2010. november 10., szerda

Fűszeres tepsis krumpli

Íme, a mostani kedvenc köretem. :) Ilyesmit kerestem már réges-régen, de valahogy soha nem találtam meg a megfelelő receptet. A követelményeim a következők voltak: szaftos legyen, krumpliból és hagymából álljon, rövid idő alatt elkészüljön, tepsiben kelljen sütni.

Naná, hogy ezt a receptet is Imi találta meg nekem, méghozzá ugyanonnan, ahonnan a csülköt, de ezt nem Guszti, hanem Edit küldte be.


Ezen is módosítottam valamennyit, mert Edit debreceni kolbásszal és petrezselyemmel készítette. Én ezeket kihagytam. Úgy gondolom, hogy ha még debrecenit is tettem volna bele, nem köret lenne, hanem egy jó, laktató főétel. :)

Hozzávalók:
- krumpli (nálam 5 nagyobb)
- hagyma (nálam 2 nagyobb)
- olaj
- pirospaprika
- szárított majoránna
- őrölt bors
- só vagy ételízesítő

A krumplit meghámoztam, megmostam, cikkekre szeltem. Belehelyeztem egy sütőtálba.  A hagymát megpucoltam, négyfelé vágtam, majd a negyedeket - mivel elég nagy hagymáim voltak - még háromfelé. A rétegeket szétszedtem és rászórtam a krumplira.

Meglocsoltam olajjal, megszórtam ételízesítővel, majoránnával, borssal, kevés pirospaprikával és az egészet alaposan összekevertem. Fontos, hogy annyi olaj legyen rajta, hogy minden krumplidarabot be tudjon vonni.


A sütőtálat betakartam alufóliával és 220 fokra előmelegített sütőbe toltam. Kb. 20 perc sütés-párolás után eltávolítottam az alufóliát és egy villát beleszúrva a krumpliba már puhának is találtam.  Néhány percig pirítottam még, aztán gyorsan tálaltam a csülök mellé. :)


Ha a csülök nem is, de ez a krumpli egészen biztosan felkerül a karácsonyi menü-listámra. :) 

8 megjegyzés:

Andi írta...

Én is krumplirecepteket keresek, mert már mindent meguntunk, úgyhogy ezt biztosan ki fogom próbálni!

Névtelen írta...

Szia! Jól látom, hogy cseréptálban sütötted? Csak tanácsot kérnék, mert nekem is van, de én nagyon aggódom, hogy szétrepesztem, szóval azt is lehet forró sütőbe rakni, nem csak hidegbe, mint a jénait? Köszi: Móni

Bianka írta...

Finom

csincsilla írta...

igen, finomak ezek a sütőben sült krumplik, és nagy előnyük, hogy csak be kell szórni őket fűszerezve, és szépen megsülnek maguktól:)
Móni, én nem tenném forró sütőbe a hideg, vízzel átitatott cseréptálat, de tudom, hogy gyáva vagyok.

csincsilla írta...

Móni, most látom, hogy tényleg nyúl vagyok, a Bea simán betolja a rómaiját a 180 fokos sütőbe, szóval akkor ezek szerint lehet. én még gyűjtöm a bátorságot.

Bea írta...

Kedves Móni és Csincsilla! Azt hiszem, én a konyhai pályafutásom alatt talán egyszer vagy kétszer toltam hideg sütőbe a jénait és a cseréptálat. Szinte mindig forró sütőbe helyezem és eddig még nem történt baj. (gyorsan lekopogom) :) Szóval próbálkozzatok bátran. Egyébként a krumpli nem római tálban készült, hanem egy mázas, lasagne-sütőtálban. Az is szereti az előmelegített sütőt. :)

Andi, ha kipróbáltad, kíváncsi vagyok a véleményedre!

Andi írta...

Megcsináltam, Bea, és bár kicsit elsóztam, de tényleg nagyon finom!

Bea írta...

Jaj de örülök, hogy ízlik, Andi! :) Nekem annyira bejött, hogy most hétvégén megint ezt csináltam.