Tésai leves

A szép képet Rebeka csinálta. 
Na, szóval most különösen hosszú leszek, mert igen, akarok róla beszélni. Akit meg nem érdekel, ne olvassa:) ugorjon a százalékjelekig. Amióta megvan a tésai ház, azóta ábrándozunk arról, hogy kéne valahová egy jó nagy asztal, ami köré elférnénk nyolcan, tízen. A hosszú tornácunk erre nem alkalmas, mert keskeny. Kettőnknek tök kényelmes, de már négyen is szűkösen férünk el egy asztalnál, többről már nem is beszélve.

Csinált DT már rég egy asztalt két paddal a diófa alá, szuper helyen van, tavasszal napos, nyáron árnyékos, közel is van mindenhez, jó a kilátás, de ez igazából szintén négy személyes, ha nagyon össze akarunk bújni, akkor hat. De ennél többen tutira nem.

Erre a célra lett volt építve egy szaletli (barátaink szerint szatellit avagy szultáneum), de nem jött be, nem szeretünk addig menni, ha le akarunk ülni enni. Sziesztázni viszont tökéletes, szóval most két ágy van benne.

És akkor most jött a következő  variáció, hogy akkor a tornác legvégét szélesítsük ki annyira, hogy elférjen rajta egy nagy asztal. Az aljzat, avagy a dobogórészt már el is készült, szóval most van egy háromszor háromméteres tuti jó helyen lévő ücsörgő tornácunk, itt már tényleg egyszer el fog férni egy nagy asztal. Már ha lesz. A ránk szokásos módon van kész: alul szinte teljesen, már csak egy-két réteg lazúr hiányzik, a teteje nem csak azért nincs kész, mert lusták vagyunk, hanem azért sem, mert még nem találtuk ki, hogy legyen, hogy legyen is meg ne is (eső ellen védeni kéne, a kilátás ellen meg nem, de azért a plexi nem jön be). Nagy asztal még sehol. Mindenesetre használható. És felavatható.
És erre az avató bulira hívtuk meg a Gábiékat. Vacsira. Tulképp már előre lehetett tudni, hogy zűr lesz, mert rossz volt az időzítés. Mi már péntek este lementünk, szombaton feljöttünk Pestre színházba, irtó későn értünk vissza, és vasárnap este volt a buli (ez a hosszú pünkösdi hétvége volt). Még az is hozzátartozik a történethez, hogy ha DT-sal együtt megyünk le, akkor nemigen szoktunk húsfélét vinni, és agyament finom dolgokat szoktunk enni, két emberre egy vasserpenyőben isteni dolgokat lehet csinálni. De tudom, hogy mások általában húsevők, szóval ha vendég jön, akkor húsételt szoktam főzni. Tésán az egyszerűség kedvéért mindenki gulyáslevest és palacsintát szokott kapni, nem is olyan felszerelt a konyha, és kedvem sincs nagyon faxnizni sok emberre. Most is pont ezt terveztem. De súlyos gondjaim voltak a hozzávaló hússal. Mindig is nyűgös voltam húsügyben, nyers húst eleve nem szívesen szállítok ilyen melegben (illetve olyan melegben, ami akkoriban volt), még sok-sok jégakuval, hűtőtáskában sem. Nyers húst nem tartok órákig még a hűtőszekrényben sem. Fagyasztott húst nem utaztatok, csak akkor, ha úgyis fel akarom engedtetni, nyilván nem dugom be egyórás utazás után a fagyasztóba, akkor sem, ha addig hűtőtáskában, jégakuval utazott. Szóval nem találtam a megoldást. Pénteken levitt nyers hússal vasárnap este nem etetek vendéget. Előre megfőzni sem tudtam semmikor: pénteken későn értünk le, szombaton hamar indultunk a színházba (előtte gyereket mentettünk). Fagyasztó ugye nem játszik, ráadásul a tésai kis fagyasztó egyáltalán nem hűt mínusz húsz fokra. Szóval gondoltam, hogy majd szombat éjszaka, színház után veszünk az esztergomi teszkóban (igen, ott sem veszek húst általában, de gondoltam, egyszer talán megreszkírozhatom, legfeljebb veszek valami füstölt árut, ha nem szép a friss, egyébként is vendégnek megy). Szóval amikor mentünk felfelé a Pestre a színházba, csekkoltam, hogy pünkösd ide, pünkösd oda, nyitva van a teszkó (0-24-es egyébként). Ha nem lett volna nyitva, akkor talán felmarok egy fagyasztott csirkét otthon (úgyis kb. a házunk előtt mentünk el). De aztán Esztergomban meg már be volt zárva a bolt, pedig bőven éjfél előtt értünk oda. Azóta is kínoz a kérdés, hogy vajon mikor és miért zárt be? Tudom, hogy ilyen sátoros ünnepeken bezárnak a multik, de miért pont szombat éjjel 11-kor? miért nem éjfélkor? Ki tudja?
Na, szóval ott álltam másnap több tonna zöldséggel, és igen kevés húsneművel, olyan félkilónyi angolszalonnával és pár szál kolbásszal. Amiből még mindig összejöhetett volna egy jó leves, de aztán amikor felmentem a Gábiékhoz, akkor irtó kedvesen felajánlottak a vacsihoz egy jó nagy adag frissen szedett rókagombát, és persze ez volt az oka mindennek. Többfogásos meleg vacsorához (füstölt húsos leves bográcsban, rókagombamártás valamivel, stb., stb.) nem éreztem magamban erőt, és így hosszú lamentálás után sikerült életem legszarabb vacsoráját összehozni: a terv az volt, hogy minden kikerül az asztalra, és ki-ki azt eszik, amit akar, nem lesz ugrálás, szaladgálás, tányérbegyűjtés. Az előételrész rendben is volt (isteni olívaolaj az igaziolívától, kenyér, kecskesajt, DT-féle sajt, ilyesmi), akkor kellett volna abbahagyni. Volt még ugye a rókagombamártás, amit elég nehéz lett volna elrontani. A húsféleségeket feldaraboltam, és főztem-sütöttem, csak arra nem gondoltam, hogy a masszív, füstölt angol szalonnánkat legalább három órán át kellett volna főzni a sütés előtt, szóval nem elég, hogy kevés volt, hanem még kőkemény is . Az étkezés fénypontja lett volna a sokféle sült zöldség. Órákig daraboltuk a gyerekekkel a több tonna zöldet, amiből aztán DT bográcsban karalábélekvárt (kedves vendégünk szerint) főzött, mert hogy ilyen mennyiségű zöldséget nem lehet sütni, csak sok pici adagban. Én nem tudtam felügyelni, mert közben kereskedelmi mennyiségű újkrumplit sütöttem a konyhában serpenyőben a gombához (sütő nincs kint). A karalábélekvár tényleg undorító volt, a színe is, meg az állaga is. Ja, és lett volna még ez leves (lassan tényleg eljutunk a receptig), de erre már egyszerűen nem volt idő. Szóval a leveske össze volt rakva, de kellett volna hozzá tüzet rakni, és arra nem volt már időnk és energiánk (bográcsolni egy régi fürdőszoba-kályha alján szoktunk, oda nem fért volna el a leveses edény). Tehát ez az a leves, aminek csak annyi köze van a fenti több kilométeres szöveghez és a vendégséghez, hogy addigra nem készült el. De másnap igen, és tényleg nagyon-nagyon finom volt! - És hogy ne kínozzon senkit, a desszert jó volt, nem palacsinta, mert azt éreztem, hogy zűr lesz, és már senkinek sem lesz kedve és energiája sütögetni a tűz mellett, hanem tejszínes gyümölcsrizs volt szigorúan ribizlimentes rote grützével meg csokiszósszal, és ebből végre ettek a gyerekek is (főleg a csokiszószból:))

