2024. augusztus 10., szombat

Salátákba való fokhagymahajtások nevelése - és Mazsi szülinapja


Szembejött velem a neten egy cikk, aminek a címe: 15 zöldség, amit evés után újra termeszthetsz. Ebben a római saláta, a hagyma, a bazsalikom, a szárzeller, a bordáskel (bok choy), az újhagyma, a sárgarépa zöldje, a fokhagyma, az ázsiai citromfű, a gyömbér, a batáta, az ananász, a burgonya, a gomba és az avokádó újrahasznosításáról, csíráztatásáról írnak. Néhányat szeretnék kipróbálni, a gyömbér már megvolt, most jön a fokhagyma. Persze itt a cikkben az evés utáni újratermesztés néhány esetben kicsit csúsztatás, ilyen pl. ez a fokhagymaügy is. Merthogy itt egy az egyben be kell áldozni a fokhagymát, nem evés után kell bizonyos részt újrahasznosítani. De mivel elkezdett a hűtőben csírázni, és annyira tetszett, amikor Olgi telkén a paradicsomsalátára fokhagymaszárat is aprítottunk, így ezt mindenképpen ki akartam próbálni. 

Hát ennyi volt a mai történet, ezekből a hajtásokból egy újfajta paradicsomsalátába fogok tenni, majd mutatom azt is. Tervezem még, hogy a sárgarépa végéből újranövesztek zöld hajtásokat. Volt már egy próbálkozásom, de kicsit elrontottam, mert nem jutott eszembe, hogy a vizet cserélgetni kéne alatta, ezért bepenészedett az egész. Most egy fehér- és egy sárgarépavéget tettem vízbe, és várom a szép új hajtásokat, amiket majd salátába fogok tenni. A répákon és a fokhagymán is naponta kétszer cserélem a vizet ebben a nagy melegben.

A fokhagyma hajtatásáról ez a vonzó fotó van a cikkben:

Fotó: SIMPLE DAILY RECIPES

Sajnos kb. 1 héttel a hajtatás kezdete után, elkezdett fonnyadni, majd teljesen tönkre is ment a kis fokhagymahajtás. Nem lett olyan szép nagy és erős, mint a fenti fotón.


Nagyon kíváncsi vagyok a második répapróbálkozásomra! Ennek sikerülnie kell! Újhagymát, krumplit, és batátát biztos nem fogok hajtatni, mert ott nem evés utáni újrahasznosítás történik, hanem be kell áldozni a növényt, de pl. a hagyma is érdekes lehet, mert annak is csak a végét kell használni a kísérletben.

A mai napi cuki Winston lesz az erkélyen a virágai között, mert ma van Mazsi szülinapja, amihez ez a fotó így kompletten illik a legjobban. Winstonnal szeretnénk boldog szülinapot kívánni!

Fotó: Szabi

Az ünnepléshez a We Love Budapest ajánlására a Kiscsónakom Bisztrót választottuk a városligeti csónakázótó mellett. A hely kellemes, árnyékos volt, nem szenvedtünk a melegtől, és szerencsére nekünk nem kellett a pulthoz járulni, ha kérni akartunk újabb innivalókat, hanem kihozták. Az előétel pirított kenyérszeletek, többféle olívabogyó, padlizsánkrém és humusz volt. Emellé kértünk még tonhalas miniszendvicseket is. Ezek tényleg nagyon finomak voltak.

Fotó: Szabi

De a tépett húsos (kacsás) szendvics csalódást okozott, a hús nem annyira tépett, mint inkább pépe(síte)tt volt, a sajt túl sok, és valami édes szósszal meg volt csorgatva, én juharszirupra tippelek, mert pont azt nem csípem, de lehetett bármi, semmiképpen nem illett a húshoz. Ez egy kicsit csalódás volt. A tépett malacos szendvicseken legalább nem juharszirup volt, hanem áfonya- vagy szilvaszósz, vagy valami kevésbé édes cucc, ennek kicsit nagyobb sikere is volt. 

Fotó: Szabi

A felszolgáló meg annyira figyelmes volt, hogy hozott az ünnepeltnek egy pohár rozét, hogy koccintani tudjon vele, és az volt az egészben a legjobb, hogy ezt a pohár rozét meg tudtam szerezni, mert Mazsi szerencsére nem bírta meginni valamiért...

Nincsenek megjegyzések: