2009. december 2., szerda

Az új tűzhelyem


Karácsonyi jutalmamból vettem ezt a gyönyörű tűzhelyet, mert a másik igencsak kiszolgált már.

Munkában töltött hosszú éveim alatt sokszor éreztem már, hogy elismernek ha jól dolgozom, vagy éppen szeretnek velem dolgozni, de az anyagi elismerés váratott magára. Nagyon boldog vagyok, amiért nemhogy a munkám elvesztése miatt nem kell most aggódnom, hanem még erre a régóta vágyott, szépséges tűzhelyre is szert tehettem idén. Komoly dolog, köszönet és hála Marcsinak a karácsonyi jutalomért, tesómnak a tűzhely profi kiválasztásáért, a noszogatásért, hogy menjünk már és vegyük meg, a nyugtatgatásért, hogy nem lesz semmi probléma a tűzhelycseréből, mert ez igazán egyszerű dolog, köszönet továbbá azoknak a barátoknak akik segítettek a lebonyolításban és ha kellett volna, anyagilag is, a megvalósításban. Köszönöm, PEACE! ;-)

Ilyen a kerámialap, amikor minden főzőlap be van kapcsolva. Érdekes, hogy a fényképen mályva fényű, az életben sokkal-sokkal szebb, izzó mélyvörös színe van, öröm ránézni. Négy lapon lehet főzni az eddig három helyett, s a négyből kettő duplafunkciós, azaz meg lehet nagyobbítani egy átkapcsolással a főzési területet. Látható is a körberajzolt rész. Ez a megnagyobbítás remek lesz majd amikor óriási lekvárfőző lábosaimat melegítem rajtuk. A négy pici visszajelző lámpa figyelmeztet, amíg 50 fok alá nem süllyed a használt lapok hőmérséklete.


A sütő természetesen légkeveréses, meg grillezős, meg hőlégbefúvásos, nagyon fogok igyekezni kihasználni minden tudását. Sokat simogatom, és beszélgetek vele, hogy tartson ki, nálam elég sokat kell dolgozni majd, de vigyázni fogok rá és szeretni fogom. Kíváncsi vagyok, milyen kenyerek és zsömlék fognak kikerülni belőle.


Mindenképpen meg szeretném említeni, hogy ezt az új szerelmemet az Elektrolux bemutatóteremben vettük a Sugár áruházban. Muszáj mindenkivel tudatnom, hogy a szállítók és a szerelő is tökéletesen profi volt, sőt a boltból felhívtak délután, hogy rendben megérkezett-e a tűzhelyem, megkaptam-e a jótállást, sikerült-e a beüzemelés és elvitték-e a régit. A szállítókkal és a szerelővel is maximálisan elégedett vagyok, amit meg is mondtam az érdeklődő hölgynek.


Na és a terveim:
  • Elsőként a szokásos zabpelyhes talléromat fogom megsütni annyi módosítással, hogy mindenképpen a nem-olvadós csokicseppjeimet fogom használni, valamit Ági fantasztikus ötletét is alkalmazni fogom.
  • A második egy újdonság lesz, mégpedig Hédi kérésére egy különleges habcsók, aminek egyik gyártási fázisa látszik a fenti képen. (Innen lehet tudni, hogy már rég túlvagyok az első napirendi ponton.)
  • A harmadik természetesen a vakondtúrás torta lesz, amit Ferinek ígértem sokmindenért, de legfőképpen azért, mert felajánlotta, hogy ha más nem, ő majd segít kiszerelni a régi tűzhelyemet. Jó tudni, hogy számíthatok rá. Köszönöm!
  • Negyedik süti, ami a sütőmből kikerül a nagy kedvenc, a karácsonyi sütik sütije, a pepperkakor lesz. Már össze is állítottam a tésztáját, türelmesen várakozik a hűtőben holnapig.
  • Biztos, hogy ötödiknek Csincsilla túrós pogácsáját fogom megsütni, és ezt viszem majd a szombati buliba.
  • Összegyúrtam már, de a mélyhűtőben kell várakoznia a karácsonyi linzer tésztájának. Dupla adagot készítettem, mert ebből is rengeteg fogy advent idején, hiszen díszítésére és ízesítésére végtelen lehetőség van, ráadásul szép, finom és sokáig eláll. A lekvár miatt sokan szabotálják, de össze lehet ragasztani akár csokival is...
  • S ha a sütikből már elegem lesz, elsőként egy gyönyörű kacsát fogok sütni új sütőmben Dzsozefnek, mert neki is nagy szerepe van abban, hogy rászántam magam a cserére.