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%
Ehhez a leveshez tulajdonképpen csak ez a kis öntöttvas edényke kell, de nyilván megteszi egy lábatlan is, ha teszünk alá kis köveket lábacska gyanánt. Ezt egyébként a Mountexben lehet kapni, és érdemes rá beruházni, mert nagyon jó kis edényke. Nem is tudom, hogy nekünk a kicsi vagy a nagyobb méret van-e. Belerakunk mindenféle zöldséget és zöld fűszert, amit találunk, mondhatni telerakjuk vele. Krumpli, répa, gyökér, zeller, ebbe került még egy kis szárított rókagomba meg egy-két darab a Gábikék rókagombájából. Pár ágnyi friss oregánó. Só, őrölt fekete bors. Egy icipici szalonnahéj nagyon jót tesz neki, de ez alapvetően zöldségleves, nagy darab már nem áll jól neki. Felöntjük vízzel. Oda kell rakni a tűz mellé, és villámgyorsan megfő benne a leves, nagyon-nagyon finom lesz.  Van egy hasonló méretű kis cserépedényünk, amit szintén nyílt lángon lehet használni. A múltkor versenyeztettük a két edényt, és abban sokkal-sokkal tovább kell főzni. Az is nagyon finom egyébként, csak azt nem értem, hogy az öntött vasban miért készül el annyival hamarabb. Nyilván más hőfokra melegszik fel a kétféle edény.

Napi cukinak meg, csak hogy tartsuk a szokást, egy tökéletesen ide nem illő kép. A szép, kedves, okos és majdnem bátor Nyikáról, aki az egyik legcukibb reggeli sétapartnerünk.
A szép képet pedig a gazdi csinálta.

A világ legegyszerűbb kenyere

Egy időben mindig otthon sütöttem a kenyeret, aztán amióta nem eszem glutént, eléggé hanyagolom. Nem feltétlenül önzésből, hanem állandó és masszív időhiány okán. Magamnak muszáj megsüssem, mert készen még nem találkoztam olyannal, amelyik igazán tetszett volna. (Úgy nagyjából ezt sütöm, persze már rengeteget változtattam rajta az idők során, majd egyszer erről is írok egy regényt.) Így aztán sajnos már sem időm, sem energiám a családtagjaimnak is sütögetni. Persze azért az is hozzátartozik a történethez, hogy most már azért sok helyen kapni ehető búzalisztes kenyeret. Igaz, hogy aranyáron, szóval legalább 1000 Ft/kg, de legalább van. És igazából nem fogy nálunk sok kenyér, nem ezért fogunk tönkremenni. De most nagyon szerettem volna friss és tényleg finom kenyeret adni az előételként szereplő sajtokhoz és olívaolajhoz. Általában ciabattát szoktam sütni, de most gyakorlatilag nulla időm volt a kenyérgyártásra. Tehát elővettem a régi jó dagasztás nélküli kenyeret, pár éve iszonyú nagy divat volt. Összekevertem a hozzávalókat (három és fél perc), aztán békén hagytam egy darabig. Másnap minden fakszni nélkül megsütöttem. És nagyon jó lett, ráadásul tökéletes volt a tunkoláshoz. Pénteken készült, hétfőn még abszolút ehető volt. Látszik a képen is, hogy kifejezetten súlyos kenyér, és ez jól áll neki.

