Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "sportszelet" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "sportszelet" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 13., vasárnap

Sportszelet


Mivel a fiam Sportszelet-függő, már régóta szemeztem a blogokban ennek a sütinek a receptjével. Mindig elolvastam, és mindig tovább is léptem, mert annyira ellenszenves volt ez a rengeteg darált keksz, amivel készül. De múlt héten Nati hozott a párja által készített Sportszeletből és eldöntöttem, ha kekszmérgezést kapunk is, megcsinálom, mert annyira finom volt. El is kértem a receptet annak rendje és módja szerint, s bár majdnem biztos vagyok benne, hogy a gasztroblogokon is ugyanezzel a recepttel találkoztam anno, most mégsem linkelnék be senkit, hanem szeretnék legelsősorban is Nati párjára, erre az aranykezű fickóra hivatkozni!


Hozzávalók:

- 2 dl tej
- 20 dkg margarin (nálam persze vaj!)
- 20 dkg kristálycukor
- 50 dkg darált háztartási keksz
- 3 evőkanál kakaó
- vanília és rum ízlés szerint

A tejet összeforraltam a vajjal és a kristálycukorral, addig kevergettem, amíg minden fel nem olvadt. A darált kekszet összekevertem egy nagy tálban a kakaóval, és mivel nem volt elég sötét a keverék, adtam hozzá még egy evőkanálnyi kakaóport. Amikor szépen elkeveredtek, hozzáöntöttem a cukros-vajas-tejet, adagoltam hozzá egy kis rumot, majd még egy kis rumot, majd megint, s ezt így folytattam egy jó darabig. 1-1,5 decinél tartottam, amikor eldöntöttem, hogy nem adok hozzá több rumot, nyilván amiatt nem érzem elég rumosnak, mert alkesz vagyok. (De az is lehet, hogy a több éves rumomnak nincs már elég ereje, illata.)

Amikor a massza összeállt, egy sütőlemezre sütőpapírt terítettem és először kézzel, majd egy sodrófával ügyesen kinyújtottam. A receptben a javasolt vastagság 1 cm volt, tehát ehhez tartottam magam. Miután kilapítottam, kitettem az erkélyre hűlni.


Gőz fölött felolvasztottam olyan 10 dkg bevonó étcsokit és ezzel leöntöttem a sütit, majd egy hatalmas tortakéssel elkentem rajta, hogy valamennyire egyenletes és vékony réteget alkosson. Vékony szeleteket vágtam belőle és reménykedem benne, hogy elfogadható lesz a minőség.

Ezeket a képeket pedig Viki küldi Beának, hogy láthassa, Poczak is szeret a gazdiján szundítani. A történet pedig a következő:


Poczak békésen alukált a gazdik ágyán, majd arra ébredt, hogy nagyon megszomjazott. Erőt vett magán, lekászálódott a vizéhez, s mialatt ivott, ez a gonosz gazdi elfoglalta a jól bemelegített helyét. De mindez nem zavarta Poczit, miután szomját oltotta, visszamászott - de most már a gazdira -, és ott békésen elszundított.


2009. május 18., hétfő

Ötperces csokis süti Ercsi nevenapján


Kicsit vívódtam rajta, hogy írjak-e ma, mivel blogszerzőtársaim olyan jó reciket raktak fel, de győzött a lelkiismeret-furdalás, hiszen ma van Ercsi névnapja és hiába készültem neki ma legalább tízszer a felköszöntésnek, mindig elterelődtem valamivel. Legközelebb pedig most éjszaka jutott eszembe, tehát megünnepeltük őt Tomával egy villámgyors, nagyon finom csokis sütivel. Ajánlom kedvenc szakácsomnak, Ercsinek, ezt a receptet, próbálja ki: 2 perc az összeállítás, 3 perc a sütés.

