Új kenyér, vagyis bagett az új kenyér ünnepére - nem kovászos

Nem volt szándékos, hogy pont augusztus 20-ra süssek kenyeret, csak az történt, hogy végre több év halogatás után rászántam magam, hogy megcsináltassam a sütőajtót, és azt hittem, a tökéletes sütővel isteni kenyeret fogok sütni, de - mint tudjuk - nem ez az én utam. Szóval tömören annyi történt, hogy még februárban kicseréltem egyedül a gumitömítést az ajtón, mert nem csukódott be, de ezután még jobban nem csukódott be. Mostanra már a gombok is megsérültek a kiáramló forróságtól, ezért nagy nehezen kihívtam egy szerelőt. Aki azt mondta, hogy az én 13 éves sütőmhöz már nem gyártanak zsanért (ami behúzza az ajtót), nem tudja megcsinálni, 12.500 Ft (a kiszállási díj), köszöni szépen, viszlát. Meg se lepődtem!

De a kenyeret már reggel bekevertem, meg kellett sütni. Fantasztikus receptet kaptam Annától, ezen a spanyol nyelvű, angol feliratos videón megnézhető, és megmutatom azt is, hogy sikerült Annáé:

Hát ilyen nekem is KELL! És a videó alapján annyira egyszerűnek tűnt!

Hozzávalók:

• 400 g liszt
• 6 g friss élesztő vagy 2 g száraz
• 300-320 g víz (25-30°C-os)
• 7 g só

Először egy tálba morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a vizet és egy kanállal elkeverjük. Amikor feloldódott teljesen, akkor beleszórjuk a lisztet és a sót és ezt is kanállal összekeverjük. Áttesszük egy kiolajozott edénybe, és lefedve 12-14 órát pihen a hűtőben. 

Másnap lisztezett felületen kihúzogatjuk 20×25 cm-es téglalappá, és a hosszabbik oldalánál feltekerjük. Elfelezzük a derekánál, hogy legyen két db hengerünk, a végeit jól összecsipkedjük, hogy lezárjuk. Liszttel megszórva pihen újabb 1 órát 20-22°C-on. Ha magasabb a hőmérséklet, akkor kevesebbet pihen. 

Ha jól értem a videón, akkor 35 perccel ennek a kelesztésnek a vége előtt bekapcsoljuk a sütőt és 250°C-ra felforrósítjuk. (Nem tudom, hogy ilyen energiaárak mellett is ragaszkodjunk-e a 35 perces melegítéshez, szerintem ha gyorsabban melegszik a sütő, akkor nem kell. De az is lehet, hogy rosszul értettem, se spanyolul, se angolul nem tudok. Na de majd a nyelvtanulást is beiktatom valahova, amikor hedonista nyugdíjas éveimet fogom pergetni.) Együtt forrósodik egy tepsi az aljában, amibe majd forró vizet öntünk, amikor a kenyér bekerül, és a videón sütőkő van, de a sütőlemez is jó, szóval az is forrósodik. Ja igen, és alsó fűtésre kell állítani. (Sajnos amikor erre állítottam a sütőmet, valamiért nem következett be hogy forrósodjon. Melegedett, de már jó ideje csak figyeltem, hogy mi van, de nem érte el a 180 fokot se.)

A két kis hurkát áttesszük egy sütőpapírra és a sütőpapír rövidebb oldalának a hosszára kiegyenesítjük, tologatjuk, toszogatjuk, nem tudom hogy írjam, finoman elérjük, hogy akkora legyen. Amikor megvan, betesszük a sütőbe (ne felejtsük el a forró vizet az alsó tepsibe), és 10 percig sütjük alsó fűtéssel, ezután alsó-fölsővel még 10-12 percig, attól függően, hogy milyen sötétre szeretnénk.

Hát mondhatom, hogy a sütőm miatt nem sikerült, de több dolgot elrontottam én is, pl. a 6 g élesztőt én 60 g-nak gondoltam (ilyen átváltási trükköket Rékával szoktunk előadni), de szerencsére csak 30 g élesztő volt itthon, viszont azt mind felhasználtam, mert későn jöttem rá, hogy meg kéne buknom matekból. A sok élesztő miatt egy óra múlva már ki akart futni a tészta a hűtőben a tálból, óriási lyukak voltak benne. Nem tudom, hogy ekkor sértődött-e meg a macerák miatt (húzogatás, tekerés, félbevágás), de ezután eltűntek ezek a gyönyörű óriási lyukak, és soha többet nem is jöttek vissza. Persze éjszaka akartam volna sütni, amikorra már megjön a lehűlés, de a túl gyors kelés miatt, előbbre kellett hoznom, így 30 fokra felfűtötte a lakást. Nyaf. Ami nem fogy el, azt ledarálom zsemlemorzsának.

