2009. június 1., hétfő

Fokhagymával tűzdelt sertéssült és Vikiék új albérlete


A képen látható gyönyörűséget tesóm sütötte. Nagyon jó dolgom volt tegnap, mert nála ebédeltünk Tomával. Isteni finomakat sütött/főzött: fokhagymás sült hús volt újkrumplival, és házi joghurtos tzatzikival. A végén pedig eperleves azoknak, akik még bírtak enni.


Az újkrumplikat tesóm így egészben hagyva, a Boritól névnapomra kapott, de tesómnál állomásozó különlegesen tapadásmentes tepsiben betolta a sütőbe, de előtte egy kicsit megsózta, és valamilyen zsiradékkal meglocsolta. (Tata, majd javíts lécci!)

Tata:
A krumplit meg beleteszem tepsibe, ezt is kevés sós vízben elkezdem a sütőben sütni, alufóliával letakarva, majd mikor fogy a víz, ráöntök kevés olajat, vagy valamilyen zsiradékot és nagy lángon fedő nélkül sütöm, míg szép színű nem lesz. kb. 3/4-1 óra.


Tata: Nagyon egyszerűen kell csinálni. A nagy húsdarabot, amibe beletömök sok fokhagymát, bedörzsölöm sóval, és kevés sós vízben odateszem főni. Mikor majdnem elfogyott a víz, teszek rá disznózsírt, és főzőlapon tovább melegítem erős lángon, míg meg nem pirul. Egyszer-kétszer megforgatom, hogy mindkét oldala ilyen színes legyen. kábé két-három óra, a hús hagyságától függ.

Hogy hogyan tudott ilyen gyönyörű kérget sütni rá, azt nem tudom, nekem még sosem sikerült. Fantasztikusan finom volt!

A tzatziki a szokásos módon készült: kábé félliter házi joghurtot lecsöpögtetett, és ebbe a sűrű krémes joghurtba keverte a lereszelt, sózott, kinyomkodott uborkát.


Poczak, a kukta is tiszteletét tette az ebédlőasztalnál, bár sosem szokott onnan kapni semmit. Szegény tesóm ebben a kényelmes pózban ebédelt.


Ebéd után átmentünk Ercsi és Viki új albérletét kitakarítani, és rendbe tenni. Amikor megérkeztünk, a napok óta kocsikkal áthordott cuccoktól így nézett ki a szoba:

És hipp-hopp, pár óra múlva négyen ezt varázsoltuk belőle:


Nekem nagyon tetszik ez a kis albérlet, remélem, jól fogják ott érezni magukat.


Ezt a hangulatos kis sarkot kell majd még Ercsinek egy kicsit rendezgetnie, amikor hazaér vidéki kiküldetéséből:




15 megjegyzés:

Mazsolino írta...

Hihetetlen ez a tempó.... :) Beírtam egy megjegyzést egy másik bejegyzéshez, erre itt termett ez a bejegyzés.... Hihetetlen... :)

És miért az új albérlet? És hol van? Nekem is szimpinek tűnik. :)

Andi írta...

Köszi! :-) Most egy kis szünetet tartok, mert főzök...
Ez az albérlet - fiam szavaival élve - nagggyon közel van a Zöld Pardonhoz, azoknak, akik nem ismerik ezt a helyet, a XI. kerületben van és azért ott, mert Viki átigazolt egy MB I-es csapatba (úristen jól írom?) és mostantól azon a környéken lesz NAPONTA edzése. Remélem lesz lakásavató buli! :-) ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak...

viki írta...

Nb1 (nemzeti bajnokság) :), de lehetne magyar bajnokság Mb1 :). És napi két edzésem lesz....

Lesz buli mindenki jöhet csak még nem tudjuk mikor.. :)

Andi írta...

Basszus de ciki, hogy milyen bunkó vagyok! Kösz a kisegítést! Magyar bajnokság! :-) És: jézus! napi KÉT edzééééés?

mazsolla írta...

Vittória azt üzeni h nemtud már válaszolni, mert nincs nete szerdáig! addig próbáljátok meg nélkülözni!

Hedvig írta...

Jaj, emlékszem mekkora munka volt a költözés után emberi állapotokat teremteni, ügyesek vagytok.

Andi írta...

Köszi Hédi!
Vittória menjen egy internetkávézóba és kommenteljen. Nem tudjuk nélkülözni!!!!!

mazsolla írta...

átadom!

Andi írta...

Köszi!

Éva írta...

Jaj de jó!! Ilyen közel lesztek!! Anyu lakása meg 2 percre van onnan! Erről jut eszembe, felmondtak a bérlők, újakat kell nekem is keresni!! Örülök, hogy közelebb vagytok sok boldoságot az új albihoz és hát napi két edzés??? Úristen! És nem kell akkor kocsival menned Viki? De jó!! És hogy fogsz tudni tanulni is??

Andi, jó volna pontos recept a husihoz meg a krumplicskához!!

Andi írta...

Tata tudja a pontos receptet, remélem elárulja! :-)

Marcsi írta...

Tata ez sokkal szebb mint amit a Paulaner kemencéjében sütnek :) Vikiék lakása is szuper!!!!
Érezzétek jól magatokat :)

tata írta...

köszi marcsi!

nagyon egyszerűen kell csinálni. a nagy húsdarabot, amibe beletömök sok fokhagymát, bedörzsölöm sóval, és kevés sós vízben odateszem főni. mikor majdnem elfogyott a víz, teszek rá disznózsírt, és főzőlapon tovább melegítem erős lángon, míg meg nem pirul. egyszer-kétszer megforgatom, hogy mindkét oldala ilyen színes legyen. kábé két-három óra, a hús hagyságától függ.

tata írta...

a krumplit meg beleteszem tepsibe, ezt is kevés sós vízben elkezdem a sütőben sütni, alufóliával letakarva, majd mikor fogy a víz, ráöntök kevés olajat, vagy valamilyen zsiradékot és nagy lángon fedő nélkül sütöm, míg szép színű nem lesz. kb. 3/4-1 óra.

Andi írta...

Köszi Tata, végre!