2024. július 4., csütörtök

Parmezános paradicsomsaláta

Rengeteg paradicsomsaláta van a blogban, nem is gyűjtöm ide őket, elég ha beírjátok a keresőbe, hogy paradicsomsaláta, és jönnek majd az ötletek. De muszáj most írnom, mert már elég sok dicsekedni- és mutogatnivalóm gyűlt össze. A múlt heti halálos kánikulában csináltam ezt a salátát talán tojásrántotta mellé, és aztán a maradékba kenyeret tépkedtem, és az volt a vacsora, isteni volt. 


Nagyon egyszerű összedobni egy ilyet. Vettem 10-12 szem pici édes koktélparadicsomot, és mindegyiket 8 darabra vágtam. Beletettem egy tálba, hozzáadtam 2 szál felaprított újhagymát, 2-3 csipet sót, borsot, szárított kakukkfüvet, egy kis fokhagymagranulátumot, nagyobb darabokra vágott csokornyi bazsalikomot, és jól összekevertem. (A bazsalikom helyett lehetne petrezselyem.) Ráreszeltem egy darabka parmezánt, megint kevertem és kész. 

Estére jól levet engedett, és a beledobált kenyérdarabkák ezt felszívták, és én meg sóhajtoztam, hogy ez milyen finom. 


Na és tegnap bringát szereltünk Mazsival. Kb. két és fél év toporgás után rászánta magát, hogy lecseréli a bringáján a gumikat. Eddig vékony fekete külsők voltak rajta, de KÉPZELJÉTEK! nem egyformák. Ezt nem lehet kibírni, ráadásul valami egyedi kinézetű bringa kell nekünk, úgyhogy vett hozzá Mazsi bézs színű (vagy fehér) külsőket, hát nem is feketét!, és ezeket raktuk fel édes kettesben. Na meg még kosarat is tettünk a bringára, és a kosáron látható gyönyörűséges hálót Réka varrta nekem, de Mazsinak annyira megtetszett, hogy kölcsönkérte. Íme az "új" bringa: 


Nagyon kellett egy kis sikerélmény, mert vasárnap eltörtem a vadiúj mosógépem mosószeradagolóját, elszakítottam az új ruhámat úgy, hogy beakadt a zsebe a fiók gombjába, a kenyeremhez véletlenül pont ugyanannyi vizet adtam, amennyi a liszt volt, lehetett újabb liszteket keverni hozzá, nem tudtam, elég lesz-e a kovász, aztán a sütéshez begőzösítettem a sütőt, de amikor kinyitottam az ajtaját, a kicsapó forró (250 fokos) gőz leégette a nemlétező szőrt a kezemről, amikor emiatt kesztyűért kezdtem kapkodni, leszakadt az egész tartó a falról, és amikor végül sikerült betennem a kenyeret, meggyulladtak a sütőpapírok. Reggel tejet melegítettem volna a mikróban, de felborult a pohár, és a 2 dl tej befolyt a gépbe. A szódagép patronját kikészítettem az asztalra, hogy ne felejtsem el magammal vinni, de persze pont ma porszívóztam, és megmozdítottam az asztalt, rögtön felborult és legurult róla, és asszem ennyi. Ezek mellett az már csak apróság, hogy órákig nem találtam a támogatói visszaigazolásomat Pintér Bélához, és így nem tudtam jegyet venni, pedig lehetőségem volt egy nappal hamarabb. Aztán utolsó pillanatban, még éjfél előtt meglett.

A mostani rossz sorozatom miatt végigaggódtam a szerelést, hogy tuti nem fog sikerülni. Hogy valami baj lesz, valami nem fog stimmelni, valami nem lesz jó. Nem tudjuk visszarakni, le fogom törni, nem fog működni. De egyelőre úgy tűnik, hogy teljesen jók voltunk. Annyira örülök, hogy segíthettem! Egy mindenkiért, mindenki egyért - ahogy tesóm mondta az alábbi videó láttán:


Csincsilla, csak halkan mondom neked, hogy ezt kettőből megtanulta Amy. Nagyon erős a bandaszellem nálunk!

1 megjegyzés:

csincsilla írta...

hát ez annyira, de annyira édes. Prézlike azért még nem tart itt:) de gyúrunk rá.
nagyon szórakoztató más bajait olvasni, de azért ez tényleg egy kicsit túlzás volt. én már a negyedénél dühöngök, mármint ha velem esik meg.
a paradicsomsalátát meg meg fogom csinálni, ha nem ma, akkor holnap. az idén borzalmasan rosszul sikerült a paradicsomszezonom, a saját palántáim (különleges, netről rendelt fajták, meg tavalyról fogott kedvencek) behaltak, venni kellett meg szerezni, hogy azért legyen valami a kertben. szóval hol itt vettem egy-két darabot, hol ott, átültetgettem a kertben itt-ott kibújt vadparadicsomokat (egyébként jövőre, illetve az idén úgy palántázok, hogy ősszel beletaposom a földbe a félig rohadt paradicsomokat), szóval fogalmam sincs, hogy milyen fajták, egyet ismerek csak fel, a sárga kis körte Perunt. szóval végre elkezdtek érni a paradicsomok, és van egy csomó kurva nagy szemű, vastag héjú, kemény húsú paradicsomom, ami szerintem semmire nem jó a salátán kívül, az íze sem olyan frenetikus, na ebből lesz a sali. bazsalikom meg a többi cucc az van. én hagymával szoktam ilyesmit csinálni, de utálom a hagymát, szóval pont ezt akarom.