Képzeljétek, azt olvastam egy cikkben, hogy Nagyváthy János szerint a jó kenyér „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”. Na szóval akkor az én kenyerem tökéletes lett 😎!

Napi cukinak meg nézegessünk vizes Amyt, úgyis mindennap esni fog mostanában. Itt még nem vizes, csak ellenőrzi, hogy minden napközistárs rendesen fürdik-e:

Itt már rendet tett, de közben kicsit vizes lett ő is. Annyira cukik ezzel a vizes bundával, olyan kis szerencsétlenek, persze kivéve Amyt:

Egy másik alkalommal:

És ilyet is tud:

Ezt csináltam volna én is legszívesebben, amikor ez a tök egyszerű kenyér nem sikerült. Jó, oké, nem ordítottam, de mentem fürdeni (zuhanyozni). Amúgy Amy se kiabál, hanem csak a jutifalit kapja el éppen. 

Nem baj, lesz újabb próba!

Fermentált uborka

 

Csincsillánál tett látogatásomkor láttam nála üvegben fermentálódni különböző zöldségeket, de beszélgetni róla nem volt idő, tulajdonképpen semmit nem tudtunk rendesen megbeszélni, olyan sok lemaradásunk van. És akkor, mintha kifigyelték volna a gondolataimat, szembejött a Telexen ez a cikk a fermentálásról, és még kaptam is kicsi ubikat tesómtól a boltból, úgyhogy már nem volt semmi akadálya a kísérletnek és annak, hogy megmutassam ezt a gyönyörű, szerintem 100 éves üvegemet.

A képen lévő uborka még nincs teljesen kész, látszik, hogy néhol még elég harsány zöld a színe, de 3-4 nap alatt elkészült amúgy ebben a melegben. Annyi időm se volt, hogy feltöltsem a gépet, amivel fotózni szoktam, és csináljak róla naponta egy portrét.

Hozzávalók a cikkben 1 db 1 literes üveghez:

• ½ kg kovászolni való uborka
• ½ liter víz
• 1 evőkanál só (15-20 gramm) --> vagy kevesebb!***
• virágos kapor, meggyfalevél, fokhagyma, akármi

Nálam 1,2 kg uborka volt, 1 liter víz (ez kevés volt, pótolni kellett még 1-2 deci forralt vízzel), virágos kapor és fokhagyma. Csodálkoztam, hogy fél liter vízhez kell egy evőkanál sót tenni, mert a kovászos uborka receptem szerint 1 liter vízhez kell ennyi só. Mindegy, kipróbáltam, és finom lett, nem ehetetlenül sós. ***Mint utóbb kiderült a kommentjéből, Csincsilla 2%-os sóoldatot szokott használni, és néha neki még az is sós. Szóval akkor mégis legyen 1 liter vízhez 1 evőkanál só.

A vizet felforraljuk a sóval, és hagyjuk teljesen kihűlni. Az uborkákat megmossuk, végeit levágjuk, (az eredeti recept szerint hústűvel, nálam késsel) megszurkáljuk. Az üveg aljára a kapor felét tesszük, az uborkákat állítva rakosgatjuk, közé szórunk 2-3 gerezd fokhagymát. A tetejére ismét kapor kerül, és felöntjük a kihűlt sóoldattal. Valamilyen eszközzel a uborkákat a víz alatt tartjuk, én egy kicsike üveggel nyomtam le őket. Légmentesen lezárjuk (na ez a 100 éves üveg nem légmentesen zár sajnos, pedig olyan szép), és egyenletesen meleg helyre tesszük. Nem kell neki tűző nap, csak meleg. Naponta egyszer kinyitjuk, hogy a keletkező gázok távozhassanak, majd visszazárjuk, Egy tányért kell alátenni, mert kiforrhat a lé.

Nekem nagyon ízlett, majdnem olyan íze van, mint a kovászos ubinak, gondolom a kapor és a fokhagyma miatt, de valahogy mégis más egy kicsit. A levét se kell kiönteni, fel lehet használni főzelékek, levesek savanyítására, de lehet magában is inni. Mindet kipróbáltam, és tényleg jó.