Hozzávalók:
1 kg búza finomliszt
1 evőkanál só
1/8 kocka friss élesztő (nem több!)
1 evőkanál méz
langyos víz

Egy jó nagy tálban összekevertem az alapanyagokat annyi langyos vízzel, hogy sűrű tésztát kapjak, sehol ne legyenek benne száraz részek. Zacskót húztam a tetejébe, és hagytam állni a konyhapulton majdnem egy teljes napot. Felforrósítottam a sütőt 250 fokra, betoltam üresen egy szép nagy öntöttvas edényt is (tudom, hogy mások ezt jénaival szokták, de én nem merem). Amikor már tűzforró volt minden, kivettem az edényt, beleterítettem egy sütőpapírt, és a nagy tálból átborítottam az időközben elfolyósodott tésztát. Tehát nem gyúrtam át, nem formáztam, nem kelesztettem újra, semmit, csak borítottam. És már vissza is raktam a a sütőbe (itt azért vigyázni kell, mert a 250 fokos öntöttvasedényhez nem célszerű csupasz kézzel hozzáérni). Aztán addig sütöttem, amíg meg nem sült. Mivel ez egy elég nedves tészta, jó barnára meg kell sütni. Időigénye tíz perc alatt van mosogatással, szóval egy ilyenre még időnként kapható leszek.

Gyulai gombás harcsapörkölt kapros-túrós tésztával

Szóval az úgy volt, hogy az éves rendes tavaszi szabadságunk alatt pár napot Gyulát töltöttünk, méghozzá velneszezés céljából. Vízbe be, vízből ki, kis szauna, kis pancsi, szundikálás, fürdőköpenyben kóborlás, ilyeneket terveztem. Persze aztán volt sok más, de ebből épp egy fürdőlátogatásra futotta, amit pár óra alatt szörnyen meguntunk. Amikor itthon elmegyünk valami fürdőbe, valamiért mindig rohanni kell, sosincs idő eleget úszni és utána még eleget dagonyázni, olyankor mindig azt képzelem, hogy bármennyi időt el tudnék tölteni egy ilyen vizes komplexumban, de most bebizonyosodott, hogy tulajdonképpen mindig egy tíz percet kéne csak ráhúzni, szóval dögunalom az a sok víz egy idő után.
Na, szóval ott Gyulán láttuk meg ezt az ételt egy étteremnél, mármint az étlapon. Nem is tudom, miért nézegettük, eleve félpanzión voltunk, az is sok volt, de ha nem is így lett volna, akkor sem ennék ilyesmit étteremben, sok minden miatt nem, de most említsük csak a gluténmentességet. De azóta is emlegetjük, szóval alig vártam, hogy valami családi ünnepre megcsináljam. Szerintem isteni lett. És iszonyatosan kiadós. A lenti adagból öten vacsoráztunk (igaz, előétel után), utána még három napig ettük DT-sal, a végét pedig kidobtam. Pedig nem vagyunk madárétkűek, sajnos.

Hozzávalók:
80 dkg afrikaiharcsa-filé (persze jobb lett volna szürkeharcsából, de 4000 Ft felett árulja a Halas Laci, hát, ahhoz valami nagyobb ünnep kell, minimum egy karácsony)
80 dkg gomba
fél evőkanál zsír
4-5 nagy vöröshagyma
2 paradicsom
2 paprika
só, bors, pirospaprika, kakukkfű

Egy nagy lábasba ment a felkockázott hagyma (köszi, Bence!), alá a pici zsír és rá 1-2 dl víz. Meg egy fedő, és pici lángon főztem vagy húsz percig, míg a hagyma teljesen meg nem puhult (ezekkel a mai hagymákkal ilyen durván kell bánni, mert az istenért nem adják meg magukat). Ha elfőne alóla a víz, pótolni kell, hogy ne piruljon, hanem párolódjon. Hozzáadtam a feldarabolt paprikát-paradicsomot (aki rendesebb, az húzza le a paradicsom héját), és amikor már mindenki kicsit megfőtt (5-10 perc), botmixerrel átnyomtam, így kaptam egy nagyon szép, bársonyos, krémes szaftot. Ráadásul abszolút lájtosat, semmi barnára pirult hagyma, épp hogy csak egy pici zsiradék. Beledobtam a feldarabolt csiperkét, és hagytam rotyogni. Közben a gomba kieresztette magából a sok nedvességet, addig rotyogtattam, míg kb. visszaállt a szaft mennyisége az eredetire. Közben rászórtam az őrölt pirospaprikát, annyit, hogy szép színe legyen. Beleraktam a felkockázott harcsát, és pár perc alatt készre főztem, tényleg nem kell sok az apróra vágott halnak. Közben nyilván ment bele só és bors. Meg a kakukkfű.
Köretként Aldis spätzlét főztem ki (azért nokedlizni nem volt kedvem nekilátni), és abból csináltam meg a szokásos túrós tésztánkat, sok túróval, tejföllel, szalonnával. Végül egy tepsiben átpirítottam. A gluténmentes családtag ugyanezt kapta sütőben sült újkrumplival. Mivel viszonylag sok kaporgyűlölő van a családban, semmit nem kaproztam össze, hanem öt nagy csokor kaprot finomra vágtam, és pici zsíron megfuttattam. A kaporfanok ebből kevertek egy picit a körethez vagy a pörihez. Szerintem zseniális megoldás, ha ilyen sokféle a család.

Napi cukinak meg kivételesen nem négylábúakat kaptok, hanem kétkerekűket. Gyulán az volt a legnagyobb élményem, hogy boldog-boldogtalan biciklizik. Isteni bicikliutak vannak, mindenki azzal nyomul. Annyi a biciklis a városban, hogy a kölcsönzőt alig tudtuk megtalálni, mert gyakorlatilag minden bejárat előtt le van rakva vagy tíz bicikli, mindegyikről hiheted, hogy kölcsönzik. Itt végre volt módom kipróbálni, hogy milyen az örömbicajozás, amikor ugyan közlekedsz, de nem az életedért küzdesz közben. Mint itt Pesten és környékén. A járda ugye a szent gyalogosé, az úttest az autósoké, a bicikliút - ha egyáltalán van - mindenkié. Először is autóparkoló, másodszorra gyerek- és kutyasétáltató, és ha rácsöngetsz valakire, akkor még hisztériás rohamot is kapnak, hogy má most akkó mér?? Gyulán ez nem így van. Nagyon irigylem az ottaniakat ezért. És nektek is megmutatom, hogy néz ki a gimi egy hétköznap délelőtt, én még nem láttam ennyi bringát egy rakáson. A biciklisor hátrafelé is folytatódik:))

