Cserépkályhában sült (konfitált?) csirke

 Évek óta át kellett volna már rakatni a cserépkályhát, végre tavaly ősszel (mikor máskor) rászántunk magunkat. És ha már úgyis hozzá kell nyúlni, akkor rakattunk bele egy nagy sütőt is, mindenféle vérmes reményekkel. Hogy majd abban sütjük a zöldséget, krumplit, vacsorát, legalábbis a fűtési szezonban. Az az igazság, hogy csak félig vált be. Valahogy nem elég forró a sütő (pedig azt hiszem, mindent megtett ezért a kályhásmesterünk, csak egyszerűen a cserépkályha valószínűleg nem erre való). Nem tudom, hány fok lehet, benne, de például a sütőtök nemigen sül meg benne, több nap alatt sem. Apró cékla, egyesével alufóliába csomagolva két nap (szóval két befűtés). Alufólia nélkül keményre szárad. Szóval nem vagyok vele boldog, de azért erre-arra használható. Például jól lehet benne vacsorát melegíteni (mikrónk ugye már nincs). Isteni sült almát lehet benne készíteni - valahol félúton van az aszalt alma és a sült között, úgy jó, ahogy van. Na, és sütök benne csirkét is. Tepsi, alá pici olaj vagy zsír, rá a sóval, borssal bedörgölt csirke. Ha van kedvem, egy kis füstölt szalonnával itt-ott megtűzdelem, mert el nem rontja. A hasába meg mehet egy kis alma, hagyma. Alufólia. Este berakom, és reggelre kb. kész van. Nem egy gyorsétel, de a másnapi ebéd ingyen elkészül, és szerintem jó is.

Ez a sütő, amelyik kicsit kevesebbet tud, mint amit vártam tőle.

Napi cukinak meg vasárnapi képek. Abban a csúnya szeles időben sétáltunk a Duna-parton, a Luppánál. Alig van víz, a mederben lehet trappolni. Elképesztő színek és formák voltak. Kófickának is tetszett.

A Zsuzsinak is, mert volt bot.

Együtt is jó volt.

Nem rosszak a színek, mi?

Csokis-vörösáfonyás kocka (gluténmentes)

Megint egy villámgyors kevert, de annyira finom, hogy üti a sokórás bonyolult desszerteket. Egyszer már csináltam valami hasonlót, de  akkor émelyítően édes lett, mert nem számoltam azzal, hogy a rémesen édes aszalt vörösáfonyám milyen csúnyán fog viselkedni. Szóval most nagyon ügyeltem az arányokra, és szerintem isteni lett. Annyira jó, hogy csak ajándékba szabad csinálni, mert képes felfalni az ember együltő helyében több kockát is (kockánként kb. százezer kalória van benne).

Hozzávalók (egy kis tepsihez, de tényleg nem kell több):
3 tojás
kb. 5 dl joghurt
1,5 csésze durvára tört dió
1 csésze aszalt vörösáfonya
6 púpos evőkanál liszt (nálam 3 evőkanál barna rizs, 2 evőkanál gluténmentes, 1 evőkanál zab)
1 kávéskanál sütőpor (az az igazság, hogy lehet, hogy kifelejtettem, de nem árt bele)
2 evőkanál holland kakaópor
2 evőkanál cukor (nyírfacukrot és eritritet használtam)
vanília
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet só
A tetejére:
2 dl tejszín
kb. 20 dkg étcsoki

Összekevertem minden hozzávalót, totál mindegy a sorrend. Nagyon híg lett a tészta, de ilyet is akartam. Rémesen kevésnek tűnt benne a cukor, amikor megkóstoltam, kifejezetten keserű volt. De emlékeztem, hogy milyen vacak émelyítő volt az elődje, szóval lefogtam a kezemet, és tényleg nem raktam bele többet. (Persze ha másnak nem ilyen édes a vörösáfonyája, akkor cukrozza bátran). Egy tepsit kivajaztam, és beleöntöttem a masszát. 180 fokos sütőben 20-30 percig kellett sütni, nem mértem az időt. Hurkapálcával lehet nézni a vége felé, hogy átsült-e. Hagytam a tepsiben kihűlni. Közben egy-két morzsát megkóstoltam belőle, és megállapítottam, hogy kuka, mert ízetlen és keserű. De azért befejeztem. Megérte
Felmelegítettem a tejszínt (mondjuk olyan 50 fokosra), és több részletben felolvasztottam benne a feldarabolt étcsokit. Utána ezt ráöntöttem a tetejére. Elég hígnak tűnik, de meg fog kellően szilárdulni pár óra alatt. (Ja, és végre megoldottam a csokiolvasztás után maradó csokis lábas kérdését. Ugye mindig felragad egy csomó a falára, amit kinyalogatni nincs kedvem, de kidobni sem. Rájöttem, hogy DT reggeli kakaójához tökéletes, így ő ilyenkor csokis tejet iszik, és nem kerül a felolvasztott csoki sem a szemétbe.) Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy isteni lett, pont megfelelően volt édes a viszonylag sok csokitól és a vörösáfonyától, jól jöttek a ropogós diódarabok is, akár tortának is elmenne.