Legutóbb saslikpálcikákkal nyomtam le az uborkákat, szerintem tök jó ötlet:

Fermentálni lehet bármilyen zöldséget, még állítólag paradicsomot is. Majd lesz próba azzal is. Egy másik cikk szerint szénsavas üdítőket is lehet készíteni fermentálással. Na ehhez még gyűjtöm a bátorságot.

Fermentáláshoz egy cikk: itt, és a FerMentor blog: itt.

Napi cukinak Amy Lufival, a legjobb barátnőjével:

És egy olyan napközistárssal, aki nem a legjobb barija:

Én is Lufit választanám!

Csincsilla ihlette barackos-mandulás süti

Szóval borzasztó volt ez a nyár, hol az eső miatt, hol a 40 fokos kánikula miatt nem lehetett kimozdulni, és ha 30 fok volt „csak”, akkor is úgy perzselte a nap a bőrömet, hogy menekülőre kellett fognom, és hazaérve a langyos zuhany alatt lehűteni magam. De azért voltak  elviselhetőbb napok is, ilyenkor gyorsan felugrottam a bringára, és mentem ahová csak tudtam. Július elején végre sikerült eltekernem Csincsillához is, és megnéztem az új lakást, nagyon tetszett.

Sajnos a bringás computerem megint lenullázta magát, úgyhogy kilométert nem tudok írni, de kicsit több, mint egy óra volt, hogy kiérjek Saint Andrew-ra a rózsaszín hídhoz, és onnan még kb. fél óra, míg feltoltam a bringát a hegyen. Félúton kint ült egy lakó az utcán a gyerekeivel, és viccelődött rajta, hogy nem bírtam feltekerni, aztán egyszer csak Csincsilla integetett, ez már jó jel volt, hogy felérek majd.

A bringát DT azonnal kezelésbe vette, kicserélte a kormánymarkolatot, megigazította a nyergen lévő párnát, szigetelőszalaggal rögzítette is, később azért ezt a szép kék dizájnt leszedtem a bringáról (remélem ezt drága DT nem tudja meg!), de a kormány annyira jó lett, hogy azóta se éreztem, hogy fájna a csuklóm. Szerintem még a kerekeket is felfújta, mert hazafelé nagyon könnyű volt tekerni. Csincsilla laposkenyérrel, sajtokkal és isteni finom meggyes-rebarbarás sütivel várt. Fél 10-kor indultam haza, nem hiszem el, hogy ilyen sokáig vendégeskedtem valakinél, de annyira jól éreztem magam, hogy észre se vettem, hogy ennyi az idő! Kaptam DT-től a hazaútra egy fényvisszaverő mellényt is, nem tudom mi ennek a hivatalos neve, de valamikor majd vissza kéne juttatnom, mondjuk akkor, amikor elisszuk végre a könyvekért kapott pénzünket. Végül 11-re értem haza, és az éjszakai tekerést is nagyon élveztem.

A meggyes-rebarbarás sütit szerettem volna megsütni valamilyen gyümölccsel, de csak egy ilyen receptet kaptam: „Vegán mascarpone, 3 tojás, pár ek syr joghurt, olívaolaj, citromlé. Barna rizsdara, rizsliszt és darált mandula. Só, édesítő, vanília. Meggy, rebarbara (főzve), durvára vágott pörkölt török mogyoró.”

Na ebből süss valamit! Hát sütöttem is, de nem lett olyan finom, viszont még így is elfogyott, pedig egyedül kellett megennem. Nálam ezek voltak a hozzávalók, és ez a Csincsilla-recept volt a kiindulási pont a mennyiségekhez:

• 2 db nagy tojás
• 5 dl joghurt
• ½ zacskó (vagy valamennyi) darabolt mandula
• 6 púpos evőkanál liszt (Már nem emlékszem, hogy milyen, de többfélével próbálkoztam én is)
• 1 kávéskanál sütőpor
• 2 evőkanál cukor
• csipet só
• 5 dkg olvasztott vaj
• a tetejére mandulapehely

Alulra tettem a gyümölcsöt a kivajazott piteformába, és ráöntöttem a tésztát. Megszórtam a mandulapehellyel, és 180 fokos sütőben sütöttem, hát nem is tudom, talán 40-50 percig. Legközelebb bele fogom keverni a gyümölcsöt a tésztába, mert így nem hasonlított a meggyes-rebarbarásra, sőt tepsiben fogom sütni, hogy az enyém is olyan vékonyka legyen, mint az volt.