Eperhabos máktorta

Mindenféle okok miatt még egy készült belőle (pedig tényleg nem szokásom), ezt emlegettem a múltkor a mentás-citromos máktortánál. És mivel szülinapi torta volt, csak esti képek készültek, azért ilyenek. De a torta jó, nem is bonyolult, szóval megörökítésre méltó. És mivel már előre tudtam, hogy mit sütök, és hogy az jó is lesz, kivételesen még ki is mértem a hozzávalókat, ha valaki nem szereti a csak úgy gondolomra mértékegységeket. A torta egyébként nagyon finom, a mák és az eper jól működik együtt. Az első szerintem jobban sikerült, akkor a mákos réteg vékonyabb volt, és jó magas eperhab volt rajta, itt kicsit mások lettek az arányok. Az elsőn logisztikai okok miatt nem volt tejszínhab és eper. DT sikoltozott is, hogy nem kell hozzá, és el kell ismerjem, hogy igaza volt, az eper nagyon nem hiányzik hozzá (nem elég édesek alatta a krémek), a tejszínhab meg ízlés kérdése. Mindenesetre eléggé eteti magát. Három rétegből áll össze, alul egy nagyon vékony mákos kevert tészta, azon egy fehércsokis mákkrém, rajta meg egy joghurtos eperhab.

Hozzávalók egy 24 cm-es kerek tortához:
A tésztához:
1 tojás
1 dl darált mák
1 dl liszt (nálam barna rizsliszt és sparos gluténmentes liszt keveréke)
fél dl cukor
1 dl joghurt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
1-2 evőkanál olaj
1 kávéskanál vaníliakivonat
Az összeállításhoz:
1 kis üveg eperlekvár
A mákkrémhez:
13 dkg darált mák
10 dkg porcukor
5 dkg fehér csoki
fél dl hideg víz
fél dl forró víz
2 evőkanál joghurt

20 g Horváth Rozi zselatin

Az eperhabhoz:
70 dkg eper
2,5 dl tejszín
2 dl joghurt
porcukor ízlés szerint
1 kávéskanál vaníliakivonat
20 g Horváth Rozi zselatin 

A tetejére:
eper, tejszínhab és pici mák, opcionális

Összekeverek mindent fakanállal egy tálban. Papírral kibélelem a tortaforma alját, beleöntöm a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütöm. Ez egy olajos, nehezebb tészta, jóval lassabban sül, mintha sima piskóta lenne, nekem kb. 15 perc volt. Nem kell kiszárítani, ha már kezd színesedni, akkor jó is. Rácsra borítom, kihűtöm.
Beáztatom a zselatint kb. fél dl hideg vízbe. Egy tálban összekeverem a mákot a porcukorral. Hozzákeverem a lereszelt vagy aprítógépben összemorzsásított fehér csokit, ráöntöm a forró vizet, elkeverem, végül mehet hozzá a joghurt is. Felmelegítem a zselatint, és alaposan hozzákeverem a mákos cucchoz. Nem az összes zselatint öntöm hozzá, hagyok egy keveset a lábasban belőle.
Visszateszem a formába a tésztalapot. (Úgy szoktam egyébként csinálni, hogy visszarakom alá a kerek piskótáról lehúzott papírt, így majd ha vagdossuk a késsel, akkor nem a bevonatos tortaforma megy majd tönkre.) Megkenem eperlekvárral, és ráöntöm a mákos krémet. Mehet a hűtőbe, hogy kicsit megkössön, mert majd csak akkor lehet ráönteni az eperhabot.
A zselatinos kislábasba beleszórom a másik tasak zselatint, öntök rá egy kis hideg vizet, hagyom állni. Közben az epret lecsumázom, összeturmixolom. Habot verek a tejszínből. Összekeverem az eperturmixot a joghurttal, porcukorral, vaníliával. Felmelegítem a zselatint, majd hőkiegyenlítéssel belekeverem a joghurtos eperbe. Hagyom pár percig hideg helyen, ha már kezd megkötni, hozzáforgatom a tejszínhabot, és rásimítom a mákkrém tetejére (feltéve, hogy az már megkötött annyira, hogy ne keveredjen össze a kétféle krém). Nekem egy icipici maradt belőle, ez mehet kóstolónak egy kis tálba. Tálalás előtt kell neki pár óra, hogy tutira megszilárduljon az egész.

A tányéron mellette a másik tortát Rebeka csinálta, nyers kesudiós-datolyás torta, az is nagyon finom volt. Ha elküldi a receptjét, az is jön majd.

Napi cukinak meg a tésai hétvégi teríték, kifordult fülecskével.

