A szép képet Rebeka csinálta.
Na, szóval most különösen hosszú leszek, mert igen, akarok róla beszélni. Akit meg nem érdekel, ne olvassa:) ugorjon a százalékjelekig. Amióta megvan a tésai ház, azóta ábrándozunk arról, hogy kéne valahová egy jó nagy asztal, ami köré elférnénk nyolcan, tízen. A hosszú tornácunk erre nem alkalmas, mert keskeny. Kettőnknek tök kényelmes, de már négyen is szűkösen férünk el egy asztalnál, többről már nem is beszélve.
Csinált DT már rég egy asztalt két paddal a diófa alá, szuper helyen van, tavasszal napos, nyáron árnyékos, közel is van mindenhez, jó a kilátás, de ez igazából szintén négy személyes, ha nagyon össze akarunk bújni, akkor hat. De ennél többen tutira nem.
Erre a célra lett volt építve egy szaletli (barátaink szerint szatellit avagy szultáneum), de nem jött be, nem szeretünk addig menni, ha le akarunk ülni enni. Sziesztázni viszont tökéletes, szóval most két ágy van benne.
És akkor most jött a következő variáció, hogy akkor a tornác legvégét szélesítsük ki annyira, hogy elférjen rajta egy nagy asztal. Az aljzat, avagy a dobogórészt már el is készült, szóval most van egy háromszor háromméteres tuti jó helyen lévő ücsörgő tornácunk, itt már tényleg egyszer el fog férni egy nagy asztal. Már ha lesz. A ránk szokásos módon van kész: alul szinte teljesen, már csak egy-két réteg lazúr hiányzik, a teteje nem csak azért nincs kész, mert lusták vagyunk, hanem azért sem, mert még nem találtuk ki, hogy legyen, hogy legyen is meg ne is (eső ellen védeni kéne, a kilátás ellen meg nem, de azért a plexi nem jön be). Nagy asztal még sehol. Mindenesetre használható. És felavatható.
És erre az avató bulira hívtuk meg a Gábiékat. Vacsira. Tulképp már előre lehetett tudni, hogy zűr lesz, mert rossz volt az időzítés. Mi már péntek este lementünk, szombaton feljöttünk Pestre színházba, irtó későn értünk vissza, és vasárnap este volt a buli (ez a hosszú pünkösdi hétvége volt). Még az is hozzátartozik a történethez, hogy ha DT-sal együtt megyünk le, akkor nemigen szoktunk húsfélét vinni, és agyament finom dolgokat szoktunk enni, két emberre egy vasserpenyőben isteni dolgokat lehet csinálni. De tudom, hogy mások általában húsevők, szóval ha vendég jön, akkor húsételt szoktam főzni. Tésán az egyszerűség kedvéért mindenki gulyáslevest és palacsintát szokott kapni, nem is olyan felszerelt a konyha, és kedvem sincs nagyon faxnizni sok emberre. Most is pont ezt terveztem. De súlyos gondjaim voltak a hozzávaló hússal. Mindig is nyűgös voltam húsügyben, nyers húst eleve nem szívesen szállítok ilyen melegben (illetve olyan melegben, ami akkoriban volt), még sok-sok jégakuval, hűtőtáskában sem. Nyers húst nem tartok órákig még a hűtőszekrényben sem. Fagyasztott húst nem utaztatok, csak akkor, ha úgyis fel akarom engedtetni, nyilván nem dugom be egyórás utazás után a fagyasztóba, akkor sem, ha addig hűtőtáskában, jégakuval utazott. Szóval nem találtam a megoldást. Pénteken levitt nyers hússal vasárnap este nem etetek vendéget. Előre megfőzni sem tudtam semmikor: pénteken későn értünk le, szombaton hamar indultunk a színházba (előtte gyereket mentettünk). Fagyasztó ugye nem játszik, ráadásul a tésai kis fagyasztó egyáltalán nem hűt mínusz húsz fokra. Szóval gondoltam, hogy majd szombat éjszaka, színház után veszünk az esztergomi teszkóban (igen, ott sem veszek húst általában, de gondoltam, egyszer talán megreszkírozhatom, legfeljebb veszek valami füstölt árut, ha nem szép a friss, egyébként is vendégnek megy). Szóval amikor mentünk felfelé a Pestre a színházba, csekkoltam, hogy pünkösd ide, pünkösd oda, nyitva van a teszkó (0-24-es egyébként). Ha nem lett volna nyitva, akkor talán felmarok egy fagyasztott csirkét otthon (úgyis kb. a házunk előtt mentünk el). De aztán Esztergomban meg már be volt zárva a bolt, pedig bőven éjfél előtt értünk oda. Azóta is kínoz a kérdés, hogy vajon mikor és miért zárt be? Tudom, hogy ilyen sátoros ünnepeken bezárnak a multik, de miért pont szombat éjjel 11-kor? miért nem éjfélkor? Ki tudja?