Napi cukinak ideteszek egy lopott képet Gyuriról, mert nem vittem fényképezőt:

További képeket lehet róla nézni itt és itt, és érdemes is őt nézegetni, olyan különleges cica. Hiába néz ki egy veszélyes kandúrnak, mert borzasztóan szelíd és dorombolós és bújós. Mélyen belenéz az ember szemébe, és úgy tud nézni!

Sajnos a látogatást meg kell ismételnem, mert sikerült megcsinálni a bringás computeremet, és lemérném a távolságot. Az volt a baja a kütyünek, hogy ki kellett cserélni az elemet benne. Na ezért nem tudok évek óta pontos adatokat írni, mert ezt halogattam eddig.

Mama-féle sült húsos zsíros kenyér

Júliusban Mazsiék végre beköltözhettek az új lakásukba. Nem volt könnyű menet idáig eljutni, és maga a költözés is horrorisztikussá vált, miután nem kértek segítséget senkitől, és nem hívtak profi költöztetőket se. Szerintem egy kísérlet folyt, hogy tényleg igaz-e, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Egyetlen dologban kért Mazsi segítséget, hogy valaki etesse őket, ezért aztán Viki és tesóm igyekeztek előállítani az ellátmányt. Én kimaradtam ebből a körből is valahogy. 

Miután a költözés személyautóval (!) és gyalogosan (!) több napig elhúzódott, többféle kaja készült, köztük ez a sült hús, ami mindenki nagy kedvence. Mama szokta csinálni, emlékszem, régen egy jénait csak erre használt, és előttem van, ahogy a végén erősen rotyog és bugyborékol a hús köré dobott zsír az átlátszó jénai üvegedényben. Még az illat is itt van az orromban. Amikor elkészül, lehet enni melegen petrezselymes krumplival és uborkasalátával vagy kovászos uborkával, és a maradékot istenien lehet szendvicsekben hasznosítani, gyakran ezt vittük, majd később ezt adtuk mi is a gyerekeinknek a suliba tízóraira. Mi már leginkább csak a szendvics miatt készítjük. Legjobb, ahogy az alján egy zselés-fűszeres-kocsonyás cucc képződik (a kicsit odakapott paprikával, hagymával), az ember azt vadássza, hogy minél többet tudjon kenni belőle a kenyerére.

Nem írok hozzávalókat, egyszerű a dolog: veszünk egy szép darab disznócombot, késsel lyukakat szúrunk bele és a lyukakba fokhagymagerezdeket tűzdelünk. Annyi sós vízben tesszük fel főni a húst, amennyi ellepi. Ha akarjuk, megágyazhatunk neki az edény alján egy kis paprikával, paradicsommal, karikákra vágott hagymával, sőt őrölt borsot is szórhatunk rá. Amikor ez megvan, akkor takarék lángon órákon keresztül főzzük, amíg puha nem lesz a hús és a víz nagyjából elfő. Ne főzzük el teljesen a vizet, mert abból képződik majd az említett finom kocsonyás cucc. A hosszú főzést meg lehet spórolni, ha kuktában tesszük oda, akkor kb. fél óra alatt elkészül, viszont akkor sokkal kevesebb vizet kell aláönteni. És most jön a lényeg: az omlósra főtt húsra disznózsírt dobálunk és erős lángon sütjük benne 10-15 percig. Jó, ha annyi zsírt teszünk rá, hogy ellepje a húst, ehhez az kell, hogy megfelelő méretű legyen az edény, amiben készül. Túl nagy lábosban túl sok zsírt kell rátenni. A zsír mennyisége attól függ amúgy, hogy hányan és/vagy hány napig akarunk zsíros kenyeret tömni magunkba két pofára.

Ennyi az egész. A szép képeket Mazsi csinálta.

Napi cukinak meg Penny és Winston az új lakásban, ami igazi cicaparadicsom lett. Kaptak például egy-egy polcot:

Winston segített összeszerelni az asztalt, aztán el is foglalta. Szerintem azt hiszi, hogy nem fogják megtalálni sose a rejtekhelyén.

Penny viszont a függönyt segített felszerelni, mert sürgősen szüksége volt egy függőágyra (vagy egy leszakadt függőágyra, mindegy):

És titokzatos cicalátogatók is voltak az új lakásban, nem tudjuk, hogy kicsoda:

És végül egy csodás kép, ahogy Mazsi épp most az erkélyén olvassa a blogot, miközben Penny is kiment hűsölni vele. Annyira cuki, ahogy a farkával jelzi, hogy kinek a tulajdona a jelenlévő személy! Szemben a budai hegyek picike darabja látszik, ez volt Mazsi egyik fő vágya, amikor lakást keresett, hogy láthassa a hegyeket, ha csak ennyikét is belőlük.