Akár egy munkahelyen ebédidőben is összedobható ez a desszert, hiszen szinte minden munkahelyi konyhában megtalálható a cukor, a sportszelet; tojást, lisztet, kakaót pedig majd kérünk a szomszédtól... :-)


Pénteken egy kicsit lazább munkanapot tartottam (remélem Marcsi most becsukja a szemét), és The Chef Viki blogját olvasgattam, ő most úgyis elutazott Prágába, nem figyel ide, tehát gyorsan kinyomtattam pár receptjét! :-)

Hozzávalók két adag csokis sütihez:

- 4 evőkanál liszt,
- 2 evőkanál cukor
- 2 evőkanál kakaó
- 1 mokkáskanál sütőpor (nem kötelező)
- 1 tojás
- 3 evőkanál tej
- 3 evőkanál olaj (vagy olvasztott vaj)
- 1 Sport szelet , vagy 3 evőkanál csoki

A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban, majd hozzátördeltem egy XL-es méretű Sport szeletet. Egy másik tálban pedig kézi habverővel összekevertem a tojást, a tejet és az olajat. Ezután a tojásos keverékhez hozzáadagoltam a száraz keveréket, majd két kis tálkát alaposan kivajaztam és mindkettőt félig töltöttem a csokis masszával. Betettem a mikróba 3 percre, a végén pedig kivettem 2 db kerámiatálban készült muffint. Az eredeti recept(ek)ből azt láttam, hogy 750 W-on 3,5 pecig, 1000 W-on pedig 3 percig kell mikrózni. Nem tudom, nekem mekkora a max. teljesítménye a mikrómnak, de 3 perc alatt tökéletesen "megsült" a süti. Toma szerint legalább két szelet csoki kellett volna bele, hogy igazán érezni lehessen a Sport szelet ízét.


Ercsi, ezzel a finom sütivel szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni neked, ha már nem sikerült legalább egy sms-t írnom e jeles alkalomból! :-)



Itt pedig az látható, hogy Poczak az állatkertben járt és megcsodálta az őzikét. Anyira édes, ahogy nézik egymást mint ez a süti, amiről a bejegyzés szólt! :-)

2010. január 4., hétfő

Püspökkenyér

Évek óta kísérletetzem, hogy végre egy elfogadható állagú, ízű püspökkenyeret süssek karácsonyra. Hol beletapadt a formába és nem tudtam kiszedni belőle miután megsült, hol túl száraz volt, hol lesüllyedt az aljára minden, amit belekevertem. Minden évben rettegtem, hogy milyen állapotban látom sütés után azt, amit olyan szépnek képzeltem el.

De ennek vége! Megtaláltam a tuti receptet Vica30-nak köszönhetően! Ezúton szeretném kifejezni neki hálámat, hogy idegeskedés nélkül egy nagyon puha, finom, könnyen süthető sütit készíthettem. Gyorsan le is jegyzem, hogy máskor ne kelljen keresgélnem.

Hozzávalók:
- 6 tojás
- 25 dkg cukor
- 25 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- ízesítésnek: csokidarabok, mazsola, apróra vágott dió, mogyoró, mandula, aszalt gyümölcsök, stb...
- esetleg őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg

Én apróra vágott diót, mazsolát, csokidarabkákat és a nagymamám által befőttes üvegbe eltett cukrozott narancshéjat és cukrozott citromhéjat kevertem a tésztába. A fenti képen a narancshéjat láthatjátok.

A felaprított csokidarabokat, mazsolát, diót vékonyan megszórom liszttel - hogy sütés közben ne süllyedjen le - és egy tálban összekeverem.

A tojások fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verem, a sárgáját a cukorral kikeverem. Hozzáadom a lisztet, sütőport, (a narancs - és citromhéjat) majd a diót, mazsolát, csokidarabokat. Végül óvatosan beleforgatom a tojásfehérje habot. Én belekevertem még 1-1 teáskanálnyi őrölt fahéjat és őrölt szegfűszeget is.

2 őzgerincsütő formába - amit előtte kivajaztam- liszteztem - elosztom, lassú tűzön kb 1 órát sütöm. Nekem egy idő után nagyon elkezdett pirulni a teteje, miközben a közepe még nyers volt. Letakartam alufóliával és úgy sütöttem tovább.

Sütés után szinte magától kiborult a formából mindkét püspökkenyér. :)
Tortabevonó csokival lekentem a tetejét.

A "hűtést igénylő" tálon a következőket láthatjátok - balról jobbra - : sportszelet (nagyon jól sikerült, köszi, Andi!), püspökkenyér, boci szelet, kókusztekercs.