2011. május 30., hétfő

Epres alagút

Hát, ezen is túl vagyok és még mindig forog a Föld. :) Mármint a nagyon kerek, rettegett harmincadik - hú, leírni is furcsa - szülinapomon. Nagyon sok szempontból emlékezetes marad számomra ez a szombat és nem csak az éveim száma miatt. 

Az biztos, hogy még egyetlen születésnapomon sem köszöntött fel negyvennél több ember egy nap alatt. És nem sírtam még ennyit a meghatottságtól, mert olyan mértékű szeretet vett körül, ami miatt folyamatosan könnyeztem. Tesókám például elhatározta, hogy 30 különböző módon köszönt fel. Bár nem jött össze mindegyik, azért nagyon nagy arányban meg tudta valósítani ezzel bizonyítva kreativitását. :) Kaptam tőle például egy ilyen szép blogbejegyzést. Anyukám pedig olyan idézetet írt a képeslapomba, hogy végig sem bírtam olvasni, már a felénél bőgtem. :)

És apukám saját kezűleg, teljesen egyedül sütött nekem egy tortát, ami természetesen epres volt, mivel születésnapomra mindig epres sütit kérek. 


A recept a Nők Lapjából, Lajos Mari konyhájából való.

Hozzávalók a piskótához:
- 8 dkg finomliszt
- 4 dkg étkezési keményítő
- 5 közepes tojás
- 1 kávéskanál citromlé
- 7 + 8 dkg kristálycukor
- porcukor a szóráshoz
- 10  dkg eperdzsem

Továbbá:
- 30 dkg eper
- 3 + 2 dkg porcukor
- 1 evőkanál citromlé
- 1/2 tasak (vagy 3 lap zselatin)
- 1 + 1 tasak vaníliás cukor
- 1,5 + 1 dl tejszín
- 2 evőkanál narancslikőr
- 1/2 tasak habfixáló
- citromfű/mentalevél

A piskótalaphoz összekeverjük a lisztet a keményítővel. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük a citromlével és 7 dkg kristálycukorral. A tojások sárgáját habosra keverjük 2 evőkanál vízzel és 8 dkg kristálycukorral.  Apránként és felváltva beleforgatjuk a habot és a lisztet vigyázva hogy ne törjön össze a hab.  Sütőpapírral bélelt, kb. 30 x 40 cm-es tepsibe simítjuk a masszát és 220 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük.


Megszórunk porcukorral egy - a tepsinél valamivel nagyobb konyharuhát. Tepsistül ráborítjuk a sütőből kivett piskótalapot, azonnal lehántjuk róla a sütőpapírt és benedvesített konyharuhával hagyjuk kihűlni.

Az eperdzsemet összeturmixoljuk, felforrósítjuk, megkenjük vele a piskótalapot és szorosan feltekerjük.

Az epret megmossuk, megtisztítjuk, 6-8 szép szemet félreteszünk a díszítéshez. A többit felaprítjuk, összekeverjük 3 dkg porcukorral és a citromlével. Lefedjük és fél órát pihentetjük. 

Folpackkal kibélelünk egy 18-20 bordás őzgerincformát úgy hogy a két vége túllógjon a forma peremén. A piskótatekercset 20 db kb. 1 cm-es csigára vágjuk. Hatot félreteszünk, hatot a forma aljára, négyet-négyet pedig az oldalára fektetünk. 


A zselatint elkeverjük 1/2 dl hideg vízzel, 8-10 percig állni hagyjuk (a zselatinlapokat a felhasználási javaslat szerint felpuhítjuk). 2 dkg porcukorral és 1 tasak vaníliás cukorral kemény habbá verünk 1,5 dl tejszínt. Botmixerrel néhány pörgetéssel nem túl finom péppé törjük az epret. 

A narancslikőrt a zselatinhoz öntjük, majd hozzáadunk egyenként 3-4 evőkanál eperpépet és gyors mozdulatokkal az egészet összekeverjük. Apránként, kíméletesen beledolgozzuk a tejszínhabba.

A habos keveréket a piskótabélésbe simítjuk, a tetejére fektetjük a 6 piskótacsigát, ráhajtjuk a fóliavégeket és 8 órára betesszük a hűtőbe.


Tálalás előtt 1 tasak vaníliás cukorral és habfixálóval kemény habbá verjük a maradék 1 dl tejszínt és csillagcsőrös habzsákba töltjük. Hosszúkás tálra borítjuk az alagutat, eltávolítjuk róla a fóliát és tejszínhabbal valamint a félretett eperszemekkel és citromfű vagy mentalevelekkel díszítjük.

Apukám saját kezűleg szedett hozzá mentaleveleket a kertből. El sem tudjátok képzelni, hogy az amúgy is finom sütit mennyivel finomabbá tette apukám igyekezete, hogy tökéleteset alkosson a szülinapomra. Látnotok kellett volna az arcát amikor hozta nekem a sütit. Biztos hogy soha nem fogom elfelejteni. :)


Ezen kívül anyuék közösen elkészítették a kedvenc csokoládés epertortámat - a hagyományos szülinapi sütimet.  Idén a különlegessége a tetején álldogáló eperkalapos süni volt. Anyukám szerezte be nekem, hiszen én vagyok a család Sünije. A kicsi és néha morcos, szúrós elsőszülött. :)

A sok ajándékot meg sem próbálom felsorolni, csak egyszerűen mindenkinek köszönök mindent. Szép és hasznos dolgokat kaptam. Imitől már majdnem két hónapja a leghasznosabbat: a biciklimet, amit már jó párszor használtam is azóta és mondhatom nagyon meg vagyok elégedve vele. 

Mondtam már hogy mennyire szeretek mindenkit? :)

És hogy négylábúak is szerepeljenek a blogban: Frakk is ikrek jegyében született, ő ma ünnepli 8. szülinapját. A legszebb kutyaférfikorban van, nem? :)

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Boldog szülinapot
Nagyon szép tortát sütött apukád

Mazsola írta...

BOLDOG SZÜLINAPOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

csincsilla írta...

Boldog szülinapot! és gyönyörűek a torták, gratulálok az alkotóknak. nagyon jókor születtél, pont az eperszezon elején:)
az eb meg annyira, de annyira tünci:) most már kérünk szépen egy kis Vilmát is, ha lehet...

Bea írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! :) Apunak természetesen átadom a dicséreteket.

A következő bejegyzésnél Vilmáról lesz kép.

Andi írta...

Fúúúú Bea, nagyon szégyellem magam, hogy így lemaradtam, de annyi minden történt velem mostanában. Nagyon boldog szülinapot kívánok és tényleg gondoltam rád, de nem jutottam el ide.

Gyönyörű és ínycsiklandozó lett a tortád (mindkettő), gratulálok apukádnak!

Örülök, hogy te vagy a család sünije, nálunk a barátaim engem tartanak annak, szóval megint hasonlítunk valamiben! :-)

Na puszi minden szülinaposnak! :-)

Bea írta...

Andi, nagyon szépen köszönöm! Egyáltalán nem kell szégyellned magad, a jókívánság mindig jól esik.

És nagyon örülök, hogy újabb közös pontra derült fény :)