Napi cukinak meg cica. Nem tudom, írtam-e már, hogy három és félre nőtt a macskáink száma. Egy-két hónapja jár hozzánk egy nagy, kopott kandúr, irtó kommunikatív, és hangosan nyávogva kéri a menüt. Eleinte fejest ugrott a száraz tápba, ma már kissé válogatós lett. Kicsit aggódom, hogy nagyon ideszokik, és megeszi a Zsuzsit, nem sokkal kisebb nála. Tele van sebhellyel, sok kandúrral elbánhatott a környéken, egy foxit reggelire megeszik. Remélem, inkább elkerülik egymást.

Zöldborsós édesburgonya

Ezen a télen folyamatosan zöldségragukat ettünk, és úgy tűnik, hogy tavasszal is folytatódik a trend. Teljesen elbűvöl, hogy ugyanaz a pár zöldségféle egészen másként viselkedik sütőben sütve, serpenyőben vagy wokban, mindig valami más lesz belőle. Általában a legegyszerűbb zöldségeket használjuk (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, káposzta), és fűszert is elég keveset rakunk hozzájuk, mert nem kell elnyomni a jó kis sültzöldség-ízt. Ez az édesburgonyás egy kifejezetten jól sikerült darab, megérdemli a megörökítést.

Hozzávalók:
4 nagy édesburgonya
kb. 30 dkg fagyasztott zsenge borsó (tényleg zsenge legyen, abból jó csak)
4 nagy vöröshagyma
1 darab gyömbér
5-6 fokhagymagerezd
pici őrölt római kömény
őrölt fekete bors
1-2 kávéskanál erőspaprika-krém
1 kávéskanál méz
olívaolaj
só
kecskesajt
egy darabka füstölt szalonna (ha belefér, mert isteni ízt ad neki)

A felkockázott picike szalonnát (tényleg nem kell sok, olyan negyed tenyérnyi darabka, ha vékony, egyébként még kisebb) egy wokban kiolvasztjuk, öntünk még hozzá némi olívát, és megsütjük benne a felkarikázott hagymát, szigorúan só nélkül, mert nem szaftot akarunk, hanem ropogós hagymát. Ha már kezd barnulni, hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a lereszelt gyömbért, kevergetve sütjük még egy percig. Ekkor rádobjuk a meghámozott, feldarabolt édesburgonyát, és elkezdjük együtt sütni. Közben mehet hozzá már só, római kömény (tényleg nem kell sok, ne domináljon az íze), erőspaprika-krém. Egy idő után már nagyon száraz, de még félig nyers a krumpli, ekkor szoktam alá önteni egy kis vizet (jobb lenne alaplé, de az valahogy nincs kéznél sosem ilyen kis mennyiségben). Ha már gyakorlatilag kész, akkor mehet hozzá a fagyasztott borsó, a bors meg a méz, ezzel már csak egy-két percig kell együtt főzni. Utána még ráteszem a fedőt, és úgysem olyan a családunk, hogy az asztalnál várná a kész ételt, szóval fél órácskát még elpihenget alatta, a vastag öntöttvasban meleg marad, hála istennek. Érlelt kecskesajttal mennyei.

Napi cukinak meg egy kis délutáni nézés.

Malai kofta naannal, újratöltve

Volt már. Itt. Be sem írtam a receptet, csak linkeltem. Aztán most, amikor meg akartam ismét csinálni, semmi sem volt a link helyén. Kisebb kutatás után itt meglett. Mert a blogok nyilván költöznek ide-oda, én meg nem követem, szóval a legjobb, ha mégiscsak bekörmölöm, mert ha valami nagyon finom vega ételre vágyunk, ünnepire, sok idősre, akkor ezt kell megcsinálni. Naannal.

