Citromhabtorta - sok kutyával, Andinak szeretettel

Természetesen gluténmentes.

És ez nem a torta, hanem az otthoni maradék. A tortáról nincs kép, azt el kell képzelni.

Egy-két hónapja minden szombaton és vasárnap kutyát sétáltatunk a szentendrei Árvácskánál. Nagyon-nagyon régóta terveztem ezt, csak eddig nem fért bele az életembe. Mindenkinek melegen ajánlom, minden menhelyi kutyának nagy öröm, ha kiszabadulhat a ketrecéből, és más, nagy valószínűséggel örömteli ingerek érhetik. Van, akit ki sem lehet varázsolni a ketrecéből, és van, aki rögtön nekiindul, és akár másfél órán keresztül teljes erőből húzza a pórázt, és valószínűleg fogalma sincs róla, hogy ki van a madzag végén, mármint a másikon. Es a két véglet között még végtelen számú a variáció. Fizikailag és lelkileg sem könnyű ez a pár óra. A lelki alatt nem arra gondolok, hogy jaj, szegény, de sajnálom, hogy a menhelyen van, hanem csupán arra, hogy megtaláljuk együtt azt a módszert, amellyel nagyobb öröm lesz a közös séta. A húzó-rángató ne húzzon és ne rángasson, a sétálni nem akaró mégiscsak eltávolodjék a menhely bejáratától valamicskét. Legyenek jól megsimogatva és megmasszírozva. Megtömve minden finomsággal, jó kaját kapnak és eleget a menhelyen is, de a jutalomfalatoknak azért mindenki örül, sőt. Meg satöbbi. 

Megvannak az aktuális szerelmeink, DT a nehézfiúkat viszi, egyrészt bírja is a műfajt, másrészt nyilván nem egy kisgyerekes anyukának kölcsönöznek egy nehezen kezelhető, a harapást is opciónak tekintő nagyobb testű ebet. Általában nem tudok fényképezni, mert mindig van a kezemben egy póráz, annak a végén egy kutya, aki vagy teljes erőből rángatva menne vagy megpróbál nyelves puszikat adni, és közben véresre karmol. De egyszer azért csináltam pár képet, és ezt most Andi kedvéért itt is megmutatom (Andinak is van némi kutyafóbiája, ezért megbeszéltük, hogy egyszer jön ő is sétáltatni - tökéletes módszer ellene a menhelyi kutyasétáltatás, a kutyakényeztetés közben egyszerűen nem jut idő a fóbiánkkal foglalkozni). De ez majd a napi cuki lesz. Először jöjjön a recept.

Szóval szülinapi tortát akartam csinálni, nem túl nagyot, és nem túl kalóriadúsat. Meg mi is szívesen ettünk volna valami édességet otthon. Szóval egy baromi nagy adagot csináltam, ennek jönnek a hozzávalói. Ebből kijött egy 18 cm átmérőjű, magas, kerek torta, és két jó nagy tál otthonra.

Az alap a szokásos almás-mákos kevert süti volt, ehhez sosem mérem a hozzávalókat, egyszerűen kikeverek valamit, mindenféleképpen finom lesz, legfeljebb kanállal esszük.

Tehát a tésztához:

- 20 dkg darált mák

- 2 üveg almaszósz (720 ml/üveg) - én szoktam eltenni, de kapni az Aldiban készen is. Vagy összedobhatja az ember a sütés előtt - a hámozott, kicsumázott almát meg kell főzni, ennyi az egész, és a kívánatos mértékben összetörni. De használhatunk helyette egyszerűen frissen reszelt almát is.

- 4 tojás felverve villával

- kb. 1 dl olívaolaj

Ezeket összekeverem egy jó nagy tálban. Jöhet a többi száraz hozzávaló meg a fűszerek, csak úgy érzésre:

- pár evőkanál hajdinaliszt (mert jól megy nagyon az íze mindenféle almás cucchoz)

- 1-2 evőkanál tápiókakeményítő

- 5-6 evőkanál rizsliszt vagy 4-5 evőkanál rizsdara

- só, 1:4 édesítő, fahéj, vanília

- egy marék tört pirított mogyoró

- 1 marék mandulalap

A kapott massza nem önthető, nem önterülő, de még hígabb, mint egy nokedli, nem lehetne kiszaggatni. Szóval ilyen állagot akarok elérni. A darás lehet hígabb, mert az erősen duzzadni fog. A jó nagy gáztepsimet kibélelem sütőpapírral, belesimítom a masszát. Ez egy nagyon vizes cucc, lassan fog megsülni, és fontos, hogy ne legyen túl vastag, mert akkor sosem. 190 fokon sütöm, legalább egy óra. De az is lehet, hogy több. Melegen még elég mállékony, hidegen lehet majd vagdosni. A végeredmény egyébként egy nagyon mákos, nagyon puha, nagyon szaftos tészta, magában is rohadt jó.

Megsütöttem, és másnap kivágtam belőle egy kört a kicsi torta alapjának, a többivel pedig kibéleltem két közepes tálat. Erre jött a hab.

