Nutellás kalács

Vendégségbe vittem. Remélem, jó lett, én ezeket már meg sem kóstolhatom. Tehát csinálunk egy lágy, tejszínes kelt tésztát. Kinyújtjuk, megkenjük nutellával, felcsavarjuk, aztán megsütjük. Kicsit részletesebben.
A kelt tészta hozzávalóit nem szoktam kimérni. Nem is lehet pontos receptet adni, annyira mások a lisztek, más a hőmérséklet, más az élesztő, minden más. A rossz hír, hogy próbálkozni kell. Meg hogy időigényes. A jó hír meg az, hogy akkor is nagyon jó, ha nem tökéletes, szóval annyira nem kell roncsizni olyanokon, hogy mi a szösz az a közepesen lágy kelt tészta. Mert akkor is isteni lesz, ha erősen lágy, legfeljebb kicsit ragacsos lesz a tészta, meg majd beesik a teteje. Na bumm, attól még jó. És az sem baj, ha kemény lesz a tészta. Mert akkor ugyan nehezebb a nyújtás, kicsit szorosabb az egész történet, de cserébe nagyon szépen formázható. Nem mindegy? Ha majd a századik kalácsunkat csináljuk, tökéletes lesz. Addig meg csak isteni. Ja, és az is jó hír még, hogy ugyan sok idő, de ennek a nagy részében szépen kel a cucc, nem kell vele foglalkozni, pont egy otthoni takarítós napra való.
Tehát: először is valami kovászfélét készítek, nagyon jót tesz a kelt tésztáknak. Már a dagasztógép táljában összekeverek kb. 2 dkg élesztőt kb. 20 dkg liszttel, pici cukorral, és annyi langyos vízzel, hogy híg tészta állaga legyen. Letakarom, és hagyom állni, akár egy napig is a pulton. De egy óra is több, mint a semmi. Utána adok hozzá még 30-40 dkg lisztet, 2 dl meglangyosított tejszínt (amióta nem használok mikrót, úgy langyosítom, hogy öntök némi hozzá forró vizet), 1-2 evőkanál cukrot, vaníliakivonatot, 2-3 dkg puha vajat, és annyi langyos vizet, hogy közepesen lágy legyen a kidagasztott tészta (ld. fentebb). Géppel dagasztom vagy tíz percig, közben figyelem, ha kell, adok még hozzá vizet vagy lisztet. Tojást nem teszek bele, nekem jobban ízlik nélküle. Ha szép a tészta, letakarom, és hagyom a duplájára kelni. Ebben a finom melegben bő fél óra. Utána lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, kétfelé osztottam. Mind a két cipót viszonylag nagyra kinyújtottam, és megkentem nutellával (egy kis üveg, 400 g, azt hiszem, kellett a kettőhöz összesen).

Utána felcsavartam, mint a bejglit. Hosszában, középen kettévágtam. A két rudat lazán összecsavartam, és beleraktam egy papírral kibélelt sütőformába. Aztán még egyszer előadtam ugyanezt.

Megint hagytam kelni, amíg szépen feljött a forma tetejéig.

Felvert tojással lekentem a tetejét, és ment a 210 fokos sütőbe, aztán 10 perc múlva levettem a hőmérsékletet 180 fokra. Jól át kell sütni, ha elkezd pirulni a teteje, le kell takarni papírral vagy alufóliával, és úgy kell tovább sütni. Akkor jó, ha nem csak a teteje szép barna, hanem az oldala és az alja is (néha ki kell venni a sütőből, és be kell kukucskálni a papír alá).

A nutellától jó szaftos, különlegesen puha kalács. Szerény számításaim szerint pár ezer kalória egy szelet. De néha megengedheted magadnak, mert ennyi azért jár.

Napi cukinak meg a reggeli Dunán pancsoló ebek. Még egy nap, és vége a nyárnak, várhatunk egy évet. Mi a szöszt fogunk csinálni reggelente?????? Futunk?

Na most akkor hol is kezdjem?  Hátul Loncika terepfelderít.

Közben Zsuzsi töpreng, hogy cukorral vagy tejjel. Kávé nélkül mit sem érne a reggel.

Hopsz, megvan az irány. Őrjárat indul. Lonci alvégen el. Neki ez lassú.

Van, aki a megmártózás után az árnyékra szavaz.

Amíg Loncika kiszereli Nyika lábát, Zsuzsika nyugiban sétálhat egy picit.

Jöhet végre a napozás. Akkor sem jobb a helyzet, ha bottal, és nem labdával.