Újkrumpli spárgával és túróval

A receptet Rebekáéktól tanultam, meghívtak minket ebédelni, és annyira, de annyira isteni kaját kaptunk. Volt ez az újkrumpli+spárga+grillsajt, isteni friss salátával, desszertnek meg epres morzsa (természetesen gluténmentes) kávéval. Nem annyira gyors, mint amennyire látszik, mert sokat kell vagdalni, de megéri, mert annyira isteni. Ők pedig a Hughtól tanultál, ha jól emlékszem (Három jó dolog a tányéron). Egyébként is imádjuk a sült zöldségeket, egész télen ezt esszük, ez meg egy ilyen májusi változat. Még mindig minden piac tele van friss spárgával, nem is emlékszem olyan évre, hogy ennyire elhúzódott volna a spárgaszezon. Tegnap, amíg Kóficka szépült a szalonban, volt egy órám bóklászni és persze bevásárolni a békásmegyeri piacon, ide évente pont kétszer szoktam eljutni, amikor Kófickát csinosítják. Iszonyat mennyiségű eper, borsó, répa, újkrumpli, cseresznye, tök, karalábé, paradicsom, paprika, dömpingáron. Cseresznye négyszázért, eper a legtöbb helyen ötszázért (de láttam négyért is), borsó 200-400, és a gyökérzöldségek meg kb. ingyen. Az egyik helyen hatalmas répacsokrok voltak 50 forintért, nyilván azért volt olcsó, mert több szálúak voltak, de frissek voltak és tökéletesen használhatóak, ugyanennyiért egy csokor gyökér is hatalmas zöldekkel (Pomázon egy kis csokor zöldjét sem kapok meg ennyiért), szóval a fél piacot haza tudtam volna vinni. (Nem zöldség, de itt az egyik hentesnél meseszép kutyakaját is szoktam venni, most marhamájat 290-ért és marhatüdőt 190-ért.) Az újkrumpli meg szinte ingyen van. Tehát mindenből jól bevásároltam, és jöhetnek a zöldségek zöldséggel. Ez a spárgás cucc magában is isteni, de a húst sem rontja el.

Hozzávalók:
- kb. 1 kg újkrumpli
- 50 dkg spárga
- 1 csokor új répa
- pár marék túró
- pici füstölt szalonna (tényleg icipici, mint egy gyufásskatulya harmada vagy negyede) - vegák felejtsék ki belőle
- olaj
- só

Az eljárás a szokásos, mindent meghámozok, feldarabolok. A spárgát megmosom, kézzel letöröm ott a szárát, ahol elpattan. Ha nem elég friss, akkor ez elég magasan lesz, de nem érdemes takarékoskodni, mert az úgyis ehetetlen része (nem kell kidobni, lehet belőle zöldséglevet főzni, pont jó lesz egy főzelékhez). Egy tepsibe sütőpapírt terítek, kikenem olajjal, ráborítom az összevágott zöldségeket. Annyit érdemes belerakni, hogy nagyjából egy rétegben legyenek a zöldségek (kicsit lehet több, mert össze fognak sülni).

Megint öntök rá egy kis olajat (mondjuk összesen 2-3 evőkanálnyi egy tepsire összesen, alul-felül), megsózom, és összekeverem. Nem szeretek kézzel matatni a konyhában, de ezt tényleg azzal a legegyszerűbb. Forró sütő. Amikor már kezd színesedni a krumpli, kiveszem, és rászórom a túrót meg a pici kockákra vágott szalonnát, és készre sütöm. Édes is, sós is, ropogós is, tényleg isteni. Én helyből két tepsivel szoktam csinálni.

Napi cukinak meg két húsvéti eb, merthogy az akkori képeket még nemigen volt módom betenni (merthogy nem írtam).

Oldalas

Majdnem mindig csirkét eszünk. De ma valahogy egész nap ez járt az eszemben, nyilván a főzelék az oka, anyukám is gyakran csinált főzelék mellé, de persze inkább ősszel, télen. Ő kuktában csinálta, én azt elvből nem használok (baromira félek tőle). Szóval most nem volt semmi faxni, százórás pácolás, méz, rum, mittudoménmi, egyszerűen egy tepsiben megsütöttem. Sok áramot fogyaszt, viszont kevés emberi energiát, valamit valamiért. Szerintem jó lett.

Hozzávalók:
- 1,5 kg oldalas (oldalasból valahogy mindig sok kell, nagyon rávetik magukat a férfiak, mégha azt is mondják először, hogy nem kérnek)
- 1 fej fokhagyma
- 1 fej vöröshagyma
- só, bors

Feldaraboltam a húst, só, bors, bepakoltam egy kis tepsibe. Közédugdostam a félbevágott fokhagymát és a cikkekre vágott vöröshagymát, öntöttem alá egy deci vizet, alufólia. 180 fokos sütőbe raktam, és 2 órán át sütöttem. Ekkor levettem róla a fóliát, és még vagy fél órán át pirítottam.

Volt már nálunk máskor is:
Bea mézes oldalasa
Mangalicaoldalas nálunk
Erzsi néni vépi oldalasa

Napi cukinak meg egy tésai kép. Délután ki kell pihenni a délelőtti napozást. Szerintetek hány kutya van a képen?

Finomfőzelék

Mindig imádtam a főzelékeket. Amikor már nem laktam otthon, anyukám mindig valami ilyesmivel várt, ha tudta, hogy jövök, ott volt mindig egy kis lábaskában a gáztűzhely szélén (mert akkor még széle is volt a gáztűzhelyeknek). Sóska, karalábé, spenót, mikor mi volt épp a kiskertben. Isteniek voltak. Aztán valamikor száz évvel ezelőtt a barátnőmet látogattam a kórházban, ahová azért zsuppolták be, mert ikreket várt. És tejfölös karalábéfőzeléket vittem neki köretként, a húsra már nem emlékszem. Amit meglehetősen nehezményezett, és nekem akkor, túl a harmincon kellett rádöbbennem, hogy a főzelékek iránti rajongásomban nem osztozik az egész emberiség. Aztán a gyerekeim nap mint nap átvették velem a tananyagot, eltekintve az első  egy-két-három évtől, nem voltak hajlandók főzeléket enni. Nekem meg elég gond volt, hogy legalább egyféle menü legyen, nyilván mindig az én főzelékem maradt ki. Egyszer-kétszer azért próbálkoztam vele, márcsak a magam kedvéért is, szent borzadállyal figyelték, főleg a finomfőzeléket nyilvánították ehetetlennek. Pedig én ilyenkor nyár elején el sem tudok jobbat képzelni: zsenge, frissen fejtett borsóból, új répából, rengeteg petrezselyemmel, hát valami isteni. Télen azért nem az igazi. De ilyenkor egy hétig is ellennék rajta.