A citromhabhoz:

- 2 nagy pohár görög joghurt

- 4 dl tejszín

- 2 citrom és 1 narancs leve

- 9 lap zselatin

- jó sok felaprított bio citromhéj (mindig van lefagyasztva)

- 1:4 édesítő, vanília

Hát ezen nincs mit ragozni, a tejszínt felvertem habbá, a többit összekevertem, a zselatint áztattam, pici vízben feloldottam, aztán mindent összedolgoztam. A tortára raktam jó sokat, 8-10 centi magasságot (arról nincs képem), a maradékot meg ráöntöttem a két tálban várakozó maradék tésztákra. Pár óra dermesztés elég. Akkor jó, ha semmi nem túl édes, a mákos alap jó mák ízű, a citromos hab meg egy kicsit savanykás. Szuper lett.

Na, és a napi cukik.

Két tojás. Jobbra, a fojtó nyakörvvel Elif. Tíz hónapos kutyagyerek. Balra a tesó, Barka, akit három hónaposan már örökbe fogadtak, és egy szerető nagycsaládban él. Elif végtelen energiával rendelkezik, de cukorfalat, édes, kedves, okos. Sok idő kell hozzá és sok türelem. Igyekszem mindig sétálni vele egy jó nagyot, tanuljuk, hogy ne húzzuk tele torokkal a pórázt. Sokat okosodtunk, mint a ketten.

Nellike. A szerelmem. Okos, kedves, bújós. Most már folyamatosan boldog. Étvágya remek. Nagy főnyereménye lesz valakinek. Egy-két éves kutyus, látszik, hogy már voltak kiskutyái. A születési ideje most biztosan rosszul szerepel a menhely honlapján.

Mogyoró. Nagy testű, nagybundás, jó kutya. Fogalmam sincs, miért van még a menhelyen, szép is, kedves is. Nem tartozik DT ügyfelei közé, nem nehézfiú egyáltalán, nem rángat, nem húz, nem támad, nem is tudom, hogy kerültek össze.

Negro. Nem fiatal kutyus, de örökmozgó. Imád sétálni, és elég problémamentes.  Ez a legjobban sikerült kép róla:) Nem kicsi, nem nagy, fekete, az örök észrevehetetlen. A többi képen legfeljebb a háromnegyed része látszódik, az is hátulról.

Björn. Mint az ördög, olyan eleven. Gyönyörű kutya, ő is Elif-korú, olyan tíz hónap körüli. Hatalmas tappancsaí vannak. Brenda az anyukája, ő is a menhelyen lakik. Björni is azok közé tartozik, akik egyedül (mármint kutyatárs nélkül) nem szívesen távolodnak a menhelytől, azért van épp DT ölében. Energiában és erőben úgy két-három Elif (pedig ő sem kutya, illetve hát az). Jó kutya lesz, de sok-sok időt kéne rászánni. Imádja az embereket.

Mendike. Cukorfalat. Elmondhatatlanul kedves. Nem egy sporlédi, a kis görbe lábain hosszú utakra már nem megy. Ha elfárad, lefekszik:) Jó súlya van, mozdítani nemigen lehet. Bármikor hazavinném, Nellikével együtt.

Búza. Fiatal, félős kutyus. Irtó kedves egyébként. Boldogan kontaktál, simul, ugrik, de sokszor fél messzire elmenni a menhelytől. Igazán hosszú útra még csak egyszer tudtam elvinni, amikor DT-vel és egy másik kuttyal együtt mentünk. Neki is olyan fantasztikus puha bullszája van, speciel pici kemény sörtécskékkel, szerencsére irtó jó az étvágya, sokszor fogdoshatom:)

Rollócska. DT kedvence. Nagytestű, szerintem nem egy Einstein, de nagyon szeretetreméltó. Igazából nagyon félénk. Teljesen meg van zavarodva, nem való neki a nyüzsgős menhely, egyre inkább befelé fordul, általában nincs kedve sétálni sem. Messzire nem szoktak jutni. A súlyánál fogva mindig pont az van, amit ő akar, betontuskót nem lehet mozdítani. Sajnos harap is, ha úgy gondolja, hogy oka van rá. Nem igazán imádja a többi kutyát... Nehéz ügy. Az ülve, piknikelve elfogyasztott nyúlfül és a gerincmasszázs már jól megy. 

Sok más kuncsaftunk is van, de kép csak róluk. 

Andi, a négynapos hétvége szombatján vagy vasárnapján?

Amy recept nélkül

 

Csincsilla, csak neked, csak most - a tegnapi találkozás emlékére egy kis Amy. (Még maradt 6.500 forintunk.) Ha lesz mostanában valami újdonság, akkor istibizi írok receptet is a képhez. 😎 De legalább most rögzítettem, hogy tegnap találkoztunk végre. Legközelebb találkozunk az Árvácskában Szentendrén. Esetleg küldhetnél te is nekem egy kis biztatást a kedvence(i)dről.

Sült padlizsán görög joghurttal és chilivel - és Dunakeszi bringatúra

Ezt a sült padlizsánt Annától tanultan, amikor náluk voltam Tahiban a nyáron. Már háromszor elkészítettem azóta, de egyszer se sikerült lefotózni, mert gyorsan elfogyott. Most is már csak ez a fél darabka maradt meg nagy nehezen a fotózáshoz. A sok olívaolajtól krémesre sül, és még a héja is ehető, főleg, ha még kicsi, fiatal padlizsánokat sütünk. Anna parázson sütött hozzá húst, majd kitette ezt a padlizsánt az asztalra, meglocsolta görög joghurttal, és ekkor elállt a szavam. Nem tudom elmondani, hogy milyen finom, feltétlen ki kell próbálnotok!

