Saját gyömbér nevelése

A gyömbér az új őrület nálam, mondjuk már nem nevezhetjük újnak, mert írtam is már róla tavaly, mint a mindenre jó csodaszerről, és én tényleg így is érzem. Nem minden csodatévő hatását figyeltem meg magamon, amit terjesztenek róla, de az kétségtelen, hogy ha valami olyat eszem, ami nem jó a gyomromnak (pl. sajnos a fokhagyma, vagy a bab, borsó, lencse, vagy néha a hagyma), akkor egy csésze gyömbértea pillanatok alatt rendbe hoz. Nemrég olvastam a hobbikerten egy cikket arról, hogy lehet 5 lépésben saját gyömbért szüretelni, és neki is kezdtem. Igaz, azt írják, hogy a növény neveléséhez legideálisabb február-március tájékán nekikezdeni, de nekem most olyan szép az erkélyem, mióta Toma segített átrendezni, és gyömbért is tudok szerezni a boltból, és még olyat is amin van egy szem rügy, szóval nem bírtam februárig várni.

Tehát, ez az 5 lépés (ami szerintem 5+1 lépés):

1. lépés: A gumót 5 cm-es darabokra kell vágni, minden darabon lennie kell egy rügynek. Nekem egy rügy volt, ezért egy darab 5 cm-es darabra vágtam a gyömbéremet:

Éjszakára vízbe áztattam, ahogy írták.

2. lépés: Egy nagy, kb. 30 cm magas virágcserepet kétharmadig megtöltöttem földdel, ebbe tettem a gyömbérdarabot:

Befedtem 2 cm vastagon földdel.

3. lépés: Megnedvesítettem a földet, a virágcserepet pedig lefedtem egy műanyag zacskóval. Meleg helyre tettem az erkélyen, egy napsütötte polcra, a zsálya és a bazsalikom közé:

4. lépés: Mindennap megnéztem a földet, és pici vizet öntöttem rá, hogy nedves maradjon. Néhány hét utánra ígérték, hogy megjelennek az első hajtások. Augusztus 24-én, csütörtökön kezdtem a kísérletet.

5. lépés: Ha a növény kihajt, megszabadulhatunk a műanyag zacskótól, napos helyre állíthatjuk, nyáron az erkélyre is kitehetjük. A földjét mindig tartsuk nedvesen.

+1 lépés: Amikor elutaztam Máltára szeptember 16-án, még semmi mozgás nem volt tapasztalható a cserépben, le is szedtem róla a zacskót, hogy tesóm kényelmesen tudja locsolni, ha akarja. Őt kértem meg a növényeim gondozására, és mondtam neki, hogy ezt nem kell locsolni, de gondoltam, hogy nem jegyezte meg. Ha nem utazom el, én már nem locsoltam volna a gyömbéremet. Teljesen lemondtam róla. Erre mi történt mire visszajöttem? Ez:

Tehát a +1 lépés, hogy bízzuk szakemberre a locsolást! Szeptember 23-án jöttem vissza Máltáról, és akkor már ez a picike kibújt a földből, tehát legalább 28 nap kell neki (ezt augusztus 24-től szeptember 21-ig számoltam).

Ma ilyen nagy már a gyömbérem:

Annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz a növény. A cikkben azt írják, hogy kb. 8 hónap múlva lehet betakarítani, de én nem fogom megenni a gyömbér-gyerekemet, az tuti. Októberben kell leszüretelni, amikor a levelek sárgássá válnak és a növény a földbe kezd húzódni. Remélem, az én kis gyömbéremmel nem fog semmi ilyesmi történni.

Október 24-én, 2 hónapos szülinapján:

Az alsó 2 levele elkezdett barnulni, mert volt egy-két hideg éjszaka és kint felejtettem az erkélyen. De most már minden este behozom, remélem nem lesz beteg!

November 24-én, 3 hónapos szülinapján:

December 26-án, mintha semmit nem fejlődött volna, sőt, kezd elszáradni:

Sajnos innen már nem fotóztam tovább, mert teljesen elszáradt és visszahúzódott a növény, de nem ástam ki, hátha még egyszer ki tud hajtani, majd tavasszal. Nem hajtott ki.

Napi cuki az erkélyem lesz, ahogy a máltai nyaralásomról visszatérve, a profi locsolás után visszakaptam:

Ezek sziklakerti növények, unokabátyáméktól kaptam azzal, hogy a jobb szélen lévő apró levelű növény még az én családomtól származik a Sas-hegyről. 