Egyébként megtaláltam ennek a sült húsnak a leírását egy régebbi posztban.

Csincsilla egyszerű epertortája elrontva saját cukkinis kevert sütivel

 

Jól eltűntem innen, mióta kiderültek a munkahelyi gondok, amik azóta rendeződni látszanak, habár még bármi lehet, nem vagyok teljesen nyugodt. Ezt a tortát két dolog ihlette, az egyik Csincsilla egyszerű gluténmentes epertortája 2014-ből, a másik pedig a rengeteg cukkini, ami néha itt landol a hűtőmben tesóm zöldségbolti munkahelyéről. Nem szeretek kidobni semmit, ezt már unalomig ismételgettem itt a blogban, de tényleg így van, és most is ez motivált arra, hogy keressek valami újdonságot, amit a cukkinivel lehetne kezdeni. Találtam egy cukkinis kevert süteményt, ami elég egyszerűnek tűnt, és ez lett az alapja az epertortának.

Nem most készült, hanem még júniusban, a balatoni bringatúra után, és azóta várom, hogy jöjjön az ihlet és le tudjam írni. De csak nem jött. Az egész őrületes kánikulát úgy tudtam túlélni, hogy lehúztam a redőnyöket, bekapcsoltam a ventilátorokat, és olvastam és ettem és aludtam, kábé ezt a hármat tudtam csinálni, pont, mint kamaszkoromban (negyvenvalahány éve). Azon a néhány napon, amikor elviselhető volt a hőmérséklet, úton voltam a bringámmal (pl. Szentendrére), vagy gyalog (csak itt a környéken), vagy kölcsönkocsival (Tahitótfaluba). 

Mivel imádok enni, néha rászántam magam, hogy főzzek, ilyenkor pár napra előre elkészítettem mindenfélét, igyekeztem ezt azokra a napokra időzíteni, amikor legalább éjszakára lehűlt egy kicsit a levegő, mert ilyenkor vissza lehetett hűteni a lakást. De 25°C alá csak nagyon ritkán sikerült, így hát borzalmasan szenvedtem. Ez a nyár volt eddigi életem legforróbb nyara. Vagy, ahogy most olvastam egy cikkben, hátralévő életünk leghidegebb nyara.

Egy ideig még lehetett azt csinálni, hogy este-éjszaka indultam sétálni vagy bringázni, de az utolsó pár napban már egyáltalán nem mozdultam ki. Délelőtt dolgoztam, délután olvastam és aludtam, és a szünetekben ettem. Furcsa módon nagyon éhes voltam folyamatosan. Éjszaka pedig csináltam a jéghideg fröcsiket, néztem a filmeket és csak ezekre voltam képes. Most végre jött a lehűlés, de most meg a nyakunkba kaptuk a monszunesőt, ki tudja meddig fog tartani, tehát megint nem lehet kimozdulni, akkor viszont lehet írni a blogba. 

Nekem úgy tűnik, hogy Csincsilla tortája egy kicsit jobban néz ki, és egy kicsit finomabb is lehetett, de nem adom fel a cukkinis sütikkel való kísérletezést. Az eredeti cukkinis kevert tészta recepthez képest én feleztem a mennyiségeket, mégis túl vastag lett a tészta. 

Hozzávalók a tésztához:

• 200 g reszelt cukkini
• 150 g liszt
• 1,5 tojás
• 60 g cukor
• 10 g kakaópor
• 30 g olvasztott vaj
• ½ evőkanál szódabikarbóna
• ½ teáskanál sütőpor

A cukkinit az aprítógépben daraboltam. A tojást a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a cukkinit. A lisztet a kakaóval, a szódabikarbónával és a sütőporral összekevertem és belekevertem a tojásos keverékbe. Végül az olvasztott vajat is a tésztához csorgattam, és jól elkevertem. 160 fokon 50-60 percig sütöttem.

A tésztát még a balatoni túra előtt megsütöttem, de mivel elég lanyha volt az érdeklődés a családban, ezért nem fejeztem be, mert féltem, nem fogyna el az indulásig. Így aztán betettem a mélyhűtőbe, és majd csak a túra után tettem rá a finomságokat, mert tudtam, hogy egyedül kell megennem az egészet. Ehhez azért kell pár nap nekem. Szóval amikor hazajöttem a túrából, akkor összeállítottam a krémet és felolvasztottam az epret és befejeztem a sütit.

