Glutén- és élesztőmentes kenyér - minden, amit tudni akarsz

Ez most hosszú lesz, vigyázz. Vagy lapozz. Már épp úgy-ahogy megtanultam gluténmentes kenyeret sütni, erre kiderült, hogy élesztőt sem kéne egyek. És bírom a konyhai kihívásokat, de ezt a feladatot már kicsit túlzásnak éreztem. Csak hogy tisztázzuk a fogalmakat: a gluténmentes liszt két dolgot is jelent. Egyrészt a készen kapható gluténmentes lisztkeveréket. Ezek alapvetően keményítőből, fehér rizslisztből, állományjavítókból állnak, tehát kb. mint a finomliszt, nem szeretnék napi szinten enni belőle. Nyilván húsvétkor, karácsonykor előfordulhat egy-egy süti belőle, de nekem ez nem kívánatos. A készen kapható gluténmentes kenyerek, pékáruk nagy része ezekből készül. Nem ízlik, és fáj tőle a hasam, eddig mindegyiktől, amit egy-két napig ettem. Gluténmentes lisztnek hívjuk a gluténmentes gabonák (vagy gabonaszerű dolgok) lisztjeit is, ezek ugye alapból teljese kiőrlésűek, és mindenféle szempontból kívánatosak. Hajdina, köles, barna rizs, csicseriborsó, maglisztek, stb., stb. Na, én ezekből szoktam kenyeret sütni. Nem gondolom ugyan a sültgabona-evést sem annyira egészségesnek, de erről még nem tudtam leszokni, szükségem van valami kenyérpótlóra. Azt a foszlós, puha, fehér dolgot nyugodtan el lehet felejteni ezek között a keretek között, de nekem ez nem akkora katasztrófa, mert még a gluténes korszakomban is a teljes kiőrlésű lisztekből készült, magos házi kenyeret és zsemlét szerettem és ettem. Ahhoz hasonló dolgot elő lehetett állítani. A legtöbb gluténmentes kenyér nekem normál állapotban nem ízlik, de pirítva már egészen ehetőnek találom.
A gluténmentes kenyerek mindig nagyon sokféle összetevőből készülnek. Ezek a lisztek igazából nem alkalmasak a feladatra (nem kell elkeseredni, sütikhez viszont nagyon jók), nekünk az a dolgunk, hogy kicselezzük a rossz oldalukat. A jó búzakenyérhez nem kell más, mint liszt, víz meg egy kis élesztő (vagy kovász). A gluténmentes összetevői megtöltenek egy fél lapot, és nem véletlenül. A sok nem igazán alkalmas liszt mellé kell mindenféle adalékanyag, hogy valami fogja is össze (glutén híján). Ha pedig még élesztő sem mehet bele, tehát szódabikarbónával kell lazítani, akkor annak az ízét is el kell nyomni valamivel (én rémesen utálom). Ha kevés szódabikarbónát rak bele az ember, akkor még ennél is tömörebb a kenyér, ha sokat, akkor meg büdös. Sose értettem azokat, aki rajonganak az ír szódás kenyérért.

Na, akkor beszéljünk egy kicsit a lisztekről. Nyilván jobb lenne, ha otthon őrölném, közvetlenül sütés előtt, de zacskóban veszem, mert ez már tényleg nem fér bele most az életembe.
Kölesliszt: szuper alapanyag, imádjuk a kölest, de keserű. A lisztet ugye nem lehet átmosni. Emiatt nem szabad túlzásba vinni a használatát.
Barna rizsliszt: szuper jó, nem keserű, nem erőszakos, de nagyon-nagyon morzsalékossá teszi a tésztát.
Hajdinaliszt: szeretjük, nagyon, de intenzív az íze, csínján kell vele bánni.
Kukoricaliszt: ettől is törékeny, porlós lesz a végeredmény. Én nagyon keveset használom, ezt sem igazán bírom, hasfájós.
Zabliszt: aki bírja, használja, mert nagyon jó állagot ad a kenyérnek (10% mondjuk). Én zabot sem ehetek, tehát nem használok.
És akkor lehet még cifrázni, csicseriborsóliszt, tápióka, maglisztek, ezekből kisebb mennyiségeket ajánlok.

Akkor jöjjenek a mindenféle adalékanyagok:
Először is útifűmaghéj. Hát ez szuper. Ez fogja össze a liszteket a glutén helyett. Ráadásul még rohadt egészséges is. Alapösszetevő, sajnos jó drága.
Burgonyapehely: lehetőleg mindig teszek a kenyérbe, jobb lesz tőle az állag.
Xantán és guárgumi: próbáltam mindegyiket, nem érzékeltem változást, szóval nem használom már őket.
Zsiradék: mindig kell a kenyerekbe egy kevés. Olívaolajat használok.
Térfogatnövelésre szódabikarbóna. A lehető legminimálisabb. És mindig megy a kenyérhez egy nagy citrom kifacsart leve, mert úgy tudom, hogy kell valami savanyú közeg, hogy jól működjön a szódabikarbóna. Próbálkoztam sütőporral, de nem bírtam vele normális kenyeret sütni (nagy űrök lettek a tésztában, és teljesen szétváltak a szeletek.)


Magok:
Nagyon sokféle magot teszek a kenyérbe, nagyon sokat javítanak az állagon és az ízen.
Lenmag: megőrlöm kávédarálóban, és pár órára beáztatom, ez is összetart, de az ízét is szeretem.
Napraforgómag: mert imádom.
Dió: ez is isteni, amikor a pirítósban megpirul.
Szezámmag: jó kálciumforrás, ezt is félig megdarálva rakom a kenyérbe.

Fűszerek:
Ugye a gluténes házikenyérbe pont elég a só. Hát ezt a gluténmenteset jól meg kell fűszerezni.
Őrölt kömény: ebből jó sok, gondolkodás nélkül, sokat használ.
Őrölt római kömény: egy-két csipetnyi, főleg télen.
Fokhagymapor: remekül elfedi a szódabikarbóna ízét, kínomban találtam ki, de jól működik.

Folyadék: hát víz, mi más. A mennyiségre nagyon oda kell figyelni. Ha túl kevés, akkor lapos lesz a kenyér, ha túl sok, sose sül át, ragacsos marad. Most pontosan kimértem, de persze ez nem szentírás, hiszen a különböző lisztek különböző folyadékmennyiséget szívnak fel. Az a jó állag, amelyik jó sűrű nokedlihez hasonlít, kicsit terül, de nem simul el magától a teteje.

Sütés: nagyon sokáig kell sütni. A sima gluténes kenyér kap egy kis színt, és már jó is. Ezt addig kell sütni, amíg szinte meg nem ég a teteje, alja, és akkor van esély, hogy átsült a közepe. De még így sem mindig sikerül. Mindig elfelejtem lemérni, de jóval óra felett sül. Vacak a sütőm, de olyan 180-200 fokról beszélünk. És ezért nem is célszerű túlzottan magas kenyérre törekedni, inkább legyen több lapos, nagyobb eséllyel sül meg rendesen.

Kenyérhéj: a kész szódabikarbónás kenyér héja kb. olyan erős, mint egy falusi betonfal. Kint szoktam hagyni a pulton vagy két napig, legfeljebb egy ruhával letakarom, közben annyit puhul, hogy van esély felszeletelni (így szoktam lefagyasztani).