Ő az. A nevét sajnos nem tudom.

Balra tőle (az edényben középen) ez a gyönyörű virágú szintén sziklakerti növény van:

Tesóm megnézte egy növényhatározó applikációval, és a neve: Bíborvörös délvirág. A latin nevével nem vagyok kibékülve, úgy hívják, hogy Delosperma cooperi

Közelebbről:

Nagyon gyönyörű, minden délben kinyílik az összes virágja, most már csak egy van, aztán estére becsukódik.

Balra tőle szintén egy sziklakerti növény van, ő még nem lett beazonosítva. Mindhárom elég szívós fajta, meg se kottyant nekik az átültetés. Ha bárki szeretne belőlük, nyugodtan szóljon, szívesen adok!

Krizantémok készülnek a virágzásra. Mind sárga lesz. A szeptember 14-i fotókkal össze lehet hasonlítani, hogy micsoda burjánzás következett be, amíg odavoltam.

Itt a háttérben egy különleges krizantém, ami ilyen nagyra nő, és fehér lesz. Előtérben a kis gyömbérem.

További sárga krizantémok, nem tudok betelni velük. Tudom, hogy sokan nem szeretik, de én nagyon, mert annyira igénytelen, és pont akkor kezd virágozni, amikor minden más már végzett vele.

A fűszereim: snidling, citromfű, kakukkfű

Fönt: két oregano, alatta: bazsalikom, borsikafű, zsálya, legalul: varjúháj és menta

Ez egy szülinapi bejegyzés, és Mazsi kérésére felelevenítem a tavalyi szülinapomat. Felhívott Mazsi pánikban lévő hangon:

- Szia, boldog szülinapot! Tudnál kölcsön adni xxx.xxx forintot? 

Ennyi a történet. Idén nem hívott, talán most nem jött a redőnyszerelő... (ez csak poén, felköszöntött természetesen!!!! Csak nem tudtam kihagyni ezt a béna poént). 

A háttérsztori egyébként az, hogy két ATM-nél is járt, hogy felvegyen pénzt a számlájáról, mert váratlanul jöttek a szerelők, de mindkét automatával volt valami baj. A második helyen, ami tőlem kb. 2 saroknyira van, már pánikolt, és felhívta az anyukáját, hogy nem tud a pénzéhez jutni, mit csináljon, ott vannak a szerelők a lakásban. Anyukája mondta, hogy esetleg próbálkozzon nálam, hátha... Kérdezte anyukáját, hogy oké, de el tudná-e hozni őt kocsival hozzám. És csak a pár másodperces döbbent csöndből jött rá, hogy a kérdés nem értelmezhető ezeknél a távolságoknál. Szóval felhívott engem, és félig sokkos állapotban mondta, hogy boldogszülinapotkénelóvé. És milliószor elnézést kért, hogy így köszönt fel. Azóta röhögök ezen. Ja, és gyalog jött az automatától idáig (két sarok).

Tényleg csak Mazsi kérésére írtam meg, imádja a sztorit visszahallani. Idén írta messengeren, hogy fel fog hívni szülinapomra, de most nagyon dolgozik. Válaszoltam neki, hogy oké, és készültem pénzzel, köszönthet!

Napi cuki a két cica, ahogy megfigyelés alatt tartják a belső udvart:

Ez meg egy elég érdekes decemberi cikk a Telexen a gyömbérről, és egy csomó felhasználhatóságáról.

Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 21-23. (2. rész)

Micike vöröslencséje a sült banánnal és a szójababbal

Folytatom a máltai beszámolómat, és jön majd a recept is a vöröslencse dahlról, de előbb még valahol meg kéne írnom, hogy csináltunk sültpaprikát is, amit nem tudom melyik este ettünk, talán a most következőn, és amire Ġbejniet-t, nagyon finom máltai borsos juhsajtot morzsoltunk, ilyet:

Kép innen. Lehet szavazni, hogy melyik a borsos: a) bal oldali, b) jobb oldali.