Hozzávalók a krémhez:

• 2 db 125 g-os Philadelphia krémsajt
• 2,5-3 dl tejszín
• 1-5 kanál porcukor (attól függően, mennyire édesen szeretnénk)
• jó nagy adag olvasztott eper

Robotgéppel felvertem a tejszínt kemény habbá, áttettem egy tányérba, és a robotgép táljába a krémsajtot lazítottam egy kis cukorral és tejszínnel. Amikor jó laza lett, akkor óvatosan hozzákevertem az összes többi tejszínhabot, rákentem a tortára és a tetejét díszítettem az eperrel. Nagyon finom volt!

Rengeteg napi cukim van, például eminens Emiről:

furcsán kitekeredett Winstonról:

és fenséges Pennyről:

Cukkinis tejszínes tészta roppanós répával - és kutya miniszobrokkal

Ezt a tésztát még múlt héten főztem, de aztán nem tudtam megírni, mert minden szó belém fagyott kedden este, amikor megtudtam, hogy megint eladják a céget a fejem fölül vagy a lábam alól, bármelyik is fejezi ki jobban, hogy mit érzek ilyenkor. Többször sikerült már átélnem ezt a szörnyű bizonytalanságot, hogy mi lesz most, pedig azt hittem, hogy már soha többet nem kell. Még 1,5-2 évem lenne a Nők40 nyugdíjig. Nincs kedvem sokadszor újrakezdeni egy új helyen.

De aztán vasárnap elmentem egy balatoni bringatúrára, amin 3 nap alatt körbebringáztuk a Balatont,  és valamelyik mérőeszköz szerint összesen 240 km-t tettünk meg, ebbe beleértendők az eltévedések is. Nagyon jó volt, teljesen ki tudtam kapcsolni tekerés közben. Majd lehet, hogy írok róla részletesebben.

Ez egy maradékmentő tészta, általában a hűtőben kornyadozó cukkinit és répát szoktam elhasználni hozzá, habár olyan kaja ez, amire az ember rájár, amíg a tűzhelyen a hűtőbe tehetőre hűl, szóval elég finom ahhoz, hogy lehetne csinálni nem csak maradékmentés miatt. Ráadásul még melegítve is meg tudom enni, pedig eléggé beszívja a szaftot. Volt már egy hasonló cukkinis tésztám a blogon, de abban nem volt répa, meg mindenképp szerettem volna valamilyen életjelet adni. 

Hozzávalók:

• 1 csokor újhagyma
• 1 kisebb cukkini hasábokra vagy félkarikára vágva
• 1 kisebb répa hasábokra vágva
• 2,5 dl tejszín
• 1 pohár joghurt vagy tejföl
• kicsi tej
• 2-3 evőkanálnyi reszelt gouda
• sok-sok reszelt parmezán
• sok-sok petrezselyem

Kevés olajon vagy vajon dinsztelni kezdem a felkarikázott újhagymát, aztán a cukkinit is ráteszem, sózom, borsozom és végül mehet a répa is. Fontos, hogy a répa félig nyers maradjon, mert nagyon jó, ahogy roppan, ha ráharapok. Amikor a zöldségek megsültek/dinsztelődtek, ráöntöm a tejszínt, a tejfölt vagy joghurtot és még egy kis tejet is öntök hozzá, hogy jó sok szósz legyen. Összekeverem, és még adok hozzá sót vagy borsot, ha kell, majd beleteszem az összes reszelt goudát és valamennyi parmezánt is. A parmezán nagyon fontos, mert a cukkinit és őt az Isten is egymásnak teremtette, de nem kell túl sok belőle, mert majd a tetejére is szórunk. Amikor kész, petrezselymet szórok a szószba, lehetőleg jó sokat, bár itt a fotón, most nem látszik, hogy sok lenne, de valamiért ez most nem is lett olyan jó, mint szokott. A kettővel ezelőtti ezerszer jobban sikerült, csak arról a fotók használhatatlanok lettek. A végén valamilyen tésztával, általában a képen látható orsóval összekeverem a szószt.

Mostanában mindenféle salátával szoktam enni a tésztákat, de már csak a díszítés kedvéért is érdemes mellétenni egy marékkal (ezt Vikitől tanultam) a tányérra. És még jó sok parmezánt is. Nagyon jó lesz!

Napi cukinak Emike és az ő kis nasija. Ha jól sikerül a kaja, akkor az én fülem is így ketté szokott állni az örömtől. Ezt a csontot Viki kolléganőjétől kapta, akinek a két rotija összeverekedett érte. Állítólag a megfelelő szakboltban lehet ilyet kapni, nem egy kiásott csontról van szó. 