Úgy készül, hogy a padlizsánokat hosszában félbevágjuk, majd kb. 1 cm távolságra csíkokat vágunk a húsába. A résekbe felszeletelt fokhagymát teszünk, nem sokat, egyet-kettőt, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal. 200 fokos sütőben krémesre sütjük. Tálaláskor hideg görög joghurtot csorgatunk rá és chilipaprikával díszítjük. Mennyei!

Nálam a saslik mellé készült. A sült krumpli teljesen fölösleges a tányéron, mert ez a padlizsán egy kis hússal önmagában is tökéletes és isteni finom, csak azért sütöttem most hozzá, mert annyira féltem, hogy éhes maradok!

Mai cuki a fűszerkertem az erkélyen. Menta, bazsalikom, tárkony, rozmaring van a cserépben. A tárkony egy kicsit se néz ki jól, de reménykedem benne, hogy még feléled. Mentettem a zöldségboltból, és szépen helyre is jött, de amikor beültettem ebbe a nagy cserépbe, akkor megsértődött egy kicsit és ledobálta az összes új levelét.

És közelebbről:

Nemrég eljutottunk végre tesómmal Dunakeszire bringával. Első alkalommal a Duna-partot néztük meg, leültünk egy padra és figyeltük a Dunát és az embereket, és azt az érdekes felfedezést tettük, hogy vasárnap délután Dunakeszin a Duna-parton korzóznak az emberek gyönyörűen kiöltözve. Nagyon vicces. Mivel most már jól működik a bringás computerem, írom az adatokat:

Távolság: 33,433 km oda-vissza
Max. sebesség: 22,6 km/óra
Átlagsebesség: 12,7 km/óra
Idő: 2 óra 37 perc 40 másodperc. 

Aztán eltekertünk másodszor is, az már kicsit kalandosabbra sikerült, mert nem a Duna-partot céloztuk meg, hanem az Auchanba akartunk bemenni, de oda már nem visz bringaút, úgyhogy elég veszélyes helyen mentünk egy rövid szakaszon, egyszer félre is kellett állnunk, mert egy kamion nem tudott kikerülni minket a szűk úton. Visszafelé viszont eleredt az eső, úgyhogy még meg is áztunk. Csak odafelé tudtam mérni, mert visszafelé elfelejtettem feltenni a műszert. Akkor így mentünk:

Távolság: 16,399 km csak oda
Max. sebesség: 27,6 km/óra
Átlagsebesség: 13,8 km/óra -> Tesóm rekordja! Igazából emiatt írtam le az adatokat! 😀
Idő: 1 óra 10 perc 41 másodperc

Serpenyős csirkenyárs, azaz saslik, amit Mazsitól tanultam

Múlt szombaton (augusztus 27-én, ez fontos dátum, rögzítem is!) tartottuk Mazsiék lakásavató buliját. (Egyúttal az összes közeli szülinapot is.) Mazsi úgy tervezte, hogy mártogatókat fog kínálni, és nem lesz leülős étkezés, hanem dumcsi, járkálás, nézelődés, eszegetés, de anyukájával közösen ezt nem hagyhattuk annyiban, és erős nyomást helyeztünk rá, hogy legyen sok kaja. És lett. Kicsit túl sok is.

Mazsi ezekkel a kajákkal készült: ez a csirkenyárs, sült kukorica, tonhalkrém, tojáskrém, krumplisaláta sokféle zöldség gyönyörű egyforma darabokra vágva a mártogatáshoz, gyümölcsök: görög dinnye, szőlő, barack.

Anyukája ezeket hozta a buliba: Mama-féle sült hús, körözött, csokis és lekváros piskótatekercs.

És én: kenyér, utopenec, majonézes krumplisaláta, padlizsánkrém, sajtos rúd.

Borzasztóan sajnálom, hogy nem készült fotó a gyönyörű terülj-terülj asztalkámról.

Na és ettől a csirkenyárstól teljesen el voltunk ájulva, mert nem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyire omlós és finom a husi, nincs kiszáradva, nem uralja semmilyen íz, mint például nálam a régi verzióban a kolozsvári szalonna. Ezért elkértem a receptet, és kiderült, hogy Mazsi egy barátnőjétől tanulta, és azt is ekkor tudtam meg, hogy nem is sütőben készült, hanem serpenyőben!

Hozzávalók nálam most 11 db nyárshoz:

• 2 db csirkemell felkockázva
• 3 fej hagyma nyolcadokra vágva
• fél kaliforniai paprika kisebb darabokra vágva, de lehet hegyes erős paprika is egy kicsi
• 5-6 db paradicsom nagyságtól függően negyedekre vagy nyolcadokra vágva
• napraforgóolaj
• só, bors, szárított bazsalikom

Az olajba szórtam a fűszereket és a felkockázott csirkemellet belekevertem. Fontos, hogy a páclé ellepje a husit. Mazsi üzeni mindenkinek, hogy ha nem lehet kapni csirkemellet, mert mondjuk hiánycikk lesz, akkor ugyanolyan finom filézett pulykacombbal, de bármilyen szárnyas bármilyen testrészével tökéletes lesz. A barátnő, akinél Mazsi először látta ezt a csirkenyársat, tejben pácolta a husikat. Lehet egy óráig vagy akár több napig is. Lehet a pácban tartani, és frissen készíteni mindennap néhány nyársat, mondjuk amíg meg nem unja az ember.