Elfáradt aranyvirág.

Süsse grütze (glutén- és tejmentes)

Most vagyunk a nagy lekvárfőzések finisében, nálunk ez a körte és a szilva. Van Tésán egy körtefánk, nagyon-nagyon finom körte terem rajta, és a tavalyi évet kivéve (akkor az egész faluban nemigen volt körte) komoly mennyiség is azon a pici fán.

Nem tudok jól becsülni, de 50-100 kg köré teszem. Amikor leszedjük kőkemény, aztán szépen felpuhul a hőmérséklet függvényében, a hideg pomázi pincében 2-3 hét, a meleg konyhapulton egy-két nap alatt. Szóval mindenkinek jut belőle, annak is, aki a kőkeményet szereti (tehát nekem), meg annak is, aki a puhát (mert ugyan nehéz elképzelni, de van ilyen is). Ilyen mennyiséget persze nem tudunk megenni, de a bio gyümölcsöt feldolgozzuk szépen télire. Meghámozom, feldarabolom, megfőzöm, és mehet az üvegbe mint körtevelő. Irtó finom, édes, egész télen kiváló sütialapanyag, cukor már nem is kell hozzá. Bármennyit el tudok használni. A szilvát sajnos már venni kell, kihaltak a tésai szilvafáink, vagy aki még él, alig terem. Nem az árával van gond (most például 12 kilót vettünk ezer forintért, szép, nagyszemű kék szilvát), de nyilván nem bio a vásárolt. Biztos találnánk biót is olcsón vagy ingyen, ha lenne rá időnk vagy energiánk, főleg most, hogy megint olyan drága lett a pálinkafőzés. Most vettünk 36 kilót.

A szilvalekvár is a lehető legegyszerűbben készül: kimagozom, megfőzöm. És kész. Nem rakok bele sem cukrot, sem fűszereket. Ha majd faxnizni akarok, akkor majd télen felbontok pár nagy üveggel, össze-vissza fűszerezem, aztán kis üvegekbe töltöm. De most csak a legegyszerűbb vonal. És annyira nagy volt ez a mennyiség, hogy a nagy részét bográcsban főztük meg az udvaron.

Nem tudom eldönteni egyelőre, hogy ízlik-e. A kis bográcsban tökéletes, szép sűrű lett az állaga. A nagy bográcsban kicsit odaégett. Hát én érzem benne ezt a kis égett ízt. A kis bográcsos változat ugyan nem égett le, de az is egy kicsit füstízű. Ez ugyan nagyon jól áll a padlizsánnak - kéretik megfigyelni a tárcsás megoldást, sokkal, sokkal gyorsabb, mintha rácson sütögetnénk -,

viszont szerintem a szilvalekvárnak nem. Legalábbis most így gondolom. Most van kb. száz üveg szilvalekvárunk, nagy részt füstös és kozmás, a kisebb csak füstös. Remélem, összebarátkozunk velük őszre-télre, végül is cukormentes mind. Reggeli zabpehelyhez pont jó lesz.
Na, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy a sok lekvárfőzés mindig úgy végződik, hogy ott áll az ember egy jó nagy lekváros fazékkal.

Rohadtul nem kívánja már a lekvárt, nyalogatta eleget amíg kóstolt meg kanalazott. Kirakhatná a maradék másfél evőkanálnyit egy kis tálba (hogy sose fogyjon el), vagy kidobhatná a szemétbe (de hát annyit dolgozott vele). Itt jön ez a fantasztikus sváb lelemény, a süsse grütze. F. Zsuzsi mesélte, hogy az anyósa mindig csinált nekik ilyen kását lekvárfőzésnél. Az eredeti változat grízből készül, a lekváros fazékba mehet egy kis búzadara meg víz, felfőzi az ember, és kész is. Szerintem egyszerűen zseniális a módszer. Minden csepp hasznosítva. Rebeka is hozott a finnektől egy hasonló, de kifinomultabb változatot (ott ugyan nincs lekváros fazék, de a lényeg ugyanaz). Na szóval minden lekvárfőzés nálunk is ezzel a sváb édes kásával végződik, nagy örömömre (merthogy imádom az édességeket). Gluténmentesen csinálom, tehát a búzadara nem játszik, de minden más jöhet, ami épp kéznél van. A szilvás változatot világos hajdinával és egy pici rizsdarával csináltam (nagyon izgalmas lett az állaga), a körtést pedig csak hajdinával. Aztán persze lehet még faxnizni, fahéjjal, más fűszerrel, mézzel, pörkölt dióval vagy mandulával, hát ami épp akad.