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:
- bő kilónyi zsenge borsó (hüvelyestül értve a kilót)
- 1nagy csokor friss sárgarépa
- 2-3 szál friss petrezselyemgyökér
- 1 új karalábé
- 1 irgalmatlan nagy csokor petrezselyem
- némi zsiradék
- 1kis pohár tejföl
- 1 púpos evőkanál liszt (nálam gluténmentes)
- só, bors, pici cukor

Meditációs gyakorlatként kifejtem a borsót, és borsónyi darabokra vagdosom az összes többi megpucolt zöldséget is, egy óra alatt tuti kész. Utána rádobom egy kis zsiradékra (egy kis fakanálnyira), öntök rá 2-3 evőkanálnyi vizet, és fedő nélkül, időnként megkeverve puhára párolom. Alapvetően a borsótól függ az idő, ha az puha, akkor a többi is biztosan jó. Felöntöm olyan 2 dl vízzel vagy zöldségalaplével (nekem épp kéznél volt spárgalevem - a zöld spárgák letört szárát megfőztem 2-3 dl vízben), összeforralom, só, bors, kávéskanálnyi cukor, aztán elkeverem a lisztet kis vízzel, és besűrítem vele a  főzeléket. Egy-két percig forralom, aztán elzárom a gázt alatta. Most szórom hozzá a felvágott petrezselyem zöldjét (ekkora mennyiséget aprítógépen szoktam kicsinyíteni). Meg hozzákeverem a tejfölt, és kész is. Jól el kell találni a sűrűségét, nem lehet levesszerű, de azt is utálom, ha megáll benne a kanál. Most tökéletes lett.

Ma volt a nagy nyáreleji fodrászkodás napja, Kóficka végre megszabadult a téli bundájától. Eddig nem mertem levágatni, olyan hideg reggelek voltak. És megint szebb, mint valaha is volt.

Bifór:

És áftör:

El sem hinné az ember, hogy ugyanaz az állat, nem? Annyira cuki lett. Gyönyörűség hozzáérni:)

Mentás-citromos máktorta

Igen, rémes, több mint két hónapja nem írtam, pedig egész jó dolgokat is sütöttem, csak lusta voltam fényképezni. Ez a mákos kis semmiség annyira finom, és még le is fényképeztem, hogy talán megér egy posztot. Szóval az úgy volt, hogy közös szülinapi tortát kellett gyártsak DT-nak és magamnak. Tehát mák (DT) és eper (jómagam). Azt persze nem fényképeztem le, nem csak lustaságból kifolyólag, hanem azért sem, mert a tortákkal általában az a helyzet, hogy világosban készülnek, aztán este esszük, szóval a legszebb, felvágott állapotjában nem bírom lefényképezni természetes fényben. Na, és ennek a bizonyos fehércsokis-eperhabos máktortának az alja volt ez a kis kevert mákos , és nem akartam, hogy túl vastag legyen a tésztája, ezért a maradékot megsütöttem egy kis hosszúkás formában. Kapott a tetejére egy kis citromos mázat (mostanában bele vagyok esve, ez az a kis sima, porcukros máz, amit minden rendes angol sütire ráöntenek), és némi friss mentát, és együtt ez a íz egészen frenetikus. Nekem sokkal jobban bejött, mint a torta. Pedig még eper sincs  benne. Semmi pontos receptet ne várjatok, de próbálom azért nagyjából rekonstruálni. A lényeg a mák-citrom-menta, bármilyen kivitelben.

Hozzávalók:
A tésztához:
1 tojás
1 csésze mák
fél csésze joghurt
fél csésze liszt (nálam barna rizsliszt volt, de bármi jó)
1 kávéskanál sütőpor
3-4 dkg olvasztott vaj
cukor vagy ilyesmi, ízlés szerint, nem szabad túlédesíteni, mert édes máz lesz a tetején
vaníliakivonat
1 csipet só
A tetejére:
fél citrom leve
kb. 25 dkg porcukor
pár levél menta

Összekeverem a tészta hozzávalóit fakanállal. A piskótán sűrűbb, de még jól terülő masszát kell kapni. Tetszőleges méretű tepsibe/formába öntöm (szilikon, sütőpapír, vajazás-lisztezés, ki mit szeret). Nekem bejött a képen látható vastagság, de ki mit szeret. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm. Nem mértem, de az én viszonylag kicsi sütim is sokáig sült, tűpróbával lehet ellenőrizni. A teteje felemelkedett, kicsit kirepedt, aztán hűlés közben visszament a púpja, semmi sem baj, a máz mindent el fog takarni. Nem szabad kiszárítani, látszik a képen, milyen jó kis szaftos. Rácson kihűtöm. Csak teljesen hideg sütire lehet rárakni a mázat. Kifacsarom egy fél citrom levét, és rengeteg porcukorral összekeverem, sokkal többet felvesz, mint amennyit gondolna az ember. És csak akkor lesz ilyen szép fehér, ha elég sűrű, ha híg, akkor egy átlátszó, csúnya mázat fogunk kapni. Akkor jó, ha szinte már azt gondolja az ember, hogy majd késsel kell kenni, nem fog magától szétterülni. Pedig szét fog. Szépen rákanalazom a süti tetejére, és azonnal szórok rá összevágott mentát. Itt nem érdemes túlozni, mert a sok menta nem tesz jót, legalábbis szerintem. Tényleg pár levélke elég. Szerintem egyszerűen isteni.