Akkor jöjjön végre a recept:
- 125 g lenmag ledarálva, 4 dl vízbe beáztatva 3-4 órára (vagy még többre)
- 80 dkg gluténmentes liszt (20 dkg köles, 15 dkg barna rizs, 10 dkg hajdina, 10 dkg kukorica, 10 dkg gluténmentes lisztkeverék, a maradék tápiókaliszt, tökmagliszt, burgonyakeményítő és sárgaborsóliszt, burgonyapehely)
- 6-7 púpos evőkanál útifűmaghéj
- fűszerek: őrölt kömény, fokhagymapor, őrölt római kömény, só (kb. 1 csapott evőkanálnyi)
- 1,5 kávéskanál szódabikarbóna, 1 citrom leve
- fél dl olívaolaj
- magok méretlenül, egy-két maroknyi napraforgómag, egy maroknyi dió (ha épp van otthon), 5 dkg szezám darálva

Felfűtöm a sütőt. Összekeverem az összes szárazanyagot egy tálban (lisztek, magok, fűszerek, útifűmaghéj, szódabikarbóna). Odakészítem az összes lötyit (olaj, citrom, víz, beáztatott lenmag).

Papírral kibélelek három hosszúkás sütőformát, csak úgy slamposan. Többször is használom ugyanazt a papírt, 3-4 alkalmat is kibírnak.

Csak az utolsó pillanatban mennek a nedves dolgok a keverékhez, hogy a szódabikarbóna majd a sütőben dolgozzék: a beáztatott lenmag mindenestül (szépen bezselésedik), a citrom leve, az olíva, és 1,25 l víz.

Jó alaposan összekeverem fakanállal (nem kell dagasztani).

Evőkanállal elosztom a három forma között. Ez nem túl gyors művelet, közben van ideje dagadnia az útifűmagnak, és ha kell, teszek még hozzá vizet.

Rögtön megy a forró sütőbe, és aztán sütöm a végtelenségig. Ha már valamennyire megsült, ki szoktam szedni a formából, mert úgy mintha gyorsabban sülne. Amikor így néz ki, mint a képen, akkor a gluténes kenyér már rég jó lenne. Ez belül ilyenkor még teljesen nyers, legalább fél órát sütni kell még. Szinte meg kell égetni (ha nagyon leveszem a hőfokot, akkor meg órákig nem sült át.)

 Így néz ki, amikor késznek nyilvánítom:

Na, most abbahagyom, mert már én is unom.

Sorminta.


Napi cukinak meg idei napozó Zsuzsika. Tíz éve nem bírunk betelni a háton napozásával. Hosszú negyedórákat tud eltölteni ebben a rendkívül kényelmes pozícióban.

Ehető (sőt, finom) gluténmentes kenyér 2.

Mazsinak:)
A képen csak a lapos, fél vekni friss, a szép, teljes szeleteket a fagyasztóból vettem elő a fotózáshoz:)

Talán egy-két éve nem eszem glutént (ha valaki lemaradt volna a történet elejéről, szörnyen fáj tőle a hasam,  többek közt). Nagy csapás a sör elvesztése, pótolhatatlan. Amikor erről sírtam egy régi posztban, valaki írta, hogy a Pilsener Urquell-t szabad, de az egyrészt nincs mindenhol, meg azt tapasztaltam, hogy azért azt is csak módjával. Sütifronton semmi baj, azokban a kevert sütikben, amelyeket én szeretek, egészen jól helyettesíthető a búzaliszt mindenféle egyébbel, sokszor még finomabb is a végeredmény. Azt pedig egyáltalán nem bánom, hogy a kósza kakaós csigák és pogácsák most már kimaradnak az életemből. Eddig sem igen ettem étteremben, azt, amit már valószínűleg megennék, nem tudjuk megfizetni, az alsó régió pedig kifejezetten taszít. Szóval a kenyér maradt az egyetlen  nyűg. Valószínűleg le kéne jönni a szerről, de egyelőre még nem tartok ott. Tehát valami kenyérfélére szükségem van a reggelihez (meg néha az ebédhez, ha nem főzök). Az, amit gluténmentes kenyér néven árulnak a mindenféle boltokban, nekem nem megoldás. Egyrészt rohadtul nem ízlik, másrészt ezektől is fáj a hasam. Nyilván azért, mert a kapható kenyerek zöme alapvetően kukoricakeményítőből van, és azt majdnem ugyanolyan rosszul tűröm, mint a gluténes liszteket. Tehát egyetlen megoldás van, ha otthon sütök magamnak kenyeret. Ami nem lenne nagy baj, hiszen régebben is saját készítésű zsemlét és kenyeret ettem. De azért a gluténmentes verziókkal volt elég bajom. A glutén ugye nem fogja majd összefogni, tehát valami kell bele, hogy ne morzsálódjék annyira. Tojást nem akarok belerakni. Másrészt a kézenfekvő megoldások sem jöttek be: a rizslisztesnek süteményíze volt, a kukoricást szimplán utáltam, a csak gluténmentes lisztkeverékből készültek általában nem ízlenek (+hasfájás). Elég hamar rájöttem arra is, hogy keverni kell a különféle liszteket, de sokáig elég tökéletlen volt a végeredmény. Az áttörést mindenmentes Nóri kenyere jelentette. Ez volt az első, tényleg ehető, sőt finom kenyérféleség a gluténmentes életemben. Eddig nem ismertem az útifűmaghéjat, tényleg ideje volt összeismerkedni. Sokáig nemigen tértem el az eredeti recepttől, aztán szép lassan átgyúrtam a magam szája íze szerint. Most már kifejezetten ízlik, frissen még pirítás nélkül is meg tudom enni (a gluténmentes kenyerek általában ehetetlenek anélkül). Egyszerre négy veknivel szoktam csinálni, a következő nagy adag pont ennyihez elég, három teljes és egy kis lapos rudacska. (A képen balra van a maradék kis vakarcs, mert a többit már felszeleteltem, és lefagyasztottam.) Nekem pont így fér be a sütőbe. Ez egy hatalmas adag, fel szoktam szeletelni, és lefagyasztom, elég sokáig elég egy sütésnyi. Nem otthon darálom hozzá már a liszteket. Eleinte még így csináltam, de iszonyatosan időrabló, ráadásul dögunalom. Az eheted (www.eheted.hu)  boltban szoktam bevásárolni a liszteket meg a többi hozzávalót (tök cuki, nagyon jól felszerelt bolt, nagyon kedves tulajdonosokkal, és nekem még közel is van), nincs velük semmi gondom, nulla hasfájás.

Akkor a recept, amit mostanában sütök:
- 40 dkg kölesliszt
- 35 dkg barna rizsliszt
- 20 dkg hajdinaliszt
- 10 dkg teljes kiőrlésű zabliszt (nem zabpehelyliszt, azt nem bírom)
- 10 dkg kukoricaliszt (ez sokszor kimarad)
- 20 dkg gluténmentes lisztkeverék (Nutri free GM kenyér vagy Schar)
- 10-20 dkg lenmag egészben, nem darálva
- 10 dkg szezámmag kávédarálóban ledarálva
- 20 dkg napraforgómag
- fél deci olívaolaj
- 2,5-3 dkg friss élesztő (időfüggő, hogy pont mennyi)
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál só
- 1 teáskanál őrölt kömény (ez persze elhagyható, én imádom)
- 4-5 evőkanál burgonyapehely
- 5 púpos evőkanál útifűmaghéj
- 2 liter langyos víz

Régebben kísérleteztem még xantánnal és tápikókakeményítővel, az az igazság, hogy nem láttam a különbséget vele és nélküle, szóval mostanában ezeket nem rakok bele. Persze az is lehet, hogy nem voltam elég alapos.
Igen, tudom, hogy borzalmasan hosszú a hozzávalók listája (a gluténesnél ugye liszt, só, élesztő, víz, és csókolom). De mindennek ára van, tényleg hozzá lehet szokni, hogy nem egy nagy lisztes doboz van otthon, hanem milliónyi lisztes üvegcse.