Na és nálam pár napig tartott a pácolódás különböző okok miatt, de aztán csak felfűztem a nyársra a hagymát, paprikát, paradicsomot és húst, és egy száraz teflonserpenyőbe tettem őket:

És most jön a lényeg: végig fedővel lefedve kell sütni, közben kétszer-háromszor meg lehet forgatni. Persze a fotózáshoz le kellett venni a fedőt:

Mellédobtam a megmaradt feldarabolt zöldségeket is. Annyira finom! Mazsi egyébként a buli után még kétszer tartott morzsapartit magának, ezek voltak vasárnap a tányérján:

Ez pedig a hétfői maradékmentés:

És mi pedig tegnap kettesben ünnepeltük Toma szülinapját, azt hiszem ilyen nem volt még sose, de olyan szerencse volt, hogy ott várakoztak a pácban a csirkemellkockák, mert teljesen váratlanul dőlt el, hogy nálam lesz a buli, és ezt készítettem neki. Igaz, hogy ma van a szülinap, és tegnap kezdődött az ünneplés, de majdnem sikerült kivárni az igazi megszületését, ugyanis fél 4-kor indult haza, és azt hiszem, hajnali 6 körül születhetett. Nem tudom, mert elvették a szemüvegemet és nem láttam az órát a falon. Az is igaz, hogy nem is néztem. 

Vagyis nem pont ez készült, mert a szülinapi vacsit nem lehetett lefotózni, olyan gyorsan elfogyott, de megismételtem a kedvetekért. Toma tányérján persze a padlizsán helyett is sült krumpli volt meg görög saláta sok-sok fetával.

Visszatérve Mazsi lakásavatójára, Penny így várta a vendégeket:

Meg így:

De nem dagi, hanem csak jön a tél és már növeszti a bundáját!

Én meg kaptam új tűzhelyet:

És végre itt az ősz! Istenem, de vártam.

Utopenec, utopence, utopenci - ecetes, hagymás cseh virslisaláta (krinolinnal)

 

Ezen a nyáron volt még egy mininyaralásom Tahitótfaluban Annánál és Norbinál, ahol nagyon-nagyon jó volt. Megérkeztem (kölcsönkocsival! de jó volt vezetni is!), és leültem egy helyre, majd másnap induláskor onnan felálltam, és a két időpont között, folyamatosan csak jöttek a kaják és a piák, egyik finomabb, mint a másik. Volt kétféle focaccia, az egyik hagymás, a másik félig hagymás, félig paradicsomos. A legérdekesebb az volt, hogy amikor az első elfogyott, akkor Anna csak simán kanállal bekevert egy másik tésztát a szemem láttára, mindenféle dagasztás és egyéb macera nélkül, majd az megkelt, és tényleg focaccia lett belőle. Aztán voltak pácolt húsok, amit este parázson megsütöttünk (az én részvételem az aktív bámulás volt), és ehhez Anna még korábban sütőben megsütött néhány padlizsánt félbevágva, amire görög joghurtot tettünk, és ez is annyira finom volt, hogy azóta kétszer megcsináltam itthon, de képtelen voltam türtőztetni magam, ami kellene a kajafotókhoz, inkább gyorsan megettem. Majd érkezik a recept is, de arra még egy kicsit várni kell. Volt még ez az utopenec nevű cseh finomság is, de nem szafaládéból vagy krinolinból vagy virsliből, hanem valami debreceniszerűségből, és az is isteni volt. 

Kétszer voltunk együtt Csehországban, egyszer 2013-ban, egyszer 2014-ben, és ott minden „Original Svejk Étteremben” kapható ez a sörkorcsolya. Anna mindig rendelt is belőle, és mindig fel is faltuk.  (Original Svejk étterem egyébként minden városban van több is, hogy melyik az igazi eredeti, azt nem lehet tudni, a lényeg, hogy minél többet ki kell próbálni, hátha rájövünk arra, hogy melyik az. Ha nem jövünk rá, az se baj, mert mindenhol finomakat lehet enni és inni.) 

Aztán Anna utánanézett az utopenec recepjétnek, és gyakran készíti is bulikra, és azt mesélte, hogy kábé csak mi hárman vagyunk, akik ezt megesszük. És most én is ezzel fogok majd villogni Mazsiéknál szombaton a lakásavató bulin. Hát, meglátjuk mi lesz!

Tulajdonképpen ez egy ecetes, fűszeres lében érlelt szafaládé (vagy virsli vagy debreceni, vagy valami) jó sok hagymával. Maga a szó állítólag vízbefúltat jelent, olvastam olyat is, hogy vízbefúlt férfit, vagy vízihullát, ezt csak azért írom, hogy még nagyobb hőssé váljon, aki majd megkóstolja a buliban.