A malai kofta tulképp ropogósra sült zöldséggombócok fűszeres paradicsommártásba süllyesztve. A gombócokkal kell kezdeni, mert az a macerás része a történetnek. Nagyon nagy adagot csináltam, de szerintem nem sokkal nagyobb munka, mint a fele lett volna, és egy-két nap alatt bármennyi elfogy belőle nálunk.
Hozzávalók a gombócokhoz:
bő 1 kg héjában főtt krumpli
2 sárgarépa
2 maréknyi zöldborsó (fagyasztott)
1 liter házitej
fél citrom leve
125 g kesudió
só
indiai fűszerkeverék (azt hiszem, Himalaya volt a neve)
olaj

Felforraltam a tejet, belecsavartam a citromot, az szépen kicsapta. Hagytam egy kicsit állni, majd beleöntöttem egy konyharuhával bélelt szűrőbe, és hagytam csöpögni, amíg a többi hozzávalóval matattam. A főtt krumplit még forrón meghámoztam, áttörtem. A sárgarépát pici vízben megpároltam, a végén mellédobtam a fagyott borsót, azt már csak melegíteni kell. Aztán mindezt leszűrtem, összekevertem a krumplival, az aprítógépben morzsásított kesuval, sóval, indiai fűszerkeverékkel. Vizes kézzel diónyi gombócokat csináltam, kellett hozzá némi türelem, hogy finoman fogalmazzak. Egy tepsibe sütőpapírt terítettem, olajjal rendesen megkentem. Ráültettem a gombócokat.

Aztán felülről is szépen lekentem mindet olajjal.

Aztán mehettek a jó forró sütőbe, hogy szépen megpiruljanak. Félidőben kivettem a tepsit, és megforgattam egyesével a gombócokat.

Amíg sült, elkészítettem a paradicsomos mártást.
Hozzávalók a mártáshoz:
4 nagy vöröshagyma
10 gerezd fokhagyma
5-6 cm gyömbér
olaj
2 liter sűrített paradicsom
Garam masala
kurkuma
római kömény
csípőspaprika-krém
só
1 szűk evőkanál méz
2 dl tejszín
125 g kesudió

Aprítógépben picire vágtam a hagymát, olajon sóval üvegesre sütöttem. Utána ment rá a szintén aprítógépben kicsinyített fokhagyma meg a reszelt gyömbér, ezeket is jól összeforrósítottam. Ráöntöttem a sűrített paradicsomot, és addig adagoltam hozzá a fűszereket, amíg nem tetszett az ízvilága. Rotyogtattam egy darabig, utána ment bele a kesu meg a tejszín. Tálalás előtt ezzel öntöttem nyakon a gombócokat. Vajas naan ment még mellé.
Tudom, hogy ez egy erősen egyszerűsített változat, de nagyon finom így is, és semmi olyan nincs benne, amit ne lehetne megkapni egy picit nagyobb boltban.

Édesköménysaláta

DT mindig sírdogál édesköményért, ha elviszem vásárolni, na most végre megkapta. Isteni saláta lett belőle. Az aldiban nagyon olcsón nagyon szépeket lehet most kapni, nagyok és ropogósan frissek, és ugyanott vettük hozzá ezt a mistanzia vagy mi a szösz salátát is, ötféle bébisaláta összekeverve, fantasztikusan néz ki, és nem is drága. Szintén a szupergyors vasárnapi ebédrevalók fejezetbe való.

Hozzávalók:
1 nagy édeskömény
1 nagy narancs
1 jó nagy marék vegyes bébisaláta
1 teáskanál méz
1 evőkanál jófajta balzsamecet
némi olívaolaj
fél citrom leve
só

Az édeskömény végeit levagdostam, félbevágtam, és nagy késsel hajszálvékonyra felkarikáztam. Beledobtam egy tálba. A narancsot megmostam, levágtam a héját, kifiléztem a húsát (az édesköményes tál felett, hogy a kicsurgó leve oda folyjék), a gerezdeket elfeleztem, mehetett az is a tálba. A filézés után megmaradt hártyagömböt (vagy hogy is nevezzem azt, ami ilyenkor a kezünkben marad) jó alaposan kifacsartam a salátástálba, nem vagyok olyan gondos, hogy ne maradt volna sok gyümölcshús rajta. Aztán mehetett hozzá az összes többi hozzávaló, és kész is volt. Ja, még belevagdostam az édeskömény gondosan félretett kaporszerű levélkéit is. Nagyon finom.

Napi cukinak meg kiránduló ebek jönnek, szintén nem friss képekkel, de akár szombaton is lőhettük volna, nem sokat változtak tavaly november óta sem az erdők, sem az ebek.

Cantucci - már megint blogbaírás

Ma megint Rebeka süt nektek. Állítólag isteni volt.
Kapcsolatom a cantuccival sokáig plátói volt. Tetszettek benne a gusztusos manduladarabok, a látható ropogóssága, tudtam, hogy nagyon szeretném, de valahogy mindig elkerültük egymást. Aztán idén télen volt Bencével egy haszontalannak tűnő háromnegyed óránk és épp a La Delizia kekszmanufaktúra környékén voltunk. Régen jártunk már itt, ideje volt újra benézni. (Ajánlom mindenkinek! Nagyon kedves kis hely, számtalan keksszel, pohárkrémmel, pitével, macaronnal és nyáron kézműves fagyival.) Szóval végre itt volt a lehetőség, hogy cantuccit ropogtassak. Minden előzetes elképzelésem igaznak bizonyult vele kapcsolatban, imádtam az utolsó morzsáig.

