2011. január 31., hétfő

Fasírtgolyók mustáros zöldbabbal

Alkotói válságban szenvedek. :) Nem mintha nem főznék, nagyon is sokat főzök. Csak mostanában olyan ételeket kívánunk meg, amik már szerepeltek a blogon.  Úgyhogy ismételten anyuékra számítok képek és receptek tekintetében, hiszen tőlük szinte minden héten érkezik egy-egy adag kóstoló valami újdonságból.

Ezt a fasírtot még valamikor tavaly készítették, csak most találtam meg a fényképeket a tesómtól érkezett e-mailek között. Biztos azért nem tettem még fel ide a blogba, mert számítottam rá, hogy lesznek olyan napjaim, amikor semmi értelmessel nem tudok előrukkolni. 

A recept egy 2009-es Kiskegyed Konyhájából származik.


Hozzávalók:
- 70 dkg zöldbab (ceruzabab)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált sertéshús
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- 10 dkg vaj/margarin
- 2 dl tejszín
- 5 dkg ricotta vagy tehéntúró
- 2-3 evőkanál mustár


A zöldbabot/ceruzababot megtisztítjuk, megmossuk, bő sós vízben 10 percig főzzük, majd leszűrjük.

A darált húst összekeverjük a zsemlemorzsával, a tojásokkal, az apróra vágott hagymával és az áttört fokhagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Nedves kézzel apró golyókat formázunk a masszából és serpenyőben, a felforrósított vajon/margarinon egymás után körben megpirítjuk minden oldalukat. Kiemeljük a vajból és papírtörlőn lecsöpögtetjük. A serpenyőt félretesszük a visszamaradt vajat/margarint.


A mártáshoz  tejszínt felforrósítjuk, belemorzsoljuk a ricottát vagy tehéntúrót. Sóval-borssal ízesítjük és belekeverjük a mustárt. Összeforraljuk. 

A serpenyőben visszamaradt pecsenyelében átforgatjuk a zöldbabot. Rálocsoljuk a mártást és 1-2 percig főzzük. Forrón tálaljuk.

Nekem összesen 2 észrevételem volt ezzel az étellel kapcsolatban: a fasírtból hiányzott a pirospaprika (úgy látszik, én túlságosan magyarosan szeretem) és szerintem a 70 dkg babhoz kevés volt a 2 dl tejszín. Ahogy a képeken is látszik, egyáltalán nem volt folyós állagú a mustáros szósz. Ezekkel együtt is finom, pikáns ízű és nagyon laktató ételt kóstolhattam. Nagyon tetszettek a kis pici fasírtgolyók. :) 

Most pedig eljött a szórakozás ideje. Hallgassátok végig ezeket a jópofa embereket, viccesek. :) És tehetségesek!

5 megjegyzés:

Mazsola írta...

Egyetértek az észrevételeiddel, plusz a saját véleményem: nekem baromira bejött ez a mustáros ceruzababos dolog! :) Fogok is szólni anyáéknak, hogy jöhet újra! :)
A zene pedig jóóó! LÁJK! ;-)

csincsilla írta...

igen, nekem is tetszik ez a mustáros bab, sztem meg lehet csinálni normál, darabolt sárga hüvelyű fagyasztott babból is.
én is alkotói válságban szenvedek egyébként:) sokat főzök, de semmi érdekeset:)

Bianka írta...

Fel a fejjel :)
Nagyon finom lehet

Bea írta...

Köszi a biztatást Bianka, Csincsilla neked pedig a szolidaritást. :)

Amikor írtam be a receptet, nekem is pontosan az fordult meg a fejemben, hogy sárga hüvelyű babbal is finom lehet. De ez a zöld mégis más, olyan vidámabb lesz tőle az étel. :)

Tesókám, én kipróbálnám petrezselymes rizzsel is.

Andi írta...

Ez nagyon finomnak tűnik, ki fogom próbálni!