a képen van, de ez volt kéznél a fotózáshoz).

Napi cuki meg most nem lesz.

Sörtésztában sült pöfeteg kakukkfüves pirított tinóruval (gluténmentes, tejmentes)

Túl vagyunk az év legjobb kajáján, de lehet, hogy már a jövő évet is letudtuk. Elmondhatatlanul finom volt. Szóval az úgy volt, hogy nem is terveztük eredetileg, de aztán mégis elmentünk a Zsuzsival egy kis gombászásra (Kóficka inkább az otthoni szundikálást választotta, a finom, hűvös szobában). Mára már kiderült, hogy ezen a hétvégén mindenki kosárszám szedte a vargányát, hát mi ebből kimaradtunk, de ennél jobb semmi nem lehetett volna. Találtunk rengeteg aprócska, de ropogósan friss tinorut (molyhos? fogalmam sincs). Gyönyörűek voltak.

Aztán az út közepén egy isteni, friss, ropogós kis pöfeteget. Sörösüveg nem volt nálunk, szóval a Zsuzsi lett mércének odaállítva.

Aztán nemsokára még egy kisebbet is. Zsuzsi tökre belejött az arányosításba.

Félidőtájt jött egy kávé meg egy fagyi, a faluban. Hát ez sem volt rossz. (A szatyorban már ott lapul a sok finom gomba.)

Aztán hazamásztunk, és jöhetett a reggeli vagy ebéd vagy vacsora, mert első és szinte utolsó rendes étkezés is volt a napban, előtte ugye nem értünk rá, mert gombásztunk, utána meg nem bírtunk még levegőt sem venni.

A zsákmány (ezt-azt még találtunk a kertben):

Kevertem egy sörtésztát. Két tojás, három deci Pilsener Urquelle, annyi kukoricaliszt és barnarizs-liszt, hogy jó sűrű legyen a tészta. Csipet só, csipet bors. Aztán lehúztam a pöfik bőrét, felszeleteltem, megmártottam a masszában, és forró olajban ilyen szép pirosra sütöttem. Elképesztően finom volt. A bunda már magában is, nemigen szívta fel az olajat, ropogós volt, levegős, finom, közte az a finom sült gomba, irtó nagy kupac lett belőle, és ketten felfaltuk csont nélkül az egészet. Nagyon ritkán eszünk ilyen olajban-zsírban sült cuccokat, büdös is, egészségtelen is, nem is vagyunk oda értük, de ez most nagyon jó volt.
Közben a többi gombát letakarítottam, felszeleteltem, és olívaolajon megsütöttem egy kis kakukkfű és oregánó társaságában. Nagy serpenyőben keveset, így tényleg pirul, és nem fő. Nem tudom, mikor eszünk ilyen jót legközelebb.

Aztán másnap is felmentünk, és megint találtunk rengeteg apró tinorut (vargányát nem), egy kosárnyi friss laskagombát meg egy kis csiperkét. Ezek sem voltak rosszak, de az előző napi überelhetetlen volt.

Napi cukinak meg a Zsuzsi, ha már ennyiszer volt, hogy legyen keret. Három malac boldog tulajdonosa. A rózsaszín az ősmalac, a svédmalac. Utána jött Antonio Banderöff, a kicsi sárga. Keményebb az anyaga, nehezebben röfög, viszont irtó szép mély hangja van. Zsuzsi sokat vitázik vele, hogy röfögjön már. A kék malac a legújabb, teljesen váratlanul találtam egy helyei FT-ben. Egyedül volt, foltos volt, megviselt, de malac volt, könnyen röfögő. Meg kellett venni. Tehát a konda a tulajjal.

Sült paprika ezzel-azzal

Nagyjából egy hónapja sült paprikát eszünk (előtte cukkini volt). Monománia. Annyira finom, hogy nem bírunk eleget enni belőle. Mostanában ez képviseli nálunk a főtt ételt. Veszek egy csomó piros paprikát, irtó divatos kápiát, és kevésbé divatos, de szerintem sokkal jobb paradicsompaprikát. Kiveszem a csutkát, gondosan eltávolítom az összes magot, összevágom. Nem annyira kevés olívaolajon kis sóval megsütöm, illetve inkább párolom, fedő alatt. Amikor kész, meglocsolom sűrű, édes balzsamecetkrémmel. Tekerek rá borsot. Aztán nagykanállal esszük. Magában. Rizzsel. Édeskrumplival és bazsalikomos paradicsomsalátával. Néha hússal. Mondjuk főtt pulykával. Esténként gyakran készülnek serpenyős cuccok, hagyma, szalonna, tojás, abba is például. Irtó jó. A sütőben sült talán még jobb, de azzal sok a macera, ezzel meg szinte semmi. És meg tudjuk enni a héját is, mivel össze van vágva. elmegy a többivel, nem kell vacakolni a pucolással. Van, amikor egészen sötétre sütjük, ez is nagyon jó, mert szinte karamellizálódik az édes paprika. És azért kell alá rendesen olívát rakni, mert annyira finom, fűszeres szaftja lesz, lehet tunkolni.

Napi cukinak meg a dagi cicánk, úgyis rég volt. A kánikulát nehezen viselte, általában egy betonlépcsőn pihegett valahol az árnyékban. Most hogy ilyen rémes hideg és eső lett, visszatért a kanapéra, és hihetetlenül gusztusosan szundikál egész nap. Kicsit horkol, annyira cuki.

Fekete Aranka gyógyulgat. Talán hízott is pár grammot. Cicaszerűen működik, de még nagyon nem tökéletes.

Volt egyszer egy nyár

Minden évben egyetlen egyszer főzök töltött paprikát, fogalmam sincs, hogy miért. Mert akár minden héten megennénk. Mert szeretjük. Én nagyjából a fenti arányban, rengeteg szósz, kevés töltelék. Még ezer éve a sógörnőm adta a tuti receptet, az ilyesminél sok múlik az arányokon. Ez a kályha, ahonnan indulok. Akkor indulok, amikor megjelenik a piacon, illetve az idén a saját kertünkben az a nagy, édes befőzőparadicsom. Ettől rögtön töltöttpaprika-főzhetnékem támad, de nagyon. Az eredeti recepten végül is nem sokat változtattam, csak a paradicsomszósz mennyiségét növelem nagyon, és a végén nincs lisztes rántás, hanem rizsliszttel habarom, ha szükséges, de van, amikor még ez sem kell. Egész évben nyugodtan főzhetném, mert paprika most már mindig van, édes nyári paradicsomot meg mindig teszek el jó sok üveggel. De valamiért csak ez az egy nyári eset van. Szerintem az idén is így lesz.
Zűrös nyarunk volt eleve, erre rájött a cica balesete, sok nyaralás nem volt, párszor eljutottunk evezni. A gyönyörű, meleg és alacsony Dunára. Hatalmasak lettek a szigetek meg a kavicsos partok. Jó volt. Az idén már ez sem lesz, nem csak töltött paprika.

Egyfás sziget. DT meg az öccse a vízben.  Általában eddig jutottunk el. A Lupától.

Felfedezőúton.

Kóficka sokat úszott. Nagyon sokat.

Zsuzsi más sportot űzött.

Aztán jó volt egy kis pihi.

Annyira kár, hogy vége.