Nem is tudtam újra ennyit várni rá, ezért nekiláttam a receptje felkutatásának és végül Vrábel Krisztina szakácskönyvében találtam egy szimpatikusat.

Én rögtön dupla adagot készítettem, és a fél óra cukor- és lisztszitáláson kívül nagyon megérte, estére már alig kopogott néhány a dobozban.

Hozzávalók:

-          11 dkg porcukor

-          11 dkg liszt (én vegyesen teljes kiőrlésűt és finomlisztet használtam)

-          10 dkg pucolt mandula

-          1 tojás

-          só

A cukrot és a liszteket egy tálba szitáltam apró szemű szitán, hozzáadtam a tojást, a sót és a mandulát (szeleteltet használtam, durvára törttel valószínűleg szebb lett volna), összegyúrtam a tésztát. Mivel nagyon száraznak találtam, beleütöttem még egy tojást, így már szépen kezelhető masszát kaptam.

Két hurkát formáztam belőle, kicsit meglapogattam őket, aztán sütőpapírral bélelt tepsiken a 180 fokos sütőbe kerültek 30 percre. Ezután hagytam kicsit hűlni a rudakat, majd átlósan felszeleteltem őket, az oldalukra fektettem és visszadugtam őket pirulni úgy 200 fokon még 8 percre. Finom, illatos, ropogós kekszek lettek. Magában ropogtatva is isteni, de a kávéba mártogatás sem árt neki.

A szép képeket természetesen Rebeka csinálta.

Egyszerű epertorta (gluténmentes)

Szerintem eljött az epertorták ideje, duplán is. Eperszezonban ugye az ember epret eszik marokszám, nem epertortát. Ilyenkor viszont egyrészt ott van a mélyhűtőben még tavaly felhalmozott készlet - legalábbis egy része -, amit sürgősen el kéne tüntetni, egyébként soha rosszabb feladatot, azt hiszem, bármennyi fagyasztott epret el tudnék fogyasztani. Másrészt meg itt vannak a spanyol meg mittudomén még milyen eprek, ezer forint körüli áron, mármint kilója, hát nincs ember, aki képes lenne anélkül bevásárolni a lidlben vagy az aldiban, hogy ne dobna be egyet-kettőt a kosarába. Ami persze általában nem alkalmas a magában való rágcsálásra, de azért desszertekhez, tortákhoz elmegy, sőt, nagyon is elmegy. Na, szóval pénteken is epertorta volt, meg ma is. A péntekit nem fényképeztem le, az egy túrós-eperlekváros változat volt, ez meg egy lustáknak való. Pont olyan alkalmakra való, mint a mai, amikor az embernek van másfél órája egy többfogásos vasárnapi ebéd összedobására, és a desszert ugye kötelező. Szóval semmi felvágás, de azért bevállalható, a család nem fog sírni, hogy folyik a krém, mert cserébe nagyon-nagyon finom. És még kalóriában sem annyira rettenetes, mint amilyennek látszik. Az alapja egy mandulás-kakaós gluténmentes piskóta, mostanában mindig ezt sütöm, és sokkal, de sokkal finomabb, mint a normális piskóta. Semmi száraz fűrészporérzés, szaftos, finom és puha, még másnap is. Harmadnapot még nem élt meg nálunk. Szóval gluténevőknek is nagyon ajánlom,  mert isteni. Rajta pedig tejszínhabbal lazított krémsajt avagy krémsajttal tuningolt tejszínhab, ahogy tetszik, sok vaníliával, pont annyira savanykás, amennyire kívánja az ember, a tetején pedig felolvasztott fagyasztott eper. Frissel sem lett volna rossz, de nem volt most. Elkészítési ideje alig van, szóval szuper családi desszert.


Hozzávalók egy 24 cm tortához (mivel ez egy alacsony torta, ez kb. 8 nagy szelet):
Az alaphoz:
4 nagy tojás
2 evőkanál barna cukor
2 evőkanál nyírfacukor
4 evőkanál darált mandula
1 evőkanál holland kakaó
1 evőkanál gluténmentes liszt
A rakományhoz:
3,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló
125 g krémsajt
1 teáskanál porcukor
eritrit ízlés szerint (vagy valami más édesítőszer)
sok-sok igazi vanília
egy liternyi fagyasztott eper felengedve
1 pici üveg eperlekvár