Még jó, hogy Amy egyke, mert én úgy látom, hogy ő is verekedne ezért a mamutcsontért.

Másik napicuki, hogy megkerestem az új kutya miniszobrokat a Hattyú és Batthyány utca találkozásánál lévő kis téren. Nagyon jó élmény volt, bárki, aki arra járt, segeített, hogy hol találom a többit (nem úgy, mint a Trabi miniszobornál, ahol elmebetegek fotózkodtak). Összesen négyet kell keresni, őket:

Egy pulit,

egy nemtudjukmit, talán dán dogot

egy vizslát

és egy kosárban három golden retrievert (vagy valami más fajtát).

A képek egy kicsit becsapósak, ezek tényleg nagyon pici szobrok, volt, amelyiket észre se vettem, csak amikor valakit megláttam, hogy valamit fotóz. Jött egy csoport talán süket-néma, talán külföldi, vagy valami más furcsasággal, de a csoport minden tagja megállt, amíg fotóztam az első kutyát, hogy elmutogassák, hol van a többi, és összesen hányat kell keresni. Nagyon aranyosak voltak.

Tonhalkrém 2.

Tesómnak már kifejtettem, hogy mit fogok csinálni, ha nyugdíjas leszek: reggel 9-10-kor felkelek, megkávézgatok, lezuhanyozgatok, megnézem a híreket, recepteket olvasgatok, majd útra kelek bevásárolni. Vagy bringával, vagy gyalog, mikor mihez lesz kedvem. Amikor hazaérek, csinálok ebédet, és ebéd után szundikálok 1 órát (vagy kettőt). Amikor felébredek, muszáj lesz uzsizni valami édeset, mondjuk smoothie-t vagy eperlekváros kenyeret, vagy eperlevest, vagy tejbegrízt vagy valami mást, ami akkoriban a kedvencem lesz. Ha ez is megvan, megyek tesómmal sétálni 1-2 órát, közben beszerzem a vacsorának valót. Este 7-8-9-kor hazaérek, iszom egy fröcsit, és valamikor, amikor megéhezem, bekapok valamit vacsira. Hajnali 1-ig, 2-ig olvasok, filmezek vagy csevegek a barátokkal telefonon, messengeren, bárhogyan. Ez lesz egy átlagos napom. Ha belefér majd, akkor valamelyik hobbimmal is fogok foglalkozni, de nem fogom túlságosan fárasztani magam.

Tehát gyakorlatilag semmi mással nem szeretnék foglalkozni most már, csak a saját etetésemmel és itatásommal. 

Ehhez képest ezen a 3 napos pünkösdi hétvégén semmit nem főztem. Viszont csináltam tonhalkrémet az eredeti recept alapján. Itt olvasható Mazsi tonhalkréme és az eredeti recept is ott található.

Hozzávalók nálam:

• 1 db tonhalkonzerv leve nélkül (nem olajos volt)
• 3-4 evőkanál majonéz
• 1 kávéskanál mustár
• 2-3 db csemegeuborka kockára vágva
• egy nagyon pici hagyma apróra vágva (nem volt itthon se lila-, se póré-, se újhagyma, pedig azokat jobban szeretem)
• 1 db főtt tojás villával összenyomkodva
• só, bors
• maradék chilipaprika, nem volt csípős és csak azért tettem bele, mert már untam kerülgetni a hűtőben.

Ezeket mind villával összekeverem és kész.

Napi cukinak pedig Amy kis barátnőjének Lufinak a legjobb pillanatai:

Felhívnám a figyelmet a fülekre:

Jóbarátnők:

Úgy volt, hogy ma Veresegyházára kirándulunk Judittal a Veresegyházi tavak tanösvényre, de nem jött össze sajnos, csak egy séta és scrabblezés a Margitszigeten.

Júniusi kenyereim - Trabi miniszoborral

 

Jó régen írtam, mert elég sok munka volt, a hónap első hete nekem mindig tiszta őrület. Pedig főztem, volt paprikás krumpli ubisalival, meg volt tárkonyos leves, gombás-szalonnás spagetti, sült csirkecombok petrezselymes újkrumplival, másnap petrezselymes bulgurral, sok-sok salátával, eperleves, meg a finom kenyereimmel sonkás szendvicsek erős paprikával, paradicsommal, hát ezt nem tudom megunni egyelőre. Persze nem gépsonka és társai, hanem Serrano meg Prosciutto, és igen, a legnagyobb inflációban kell rászoknom ezekre a finomságokra. Na mindegy, egyelőre nem tudok élni nélkülük.