Az összes száraz anyagot összekeverem egy nagy tálban. Utána még ráöntöm az olívát, rámorzsolom az élesztőt, hozzárakom a mézet. A múltkor megmértem, kb. 1,9 kg. Ehhez jön a víz, amit szintén kimértem, pontosan 2 liter kell. Fakanállal összekeverem, nyilván nincs dagasztás. A nokedlitésztánál sűrűbb állagot kell kapnunk (de nem sokkal sűrűbbet), kanalazható, nem folyik, de majdnem.
Négy hosszúkás sütőformába rakok egy-egy darab sütőpapírt, és belekanalazom a masszát, mint már írtam, hármat jó feléig, az utolsóba meg jön a maradék, az egy kis lapos lesz. Letakarom, és hagyom kelni. Mivel ez egy lágy, szinte folyékony tészta, szépen fel fog jönni. Hogy mikor, az függ a hőmérséklettől, egy-két-három óráról van szó. Amikor már szépen feljött a forma tetejéig, akkor rakom be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Viszonylag sokáig sül. Ha már kicsit megpirult, összeállt a tészta, akkor ki szoktam venni a formából, és visszarakom csupaszon a rácsra, azt figyeltem meg, hogy így gyorsabb lesz. Ilyenkor már 180 fokra leveszem a hőfokot. Meg kell sütni, az sem baj, ha kicsit megkapja a végét, mert nagyon sok víz van a tésztában, és könnyen nyers marad a közepe. Viszont ha sűrűbb tésztát csinálunk, kevesebb vízzel, akkor nagyon törékeny, morzsálódós, szétesős lesz a kenyér. Szóval nagyon sokáig kell sütni, nem úgy, mint a szépen kidagasztott tésztából sütött gluténes kenyereket (hanem mint például a gluténes, dagasztás nélküli kenyereket, azoknak is nagyon vizes a tésztája).
Ha teljesen kész, szép barna minden oldala, nagyon kemény, jól lehet kopogtatni. Nem kell megijedni tőle, mert ahogy hűl, majd kicsit fel fog puhulni. Rácsra rakom, és hagyom a konyhapulton vagy két napig. Közben kicsit puhul, kicsit szikkad (lehet közben persze rájárni is:)). Utána már szépen fel lehet szeletelni, és mehet a fagyasztóba.

Napi cukinak meg megint kutya. Szar a kép, a telefont kaptam gyorsan elő, de azért szerintem látszik, hogy miért kellett lefotózni őket. Meg sok más is. Én még azt is tudom, hogy a Zsuzsi azért hagyta ott a saját kosarát, mert ellopott egy fél diót, és az éles dióhéj nyilván fenékbe szúrta, ezt pedig nem bírta agyilag feldolgozni (már az ágy is bánt). Kóficka meg jámboran tűri, hogy ráfeküdjön. Egyébkét is ilyen hülyeség miatt nem fog megmozdulni. Zsuzsi meg itt is vagyok meg nem is pózban, ki tudja, ezt szabad-e. Na nem elemzem tovább a mélyebb rétegeket, de isteni.

Ehető gluténmentes kenyér

Úgy tavaly október-november táján diagnosztizáltam magamat gluténérzékenynek, azóta nem eszem glutént, legalábbis tudatosan nem. Ez sok mindenben bonyolultabbá tette az életemet, és persze kínzó hiányokat is okoz. Egyáltalán nem sajnálom az itt-ott minden különösebb ok nélkül (azaz csak a falánkság okán) elfogyasztott kekszeket, sütiket, ötletszerűen felfalt pogácsákat és kakaós csigákat. Tulajdonképpen nincsen édességhiányom sem, mert egyrészt csokit ehetek, másrészt meg mindig is sokat sütöttem, és ez most is így van. Eddig is kényes voltam arra, hogy mit eszem meg (ergo jobb szerettem én elkészíteni az ételeket, mert legalább tudtam, hogy mi van benne, a darált macskát nem szeretem, ui.). A főtt ételekhez nagyon ritkán használtam eddig is lisztet, hát most ha mégis, akkor rizslisztet használok vagy keményítőt, zágsón. Sütiknél már kicsit bonyolultabb a helyzet, ropogós, kemény szerkezetet már nehezebb a gluténmentes lisztekkel elérni, de a kevert sütik szinte még finomabbak is rizsliszttel meg kis társaival. Karácsonyra például én nem kaptam bejglit, de a helyette sütött réteges mákos-diós-mandulás sütim annál jóval finomabb volt. Ja, és nem tetszenek a gluténmentes lisztek sem, mármint az összetételük, szeretnék egyszerűbb és mentesebb vonalon maradni, tehát alapvetően barna rizslisztet, kukoricalisztet, köleslisztet, ilyesmiket szeretek használni, nem pedig a készen kapható gluténmenteseket. Végül is két fájó pont maradt: az egyik a sör, az a seb nem is igen fog begyógyulni soha, érzem:) állítólag lehet kapni méregdrágán gluténmentest, de én még nem láttam. A másik meg a kenyér. Több éve én sütöttem otthon a kenyeret meg a zsemlét, bio tk. lisztből (például ilyet meg ilyet meg ilyet), nagyon-nagyon szerettem. A gluténmentes kenyerekkel azonban nem boldogultam. Ha a boltban készen kapható (egyébként szintén méregdrága) liszteket használtam, akkor volt, amelyik már egészen ehető volt, de nem tetszett az összetételük. A készen kapható gluténmentes kenyereknek még több bajuk volt. Nehéz hozzájutni, szintén drága, nekem a kóstoltak közül egyik sem ízlett - egyébként csak pirítva tudom bármelyiket megenni -, de a legijesztőbb az volt, hogy amikor kicsit túlpirultak, akkor megfolytak, mintha műanyagból lennének, brrr. Persze kísérleteztem otthon is saját sütéssel mindenféle keverék lisztekkel (barna rizs, köles, hajdina, lenmag, kukorica, stb.), de valahogy nem volt jó. Sem a szerkezetük, sem az ízük. Biztos voltam benne, hogy egyszer majd ez is meg fog oldódni, és így is lett. Minden különösebb keresgélés nélkül belebotlottam Nóri receptjébe, és végre kiderült a titkos összetevő, az útifűmaghéj. Azóta már nagyon sok helyen láttam az interneten, és tulajdonképpen magam is rájöhettem volna. A glutén helyett ez tartja össze a kenyeret, ettől lesz jó állaga. Végre egy teljesen ehető kenyeret kaptam, még azt is mondanám rá, hogy finom. Persze ezt is csak pirítva tudom megenni, de szinte már ízlik. Az összetételével meg tökéletesen meg vagyok elégedve, csupa teljes kiőrlésű cucc. Szóval nagyon jó. Azóta már kétszer megsütöttem. Picit egyszerűsítettem. Szerintem érdemes egyszerre két adagot megsütni, ha már úgyis játszik vele az ember. Egy-két napos korában már szép vékonyan lehet szeletelni, aztán mehet a fagyasztóba.