Robotgépben legalább öt percig vertem az egész tojásokat - maximumon - a cukrokkal, szépen kifehéredik és kihabosodik, utána fakanállal belekevertem a többi hozzávalót. Papírral kibéleltem a tortaforma alját, beleöntöttem a masszát, és 180 fokos sütőben sütöttem valameddig, mondjuk 20 percig. Mivel kakaós, ennél ugye nehezebb látni, hogy mikor van kész, de egyrészt érződik az illatán (kicsit égett sütiszag jön már a sütőből), másrészt a tetejét meg lehet kicsit nyomkodni tenyérrel, harmadrészt ha bizonytalanok vagyunk, ki lehet venni a sütőből, és alaposan körbevizsgálni, ha a széle már sötétbarnára pirult, akkor biztosan készen van. Rácsra borítottam, lehúztam róla a papírt, majd papírostul visszaborítottam a tenyeremre, és így csúsztattam vissza a rácsra. Így nem lesz csíkos a puha tészta, mert már ugye nem a rácson ül, hanem a papíron (melegen nekem könnyebb lehúzni, azért ez a sok macera). Hamarabb elkészült, mint ahogy ezt leírtam.
Utána habot vertem a tejszínből a porcukorral meg a habfixálóval, hozzákevertem a krémsajtot, eritritet, vaníliát. A kihűlt tésztát megkentem a lekvárral, rákanalaztam a habot, és rápakoltam a lecsöpögtetett epret. Rögtön vágtam egy nagy szeletet a Bendinek, így keletkezett a közepén ez a csinos habfolyás. Ha van időnk várni a vagdosással egy órát, akkor a habfixáló szépen megfogja, és nem csurog már összevissza. Ebéd után már egész jól lehetett szeletelni.

A szép képeket Rebeka csinálta.

Napi cukinak pár régebbi, napozó eb, mert hogy mostanában nem csak nem blogolok, hanem kutyát sem fényképezek, sosem vagyok itthon hozzá eleget, sajnos. De majd változtatunk ezen:) Végül is az idén is pont így fogják süttetni a hasukat, remélhetően már holnaptól.

Gyömbéres keksz - blogbaugatás, akarom mondani blogbaírás

A nyelvújító Deményt itt olvashatjátok.  Alant meg Rebeka, merthogy ő velem ellentétben blogol.

Szeretek a konyhában forgolódni és finomakat enni, de a sütikre mostanában valahogy nem jutott idő. Szóval úgy tűnik, szép lassan kifogyhattak a szervezetem sütiraktárai, mert folyamatosan valami finom, édes kekszet ropogtatnék, ami persze sosincs itthon. Mert már megettük. A cantucci - majd jön, szerk. megjegyzése - egy időre kielégítette a sóvárgásunkat, de mára a kósza morzsái is eltűntek. Viszont lapult a hűtőben egy szép kis gyömbér és a Harry Potter regények már régen bogarat ültettek a fülembe a gyömbéres kekszeikkel, süteményeikkel, így ma neki is láttam a dolognak. Átolvastam pár receptet és az itthoni kínálathoz szabva a következőt követtem el:

Hozzávalók:

-          200 g teljes kiőrlésű liszt

-          100 g finomliszt

-          1 tk fahéj

-          ½ tk szódabikarbóna

-          1 ujjnyi friss gyömbér

-          125 g vaj

-          100 g barna cukor

-          1 ek méz

-          1 tojás

A lisztet összekeverem a fahéjjal, szódabikarbónával és belereszelem a megtisztított gyömbért. (Mindenhol szárított gyömbérről olvastam, de nekem az nem volt és jelentem, friss, reszelt formában is működik!)

A vajat lábosba teszem, a cukorral és a mézzel felolvasztom, majd a száraz hozzávalókhoz öntöm. Beleütöm a tojást az egészbe és szépen összegyúrom. A tészta eleinte aggasztóan száraznak és morzsálódósnak tűnt, de aztán jól működött.

Kis golyókat formáztam, sütőpapírozott tepsibe pakoltam őket, kicsit ellapítottam az összeset, aztán 10 percre 170 fokos sütőbe dugtam őket. Az alja ropogós, a teteje lágy lett és finoman érződik benne a gyömbér csípőssége. Egy pohár tejjel az igazi.

Kapott némi tartalmi (sárgarépa) és optikai tuningot (barnacukros pillemáz, marcipán répákkal), isteni lett, a húsvéti Vidék ízében fog szerepelni- a szerk. megjegyzése. Állítólag isteni.

Napi cukinak meg két babakori kép az egyik kedvenc sétapartnerünkről. Nyika valószínűleg valamelyik békésebb angol király volt egyik előző életében. Pont ilyen nagylábú, nagyfülű ma is, csak sokkal nagyobb felületen bársonyos.