Na, szóval ott álltam másnap több tonna zöldséggel, és igen kevés húsneművel, olyan félkilónyi angolszalonnával és pár szál kolbásszal. Amiből még mindig összejöhetett volna egy jó leves, de aztán amikor felmentem a Gábiékhoz, akkor irtó kedvesen felajánlottak a vacsihoz egy jó nagy adag frissen szedett rókagombát, és persze ez volt az oka mindennek. Többfogásos meleg vacsorához (füstölt húsos leves bográcsban, rókagombamártás valamivel, stb., stb.) nem éreztem magamban erőt, és így hosszú lamentálás után sikerült életem legszarabb vacsoráját összehozni: a terv az volt, hogy minden kikerül az asztalra, és ki-ki azt eszik, amit akar, nem lesz ugrálás, szaladgálás, tányérbegyűjtés. Az előételrész rendben is volt (isteni olívaolaj az
igaziolívától, kenyér, kecskesajt, DT-féle sajt, ilyesmi), akkor kellett volna abbahagyni. Volt még ugye a rókagombamártás, amit elég nehéz lett volna elrontani. A húsféleségeket feldaraboltam, és főztem-sütöttem, csak arra nem gondoltam, hogy a masszív, füstölt angol szalonnánkat legalább három órán át kellett volna főzni a sütés előtt, szóval nem elég, hogy kevés volt, hanem még kőkemény is . Az étkezés fénypontja lett volna a sokféle sült zöldség. Órákig daraboltuk a gyerekekkel a több tonna zöldet, amiből aztán DT bográcsban karalábélekvárt (kedves vendégünk szerint) főzött, mert hogy ilyen mennyiségű zöldséget nem lehet sütni, csak sok pici adagban. Én nem tudtam felügyelni, mert közben kereskedelmi mennyiségű újkrumplit sütöttem a konyhában serpenyőben a gombához (sütő nincs kint). A karalábélekvár tényleg undorító volt, a színe is, meg az állaga is. Ja, és lett volna még ez leves (lassan tényleg eljutunk a receptig), de erre már egyszerűen nem volt idő. Szóval a leveske össze volt rakva, de kellett volna hozzá tüzet rakni, és arra nem volt már időnk és energiánk (bográcsolni egy régi fürdőszoba-kályha alján szoktunk, oda nem fért volna el a leveses edény). Tehát ez az a leves, aminek csak annyi köze van a fenti több kilométeres szöveghez és a vendégséghez, hogy addigra nem készült el. De másnap igen, és tényleg nagyon-nagyon finom volt! - És hogy ne kínozzon senkit, a desszert jó volt, nem palacsinta, mert azt éreztem, hogy zűr lesz, és már senkinek sem lesz kedve és energiája sütögetni a tűz mellett, hanem tejszínes gyümölcsrizs volt szigorúan ribizlimentes rote grützével meg csokiszósszal, és ebből végre ettek a gyerekek is (főleg a csokiszószból:))
%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%
Ehhez a leveshez tulajdonképpen csak ez a kis öntöttvas edényke kell, de nyilván megteszi egy lábatlan is, ha teszünk alá kis köveket lábacska gyanánt. Ezt egyébként a
Mountexben lehet kapni, és érdemes rá beruházni, mert nagyon jó kis edényke. Nem is tudom, hogy nekünk a kicsi vagy a nagyobb méret van-e. Belerakunk mindenféle zöldséget és zöld fűszert, amit találunk, mondhatni telerakjuk vele. Krumpli, répa, gyökér, zeller, ebbe került még egy kis szárított rókagomba meg egy-két darab a Gábikék rókagombájából. Pár ágnyi friss oregánó. Só, őrölt fekete bors. Egy icipici szalonnahéj nagyon jót tesz neki, de ez alapvetően zöldségleves, nagy darab már nem áll jól neki. Felöntjük vízzel. Oda kell rakni a tűz mellé, és villámgyorsan megfő benne a leves, nagyon-nagyon finom lesz. Van egy hasonló méretű kis cserépedényünk, amit szintén nyílt lángon lehet használni. A múltkor versenyeztettük a két edényt, és abban sokkal-sokkal tovább kell főzni. Az is nagyon finom egyébként, csak azt nem értem, hogy az öntött vasban miért készül el annyival hamarabb. Nyilván más hőfokra melegszik fel a kétféle edény.
Napi cukinak meg, csak hogy tartsuk a szokást, egy tökéletesen ide nem illő kép. A szép, kedves, okos és majdnem bátor Nyikáról, aki az egyik legcukibb reggeli sétapartnerünk.
A szép képet pedig a gazdi csinálta.