Hozzávalók:
20 dkg kölesliszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg hajdinaliszt (világos)
17 dkg barna rizsliszt
12 dkg darált lenmag
2 evőkanál burgonyapehely (csak mert van otthon)
2 evőkanál méz
5csapott evőkanál útifűmaghéj (44 g)
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
6-8 dl langyos víz

A kölest, a hajdinát és a lenmagot én darálom kávédarálóval, ez a legunalmasabb része a dolognak, de ez is megvan tíz perc alatt (dupla adagnál). Az egyszerűség kedvéért én mindent egyszerre keverek össze, a vizet elfelejtettem lemérni, de a Nóri által írt (5,9 dl) nekem nagyon kevés volt. Sűrű nokedliállagra gyúrok. Fakanállal elkeverem, és hagyom kelni (a dagasztásnak sok értelmét nem látom). Ha megkelt (2-3 óra is lehet), akkor papírral bélelt hosszúkás sütőformába tessékelem egy fakanállal. Közben igyekszem nem átkeverni, megőrizni a buborékokat benne. Olyan 200 fokon kezdem sütni, aztán mondjuk 170-en folytatom félidőtől. Mivel sok benne a nedvesség, pont úgy viselkedik, mint a dagasztás nélküli kenyér, sokáig kell sütni, hogy belül is átsüljön, nekem most éppen egy picit nyers maradt, de nem vészes.
Gondoltam, hogy kiszámolom az árát, de most nincs hozzá kedvem. Nem hinném, hogy olcsóbb lenne, mint a bolti testvérkéi, de nem lehet összehasonlítani sem ízben, sem minőségben. Az útifűmaghéj nem olcsó, és sajnos a többi hozzávaló sem, de egy ilyen vekni nagyon sokáig elég, két vékony szeletnél többet nemigen lehet megenni egyszerre. Nagyon jó az íze a sokféle magtól, nekem nagyon bejön. Majd ha kapok levegőt, kicsit játszom az összetevőkkel, gondolom, működik a történet akkor is, ha csak alaplisztek vannak benne.

Napi cukinak meg egy pár cica. Próbálják túlélni a picit hűvösebb napokat. Mondtam már, hogy (fekete) cica szeretnék lenni?

Karácsony 2018

Az idén tök lazára vettük a karácsonyt, és ez nagyon jó volt. A nagy családban kijelentettük, hogy nem ajándékozunk. Minden évben vesszőfutottunk, hogy mit is vegyünk a szeretteinknek, akiknek szerencsére mindenük megvan, amire szükségük van. És időmilliomosok sem vagyunk, hogy saját kezűleg készítsünk ajándékokat, illetve próbálkoztunk ezzel is, de mivel nem vagyunk előrelátóak, tényleg nem hiányzott az ünnepek előtti kétségbeesett kreatívkodás. Szóval nagycsaládban csak a 18 éven aluli népesség (jelenleg egy cuki fiúgyermek) kap ajándékot, és játékot venni merő szórakozás. A nagyok semmit. Illetve mi azért kaptunk sok-sok csokit, jövőre majd mindenkit megkérünk, hogy ezt is csökkentse. A kis családban pedig azt mondtuk, hogy mindenki kétezer forintért vehet a másiknak ajándékot, tehát mindenki hatezerből megúszta az ünnepeket. Csak azért, hogy nem könnyű az átállás, és valamit bontogassunk. És ez is jó volt. Nem tudom szavakba önteni, hogy mindez mekkora könnyebbség volt.
Nagyon erősen visszafogtam a konyhát is. Egyrészt jóval kevesebb sütit sütöttem, mint szoktam, és lám, nem dőlt össze semmi, jövőre pedig még ennél is kevesebbet fogok. Mondhatni szinte semmit. Az idén volt kétféle zserbó (gluténes és gluténmentes), egy kis adag mákos bejgli, egy jó nagy tepsi flódni, meg elég kevés aprósüti. És még ezekből is mindig van a fagyasztóban, és csak pakolgatjuk, pakolgatjuk, jövőre tényleg maximum egy adag bejgli DT-nek. Ja, volt gluténmentes mézeskalács is, de az pillanatok alatt köddé vált, nem kellett pakolgatni sehová:)
Rendes ételekben is szinte normálisan viselkedtem. A 24-i menün el sem igen gondolkodtunk, négyen voltunk, és mindenki csak egy kis békességre és nyugira vágyott. És nem akartuk nagyon teleenni magunkat, mármint a rosszullétig. Szóval volt valami leves, de egyszerűen nem bírok visszaemlékezni, hogy mi volt:) Nyilván valami zöldség. Utána kakukkfüves-citromos pisztráng sült édeskrumplival és rengeteg zöld salátával. A desszertet Rebeka csinálta, isteni volt,gluténmentes sütőtökös-diós kenyér mézes ricottával (már akinek). Ez is szuper volt.
Másnap volt inkább az érdekes, nálunk volt az ajándékozás helyett bevezetett nagy családi buli, talán 11-en voltunk, ha jól számolok. Nyilván ennyi embernek jóval több kaját készít az ember, mert nem lehet kiszámolni, ki mit eszik, és az annyira gáz, ha valakinek valami nem jut. De ez is olyan jól sikerült, hogy két nappal utána már minden maradék elfogyott. Hurrá! Tehát volt kétféle leves, egy fúziós halleves volt az egyik. Rebeka hozott magával egy belga-svéd francia hallevest, aztán a karácsonyfa-vásárlásnál kaptunk egy másikat, és ezek lettek összemixelve. Rebeka főzte, én csak a nagy vonalakat tudom. Tehát készült egy jó sűrű halalaplé, többféle hal elejéből, végéből, ezt DT átpasszírozta. Utána ebben lettek mindenféle zöldségek megfőzve, egy része átturmixolva, talán, szóval egy jó sűrű, irtó finom lé volt, végül meglehetősen sok haltej és ikra ment belé, annyi, hogy halfilé már nem is fért bele. Nagyon-nagyon finom volt. Csináltam még mellé egy sütőtökkrémlevest, ha valaki nem szeretné a halat. A főfogás többféle husi és köret volt: Gyöngyi sógornőm hozott egy fantasztikusan ízes és porhanyós szarvassültet, mellé borlekvárt, isteni volt együtt. Mi sütöttünk pisztrángot (nem unjuk), gesztenyés-aszalt szilvás pulykamellet, meg előző éjszaka konfitáltunk két kiló csontozott csülköt a cserépkályhában. És persze voltak mindenféle köretek (sült cékla, édeskrumpli, százféle egyéb krumpli), saláták. Desszert pedig - a már meglévő és a kedves vendégeinek által hozott sütik mellett - kétféle torta volt, egy nutellás-mascarponés, hát ez tényleg isteni lehet, gyakorlatilag elfogyott aznap. A másik meg egy szinte kalóriamentes erdei szedres joghurttorta volt (mert valaki mindig diétázik). Természetesen mind a kettő gluténmentes volt, mondjuk tortában nem nagy fakszni, elég mindegy, hogy milyen lisztből sül a piskóta.
És nem volt töltött káposzta, mert hiába szeretjük, soha nem fér belénk, és csak rakosgatom. Majd egyszer csinálok, ha nem lesz más. Meg sok más sem volt, és nem is hiányzott. Hát, asszem ennyi.

Napi cukinak meg a két eb. Kófic és Zsuzsi hulla fáradtak voltak a sok szokatlan napirendi ponttól. Kis kosárkájukban próbáltak kipihenni minket.