Napi cukinak meg ki más, mint Kóficka. Hétvégi tésai pihi, nehéz ám a tacsifej:)

Mindenki szunyókált, a többség a szülinapos fotelemben:)

Cserépkályhában sült (konfitált?) csirke

 Évek óta át kellett volna már rakatni a cserépkályhát, végre tavaly ősszel (mikor máskor) rászántunk magunkat. És ha már úgyis hozzá kell nyúlni, akkor rakattunk bele egy nagy sütőt is, mindenféle vérmes reményekkel. Hogy majd abban sütjük a zöldséget, krumplit, vacsorát, legalábbis a fűtési szezonban. Az az igazság, hogy csak félig vált be. Valahogy nem elég forró a sütő (pedig azt hiszem, mindent megtett ezért a kályhásmesterünk, csak egyszerűen a cserépkályha valószínűleg nem erre való). Nem tudom, hány fok lehet, benne, de például a sütőtök nemigen sül meg benne, több nap alatt sem. Apró cékla, egyesével alufóliába csomagolva két nap (szóval két befűtés). Alufólia nélkül keményre szárad. Szóval nem vagyok vele boldog, de azért erre-arra használható. Például jól lehet benne vacsorát melegíteni (mikrónk ugye már nincs). Isteni sült almát lehet benne készíteni - valahol félúton van az aszalt alma és a sült között, úgy jó, ahogy van. Na, és sütök benne csirkét is. Tepsi, alá pici olaj vagy zsír, rá a sóval, borssal bedörgölt csirke. Ha van kedvem, egy kis füstölt szalonnával itt-ott megtűzdelem, mert el nem rontja. A hasába meg mehet egy kis alma, hagyma. Alufólia. Este berakom, és reggelre kb. kész van. Nem egy gyorsétel, de a másnapi ebéd ingyen elkészül, és szerintem jó is.

Ez a sütő, amelyik kicsit kevesebbet tud, mint amit vártam tőle.

Napi cukinak meg vasárnapi képek. Abban a csúnya szeles időben sétáltunk a Duna-parton, a Luppánál. Alig van víz, a mederben lehet trappolni. Elképesztő színek és formák voltak. Kófickának is tetszett.

A Zsuzsinak is, mert volt bot.

Együtt is jó volt.

Nem rosszak a színek, mi?

Csokis-vörösáfonyás kocka (gluténmentes)

Megint egy villámgyors kevert, de annyira finom, hogy üti a sokórás bonyolult desszerteket. Egyszer már csináltam valami hasonlót, de  akkor émelyítően édes lett, mert nem számoltam azzal, hogy a rémesen édes aszalt vörösáfonyám milyen csúnyán fog viselkedni. Szóval most nagyon ügyeltem az arányokra, és szerintem isteni lett. Annyira jó, hogy csak ajándékba szabad csinálni, mert képes felfalni az ember együltő helyében több kockát is (kockánként kb. százezer kalória van benne).

Hozzávalók (egy kis tepsihez, de tényleg nem kell több):
3 tojás
kb. 5 dl joghurt
1,5 csésze durvára tört dió
1 csésze aszalt vörösáfonya
6 púpos evőkanál liszt (nálam 3 evőkanál barna rizs, 2 evőkanál gluténmentes, 1 evőkanál zab)
1 kávéskanál sütőpor (az az igazság, hogy lehet, hogy kifelejtettem, de nem árt bele)
2 evőkanál holland kakaópor
2 evőkanál cukor (nyírfacukrot és eritritet használtam)
vanília
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet só
A tetejére:
2 dl tejszín
kb. 20 dkg étcsoki

Összekevertem minden hozzávalót, totál mindegy a sorrend. Nagyon híg lett a tészta, de ilyet is akartam. Rémesen kevésnek tűnt benne a cukor, amikor megkóstoltam, kifejezetten keserű volt. De emlékeztem, hogy milyen vacak émelyítő volt az elődje, szóval lefogtam a kezemet, és tényleg nem raktam bele többet. (Persze ha másnak nem ilyen édes a vörösáfonyája, akkor cukrozza bátran). Egy tepsit kivajaztam, és beleöntöttem a masszát. 180 fokos sütőben 20-30 percig kellett sütni, nem mértem az időt. Hurkapálcával lehet nézni a vége felé, hogy átsült-e. Hagytam a tepsiben kihűlni. Közben egy-két morzsát megkóstoltam belőle, és megállapítottam, hogy kuka, mert ízetlen és keserű. De azért befejeztem. Megérte
Felmelegítettem a tejszínt (mondjuk olyan 50 fokosra), és több részletben felolvasztottam benne a feldarabolt étcsokit. Utána ezt ráöntöttem a tetejére. Elég hígnak tűnik, de meg fog kellően szilárdulni pár óra alatt. (Ja, és végre megoldottam a csokiolvasztás után maradó csokis lábas kérdését. Ugye mindig felragad egy csomó a falára, amit kinyalogatni nincs kedvem, de kidobni sem. Rájöttem, hogy DT reggeli kakaójához tökéletes, így ő ilyenkor csokis tejet iszik, és nem kerül a felolvasztott csoki sem a szemétbe.) Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy isteni lett, pont megfelelően volt édes a viszonylag sok csokitól és a vörösáfonyától, jól jöttek a ropogós diódarabok is, akár tortának is elmenne.

Napi cukinak meg cica. Nem tudom, írtam-e már, hogy három és félre nőtt a macskáink száma. Egy-két hónapja jár hozzánk egy nagy, kopott kandúr, irtó kommunikatív, és hangosan nyávogva kéri a menüt. Eleinte fejest ugrott a száraz tápba, ma már kissé válogatós lett. Kicsit aggódom, hogy nagyon ideszokik, és megeszi a Zsuzsit, nem sokkal kisebb nála. Tele van sebhellyel, sok kandúrral elbánhatott a környéken, egy foxit reggelire megeszik. Remélem, inkább elkerülik egymást.