Napi cukinak meg a tésai hét után pár nehéz sorsú eb. Alszanak, mint az őrültek. Döglött kutyákkal tele a kert.
Egy hanyatt fekve napozó foxi mindig nagyon röhejes. Akkor is, ha ott a teniszlabdája.

Kóficka bármit csinál, cuki. Akkor is, ha lelógatja pici fejét a párnájáról, és úgy horkol.

Akkor is, ha pici kezével védi kis szemét a fénytől.

És kinek a hasija a legszebb a világon? Hát persze, hogy az övé. Picit azt is süttetni kell.

Általában mindez szoros szinkronban történik. Kinek a párna, kinek a fű.

Kinek meg az ágy. Meg a párna.

Krumplis szilvás pite (gluténmentes, tejmentes és gluténes, tejes változatban is)

Azért sem írok soha, mert  halál egyszerű dolgokat eszünk (a menü egész nyáron sütőben sült zöldség valami salátával, mostanában bazsalikomos paradicsommal, a gyerekeknek valami egyszerű hússal, a desszert meg vagy csak gyümölcs, vagy pedig ilyen kis egyszerű kevert gyümölcsös tészta). De most ezt lefotóztam, szóval ehhez kaptok valami receptfélét is. Az alap mindig valami meglehetősen folyékony cucc, nem csak glutén, de tejtermék sincs benne. Erre jön rengeteg gyümölcs, ami éppen van. Mostanában főleg barack, körte meg szilva. Az a lényeg, hogy jó sok legyen, attól lesz szaftos az egész. Annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni az evését, olyan, mint valami puha gyümölcspuding. Isteni.

Tehát a receptféle:
2 tojás
1 kókusztejkonzerv (4 dl) vagy 1 Cocomas kókuszkrém és annyi víz, hogy 4 dl legyen összesen
bő fél dl olívaolaj
1 csipet só
2 evőkanál barna rizsliszt
2 evőkanál gluténmentes liszt
3-4 evőkanál burgonyapehely
legalább 1 kg szilva, de több is lehet
fahéj
barna cukor
fél csomag sütőpor

Összekeverem egy tálban a két egész tojást a kókusztejjel, az olívával, csipet sóval. Mehet hozzá pici fahéj és egy-két evőkanál barna cukor. Hozzákeverem a liszteket meg a sütőport, kifejezetten folyós masszát kell kapni. Ha nem így lenne, akkor adok hozzá még vizet vagy lisztet. Olívaolajjal kikenem a nagy kerámia formát (Ikeás alap), beleöntöm a masszát. Nagyon sok szilvát pakolok rá. Megszórom fahéjjal és még egy kanál barna cukorral. Aztán viszonylag sokáig sütöm 180 fokon. Akkor jó, ha a szélén a tészta szépen megpirult. Melegen-langyosan nemigen lehet szeletelni (de kanalazva is nagyon finom). Ha kihűlt, elég rendes szeleteket lehet vágni belőle. Ha egyáltalán marad. Nem mindig.

Ezen a képen jól látszik, hogy
egyrészt maradt két szeletke reggelre, hogy le tudjam fényképezni,
másrészt hogy másnap tényleg lehet szeletelni,
harmadrészt pedig, hogy milyen gusztusos szaftos, gyümölcsös az egész.

Ez meg itt a tejes-gluténes változat. Általában nem szoktam kétfélét sütni, senkinek nem árt meg egy kis rizsliszt meg kókusztej, de ha már két adaggal sütök, akkor az egyik nyugodtan lehet gluténes-tejes, lássuk be, jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint a másik. És legalább kopik a felhalmozott tejszínkészletem. Meg a maradék joghurtok.

E is receptféle:
2 tojás
2 dl tejszín
1 dl joghurt
1 csipet só
6-7 evőkanál finomliszt
legalább 1 kg szilva, de több is lehet 
fahéj
barna cukor
fél csomag sütőpor

Az eljárást lásd fent. Itt is lehet, hogy kell még hozzá víz vagy liszt. Kb. piskótatészta sűrűséget kell belőni. De úgyis jó, ha hígabb. Meg úgy is, ha sűrűbb. Bárhogy jó. Állítólag finom. 