Kovászos kenyér - és kirándulás Visegrádon

Elég régóta próbálkozom kovászos kenyérrel, és imádom csinálni is, de főleg enni. Még sosem sikerült tökéletesre, de eddig mindegyiket megettem az utolsó morzsáig. Nagyon finomak még azok is, amiket elrontok.

Nem írok receptet, mert az internet tele van velük. Nincs is állandó receptem. Ha meglesz a tökéletes, azt istibizi megírom. Én is megnéztem rengeteg videót a hajtogatásról, az arányokról, kelesztésről, elolvastam mindent, ami elém került, de annyiféléket mondanak és írnak, és biztos, hogy mindegyik tanács jó is, de nem nagyon sikerül betartani. Az egyik ilyen, hogy nem szoktam gyakran etetgetni a kovászt, csak beteszem a hűtőbe és békén hagyom a következő sütésig. Csak akkor kap enni, amikor sütök vele.   

Van egy füzetem, abban gyűjtöttem eddig a tudnivalókat, most itt is összeírom. A kovásszal kapcsolatban ezek vannak a füzetben:

• A szilárdabb kovász sokkal tovább bírja a hűtőben, mint a lágyabb. Ezért amit a hűtőben tartok, az ezekből áll: 14-18 g kovász + 14 g víz + 20 g liszt (ez így együtt 50 g lesz).  
• A liszt lehet tejes kiőrlésű rozsliszt, de lehet fele ilyen, fele olyan, lényeg, hogy az egyik fél (10 g) teljes kiőrlésű legyen. Csináltam már teljesen fehér lisztes kovászt is, de az eddig még sosem lett tökéletes.
• Nem szoktam etetgetni és kidobni a fölösleget, képtelen vagyok kidobni bármit. 
• 2 hetet is kibír a hűtőben, lezárt csatos üvegben. Így néz ki, amikor előveszem:

Van, amikor teljesen eltűnnek a bubik, és van, amikor az alján megmaradnak. Bárhogy néz ki, működni fog, ha felmelegszik és kap enni.

• Amikor kiveszem a hűtőből, és picit felmelegedett, akkor van, hogy rögtön feletetem, de van, hogy először csak kiveszek ebből a picike adagból 14-18 g kovászt, és az első pont szerint etetem meg. (A maradékot is bele fogom tenni a kenyérbe, nem dobom ki. Végül is, az is csak liszt és víz.)

• A feltetetés: 50 g kovász + 80 g víz + 100 g liszt (a liszt bármi lehet, de a fele teljes kiőrlésű liszt legyen). Ezután a kovász 12 óra múlva használható.
• Ha azt akarom, hogy gyorsabban fickós legyen, akkor több vizet adok hozzá (100 g vizet), vagy teljes kiőrlésű rozslisztet használok csak, vagy mindkét dolgot bevetem. 

Na és akkor az időzítés, amiről szintén nem írnak sehol, vagy én nem találkoztam vele. Nekem ez a legnehezebb. Előre tudni kell, hogy itthon leszek-e egész nap, vagy legalább akkor, amikor dolog van a tésztával. Most ez volt a menetrend, és ez jó volt így.

• Elővettem a kicsi kovászt a hűtőből délelőtt 10-kor, hagytam kicsit melegedni, majd olyan dél körül kivettem belőle a 18 grammot, hozzáadtam a 14 gramm vizet és a 20 gramm lisztet. Így nézett ki:

• Hagytam estig kelni. Jó, hát nem estig, hanem éjfélig, mert későnkelős vagyok, tudtam, hogy másnap délelőtt 10-ig ki kell bírnia. 
• Éjszaka megetettem 80 gramm vízzel és 100 gramm liszttel. Reggelre ez lett belőle:

• Délelőtt 10 körül összekevertem a liszteket a kenyérhez, leöntöttem az előírt mennyiségű langyos vízzel, és hagytam 30-45 percig állni. Olvastam, hogy erre szükség van, ez az autolizálás.
• Hozzáadtam a kovászt, a dagasztógéppel dagasztottam, majd a sót is beletettem. 
• Nem szabad elfelejteni kivenni az érett kovászból 16-18 grammot a hűtős adaghoz és azt is megetetni megint.
• 45 percenként meghajtogattam, utoljára kb. délután 2-kor. 
• Hagytam 2 órát érlelődni, kelni. (Ezt a lépést kihagyom, ha sietek.)
• Délután 4-kor megformáztam a tésztát, és betettem egy konyharuhával bélelt kenyeres kosárba kelni.
• Most betettem a hűtőbe, mert el kellett rohannom Szabi fotós kiállításánák megnyitójára, és nem tudtam, hogy mikor jövök haza. Ha ez nem lett volna, akkor nem teszem hűtőbe, és 2-3 óra múlva sütöm.
• 8-ra értem haza, akkor gyorsan kivettem a hűtőből, sőt a radiátor mellé tettem, mert szerettem volna még éjfél előtt sütni. Mert a sütés is legalább 45 perc (ezt is be kell kalkulálni), de van, hogy 5-10 perccel tovább sütöm, mint most. Jobb lett volna, ha hagyom tovább melegedni, de nem volt idő.
• Fél 11-körül tettem be sülni, de lehet, hogy kicsit később. 50 percet sült, és a kikapcsolt sütőben pihent még 5 percet nyitott sütőajtónál, lefújva egy kis vízzel. (Hogy cserepes legyen, és következetesen mindig betartom ezt az utolsó lépést, de még sose lett cserepes a kenyerem.)

És egy művészi fotó is a kenyérről. Gyönyörű, ugye?

A bevágásról: nem tudom, hogy csinálják a videókon azt az egy mozdulattal jó mélyen bevágást, nekem sose sikerült. Viszont az a tapasztalatom, hogy 

• ha lágyabb a tészta, akkor nehezebb mély bevágást csinálni (lehetetlen).
• ha nagyon lisztezett a kenyér felülete, és a tészta nem túl lágy, akkor gyönyörű mintákat lehet belevágni.
• ha viszont nem lisztes, és még le is fújom vízzel a kenyeret sütés előtt, akkor sokkal finomabb lesz a héja.

Van egy kenyérminta-gyűjteményem is: 

A sütés:

• A legszebb kenyerek vagy kemencében vagy öntöttvas edényben sülnek. Még a jénai sütőtál is jó, aminek teteje van. Nekem nincs egyik sem, és bár nem tökéletesek a kenyereim, de nagyon finomak így is. 
• Nagyon forróra elő kell melegíteni a sütőt, és egy tepsiben vizet is kell tenni bele, hogy jó gőzös legyen.
• A tepsit nem kell végig benne hagyni a sütő aljában, mert a kenyér alja akkor nehezebben sül.
• A kenyeret érdemes valamilyen formában sütni, nekem van egy kerámia sütőtálam, amit erre használok. Sajnos nincs teteje. Sokáig nem voltam hajlandó semmilyen edényt se használni a sütéshez, de nagyon gyakran elterült a kenyerem. És be kellett látnom, hogy a kemencében is van támaszuk, hiszen egyszerre többet sütnek, és egymást támasztják meg.
• Akkor van kész, ha az alját megkopogtatva kongó hangja van.
• A lágyabb tésztájú kenyerekben nagyobb lyukak lesznek, de azokat iszonyú nehéz formázni. A tömörebb tésztákban kicsike lyukak vannak, de azzal könnyebb dolgozni. Én arra gyúrok, hogy könnyű legyen a formázás, és nagy lyukak legyenek. Naná.
• A kisebb (50 dekás) kenyerekben is nagyobb lyukak lesznek.

