2012. május 21., hétfő

Képes beszámoló az Árnyas Konyhakert estről

2012. május 18-a nagy nap volt az életünkben, blogunk életében. Az Árnyas Étterem és Kertvendéglő tulajdonosának, Giber Jánosnak jóvoltából megmutathattuk, hogy receptjeink nemcsak a blogon, leírva, de élőben, kipróbálva és megfőzve is megállják a helyüket.

Néhány hónappal ezelőtt kaptunk egy felajánlást, miszerint rendezzünk egy klubestet az Árnyasban, ahol az általunk publikált receptekből összeállított menüsorokat kóstolhatják meg azok a kedves olvasók, akik részt vesznek ezen az eseményen. Mindehhez az Árnyas Étterem adja a helyszínt, az alapanyagot, a Chéf Úr és segítői szaktudását, mi pedig a recepteket és az olvasóinkat, mint vendégeket. Így született meg az Árnyas Konyhakert.


2 hónapos szervezkedés után péntek este terített asztallal vártuk a vendégeket az étterem belső helyiségében. Sajnos a hűvös idő nem igazán tette lehetővé, hogy hosszú órákig kint üldögéljünk, ezért a gondos személyzet előre láthatóan bent készítette elő a terepet.

Pancza József Chéf Úr órák óta dolgozott a két menüsoron (kétszer három fogás), de bemehettünk a konyhába megkóstolni az ételeket, jóváhagyni, hogy "igen, ennek valóban ilyen ízűnek, ilyen állagúnak kell lenni". Módosításra természetesen nem volt szükség, a Chéf Úr elsőre tökéletesen eltalálta. Pedig 25 év után először főzött újra receptből, ha jól hallottuk... :)


Kedves vendégeinket megajándékoztuk egy-egy gravírozott vágódeszkával, hogy emlékezzenek erre az estére...


.... Jani, az étterem tulajdonosa pedig másfajta meglepetéssel kedveskedett nekünk: a rendezvény tiszteletére nemcsak az ételeket, hanem a ház finom, minőségi borait is 50 % kedvezménnyel adta , valamint meghívott minket egy jó kis házi pálinkára.

Az étvágygerjesztő ital után kezdődhetett a levesek felszolgálása.


Ezen a képen bal oldalt Csincsillát, blogunk egyik alapítóját, blogszerzőjét láthatjátok, aki még vár a saját adagjára. :)


Két féle leves közül választhattak a kedves vendégek. Jamie paradicsomlevese, ez a pikáns, enyhén csípős leves volt az egyik...



... és a Szabolcsi krumplileves volt a másik. Ahogy a paradicsomleves sem a hagyományos magyaros, cukros paradicsomleves volt, úgy a krumplileves szó is megtéveszthette a vendégeket. Ugyanis ez egy könnyű, almás-citromos ízesítésű leves, sok-sok friss petrezselyemmel.


Nem volt panasz egyikre sem, szépen kiürültek a csészék és tányérok...


... elismerő szavakat kaptunk mindkét levesért.


A leves utáni csendélet fehérborral és házi pálinkával.


Egy kis pihenés után kezdődhetett a második fogások kóstolója.


Mézes sült oldalas paradicsomos-uborkás bulgurral és fűszeres tepsis krumplival. A hús annyira puha volt, hogy szinte leomlott a csontról.


Nagyjából fele-fele arányban választották a vendégek az oldalast és a Kanizsai gombás rostélyost, amelyet friss házi galuskával kóstolhattak meg.


Ismét egy kis közjáték következett, ugyanis Benito, egyik kedves olvasónk kisfia hegedűjátékkal szórakoztatott bennünket. Nagyon aranyos volt, ahogy kiállt mindenki elé és bemutatta tudását. Be is zsebelte a tapsokat érte. :)


Aztán Jani zsebéből is előkerült a szájharmonika és eljátszott nekünk két dalt. Igazi zenés vacsorában volt részünk. :) A tulajdonos úr ezután leült közénk és elfogyasztotta oldalasadagját. 


Mi ekkor már a desszertünknél tartottunk. Bal oldalt kockás ingben Andi, a másik blogalapító, blogszerző látható, aki a saját receptjéből készült sütit csodálja éppen...


.... ami nem más mint a Meggyes máktorta, tojásfehérje-habból készült tortalapokkal, tejbegrízes krémmel és két meggyes réteggel. Eperrel és szőlővel díszítve.


Aki inkább csokis édességre vágyott, az megkóstolhatta ezt a Legjobb kakaós brownie-t, aminek az a titka, hogy nincs benne csokoládé, csak kakaópor. Kívül ropogós, belül krémes volt, és a vaníliafagyi igazán jól illett hozzá a mentalevlélkével együtt.


Blogszerzőtársaim nevében kijelenthetem, hogy jól sikerült, jó hangulatú estét hagytunk magunk mögött és ez természetesen az Árnyas Étterem csapatán és természetesen kedves vendégeinken múlott.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani még egyszer - most itt is - Giber János tulajdonosnak a nagylelkű felajánlásaiért, a tökéletes környezetért, a szórakoztatásért, Pancza József Chéf Úrnak a profi kivitelezésért és tökéletes ízekért, Imre és Tamás pincéreknek a pontos, gyors és udvarias kiszolgálásért, Évinek a koordinációs munkáért és mindenki másnak, aki aznap az étteremben dolgozott azon, hogy nekünk felejthetetlen esténk legyen.

Valamint köszönjük mindazoknak akik ott voltak, megkóstolták a receptjeinkből készült finomságokat, elnézték nekünk apróbb-nagyobb hibáinkat -  ami talán betudható annak, hogy még soha nem volt lehetőségünk ilyen rendezvényt összehozni - beszélgettek velünk, és dicséreteikkel biztattak minket.

Köszönjük a támogatást! Reméljük, mindenki jól érezte magát, kikapcsolódott egy kicsit a hétköznapok után. Olvassatok bennünket továbbra is. :)

Jobbról balra: anyukám, testvérem, én

Jani szerint az Árnyas Konyhakert rendezvény tulajdonképpen: 
AMIKOR A RECEPT MÁR NEM VIRTUÁLIS TÖBBÉ! :)



1 megjegyzés:

Hedvig írta...

Gratulálok a remek rendezvényhez, gondolom, nem kis szervezőmunka előzte meg az estét!