Hozzávalók:

• virsli, krinolin, szafaládé, debreceni vagy a cseheknél spekácky nevű kolbászka, nálam 2 szál krinolin
• 1 liter víz (fél liter elég lett volna)
• 2 dl 10%-os ecet (Nekem ezzel a mennyiséggel kicsit savanyú lett a lé, így még hígítottam vízzel, de a legtöbb recept sokkal több ecetet ír, pl. 1 liter vízhez fél litert. Kóstolgatni kell. Egy helyen azt olvastam, hogy ha nem a cseh spekácky nevű kolbászkával csináljuk, akkor erősebb, fűszeresebb lében kell pácolni.)
• 2-3-4 evőkanál cukor (nálam most 4 volt)
• 1 teáskanál bors
• 1 teáskanál mustármag
• 1 teáskanál koriandermag
• 5 db babérlevél
• 3 teáskanál só
• 2 fej hagyma
• esetleg uborka, paprika, és még sokféle zöldséghozzávalót olvastam

Az az igazság, hogy a fűszerezés minden receptben, amit találtam, eltér. Anna is csak azt a tanácsot adta, hogy kóstolgatni kell. Ami biztos, hogy kell bele babérlevél, só, ecet, cukor. Az én üvegemhez és Anna saját mennyiségéhez is elég volt fél liter vízből készült páclé, én most eltettem a maradék lét, majd kitalálom, hogy mi lesz vele. A lényeg, hogy nem lehet pontos adatokat megadni, először ki kell próbálni, aztán a következőt finomítani, és megint és megint, szerintem ahányat csinál az ember, annyiféle lesz, és mind jó. (Remélem!)

A krinolinokról lehúztam a műanyag bőrét, derekuknál félbevágtam őket, majd ezeket a feleket hosszában elnegyedeltem. A hagymákat felkarikáztam (volt egy fél lila is), a paprikát és a kígyóuborkát felcsíkoztam. Nem kötelező a kígyóuborka, lehet másmilyen is. A zöldségeket egy tálban kézzel jól összeforgattam. Rétegesen leraktam az üvegbe a krinolindarabokat és a zöldségdarabokat, és a végén leöntöttem a kihűtött fűszeres lével. 5 napig fog érlelődni a hűtőben, ekkor fog kiderülni, hogy hogy sikerült. Megírom!

KIEGÉSZÍTÉS: Mazsi lakásavató bulijára vittem szombaton (pontos dátum az utókor számára: 2022.08.27.). Szerintem nagyon finom lett, a családból is majdnem mindenki megkóstolta, de sajnos nem ájultak el tőle. Azt mondták kábé, hogy finom, de hát ez egy krinolin, és mit keres az ecetes lében? De azért elgondolkodtató, hogy a házigazdák gyorsan eltették a hűtőbe, pedig ha hagyták volna a vendégek előtt, több fogyott volna belőle. Lehet, hogy azért rakták el, mert nekik bejött? Hmm. 🤔

Napi cukinak pedig Amy, amikor láthatóan rossz néven veszi, hogy valaki lemásolja a ruháját:

Igaza van, miért kell utánozni?

Új kenyér, vagyis bagett az új kenyér ünnepére - nem kovászos

Nem volt szándékos, hogy pont augusztus 20-ra süssek kenyeret, csak az történt, hogy végre több év halogatás után rászántam magam, hogy megcsináltassam a sütőajtót, és azt hittem, a tökéletes sütővel isteni kenyeret fogok sütni, de - mint tudjuk - nem ez az én utam. Szóval tömören annyi történt, hogy még februárban kicseréltem egyedül a gumitömítést az ajtón, mert nem csukódott be, de ezután még jobban nem csukódott be. Mostanra már a gombok is megsérültek a kiáramló forróságtól, ezért nagy nehezen kihívtam egy szerelőt. Aki azt mondta, hogy az én 13 éves sütőmhöz már nem gyártanak zsanért (ami behúzza az ajtót), nem tudja megcsinálni, 12.500 Ft (a kiszállási díj), köszöni szépen, viszlát. Meg se lepődtem!

De a kenyeret már reggel bekevertem, meg kellett sütni. Fantasztikus receptet kaptam Annától, ezen a spanyol nyelvű, angol feliratos videón megnézhető, és megmutatom azt is, hogy sikerült Annáé:

Hát ilyen nekem is KELL! És a videó alapján annyira egyszerűnek tűnt!

Hozzávalók:

• 400 g liszt
• 6 g friss élesztő vagy 2 g száraz
• 300-320 g víz (25-30°C-os)
• 7 g só

Először egy tálba morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a vizet és egy kanállal elkeverjük. Amikor feloldódott teljesen, akkor beleszórjuk a lisztet és a sót és ezt is kanállal összekeverjük. Áttesszük egy kiolajozott edénybe, és lefedve 12-14 órát pihen a hűtőben. 

Másnap lisztezett felületen kihúzogatjuk 20×25 cm-es téglalappá, és a hosszabbik oldalánál feltekerjük. Elfelezzük a derekánál, hogy legyen két db hengerünk, a végeit jól összecsipkedjük, hogy lezárjuk. Liszttel megszórva pihen újabb 1 órát 20-22°C-on. Ha magasabb a hőmérséklet, akkor kevesebbet pihen. 