Nekem most így sikerült, ez egy kb. 80 dekás kenyér:

Azért kellett még aznap (pénteken) megsütnöm a kenyeret, mert szombaton Visegrádon kirándultunk Gabival, a Bertényi Miklós Füvészkerthez, és szendvicset kellett csinálnom reggel. Fú, annyira finomak voltak, hogy már az odaúton megettem kettőt a kocsiban... Most nem a tonhalkrémet vittem, hanem kacsazsírban sült csirkemellet.

A túra ezúttal is 6 km volt, és megint eléggé elfáradtam, viszont nagyon sok szépet láttam, most, hogy még nincs a fáknak lombja, gyönyörű a kilátás a túraút minden pontjáról. A füvészkertbe nem mentünk be, mert nem maradt rá időnk, féltünk, hogy ránk sötétedik a visszaúton, de visszamegyünk egy hét múlva kocsival. A terv az, hogy megebédelünk a füvészkert mellett lévő Ördögmalom étteremben, és utána végigsétáljuk a füvészkertben a 4,5 km-es útvonalat. Füstölt pisztrángot fogunk enni! Nyamnyamnyam.

Aztán február 20-án visszamentünk, és végigsétáltuk a füvészkertet.

Ami olyan, mintha egy erdőben sétálnál:

Nagyon jó lenne visszamenni más évszakokban is és megnézni. Fincsi hely!

Napi cukinak most csak a festett kavicskaticáim, legutolsó kézműves foglalkozásunkról Rékával. Réka egy szív alakú követ festett Rolandnak, ha megtalálom a fotót róla, akkor beteszem még azt is ide. Gyönyörű lett!

További kovászos receptek a blogon:

• Csincsilla kovászos-túrós pogácsája, ami nagyon izgatja a fantáziámat
• Kovászos pizza szintén Csincsillától, ezt is ki akarom próbálni, de erre vendégeket kell hívnom
• Kovászos kenyér - hagyományos és gluténmentes, szintén Csincsillától.
• Csincsilla gyönyörű kovászos rozskenyere recept nélkül, dagi cicával

A lisztekről

 

Hónapok óta nézegetem ezeket a gyönyörű fotókat a kenyereimről, egészen pontosan február óta. Nem tudtam, hol fogom tudni mutogatni, mert a kenyerekről készült bejegyzések már uncsik lehetnek, mivel nem változtatok a bevált gyakorlaton. És akkor voltunk a héten Rékával bringázni, és a levendulás parkban dumáltunk pár órát, és szóba került, hogy kísérletezik különböző lisztekkel, hogy valamennyire elfogadható sütit süssön mentesből is, de még nem sikerült. Mutattam Csincsilla egyik receptjét, ahol jól felsorolja, hogy melyik lisztet miért  teszi a sütibe, hátha ez jó kiindulópont lehetne.

Én meg elmentettem régebben ezt a Liszt kisokost magamnak, amiben jó sok okosság van, gondoltam, akkor most innen kiírom, ami érdekelhet minket, hátha ez is segít valamennyit. (meg persze azért, hogy a szép kenyereimet tudjam mutogatni. Bár a szép üvegeimben lévő szép lisztjeimet is mutogathatnám, ha nem lennék lusta lefotózni.) Remélem, majd Csincsilla is ír egy részleteset erről a témáról, neki jó sok tapasztalata van a mentes lisztekkel.

Na, akkor a lisztek:

Búza finomliszt (BL 51, BL 55): sűrítéshez (habaráshoz, rántáshoz, lisztszóráshoz), panírozáshoz, palacsintához, kalácsokhoz, kelt tésztákhoz és süteményekhez.

Kenyérlisztek (BL 80, BL 112, BL 160) kenyerekhez.

Rétesliszt (BL 50, BFF 55): pogácsához, piskótához, réteshez, nokedlihez és nudlihoz. Paprikás lisztbe forgatott húsok, halak sütésénél is ezt érdemes használni.

Grahamliszt (GL 200): a reformtáplálkozásban közkedvelt, általánosan használható liszt.

Búzadara: sűrítésre, daragaluskához, tejbegrízhez, túrógombóchoz, vagy gyümölcsös töltelékű réteseknél a töltelékhez keverve felszívja a keletkező lét.

Búzakorpa: ezt nem írja, hogy mire jó, erről az jut eszembe, hogy korpa közé keverednek a disznók, de majd valaki hátha felvilágosít, hogy mikor vagy mire használja.

Durumliszt: kitűnő tészták készülhetnek belőle. (Ez ugye nyugger-terv, hogy tésztákat fogok gyártani, pl. spagettit is.)

Tönkölybúzaliszt (TBL 70, TBL 300): én most kenyérhez fogom tenni, ha eljutok addig. A lisztet már megvettem.

Tönkebúzaliszt: főként kenyeret és egyéb pékárut készítenek belőle, de felhasználják tészta- és sörgyártásra is.

Királybúzaliszt (KBL 120): kenyérsütéshez használható, és nem kell másfajta liszttel keverni.

Alakor liszt: Erdélyben ősi lepényféléket, pogácsát és kenyeret sütnek belőle (bár én még sosem hallottam erről, de persze ez semmit nem jelent). Sok helyen inkább rizshez hasonlóan főzik, vagy kását készítenek belőle, mivel kenyérkészítésre kevéssé alkalmas.

Rozsliszt (RL 60, RL 90, RL 125, RL 190): a rozslisztet célszerű más lisztekkel keverni kenyérsütésnél.

Árpaliszt: lepénykenyérhez.

Gluténmentes lisztek

Zabliszt: sütéshez, főzéshez, kenyér és péksütemények vagy krémek készítésére, ételek sűrítésére. Kenyér vagy más pékáru sütésekor a sikérmentes zablisztet érdemes sikért tartalmazó más liszttel keverni.

Kukoricaliszt: mártások sűrítéséhez, galuskához, krémlevesekhez, hústöltelékek dúsításához, puliszkához és prószához. Kis mennyiségben kenyérhez is lehet adni. Édes süteményekhez is jó. Arra kell figyelni, hogy a kukoricaliszt friss legyen, mert frissen édeskés ízű, kellemes illatú, de az állott kukoricaliszt könnyen megkeseredik.

Burgonyaliszt: finom sűrítőanyag bármilyen főzelékhez. 

Rizsliszt: kínai ételek gyakori alkotója. Sütéshez más lisztekkel kell keverni. Jól használható porhanyós, omlós tésztákhoz, de galuska, palacsinta és krémleves is készülhet belőle. Szószok sűrítésére is jó. A rizsliszt előnye, hogy sütés során nincs szükség hozzá tojásra.

Kölesliszt: sós és édes ételekbe is illik, főzelékek sűrítésére a búzaliszthez hasonlóan lehet használni.

Tápiókaliszt: főzelékek, pudingok sűrítésére, emellett a pogácsákhoz, zsemle tésztájához adva ropogós kérget biztosít sütéskor.

Cirokliszt: tökéletes alternatíva a búzaliszt helyettesítésére, palacsinták, kenyerek, sütemények készítéséhez. Használható önmagában vagy más lisztekhez keverve is.

Hajdinaliszt: ebből készül az orosz lepény, a blini. Ezenkívül kenyeret, száraztésztát vagy hajdinakását is készíthetünk belőle.

Burgonyaliszt, burgonyapehely: levesek és szószok sűrítésére, burgonyás kenyér sütéséhez is jól használható.

Maglisztek (mandula, mogyoró, lenmag, gesztenye, tökmag stb.): süteményekben, esetleg kenyérhez adva, mint adalékok kiválóan használhatók.