Téli desszert

Jól illik a havas tájhoz. Imádom az ilyesmit, a tábla csokik mellé ilyet eszem, ha tehetem. Isteni, és még egészséges is, ez igazán kevés édességről mondható el. Ha van kéznél, akkor a második tábláról sokszor le tudok mondani. Főtt köles, orda, joghurt és valamilyen házi lekvár. És akkor jöjjön a recept:)
Köles. A köles irtó egészséges, először is lúgosít (az összes többi gabona savasít), tele van minden jóval, például B vitamin hegyekkel. Gluténmentes. Van benne jó sok magnézium, amit ugye szeretünk marékszám tömni magunkba. Hangulatjavító. És még fehérje is van benne bőven, szóval minden mellette szól, elvileg. Ellene szól az ára, picivel 1000 Ft felett van kilója. (Érdemes egyébként a Biopont bio kölesét venni, az is ennyi, és legalább bio.) Kétségtelenül jóval drágább, mint mondjuk a sima fehér rizs vagy tészta, de jóval olcsóbb, mint a sajtok vagy a húsok. Egy kiló köles elég sokáig elég.
Sokan azért nem szeretik, mert ha nem mossuk meg alaposan, akkor van egy kesernyés mellékíze. És mivel elég apró, nem is olyan kényelmes mosogatni. Én úgy szoktam csinálni, hogy előszedem a lábast, amiben főzni fogom, beleöntöm  a kölest, eresztek rá annyi vizet, hogy jó bőven ellepje, és kézzel párszor átforgatom. A víz egészen tejszerű, opálos lesz tőle. Sűrű drótszitán át leöntöm róla a vizet, ilyenkor a kölesszemek egy része is átmegy a szitába, azt visszaborítom a lábasba. Megint víz, forgatás, leöntés. Ezt elvileg addig kéne csinálni, míg szép tiszta nem lesz a víz, de ennyi türelmem nekem sosincs, mindenesetre ötször-hatszor átmosom, az elég szokott lenni. (Desszerteknél az édes íze jobban elfedi ezt a kesernyésséget, a sós köreteknél alaposabbnak kell lenni.) Utána viszont már nincs vele dolog. Felrakom kb. háromszoros mennyiségű vízben egy csipet sóval főni, mint a rizst, és időnként megkeverem. Én sosem akarom, hogy pergő legyen, azt szeretem, ha kicsit túlfő, és ragacsos, szóval ha kell, adok még hozzá vizet, és egyáltalán nem al dente főzöm, hanem tényleg finom puhára. Szerintem úgy a legfinomabb. Hűtőben kb. egy hétig eláll, érdemes egyszerre akkor adagot főzni, hogy ne kelljen vele minden nap babrálni (én kb. 20 dkg-ot szoktam egyszerre megfőzni).
Lekvár. A saját lekvárjaimat használom hozzá, általában azt, amelyikből kisebb túltermelés van. Pont a kicsit híg lekvárok jók hozzá, ami máshová úgysem. Mostanában például a fahéjas szilvalekvárt rakok bele, mert van belőle bőven. Ebben van egy pici cukor, de tényleg alig teszek a lekvárokba.
Joghurt. Saját, természetesen, a Tamás folyamatosan gyártja, egyszerre mindig három befőttes üveggel, mindig van itthon, télen-nyáron.
Orda. Hát ez az új szerelem. Bármikor bármennyit meg tudnék enni belőle. A DT a joghurt mellett folyamatosan sajtokat is gyárt. Nem is tudom, mikor kezdte, egy éve? Eleinte ecettel, most már inkább oltóval. Friss sajtban már nagyon jó, az érleléssel vannak gondok. Majd ha okosabbak leszünk, írok is róla. Mindenesetre ha oltóval csináljuk a sajtot, akkor marad utána egy lé, gyakorlatilag a hulladék. Na, ebből még ki lehet nyerni valamit, és ez az orda. Öt liter tejből lesz általában olyan 70 dekányi sajt, és a levéből olyan 2,5 dl mennyiségű orda. Ezért meg vagyok veszve mostanában. Olyan finom, szelíd íze van, lágyabb, mint a túróé, olyasmi, mint a Cottage cheese (azt is nagyon szeretem, egyáltalán minden ízetlen tejterméket - mozzarella, ricotta, ilyesmik). Tulajdonképpen bármikor és bármennyi jöhet belőle. Natúr, édesen, sósan, isteni.

Na, ezeket szoktam összekutyulni. Általában rakok még hozzá egy pici nyírfacukrot (mondjuk egy mokkáskanálnyit a fenti üvegekhez), jobb napokon egy-két csepp vaníliakivonatot is, de arról már én is érzem, hogy túlzás:)

Főzés terén is hasonlóan bonyolult dolgok mennek nálunk mostanában, tulajdonképpen hagymát, fokhagymát, krumplit, sütőtököt, sárgarépát, gyökeret, zellert, céklát, édesburgonyát eszünk, sütőben, serpenyőben, wokban sütve, és vadul csodálkozva, hogy mennyire más ízeket lehet belőlük kihozni a sütőedények változtatásával. Tényleg elképesztő. Aztán vagy eszünk hozzá sajtot/halat/csirkét, vagy sem.