Ha jól értem a videón, akkor 35 perccel ennek a kelesztésnek a vége előtt bekapcsoljuk a sütőt és 250°C-ra felforrósítjuk. (Nem tudom, hogy ilyen energiaárak mellett is ragaszkodjunk-e a 35 perces melegítéshez, szerintem ha gyorsabban melegszik a sütő, akkor nem kell. De az is lehet, hogy rosszul értettem, se spanyolul, se angolul nem tudok. Na de majd a nyelvtanulást is beiktatom valahova, amikor hedonista nyugdíjas éveimet fogom pergetni.) Együtt forrósodik egy tepsi az aljában, amibe majd forró vizet öntünk, amikor a kenyér bekerül, és a videón sütőkő van, de a sütőlemez is jó, szóval az is forrósodik. Ja igen, és alsó fűtésre kell állítani. (Sajnos amikor erre állítottam a sütőmet, valamiért nem következett be hogy forrósodjon. Melegedett, de már jó ideje csak figyeltem, hogy mi van, de nem érte el a 180 fokot se.)

A két kis hurkát áttesszük egy sütőpapírra és a sütőpapír rövidebb oldalának a hosszára kiegyenesítjük, tologatjuk, toszogatjuk, nem tudom hogy írjam, finoman elérjük, hogy akkora legyen. Amikor megvan, betesszük a sütőbe (ne felejtsük el a forró vizet az alsó tepsibe), és 10 percig sütjük alsó fűtéssel, ezután alsó-fölsővel még 10-12 percig, attól függően, hogy milyen sötétre szeretnénk.

Hát mondhatom, hogy a sütőm miatt nem sikerült, de több dolgot elrontottam én is, pl. a 6 g élesztőt én 60 g-nak gondoltam (ilyen átváltási trükköket Rékával szoktunk előadni), de szerencsére csak 30 g élesztő volt itthon, viszont azt mind felhasználtam, mert későn jöttem rá, hogy meg kéne buknom matekból. A sok élesztő miatt egy óra múlva már ki akart futni a tészta a hűtőben a tálból, óriási lyukak voltak benne. Nem tudom, hogy ekkor sértődött-e meg a macerák miatt (húzogatás, tekerés, félbevágás), de ezután eltűntek ezek a gyönyörű óriási lyukak, és soha többet nem is jöttek vissza. Persze éjszaka akartam volna sütni, amikorra már megjön a lehűlés, de a túl gyors kelés miatt, előbbre kellett hoznom, így 30 fokra felfűtötte a lakást. Nyaf. Ami nem fogy el, azt ledarálom zsemlemorzsának.

Képzeljétek, azt olvastam egy cikkben, hogy Nagyváthy János szerint a jó kenyér „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”. Na szóval akkor az én kenyerem tökéletes lett 😎!

Napi cukinak meg nézegessünk vizes Amyt, úgyis mindennap esni fog mostanában. Itt még nem vizes, csak ellenőrzi, hogy minden napközistárs rendesen fürdik-e:

Itt már rendet tett, de közben kicsit vizes lett ő is. Annyira cukik ezzel a vizes bundával, olyan kis szerencsétlenek, persze kivéve Amyt:

Egy másik alkalommal:

És ilyet is tud:

Ezt csináltam volna én is legszívesebben, amikor ez a tök egyszerű kenyér nem sikerült. Jó, oké, nem ordítottam, de mentem fürdeni (zuhanyozni). Amúgy Amy se kiabál, hanem csak a jutifalit kapja el éppen. 

Nem baj, lesz újabb próba!

Fermentált uborka

 

Csincsillánál tett látogatásomkor láttam nála üvegben fermentálódni különböző zöldségeket, de beszélgetni róla nem volt idő, tulajdonképpen semmit nem tudtunk rendesen megbeszélni, olyan sok lemaradásunk van. És akkor, mintha kifigyelték volna a gondolataimat, szembejött a Telexen ez a cikk a fermentálásról, és még kaptam is kicsi ubikat tesómtól a boltból, úgyhogy már nem volt semmi akadálya a kísérletnek és annak, hogy megmutassam ezt a gyönyörű, szerintem 100 éves üvegemet.

A képen lévő uborka még nincs teljesen kész, látszik, hogy néhol még elég harsány zöld a színe, de 3-4 nap alatt elkészült amúgy ebben a melegben. Annyi időm se volt, hogy feltöltsem a gépet, amivel fotózni szoktam, és csináljak róla naponta egy portrét.

Hozzávalók a cikkben 1 db 1 literes üveghez:

• ½ kg kovászolni való uborka
• ½ liter víz
• 1 evőkanál só (15-20 gramm) --> vagy kevesebb!***
• virágos kapor, meggyfalevél, fokhagyma, akármi

Nálam 1,2 kg uborka volt, 1 liter víz (ez kevés volt, pótolni kellett még 1-2 deci forralt vízzel), virágos kapor és fokhagyma. Csodálkoztam, hogy fél liter vízhez kell egy evőkanál sót tenni, mert a kovászos uborka receptem szerint 1 liter vízhez kell ennyi só. Mindegy, kipróbáltam, és finom lett, nem ehetetlenül sós. ***Mint utóbb kiderült a kommentjéből, Csincsilla 2%-os sóoldatot szokott használni, és néha neki még az is sós. Szóval akkor mégis legyen 1 liter vízhez 1 evőkanál só.