Napi cukinak pedig megint a Win-win Zone napköziből egy kép, ahol középen Lufi pózol, mellette, de azért kissé előrébb egy fél Amy néz nagyon okosan és büszkén:

Ugyaninnen (a napköziből) egy gyönyörű Amy-fül és egy csodás Lufi-pocak:

És egy nagyon különleges perspektíva játék közben:

A csodás fotókat megint Lilla készítette, ki más!

Kovászos kenyér - hagyományos és gluténmentes

Jó féléve szórakozom kovászos kenyerekkel. Kovászt nevelgetek, meghalasztom, kidobom, újrakezdem, próbálkozom. Recepteket böngészek, a fészbukos hírfolyamom már szinte csak kenyérből áll, és egyszerűen nem hiszem el, hogy úgy tűnik, hogy az egész ország frankó kovászos kenyereket gyárt, csak nekem nem jön össze. Nyilván nem vagyok képes szó szerint követni egy receptet, mert nem megy, és kész. De azért ennél jobbra számítottam. Az élesztős tésztákkal kifejezetten jó barátságban voltam, tényleg szuper kelt tésztákat csináltam. Aztán letiltottak a gluténről, nem sokkal utána az élesztőről, szóval meglehetősen ritkán sütök már hagyományos kelt tésztát. Ajándékba, legfeljebb, szenvedjenek. A saját gluténmentes kenyereim nem voltak rosszak, de olyan nagy gasztronómiai élvezetet sem adtak. A szódabikarbónának már egy csipetnyijét is kiérzem, és utálom (így aztán fel nem tudom fogni az ír szódás kenyeret, tényleg van, aki azt megeszi???). Sütőporral is próbálkoztam, az sem volt az igazi. Nyilván már régóta zümmögött a fejemben a kovász, adott esetben a gluténmentes változat.
Nem fogok Háború és békét írni, hosszú és kőkemény kenyerekkel szegett út vezetett idáig. De ez most úgy elég jó lett. Gondolom, látjátok a csinos kis púpját a kenyérnek, meg a még formásabb pici lyukakat. A héja vékony és ropogós, belül pedig nem szivacsos (sajnos melegen vágtam meg, mert nem bírtam megállni). Hát egyszerűen rohadt jó. Valahogy meg kell állnom, hogy ne egyem meg a fél veknit együltő helyemben (négy szelet zsíros kenyeret ebédeltem, sajnos).
Pontos receptről szó sem lehet, már nem is írtam, annyi rossz próbálkozás van a hátam mögött. A kovászom pár hónapos, alapvetően barna rizs és teff lisztekkel etetve. Hűtőben tartok egy kis adagot (20 g, mondjuk), 4-5 naponta egyszer etetem, kb. 1-1-1 arányban, kicsit a lisztet meg szoktam növelni, hadd egyen szegény. Nagyon ritkán sütök, eszem ágában sincs a pulton tartani, és naponta etetgetni. Nyilván azért ilyen lagymatag, de nem baj.
A lisztek a szokásosak, két csésze barna rizsliszt, egy-egy csésze hajdina és köles, fél csésze kukorica, fél csésze tápióka. Állagjavítónak kb. 2 evőkanál útifűmaghéj, 1 evőkanál nyílgyökérliszt. Egy evőkanál só. Ehhez jött a hűtőből kivett, háromszor-négyszer feletetett kovász (12 óránként etetem, tehát ez egy több napos program sütés előtt), kb. a lisztek 25-30%-a. És annyi víz, hogy jó legyen az állaga. Egy nagy tálban mindent összekeverek, és hagyom állni vagy tíz percet, hogy duzzadjon, aki akar. Ha kell, adok még hozzá vizet. Sűrű masszát kapok, amit lehet kanállal pakolgatni, de gyúrni nem lehetne, ahhoz lágy.
Papírral bélelt hosszú formákba raktam (három lett). Mindegyikre húztam egy zacskót. És jött a végtelen hosszú kelesztés. Szobahőmérsékleten kb. 12 óra, utána hűtőben szintén kb. ugyanennyi. 220 fokon kezdtem a sütést, aztán levettem 200-ra. És nem mértem, hogy mennyi idő, de hát úgyis látszik.
Máskor szoktam bele magokat tenni, de most nincs itthon, és hát ugye nem létfontosságú dolgok miatt nem soppingolunk.
Annyira örülök, elég sok kudarc van a hátam mögött. Ennél jobbra pillanatnyilag nem vágyom.

A rendes búzalisztes kenyérben még ennél is több kudarcot gyűjtöttem. Azt hiszem, az volt a legmélyebb pont, amikor karácsonyi ajándékként három kőkemény diszkoszt sütöttem. Joli kutyái ették meg, miután valahogy felfűrészelték. A kenyereim túl tömörek voltak és vastag héjúak. Nyilván az ízük jó, a kovászos cuccok mindig elképesztően finomak. De hiába próbálkoztam, valamit mindig elcsesztem. Volt, amikor tudtam, hogy mit, volt, amikor nem. A fészbukon láttam mindenki tarajos, ropogós, és baromi nagy lyukú kenyérkéit, és kezdett nagyon tele lenni a hócipőm.
Ez a mai rohadtul nem tökéletes. De végre az a bélzet és az a héj, amire vágytam, lyukacsos és vékonyan ropogós. Boldogság van.
Receptet nem tőlem kell venni, tele van a net jobbnál jobb kovászos kenyerekkel, és egy csomó szuper videót is nézhettek.
A kovászom kenyérlisztből készült, mert rozslisztem ritkán van itthon, ez is pár hónapos. A liszt zöme szintén kenyérliszt volt, némi manitoba, meg teljes kiőrlésű tritikálé. Só. 25% kovász, 70 pár százalék hidratáltság.
Egy óra autolízis, kb. 6 óra bulk, kb. óránként bizgetés, szirom, laminálás, coil, coil, mindez a konyhában, nem szoktam mérni, szerintem 22 fok körül lehet nálunk. Utána előformázás, és fél óra múlva formázás. Kb. 16 óra kelesztés, ennek a fele 8 fokon, utána a másik fele mondjuk 5-ön. Aztán némileg megint elrontottam, mert hamarabb borítottam papírra, mint kellett volna, így még volt kb. 1 órája a konyhában, 22 fokon. És hogy feltegyem a koronát, véletlenül légkeverésen sütöttem. Így aztán elterült, mint a nagyalföld. Van még hová fejlődnöm. De azok az lyukak, hát az isteni, végre. Könnyű a bele, vékony és ropogós a héja, szóval mámorító az egész. Látszik, hogy kicsit túlkelt, a teteje sem az igazi, de a mienk. És magasabb osztály, mint az előzőek.

Még melegen megvágva, majdnem a csücske:

Napi cuki. Így néz ki mostanában a délutáni sziesztám. Elég kövér a macska, nehéz, mint a sár, de azért lehet irigyelni.

Padlizsánkrém - fokhagyma nélkül, mini adag

 

Tudom, hogy nem most van padlizsánszezon, de néha olyan szerencsém van, hogy a kedvenc zöldségesboltom kiselejtez 6 db padlizsánt, aminek amúgy semmi baja, csak felületi sérülései vannak. Nagyon szeretem a padlizsánkrémet, és már őrülten sok kísérletem volt vele, de ez a mostani verzió jött be a leginkább. Ebben nincsen fokhagyma, se olaj, se semmi más, csak padlizsán, majonéz és picike hagyma. 