Ezt a kenyeret viszont tesómnak sütöttem, mindenben megegyezik a húsvétkor sütött krumplis kenyérrel, sőt még abban is, hogy kellett egy adag öregtésztát csinálni a kenyérhez, de csak a felét használtam akkor fel, és a szakácskönyv szerint be lehet tenni a mélyhűtőbe, ha előveszem, működni fog. És tényleg! Így aztán az öregtészta is ikertesója az előzőnek.

A még forró kenyérrel szaladtam át tesómhoz, és most milyen jól tudtam használni a Rékától kapott tortaszállítót. Gyönyörű olivabogyós, csodálatos kivitel, imádom! Réka eladásra is készít táskákat és akár ilyen kétfülű csodaszállítót is.

Szeretettel várjuk a megrendeléseket a komment szekcióban!

A másik kenyerem kicsit csalás, mert nem júniusban készült, hanem még május 31-én. Ez szokás szerint kovászos volt, de most rozskenyeret sütöttem. Az előző két (májusi) kenyér egyszerűen elfogyott (lásd Serrano és Prosciutto sonkák fentebb), így kénytelen voltam egy harmadik kenyeret is sütni még májusban. Ő az:

De már ebből is alig van pár szelet. Ez megint Szabi-a-pék recept lesz, legalábbis a füzetemben az van feljegyezve. 

Hozzávalók:

• 18 dkg rozskovász
• 25 dkg BL80 kenyérliszt
• 12,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
• 7,5 dkg világos rozsliszt
• 2,75 dl víz
• 1,1 dkg só

Ezekből áll a kenyér, a többi macerát nem írom le. Az eredeti recept szerint ez a mennyiség 2 db közepes  cipóhoz elég, én nem vettem kétfelé a tésztát, hanem egyben sütöttem meg. És még tettem hozzá vizet, mert a kovászom elég sűrű volt, na de aztán meg alig tudtam formázni, olyan ragacsos volt a tészta. Mindegy, szeretem a nehezített pályát. Nagyon-nagyon-nagyon finom!

Rengeteg kajatervem van, amiket ki akarok próbálni, meg be akarok írni a blogba, csak legyen időm és kedvem. Muszáj lesz, mert sikerült megint egy csomó cukifotót begyűjteni.

Elsőnek az okos Winston, aki talán azon töri a fejét, hogy mit főzzön, vagy azon, hogy vajon melyik lesz az ő szobája majd az új lakásban:

Merthogy hamarosan költöznek Mazsiék, el se hiszem! Winstonnak és Pennynek akkora erkélye lesz, hogy akár táncolhatnak is ott, ha kimehetnek.

Aztán Amy-cuki a barátaival a Hármashatár-hegyen kirándult:

Nem kell aggódni, a legjobb barinője, Lufi is ott volt (jobb alsó sarok):

Rengeteg jó kép készült róluk, majd jönnek, ha sikerül valamiket alkotnom. 

Tesómmal ma este megkerestük az egyik Kolodko-miniszobrot, a Trabit a Margit-híd budai hídfőjénél. 

Ez most nem olyan pici, mint szokott lenni, és nem is fémből készült. 

Elég nehéz volt megtalálni, de nem lepődtem meg rajta, majdnem mindet nehéz megtalálni, ezért imádok vadászni rájuk. Meg azért, mert ezek is annyira cukik!

Pont előttünk ért oda egy csapat hülye (2 nő és 1 pasi), és fotózgatták a Trabit, meg magukat a Trabival, mindenféle pózban, elölről, hátulról, állva, ülve, stb. stb., mi (valamennyire) türelmesen álltunk ott és néztük őket, én még barátságosan mosolyogtam is, de csak nem hagyták abba. Amikor kicsit félreálltak, tesóm odalépett, hogy lefotózza a Trabit, mire az egyik nő megszólalt: "Elnézést, még szeretnénk egy csoportképet is csinálni." Mire a tesóm: "Hát csináljanak!" és békésen fotózott tovább. Kár, hogy a hangsúlyt nem tudom leírni, egész hazafelé úton azt gyakoroltam. A nő kicsit megszeppent, és mondta, hogy "Ja nem most rögtön, még átnézem az eddigi képeket." és egy kicsit a falhoz is lapult. 

Kár, hogy nem mondtam, mert nem jutott eszembe, hogy ne aggódjanak, nem visszük el a szobrot.

Bringával mentünk, isteni volt, imádok nyári éjszakákon tekerni, olyan megnyugtató.