Zöldborsós édesburgonya

Ezen a télen folyamatosan zöldségragukat ettünk, és úgy tűnik, hogy tavasszal is folytatódik a trend. Teljesen elbűvöl, hogy ugyanaz a pár zöldségféle egészen másként viselkedik sütőben sütve, serpenyőben vagy wokban, mindig valami más lesz belőle. Általában a legegyszerűbb zöldségeket használjuk (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, káposzta), és fűszert is elég keveset rakunk hozzájuk, mert nem kell elnyomni a jó kis sültzöldség-ízt. Ez az édesburgonyás egy kifejezetten jól sikerült darab, megérdemli a megörökítést.

Hozzávalók:
4 nagy édesburgonya
kb. 30 dkg fagyasztott zsenge borsó (tényleg zsenge legyen, abból jó csak)
4 nagy vöröshagyma
1 darab gyömbér
5-6 fokhagymagerezd
pici őrölt római kömény
őrölt fekete bors
1-2 kávéskanál erőspaprika-krém
1 kávéskanál méz
olívaolaj
só
kecskesajt
egy darabka füstölt szalonna (ha belefér, mert isteni ízt ad neki)

A felkockázott picike szalonnát (tényleg nem kell sok, olyan negyed tenyérnyi darabka, ha vékony, egyébként még kisebb) egy wokban kiolvasztjuk, öntünk még hozzá némi olívát, és megsütjük benne a felkarikázott hagymát, szigorúan só nélkül, mert nem szaftot akarunk, hanem ropogós hagymát. Ha már kezd barnulni, hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a lereszelt gyömbért, kevergetve sütjük még egy percig. Ekkor rádobjuk a meghámozott, feldarabolt édesburgonyát, és elkezdjük együtt sütni. Közben mehet hozzá már só, római kömény (tényleg nem kell sok, ne domináljon az íze), erőspaprika-krém. Egy idő után már nagyon száraz, de még félig nyers a krumpli, ekkor szoktam alá önteni egy kis vizet (jobb lenne alaplé, de az valahogy nincs kéznél sosem ilyen kis mennyiségben). Ha már gyakorlatilag kész, akkor mehet hozzá a fagyasztott borsó, a bors meg a méz, ezzel már csak egy-két percig kell együtt főzni. Utána még ráteszem a fedőt, és úgysem olyan a családunk, hogy az asztalnál várná a kész ételt, szóval fél órácskát még elpihenget alatta, a vastag öntöttvasban meleg marad, hála istennek. Érlelt kecskesajttal mennyei.

Napi cukinak meg egy kis délutáni nézés.

Malai kofta naannal, újratöltve

Volt már. Itt. Be sem írtam a receptet, csak linkeltem. Aztán most, amikor meg akartam ismét csinálni, semmi sem volt a link helyén. Kisebb kutatás után itt meglett. Mert a blogok nyilván költöznek ide-oda, én meg nem követem, szóval a legjobb, ha mégiscsak bekörmölöm, mert ha valami nagyon finom vega ételre vágyunk, ünnepire, sok idősre, akkor ezt kell megcsinálni. Naannal.

A malai kofta tulképp ropogósra sült zöldséggombócok fűszeres paradicsommártásba süllyesztve. A gombócokkal kell kezdeni, mert az a macerás része a történetnek. Nagyon nagy adagot csináltam, de szerintem nem sokkal nagyobb munka, mint a fele lett volna, és egy-két nap alatt bármennyi elfogy belőle nálunk.
Hozzávalók a gombócokhoz:
bő 1 kg héjában főtt krumpli
2 sárgarépa
2 maréknyi zöldborsó (fagyasztott)
1 liter házitej
fél citrom leve
125 g kesudió
só
indiai fűszerkeverék (azt hiszem, Himalaya volt a neve)
olaj

Felforraltam a tejet, belecsavartam a citromot, az szépen kicsapta. Hagytam egy kicsit állni, majd beleöntöttem egy konyharuhával bélelt szűrőbe, és hagytam csöpögni, amíg a többi hozzávalóval matattam. A főtt krumplit még forrón meghámoztam, áttörtem. A sárgarépát pici vízben megpároltam, a végén mellédobtam a fagyott borsót, azt már csak melegíteni kell. Aztán mindezt leszűrtem, összekevertem a krumplival, az aprítógépben morzsásított kesuval, sóval, indiai fűszerkeverékkel. Vizes kézzel diónyi gombócokat csináltam, kellett hozzá némi türelem, hogy finoman fogalmazzak. Egy tepsibe sütőpapírt terítettem, olajjal rendesen megkentem. Ráültettem a gombócokat.

Aztán felülről is szépen lekentem mindet olajjal.

Aztán mehettek a jó forró sütőbe, hogy szépen megpiruljanak. Félidőben kivettem a tepsit, és megforgattam egyesével a gombócokat.

Amíg sült, elkészítettem a paradicsomos mártást.
Hozzávalók a mártáshoz:
4 nagy vöröshagyma
10 gerezd fokhagyma
5-6 cm gyömbér
olaj
2 liter sűrített paradicsom
Garam masala
kurkuma
római kömény
csípőspaprika-krém
só
1 szűk evőkanál méz
2 dl tejszín
125 g kesudió

Aprítógépben picire vágtam a hagymát, olajon sóval üvegesre sütöttem. Utána ment rá a szintén aprítógépben kicsinyített fokhagyma meg a reszelt gyömbér, ezeket is jól összeforrósítottam. Ráöntöttem a sűrített paradicsomot, és addig adagoltam hozzá a fűszereket, amíg nem tetszett az ízvilága. Rotyogtattam egy darabig, utána ment bele a kesu meg a tejszín. Tálalás előtt ezzel öntöttem nyakon a gombócokat. Vajas naan ment még mellé.
Tudom, hogy ez egy erősen egyszerűsített változat, de nagyon finom így is, és semmi olyan nincs benne, amit ne lehetne megkapni egy picit nagyobb boltban.