Napi cukinak meg egy pici meg egy nagy Luca. A múlt hétvégén Permanistáék vendégszeretetét és társaságát (meg a nagy havat) élveztük az Őrségben. A házigazda kutyus babakorában:

és most:

Valaki szívtelen a lábtörlőre rakta a cipőjét, szóval ez a fázó és éhes kutyuska egy negyed lábtörlőnyi területen próbált meg összegömbölyödni:)

Gluténmentes juhtúrós sajtos ropogós

 A gluténes párja. Nagyon ritkán sütök magamnak pogácsát vagy ilyesmit, pedig nagyon szeretem, de lusta vagyok rá. Most úgy éreztem, minden kényeztetést megérdemlek. Tényleg isteni lett. Egy részét lefagyasztottam, szobahőmérsékleten 20 perc alatt teljesen felenged. De azért frissen a legeslegjobb.

Hozzávalók:
5 dkg gluténmentes liszt (mostanában a Sparosat használom)
5 dkg zabliszt
5 dkg barna rizsliszt
1 kávéskanál só
1 dkg élesztő
1 csipet sütőpor
3,5 dkg hideg vaj
4,5 dkg reszelt sajt
1 púpos evőkanál juhtúró
1 tojás
sajt és köménymag a tetejére

A tojást felvertem, kb. a felét használtam a tésztához, mindent összegyúrtam, minden különösebb fakszni nélkül. Rögtön kinyújtottam, lekentem a maradék felvert tojással, megszórtam sajttal, köménnyel, felvagdostam, és szobahőmérsékleten hagytam állni vagy fél órát, míg kiürült a sütő (ha lett volna időm, akkor a hűtőben hagytam volna pihenni egy éjszakát). Aztán 200 fokos sütő, és persze megint nem mértem, mennyi idő alatt sült meg.

Napi cukinak meg két zsánerkép a világ legédesebb kutyájáról.

Juhtúrós pogácsa

Azért ilyen vacakok a képek, mert örököltünk Rebekától egy nagyon jó kis gépet, és nagyon nem tudom használni. Rosszak a fényviszonyok rajta, és életlen. Azt hiszem, mást nemigen lehet elrontani. De rajta vagyok a témán, türelem, és egyszer majd szépülünk.
Vasárnap pogácsát szerettem volna sütni, ez lett az egyik végeredmény (a másik meg gluténmentes lett, jön majd az is). Mindent beleraktam, amit találtam otthon.

Hozzávalók:
35 dkg liszt
1 teáskanál só (csak ennyi, mert a juhtúró is sós)
1 dkg élesztő
12 dkg jéghideg vaj
8 dkg juhtúró
10 dkg reszelt trappista
1 tejföl (175 g)
1 egész tojás
1 kávéskanál méz

Mindezeket gyorsan összegyúrtam (szokásos módon, a lisztet morzsásítottam a vajjal az aprítógépben, utána deszka, és mehetett hozzá az összes többi). Kifejezetten ragacsos a tészta, de nem baj. Icipici liszt mehet, ha nagyon kell, de alapvetően a fenti mennyiség kell bele. Szép cipót gyúrtam, beraktam a hűtőbe egy-két órára. Utána nem túl vastagra kinyújtottam (sütés közben valamennyit nőni fog, ráadásul én az alacsony, ropogós pogácsákat szeretem), késsel bevagdostam, kiszaggattam, tepsi, felvert tojás, reszelt sajt rá, egy részére még köménymag is. 200 fokos sütő, amíg szépen meg nem sül, nem mértem. Sokáig eláll, már ha marad belőle.

Napi cukinak meg egy kis karácsonyi cica. ÉÉKC imádja a Bendit. Mással ez a kép nem születhetett volna meg.

Bánatos Eszmeralda. Ezen a képen látszik, hogy milyen cuki kis fát sikerült végre kilobbiznom. Elindultunk a miniatürizálás (vagy eliminálás) kényelmes útján.