Gyors bazsalikomos, paradicsomos bableves (gluténmentes)

Annyira vágytam már valami levesre. Aztán ez lett belőle. Nekem nagyon bejött. Persze mostanában minden bejön, ami paradicsomos, és kicsit csíp. Kicsit lájtosabb bableves, mint a téli szokvány. Pont ilyen nyár végi, jön már az ősz meg a hideg, de ma még kicsit süt napokra való.

Hozzávalók:
egy darabka füstölt sonka és szalonnabőr
1 konzerv vörösbab
2 sárgarépa
1 kisebb gyökér
1 darabka zeller
2-3 gerezd fokhagyma
10 dkg sűrített paradicsom
1 darabka paprika (részben csípős)

pár levél bazsalikom
1 kis ág tárkony
2-3 teáskanál barna rizsliszt

Először is a sonkát és a szalonnabőrt raktam fel főni, úgy egy liter vízben. Szalonnabőr mindig van bőviben, megeszik a fiúk a füstölt akármit, aztán a bőrt nem szoktuk kidobni, levesekbe pont jó. Legalább fél órát kell főzni, hogy mindenki megpuhuljon, de elvan magában, sokat nem kell vele foglalkozni közben. Amikor már majdnem puha volt a sonka, felkockáztam. Melléraktam a nagyon kicsi kockákra vágott leveszöldségeket, a meghámozott, két-három szeletre felvágott fokhagymát, a tárkonyt és a darabka paprikát, és addig főztem, míg meg nem puhultak. Ekkor adtam hozzá a leszűrt, alaposan átmosott babot, és jól összeforraltam. A rizslisztet elkevertem egy kis vízzel, és behabartam vele a levest. Végül belekapirgáltam a sűrített paradicsomot, és azzal is összeforraltam (simán rakhattam volna bele friss paradicsomot, de lusta voltam meghámozni). Ja, és persze ezzel együtt ment bele a kicsire vágott bazsalikom is. Szerintem isteni lett. Utána meg túrós tészta volt egyeseknek, ketteseknek pedig fahéjas szilvás süti. Majd jön.

Napi cukinak meg két eb, amint küzd a hőséggel Tésán. Remélem, a jövő heti program is ez lesz.

Az én ratatouille-om

Annyira szeretem a padlizsánt, bármikor, bármennyit, bárhogy. Illetve olajban sütve nem, mert úgy iszonyú sokat fel tud szívni. Meg a lecsót is imádom, persze inkább csak úgy, ahogy én csinálom. Mostantól, hogy emberi ára van a padlizsánnak, a cukkini meg egyenesen olcsó, ezt fogjuk enni pár hétig. Magában is szeretem. Ha épp hízni akarok, akkor eszem hozzá egy-két szelet pirítóst. De pont jó tésztára is. Meg köretként húshoz. Meg rizzsel. Ez egy vegán változat, de lehet tunningolni szalonnával, kolbásszal, minden szösszel. Nem kanalas, nem tocsog, én így szeretem, ilyen sűrűn.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
2 padlizsán
3-4 bébicukkini
2 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
2-3 paradicsom
2-3 paprika
kb. 1 dl paradicsomlé (persze ehelyett is mehet friss paradicsom)
1 jó nagy csokor kapor
1 kisebb csokor petrezselyem zöldje
1 csokor kakukkfű
pici csili
római kömény
fűszerkömény
só
bors

Felkockázom a hagymát, nem túl apróra, és beledobom a wokba pár evőkanálnyi olívaolaj társaságában. Közepes tűzön elkezdem sütni, és közben adom hozzá a többi hozzávalót, ahogy készülnek. Akár egyszerre is beledobhatnám mindet, de így gyorsabb. A bébicukkinit nem szoktam meghámozni (a nagyobbakat igen), megmosom, feldarabolom, lapos negyed körcikkekre. A padlizsánt viszont mindig meghámozom, nem szeretem kerülgetni a héját. Zöldséghámozóval fél perc, ha szép friss. Ha meg már szottyadt, azt úgyis érdemesebb kidobni. Ezt is felkockázom, hozzádobom a többihez. Ha már nem csak a hagyma van a wokban, akkor nagy lángra veszem, mert azt akarom, hogy süljenek, és ne főjenek. Valamikor rányomom a fokhagymát is. Meg egy marék szárított kakukkfüvet (szárastul, mert lusta vagyok leszedegetni). Meg a kétféle kömény és a csili is mehet bele. Aztán a paprika. Ha kezdene lesülni, akkor locsolok rá egy kis sűrített paradicsomot. Viszonylag gyorsan kész, én úgy szeretem, ha a cukkinidarabkák nagy része már átlátszó, de még van benne zöld is. Az utolsó pár percre hozzáadom a felkockázott paradicsomot (jobb napokon le is hámozom). Meg az összevágott kaprot. A petrezselymet meg már csak hozzákeverem, azzal már nemigen sütöm. És így a legvégén sózom, meg szórok rá egy csomó tört borsot. Egész nyáron ellennék rajta.