A vizet felforraljuk a sóval, és hagyjuk teljesen kihűlni. Az uborkákat megmossuk, végeit levágjuk, (az eredeti recept szerint hústűvel, nálam késsel) megszurkáljuk. Az üveg aljára a kapor felét tesszük, az uborkákat állítva rakosgatjuk, közé szórunk 2-3 gerezd fokhagymát. A tetejére ismét kapor kerül, és felöntjük a kihűlt sóoldattal. Valamilyen eszközzel a uborkákat a víz alatt tartjuk, én egy kicsike üveggel nyomtam le őket. Légmentesen lezárjuk (na ez a 100 éves üveg nem légmentesen zár sajnos, pedig olyan szép), és egyenletesen meleg helyre tesszük. Nem kell neki tűző nap, csak meleg. Naponta egyszer kinyitjuk, hogy a keletkező gázok távozhassanak, majd visszazárjuk, Egy tányért kell alátenni, mert kiforrhat a lé.

Nekem nagyon ízlett, majdnem olyan íze van, mint a kovászos ubinak, gondolom a kapor és a fokhagyma miatt, de valahogy mégis más egy kicsit. A levét se kell kiönteni, fel lehet használni főzelékek, levesek savanyítására, de lehet magában is inni. Mindet kipróbáltam, és tényleg jó.

Legutóbb saslikpálcikákkal nyomtam le az uborkákat, szerintem tök jó ötlet:

Fermentálni lehet bármilyen zöldséget, még állítólag paradicsomot is. Majd lesz próba azzal is. Egy másik cikk szerint szénsavas üdítőket is lehet készíteni fermentálással. Na ehhez még gyűjtöm a bátorságot.

Fermentáláshoz egy cikk: itt, és a FerMentor blog: itt.

Napi cukinak Amy Lufival, a legjobb barátnőjével:

És egy olyan napközistárssal, aki nem a legjobb barija:

Én is Lufit választanám!

Csincsilla ihlette barackos-mandulás süti

Szóval borzasztó volt ez a nyár, hol az eső miatt, hol a 40 fokos kánikula miatt nem lehetett kimozdulni, és ha 30 fok volt „csak”, akkor is úgy perzselte a nap a bőrömet, hogy menekülőre kellett fognom, és hazaérve a langyos zuhany alatt lehűteni magam. De azért voltak  elviselhetőbb napok is, ilyenkor gyorsan felugrottam a bringára, és mentem ahová csak tudtam. Július elején végre sikerült eltekernem Csincsillához is, és megnéztem az új lakást, nagyon tetszett.

Sajnos a bringás computerem megint lenullázta magát, úgyhogy kilométert nem tudok írni, de kicsit több, mint egy óra volt, hogy kiérjek Saint Andrew-ra a rózsaszín hídhoz, és onnan még kb. fél óra, míg feltoltam a bringát a hegyen. Félúton kint ült egy lakó az utcán a gyerekeivel, és viccelődött rajta, hogy nem bírtam feltekerni, aztán egyszer csak Csincsilla integetett, ez már jó jel volt, hogy felérek majd.

A bringát DT azonnal kezelésbe vette, kicserélte a kormánymarkolatot, megigazította a nyergen lévő párnát, szigetelőszalaggal rögzítette is, később azért ezt a szép kék dizájnt leszedtem a bringáról (remélem ezt drága DT nem tudja meg!), de a kormány annyira jó lett, hogy azóta se éreztem, hogy fájna a csuklóm. Szerintem még a kerekeket is felfújta, mert hazafelé nagyon könnyű volt tekerni. Csincsilla laposkenyérrel, sajtokkal és isteni finom meggyes-rebarbarás sütivel várt. Fél 10-kor indultam haza, nem hiszem el, hogy ilyen sokáig vendégeskedtem valakinél, de annyira jól éreztem magam, hogy észre se vettem, hogy ennyi az idő! Kaptam DT-től a hazaútra egy fényvisszaverő mellényt is, nem tudom mi ennek a hivatalos neve, de valamikor majd vissza kéne juttatnom, mondjuk akkor, amikor elisszuk végre a könyvekért kapott pénzünket. Végül 11-re értem haza, és az éjszakai tekerést is nagyon élveztem.

A meggyes-rebarbarás sütit szerettem volna megsütni valamilyen gyümölccsel, de csak egy ilyen receptet kaptam: „Vegán mascarpone, 3 tojás, pár ek syr joghurt, olívaolaj, citromlé. Barna rizsdara, rizsliszt és darált mandula. Só, édesítő, vanília. Meggy, rebarbara (főzve), durvára vágott pörkölt török mogyoró.”

Na ebből süss valamit! Hát sütöttem is, de nem lett olyan finom, viszont még így is elfogyott, pedig egyedül kellett megennem. Nálam ezek voltak a hozzávalók, és ez a Csincsilla-recept volt a kiindulási pont a mennyiségekhez:

• 2 db nagy tojás
• 5 dl joghurt
• ½ zacskó (vagy valamennyi) darabolt mandula
• 6 púpos evőkanál liszt (Már nem emlékszem, hogy milyen, de többfélével próbálkoztam én is)
• 1 kávéskanál sütőpor
• 2 evőkanál cukor
• csipet só
• 5 dkg olvasztott vaj
• a tetejére mandulapehely

Alulra tettem a gyümölcsöt a kivajazott piteformába, és ráöntöttem a tésztát. Megszórtam a mandulapehellyel, és 180 fokos sütőben sütöttem, hát nem is tudom, talán 40-50 percig. Legközelebb bele fogom keverni a gyümölcsöt a tésztába, mert így nem hasonlított a meggyes-rebarbarásra, sőt tepsiben fogom sütni, hogy az enyém is olyan vékonyka legyen, mint az volt.