Már Erdélyben is tanítottak padlizsánkrémet csinálni, ott nem bolti majonézzel csináltuk, hanem kikevertük a majonézt a nagykönyv szerint, cseppenként adagolva az olajat (és a végén nem tettünk hozzá tejfölt, ezt hogy hívják? Tartár?), de ahogy mostanában csinálom, azt Olgitól tanultam. Ő egyébként nyáron, ha sütögetős bulit tart, akkor vesz egy csomó padlizsánt, és a maradék parázson megsüti őket. Aztán a fölösleget (mert sokat csinál ilyenkor) szétosztogatja, vagy kisebb adagokban beteszi a mélyhűtőbe. Ha megkívánja, csak előveszi, felaprít egy teáskanálnyi hagymát, tesz rá egy-két evőkanálnyi majonézt, a felengedett füstös padlizsánt, sót és borsot, és összekeveri. Na ezt tanultam meg!

Lehet kenyérre kenni, vagy mártogatósnak kitenni, és tortilla chipsszel, répahasábokkal, bármilyen más zöldségekkel kínálni. Megnéztem a blogon, és találtam egy csomó receptet, ebből arra következtetek, hogy blogszerzőtársaim is szerethetik a padlizsánkrémet.

• Ez egy TV Paprikán látott recept tőlem, 2 fokhagyma is van benne (és egy süni, amit Toma fotózott nekem 2008-ban)
• Ezt is én írtam 2009-ben, és a pécsi rokonok csinálták Kata receptje alapján, szintén fokhagymával
• Tésai tejmentes, gluténmentes padlizsánkrém 2017-ből Csincsillától, a bejegyzésben csodás képekkel a kertről és DT-omról és a nagyon cuki kutyapocikról
• Itt pedig egy Ratatuille-nak indult és padlizsánkrémként folytatódó recept 2015-ből Csincsillától, egy gömbölyű Zsuzsikával a végén. Jó, hogy felbukkant, mert már többször készültem rá, hogy megcsináljam! (Nem a Zsuzsikát, a ratatuille-t!)
• Ez is 2015-ös bejegyzés Csincsillától, jól megfigyelhető a tárcsás padlizsánsütési módszer, de a lényeg mégis csak a legfurcsább pózokban alvó és napozó Kóficka és Zsuzsika
• És a mi cuki Beánktól is volt egy említés a padlizsánkrémről 2010-ben a házi kenyér parti beszámolójában, de receptet nem ír, cserébe sok-sok kép van Vilmáról és Frakkról

Na jó, azért rizsáztam ennyit, mert a recept nagyon rövid. Hozzávalók:

• 6 db kicsi padlizsán (lehet venni is, én kaptam) fele, tehát 3 db jól megsütve
• 1 cm-es újhagymadarabka vagy ennek megfelelő mennyiségű vörös-/lilahagyma
• 1 evőkanálnyi Globus majonéz (Csincsilla kedvence ez a márka, úgyhogy az enyém is)

A padlizsánokat megmostam, megszurkáltam késsel, majd megsütöttem 200 fokon légkeveréssel a sütőben nagyon-nagyon. (Ez kb. 30-45 percig tartott, sajnos nem mértem, mert közbejött egy telefon. Legyen jól megsülve, akár a héja megkeményedve, az oldala mindenhol beroggyanva, egyszóval ne nézzen ki jól, mert akkor jó. Ha parázson sütjük, akkor szenesedjen el a héja, akkor jó.) Amikor valamennyire kihűltek, kikapartam a belsejüket, és hagytam kicsit lecsöpögni. (Lehet hagyni egy napig is, de ezt nem mindenki tudja kivárni.) Villával összetörtem őket olyan jó rusztikusra, a felét betettem a mélyhűtőbe, a másik felét pedig hozzákevertem az apróra vágott hagymához és a majonézhez. Sóztam és borsoztam. Pirítóson szoktam enni, természetesen a kovászos kenyeremmel, és ennél finomabb vacsit el se tudok képzelni. Ja, igen, nem szoktam fakéssel meg favillával vacakolni, nem érdekel, ha megbarnul, amúgy meg nem barnul meg.

FRISSÍTÉS! Mutatom Mazsi verzióját (2024. február 6.). Neki nem volt ideje, hogy sokáig csöpögtesse a padlizsánt, ezért nem egyben sütötte meg, hanem félbevágva, mert úgy képzelte, hogy akkor kisül belőle a sok lé, és a húsa is kap egy kis kokszot. És igaza lett, mutatom:

Félbevágva szépen megsültek a padlizsánok

És ugyanolyan gyönyörű és finom padlizsánkrém lett belőlük. Ügyes a csaj!

Sajnos megint hiány van napi cukiból, úgyhogy most jöjjön a kert. Természetesen ki vagyok akadva, hogy ilyen meleg van március vége felé (állítólag 20 fok, de szerintem több), viszont a ház előtti kiskertben a virágaim imádják:

Ezeket a nárciszokat Mazsitól kaptam, ő ásta ki valahonnan, mert szörnyű helyük volt. Úgyszólván itt is egy (sok) életmentés történt, mint az örökbe fogadott cicáknál és kutyáknál. Emlékszem, egyik évben, amikor március 15-én az az órási havazás volt és át kellett ülnünk egy másik autóba, ki kellett őket kaparnom a 20-30 cm vastag hó alól, és nem lett semmi bajuk.

A következő virágokat Gabitól kaptam, amikor a Tahi-telket eladta, kiásott néhány virágot nekem a kertből. Remélem, hogy majd a következő kertjébe visszatelepíthetjük őket.

Téli zöld meténg

Felírtam a neveket a füzetembe, és emlékeztem is rá, és meg is találtam! Nagyon meg vagyok elégedve magammal. Szóval ez elvileg a Téli zöld meténg, azt írtam róla, hogy elterül és lila virágja van. Stimmel.

Hunyor

Ez lehet a Hunyor, azt írtam róla a füzetembe, hogy nagy bokros és zöld virágja van.

Illatos gólyaorr (egy kis salátaboglárkával)

Erről meg azt írtam, hogy Illatos gólyaorr, terül és rózsaszín virágja van. Sajnos nincs még virágja, de a salátaboglárka úgy döntött, hogy segít neki a sárga virágjával, hogy szép lehessen addig is, amíg nem lesz sajátja.

Salátaboglárka

És akkor a kis kedvencem, a Salátaboglárka, amit Boritól kaptam és nagyon elterjedt a kiskertben, és ilyenkor tavasszal mindig csodálatossá varázsolja. Rengeteg sárga virágja van, sajnos amikor elvirágzik, akkor már nem szép. Salátát még nem csináltam belőle, mert nem lehet tudni, hány kutya, cica, süni vagy bármi más, amire gondolni se szeretnék, látogatta meg.

Jácint

Végül a kis Jácintom, amit még nem tudom miért nem loptak el. Minden évben megpróbálkozik a virágzással, talán idén sikerül is neki. Nagyon szeretem az illatát.

Az az igazság, hogy nem sokat foglalkozom már a kiskerttel, pedig nagyon szerettem csinálni, olyan megnyugtató volt mindig. De kicsit elment a kedvem, másoknak nem annyira fontos, hogy szép legyen a környezetünk, de most van remény, mert a szemben lakó új szomszéd szintén összeszedi a szemetet és összegereblyézi a faleveleket, lehet, hogy az én kedvem is visszatér. Addig is gyönyörködöm azokban a növényekben, amik külön gondoskodás nélkül is tudnak létezni.