23 megjegyzés:

mazsolla írta...

gyönyörű! alig várom, hogy közösen is felavassuk!! ;)

Andi írta...

Én is! :-)

Daisy írta...

Picit írigykedve olvastalak, de azt kívánom, legyen nagyon sok örömöd benne és legyen sokáig hűséges társad a konyhában. Gyönyörű szerzemény!

Andi írta...

Köszi Daisy! Én is irigylem magam! Gondolkodtam rajta, hogy becipelem az ágyamba éjszakára, és szorosan átölelve egymást alszom el, mert annyira imádom! :-)

Mari írta...

Nagyon szép, gratulálok hozzá (és a munkahelyedhez is!):)
Szeretném megsütni a svéd kekszet, ha margarint teszek bele nem annyira jó?

Andi írta...

Az eredeti receptben margarin van, és amíg nem voltam ilyen sznob, hogy csakis vajat vagyok hajlandó használni, mindig azzal csináltam, és ugyanolyan finom volt! Nyugodtan használj margarint, ha azt jobban szereted!

Köszi a gratukat! :-)

csincsilla írta...

gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! gratulálok, és hosszú, vitamentes, termékeny közös életet kívánok!!!

Andi írta...

Köszönjük Csincsilla, közös gyermekeinknek te leszel a keresztmamája, vagy a főkóstolója... választhatsz!

viki írta...

Andi, ez csudagyönyörű!!! Gratulálok! Ha tudnék főzni még irigykednék is, bár még így is kicsit... hihihi

viki írta...

milyen szép szó, hogy csokicsepp!!!

Andi írta...

Köszi Viki! Tudsz te főzni, és majd remélem a kedved is megjön!

És az hogy tetszik, hgoy nemolvadós?

viki írta...

az olvadós jobban teccik :D, de mivel nem tudok főzni nem tudom mekkora jelentősége lehet, hogy nem olvadós :D!

Marcsi írta...

Azért azt tegyük hozzá, hogy Andika ezt a szép tűzhelyet magának köszönheti :) Fantasztikus munkaerő, jó ember, pontos, precíz és én nyugodtan alszom :) A munkaadók álma! :)

Bea írta...

Andi, szerintem Csincsilla legyen a keresztmama én meg leszek a főkóstoló! :)

Nagyon szép kis ajándékot vettél magadnak, én is gratulálok! :) Főzzél-süssél sokat, mi meg majd nem győzzük csorgatni a nyálunkat.
Szerintem ezzel a szuper sütővel már bátran megpróbálhatod a piskótát és a többi "tűpróbás" sütit is elkészíteni.

Majd egyszer én is megmutatom, mit kaptam Imitől tegnap karácsonyra. :D

Andi írta...

Marcsi, köszi! :-)

Bea mutasd meeeeeg! Jó, lehetsz főkóstoló!

csincsilla írta...

Bea, kifúrja az oldalamat!! és még nincs is karácsony, tudja az Imi, hogy tegnap még csak 3-a volt????

micike írta...

gyönyörű! az enyém is pont ugyanilyen! :)

Bea írta...

Hamarosan megmutatom, ígérem. Csak ki kéne találni valami jó kis kajás bejegyzést hozzá. Már agyalok, hogy milyen újdonságot főzhetnék.

Csincsilla, ráadásul nem 3-án, hanem 2-án kaptam! :) És pont azért ilyen hamar, hogy segítségemre legyen a karácsonyi sütés-főzésben.

Ági írta...

Szuper az új tűzhely! Mi nyáron cseréltük le a régit, és bár a mienk alul-felül gázos, azóta merek jobban próbálkozni a receptjeiddel, amióta az új megvan.

Hedvig írta...

Nekem egy rozzant palackos gáztűzhelyem volt, amikor még albérletekben laktunk. Óriási a különbség, ezerszer több a lehetőség az újjal. Az volt a legjobb, hogy vége lett az elégetett kajáknak, pedig a gázsütőben volt 2 db szép fertőtlenített piros hőelosztó tetőcserrép ("sindű").
Sok örömet hozzá, jó sütés-főzést benne!

segebaga írta...

Hűűűűűűű azanyja! Csudaság, no most főzhetsz, mint a güzü 4 lapon :):):)
Ügyes vagyol, mondtam (mondom) én mindig :)

zokni írta...

4 lap, sokkal több maradék=vaúúúúúúúúúúú

Andi írta...

Na ez nekem eszembe se jutott, de milyen igaz!