Gluténmentes bejglihelyettesítő

Mire megsütöm a családnak, rokonoknak, barátoknak és üzletfeleknek a kötelező karácsonyi menüt (mákos és diós bejgli, mézeskalács, zserbó, karácsonyi linzerek, meg egy és más), totál elegem lesz a sütésből, szóval magamra már maximum egy sütésnyi (hogy írják azt, hogy süteménynyi???) erőm marad. Persze a sok süti mind gluténes, egyrészt a normál lisztből összehasonlíthatatlanul könnyebb sütni - szegény Andi is emlegetett az egyébként istenien sikerült almatortája kapcsán, mert gluténmentes lisztből csinálta a kedvemért -, másrészt azért tényleg nem mindegy, hogy 100 forint egy kiló liszt vagy 1000-1600 (és így az ünnepek körül simán elfogy vagy 15 kg. Na szóval azért én is szeretnék valamit enni, és annyira nehéz eldönteni, hogy diós legyen, vagy mákos vagy zserbó vagy mi. Az egyszerűség kedvéért már tavaly is ilyen tortán sütöttem magamnak, csak azt még le sem fényképeztem. Van benne minden jó, és teljesen kielégíti a karácsonyi sütemények iránti vágyaimat:) Jó sokáig el is áll, mondjuk szerintem érdemes hűtőben tartani. Most fénykép már van, pontos recept nincs, de talán majd jövőre az is lesz. De szerintem simán meg lehet csinálni érzésre, én is úgy csináltam. Nekem nagyon ízlik, szép lassan eszegetem, illetve már lassan a múlt idő lenne helyes, nem sok maradt belőle.
Tulajdonképpen egy elég masszív kevert tésztát csinálok mindenféle gluténmentes lisztből, és azt rakom össze a maradék bejglitöltelékekkel, cukormentes sült szilvalekvárral, és a végén csokit kap a tetejére.

Hozzávalók a tésztához:
- 4 tojás
- 2 dl tejszín
- kb. 1 deci cukor (ki mit szeret)
- gluténmentes liszt, zabliszt, barna rizsliszt
- 1-2 evőkanál rizsdara
- só, vaníliakivonat, tej
- fél zacskó sütőpor

Összekeverem a folyékony alapanyagokat a cukorral, ízesítem egy csipet sóval, vaníliával, és annyi lisztet adok hozzá, hogy jó masszív kevert tésztát kapjunk (mint a sűrű tejföl, még éppen folyik, de nem nagyon). 1-2 kanál gluténmentes liszt, a többiből picit több. A legtöbb bolti gluténmentes lisztkeverék főleg kukoricakeményítő, és azzal sem vagyok jóban, szóval igyekszem minél kevesebbet enni belőlük. A barna rizslisztet nagyon szeretem, és van egyfajta teljes kiőrlésű zabliszt a boltokban, amelyik úgy tűnik, fogyasztható nekem is (nem zabpehelyliszt).  A végén még hozzáteszem a rizsdarát, ettől testesebb lesz a tészta. Ha túl sok lisztet adtam volna hozzá, akkor kis tejjel hígítom. Sütőporral lazítom.

Hozzávalók a töltelékekhez és a tetejére:
- maradék diós bejlglitöltelék
- maradék mákos bejglitöltelék
- sült szilvalekvár vagy más, kemény lekvár
- kb. 15 dkg finom étcsoki
- szűk deci tejszín

Egy közepes nagyságú tortaforma alját kipapírozom. Rákanalazom a massza harmadát (épp egy vékony réteg lesz). Erre rápötyögtetem a diós tölteléket (előrelátóan többet csináltam a kelleténél), megint rákanalazom a tészta harmadát, aztán jön a mákpötyögtetés, lekvárpöttyözés, tészta. Tényleg pillanatok alatt kész van, és nem kell nyújtani, idegeskedni, csak kanalazgatni, és az sem baj, ha nem egyenletesek a rétegek. 180 fokos sütőben készre sütöm, mire szépen megszínesedik a teteje, belül is megsül, mondjuk azért egy tűpróbát megér a dolog. Kiveszem, a formában hagyom teljesen kihűlni. Utána egy pici lábasban felforrósítom a tejszínt, és több kis adagban hozzákeverem a feldarabolt csokit, és kevergetve összeolvasztom (ekkor természetesen már nem a gáztűzhelyen, mert a felforrósított tejszín melege bőven elég az összeolvasztáshoz). Ezt öntöm rá a hideg torta tetejére, szép, vastag réteg lesz belőle. A sok tejszín miatt csak lassan dermed meg, de aztán tényleg megszilárdul, és nagyon könnyen szeletelhető (az idén ez a bevonat ment a zserbóra is, ott is nagyon finom lett).

Egyébként pedig:
most a húst nem evők kedvéért nem ezt a fajta bejglit csináltam, hanem egyszerűen csak vajat raktam a tésztába (25 dkg-ot), meg egy pici kókuszzsírt (kb. 4 dkg-ot, de csak bosszankodtam miatta, szóval legközelebb nem lesz), és minden álszerénység nélkül kijelenthetem, hogy tökéletes lett a bejgli. Kinézetre mindenesetre, és állítólag ízre is. Le is fényképeztem, mert ki tudja, lesz-e még valaha ilyen szép.

Napi cukinak meg ez. Keresd a kakukktojást!