És reggelire is szuper. Összeturmixolom, és padlizsánkrém lesz belőle. Vagy hívhatom paprikahiányos zakuszkának is.

Napi cukinak meg Zsuzsika. Olyan, mint a víz, mindenhová beszivárog. Ha ledobom a lehúzott párnájukat, mélyen belefúrja magát hosszú időre.

Ha dolgozom a nappaliban, és süt a nap, tuti találok egy foxit valami tiltott helyen. Mondjuk a kanapéba beépülve.

Prágai cuki 2.

 Ígéret szép szó. Prága annyira kutyás hely, hogy már sétálni is gyönyörűség. És az már csak hab volt a tortán, hogy Vysehrad (remélem, valahogy így írják) városrészben teljesen véletlenül belebotlottunk egy nagy kutyás rendezvénybe. Ott volt egy csomó menhely, mindenféle örökbefogadható ebbel, és jótékonysági vásárral. A kutyusok jól fésültek voltak, és csinosak, a menhelyesek meg kedvesek.

Drappkutya-variációk. Feketével ellenpontozva.

Az elején voltak az agarak.

Ez a kis fekete különösen édes volt.

A bácsi mellett ülő kuty 10-12 éves. Nekem nagyon tetszett. Tiszta Kóficka.

Kicsit vehemens (itt épp nem látszik), ámde szépséges dobi.

Sérült kutyus. Őt DT akarta hazahozni. Harmadiknak. Lehet, hogy tényleg el kellett volna hozni.

Ki nem találnátok. Jutifaliosztás.

A menhelyes rész után jött a cirkusz. Többféle kutyaszépségverseny, bemutatók, mittudomén. Isteni volt például az összeöltözős. Egész napot el tudtam volna ott tölteni. És ezzel mások is így voltak.

Ennyire gyönyörű tacsit ritkán látni. Ők úgy öltöztek össze a gazdival, hogy nem a kutyus kapott ruhát, hanem a gazdi öltözött fekete tacsinak. De embereket nemigen merek fényképezni, hátha nem tetszene nekik.

Annyira szépek voltak. Bírom ezt a mintát nagyon.

Tőle pedig egyenesen el voltam ragadtatva.

Szereplés után jutipuszi anyutól és aputól.

Termoszból vizecske. Kicsit gáz, hogy nem rózsaszín a termosz.

Aztán elrakták a rózsaszín tatyójába:)

Cuki.

Aztán beültünk egy sörözőbe. Ami szintén tele volt kutyákkal. Ők is pihegtek, remélem, kaptak kolbászt is.

Meg volt egy kis felnőttjátszóterezés is. Csodálkoztam volna, ha nem lett volna körhintázó eb is.

Ez pedig az utolsó csapás. Mentünk már hazafelé, és benéztünk egy kocsma ablakán. És három szép, gömbölyű feneket láttunk. Letámasztották őket, mint az esernyőket, amíg a gazdik ledöntik azt a pár korsót. Nagyon állat, nem?

Itt találod az első részt: Prágai cuki 1.

Kaporolaj

Négyen vagyunk a szűk családban, ebből DT-sal ketten imádjuk, pici gyerekeink meg utálják a kaprot. Kompromisszumos megoldásként néha csinálok egy üveg kaporolajat. Majdnem olyan jó vele minden, mintha belefőzném az ételbe, de így nem kell kétfelé főzni. És mindenki azt eszik, amit szeret.
Tehát fogok egy-két-három nagy csokor kaprot, felaprítom. Felforrósítok mondjuk fél deci olívaolajat, és kicsit megfuttatom benne a kaprot. Úgy egy-két percig. Aztán áttöltöm a jó sűrű cuccot egy kis üvegbe, és ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Ott nyilván sokáig elállna, ha nem ennénk meg. Nagyon tömény, max. egy kávéskanálnyi kell belőle egy adag kakukkfüves marhához, mondjuk. De isteni lecsóba, cukkiniraguba, halkrémbe, egyáltalán szinte bármibe. Így aztán hamar fogy. Napi cuki meg nincs, mert már volt.