Napi cukinak ideteszek egy lopott képet Gyuriról, mert nem vittem fényképezőt:

További képeket lehet róla nézni itt és itt, és érdemes is őt nézegetni, olyan különleges cica. Hiába néz ki egy veszélyes kandúrnak, mert borzasztóan szelíd és dorombolós és bújós. Mélyen belenéz az ember szemébe, és úgy tud nézni!

Sajnos a látogatást meg kell ismételnem, mert sikerült megcsinálni a bringás computeremet, és lemérném a távolságot. Az volt a baja a kütyünek, hogy ki kellett cserélni az elemet benne. Na ezért nem tudok évek óta pontos adatokat írni, mert ezt halogattam eddig.

Mama-féle sült húsos zsíros kenyér

Júliusban Mazsiék végre beköltözhettek az új lakásukba. Nem volt könnyű menet idáig eljutni, és maga a költözés is horrorisztikussá vált, miután nem kértek segítséget senkitől, és nem hívtak profi költöztetőket se. Szerintem egy kísérlet folyt, hogy tényleg igaz-e, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Egyetlen dologban kért Mazsi segítséget, hogy valaki etesse őket, ezért aztán Viki és tesóm igyekeztek előállítani az ellátmányt. Én kimaradtam ebből a körből is valahogy. 

Miután a költözés személyautóval (!) és gyalogosan (!) több napig elhúzódott, többféle kaja készült, köztük ez a sült hús, ami mindenki nagy kedvence. Mama szokta csinálni, emlékszem, régen egy jénait csak erre használt, és előttem van, ahogy a végén erősen rotyog és bugyborékol a hús köré dobott zsír az átlátszó jénai üvegedényben. Még az illat is itt van az orromban. Amikor elkészül, lehet enni melegen petrezselymes krumplival és uborkasalátával vagy kovászos uborkával, és a maradékot istenien lehet szendvicsekben hasznosítani, gyakran ezt vittük, majd később ezt adtuk mi is a gyerekeinknek a suliba tízóraira. Mi már leginkább csak a szendvics miatt készítjük. Legjobb, ahogy az alján egy zselés-fűszeres-kocsonyás cucc képződik (a kicsit odakapott paprikával, hagymával), az ember azt vadássza, hogy minél többet tudjon kenni belőle a kenyerére.

Nem írok hozzávalókat, egyszerű a dolog: veszünk egy szép darab disznócombot, késsel lyukakat szúrunk bele és a lyukakba fokhagymagerezdeket tűzdelünk. Annyi sós vízben tesszük fel főni a húst, amennyi ellepi. Ha akarjuk, megágyazhatunk neki az edény alján egy kis paprikával, paradicsommal, karikákra vágott hagymával, sőt őrölt borsot is szórhatunk rá. Amikor ez megvan, akkor takarék lángon órákon keresztül főzzük, amíg puha nem lesz a hús és a víz nagyjából elfő. Ne főzzük el teljesen a vizet, mert abból képződik majd az említett finom kocsonyás cucc. A hosszú főzést meg lehet spórolni, ha kuktában tesszük oda, akkor kb. fél óra alatt elkészül, viszont akkor sokkal kevesebb vizet kell aláönteni. És most jön a lényeg: az omlósra főtt húsra disznózsírt dobálunk és erős lángon sütjük benne 10-15 percig. Jó, ha annyi zsírt teszünk rá, hogy ellepje a húst, ehhez az kell, hogy megfelelő méretű legyen az edény, amiben készül. Túl nagy lábosban túl sok zsírt kell rátenni. A zsír mennyisége attól függ amúgy, hogy hányan és/vagy hány napig akarunk zsíros kenyeret tömni magunkba két pofára.

Ennyi az egész. A szép képeket Mazsi csinálta.

Napi cukinak meg Penny és Winston az új lakásban, ami igazi cicaparadicsom lett. Kaptak például egy-egy polcot:

Winston segített összeszerelni az asztalt, aztán el is foglalta. Szerintem azt hiszi, hogy nem fogják megtalálni sose a rejtekhelyén.

Penny viszont a függönyt segített felszerelni, mert sürgősen szüksége volt egy függőágyra (vagy egy leszakadt függőágyra, mindegy):

És titokzatos cicalátogatók is voltak az új lakásban, nem tudjuk, hogy kicsoda:

És végül egy csodás kép, ahogy Mazsi épp most az erkélyén olvassa a blogot, miközben Penny is kiment hűsölni vele. Annyira cuki, ahogy a farkával jelzi, hogy kinek a tulajdona a jelenlévő személy! Szemben a budai hegyek picike darabja látszik, ez volt Mazsi egyik fő vágya, amikor lakást keresett, hogy láthassa a hegyeket, ha csak ennyikét is belőlük.

Egyébként megtaláltam ennek a sült húsnak a leírását egy régebbi posztban.