Kakukkfüves marharagu

Tele van a Majdán Pola friss kakukkfűvel, és most már az én konyhám is. Két nagy tálcán száradnak.  Muszáj volt valamit azonnal főzni vele. Volt otthon vagy másfél kiló marhalábszáram, ezt lett belőle.

Hozzávalók egy óriás adaghoz:
1,5 kg marhalábszár
olívaolaj
1,5 kg vegyes friss zöldség (répa, gyökér, zeller, karalábé)
1 csokor zellerlevél
1 csokor petrezselyem zöldje
pár babérlevél
1 nagy marék friss kakukkfű
só, bors, csipet római kömény
 némi rizsliszt

Olívaolajon megpirítottam a kockára vágott húst. Pici vizet öntöttem alá, mellédobtam a babérleveleket, és fedő alatt jó sokáig pároltam, közben nyilván pótoltam a vizet, ha szükség volt rá. Amikor már szinte puha volt, mentek hozzá a megpucolt, felkockázott zöldségek meg az összes többi zöld fűszer. A petrezselyem összevágva, a zeller csak úgy szárastul, a kakukkfű szintúgy (frissen elég nehéz leszedegetni a leveleit). Viszonylag rövid lében hagytam teljesen megfőni. Kb. így nézett ki.

Ekkor kidobáltam belőle az összes oda nem illő tárgyat (zellerszárak, babér, kakukkfű - ez tartott a legtovább, de még mindig jóval kevesebb idő volt, mintha leszedegettem volna a pici leveleket a szárukról). Aztán egy kis rizsliszttel behabartam. Aki eszik, tehet bele tejfölt is. Meg ehet mellé galuskát. Én barna rizzsel ettem. Ja, meg alaposan meglocsolva kaporolajjal, de arról lesz egy külön poszt, hogy könnyebb legyen megtalálni.

Napi cukinak meg két kis hőgutatütött négylábú. Most vasárnap, Tésa.

Cukormentes (mindenmentes) eperlekvár

Nagyon gyorsan fel akarom rakni, most van az eperszezon vége (és most tényleg isteni az eper a sok nap után), hátha valaki akar még főzni. Mert ez egészen isteni. Eperlekvár-esszencia. Sűrű, édes, jó tartású, látszik a képen. Cukor és zselésítő nélkül, 100% eper. Tartósítószert egyébként sem szoktam használni. Frenetikus mindenhez. Magában is. Jégkrémnek (majd jön). Desszertekre. Gesztenyepüréhez (ahhoz egészen zseniális). És kölesgolyóval sem rossz.

Tehát szokás szerint megpucolom az epret, és belezúdítom az öt literes, tényleg vastag talpú befőző lábasomba. Ha nem igazán vastag a talpa, le fog égni. A nagy szemeket összevágom, de nem kell túldarabolni. Elkezdem főzni. A habját leszedem. Próbálok vigyázni, hogy ne fusson ki (mindig kifut). Amikor az eperszemek már jól átfőttek, szűrőkanállal kiszedem, és a levet kis lángon rotyogtatom. Fedő nélkül, természetesen, jó sűrűre beforralom. Ez egy-két óra ilyen mennyiségnél. Néha azért megkeverem, ha arra járok, már csak azért is, hogy lássam az állagát. Akkor jó, amikor már majdnem leég, olyan sűrű. Ekkor visszarakom az eperszemeket, és addig forralom már csak, amíg azok is jól át nem forrósodnak. Ekkor már ott kell állni és keverni. Az öt literes lábas tartalma kb. a hatodára csökken. Kicsi üvegekbe szedem, fejre állítom. De aztán még jön egy vizes dunszt is, mert az ilyen sűrű lekvároknál az a tuti. Mostanában a tésztafőző edényt használom erre (tésztát úgysem főzök benne). Tehát a belső lyukacsos edénybe rakom a konyharuhába úgy ahogy bebugyolált üvegeket (fejjel felfelé, természetesen), háromnegyedig eresztem vízzel (az üvegeknek érjen háromnegyedéig). Már az eltevésnél gondolok arra, hogy egyforma magas üvegekbe rakjam a lekvárt, úgy azért kicsit egyszerűbb. Fedő rá, felforralom, és 20-30 percig forralom. Aztán hagyom ott kihűlni. Spejz. Már amit azon nyomban fel nem falunk. Eleve nagyon kevés lesz, ha így csinálja az ember, és sajnos nagyon-nagyon eteti magát. Össze sem számolom, hogy már hányadik üveget bontottuk fel. Napi cuki a rohanás miatt nincs.