A paprikával nem csináltunk semmi extrát csak kb. 30 perc alatt megsütöttük minden oldalát jó feketés-foltosra, letakartuk, hogy felpuhuljon a héja, és amíg én készültem a következő útra, zuhanyoztam, tollászkodtam, addig Micike lehúzta a héját és gyönyörűen felcsíkozta az összeset (5 db volt). Leöntöttük olívaolajjal és citromlével (vagy balzsamecettel? egyikünk sem emlékszik!), és jól megborsoztuk. Sót nem tettünk rá, hogy majd esetleg utólag, vagy úgyis valami sós sajttal fogjuk enni. Pár nap alatt csodálatosan összeértek az ízek, és egyik nap ezt is ettük a vacsorához. Nagyon boldog voltam, hogy csináltunk sült paprikát, mert ez az új mániám. Ez a sültpaprika-saláta lehetne egy következő próba Micikének, ha megint összegyűlnek a paprikák.

Ötödik napra (szerdára) az volt a terv, hogy Hop-On Hop-Off buszozunk, és közben meghallgatjuk, milyen érdekességeket mesélnek Máltáról. Persze magyarul hallgatjuk meg, mert azt is lehet. A Hop-On Hop-Off busz Sliemából (Szlima) indult, valamelyik déli járatot akartuk elérni, és kis szerencsével el is értük. Máltán nagyon izgalmas a közösségi közlekedés (a BKV, ami Tallinja), nem lehet tudni, hogy a kiírt időben jön-e majd a busz. Legtöbbször jön, de van, hogy nem. Most jött, ráadásul pontosan. Le kell inteni, mert különben nem áll meg! 

Átszálltunk Sliemában a BKV-buszról a HoHo buszra, és ezzel a városnéző busszal mentünk Marsaxlokkba (ejtsd: Marszaslokk), ott terveztünk ebédelni. Ez egy kis halászfalu volt régen, és még most is működik halászfaluként és kikötőként, de most már rengetegen látogatják a halpiaca és a szuvenír-piaca miatt. Itt lehet beszerezni a legautentikusabb tárgyakat Máltáról, de még kaktuszlikőrt is lehet kapni (kóstoltam is, nagyon édes, és nekem picit a fejembe szállt, ezért ízlett). És rengeteg étterem van itt, amikben friss tengeri herkentyűket lehet enni.

Itt ebédeltünk, Micike kagylót, én lasagnét. Csak az ebéd felénél jutott eszembe, hogy fotózni kéne, íme:

Megkóstoltam én is a kagylót, és nem volt rossz, de nem mernék rendelni egy egész adaggal, még szoknom kell előbb. Ez előételként szerepel az étlapon, de nem sajnálják tényleg.

Ez pedig az én lasagném maradéka, amit már nem bírtam megenni. Egyébként itt az étteremben csak tengeri herkentyűk vagy olasz tészták közül lehetett választani, azért kértem lasagnét. Nagyon finom volt!

Ebéd után visszaszálltunk a Hop-On Hop-Off buszra, amivel visszamentünk Sliemába, miközben nagyon érdekes helyeken jártunk, és kinéztük a jövő évi úticélunkat.

Talán ezen az estén ettük a vörös lencsét a sült banánnal és a csülökkel. A csülökről sajnos nincs fotó, olyan gyorsan elfogyott. (Felhívnám a figyelmet a szép terítőre, amit most vettünk Marsaxlokkban a piacon.)

A lencse úgy készült, hogy fél kiló lencsét megmosott Micike, majd kicsi olajon a füszereket megfuttatta: húsleveskockát 3 db-ot, füstölt piros paprikát és valamilyen indiai fűszerkeveréket, talán garam masalát 1-1 evőkanállal. Aztán erre ment a lencse 2 evőkanál szódabikarbóna, hogy ne legyünk rosszul tőle, és annyi víz, hogy ellepje. Ja és 5-6 babérlevél, aggódtunk is, hogy ki ne maradjon véletlenül! Nem áztattuk be a lencsét, de ha beáztattuk volna, akkor az áztatóvízbe is tettünk volna szódabikarbónát. Só nem került bele a leveskockák miatt, és nem is hiányzott. Aztán amikor majdnem elkészült, 2 hámozottparadicsom-konzervet öntött bele, és még egy kis vizet. Amikor már teljesen kész volt, akkor jött először egy konzerv kókusztej, majd a korianderpaszta (amit nagyon szeretnék, de itthon nem találtam eddig sehol, pedig 1 éjszakám elment a keresésre), és olajban eltett aprított fokhagyma is 1-2 mokkáskanállal. Most így készült, de szokott beletenni Micike a citrom-gyömbér darálékából, vagy csak gyömbért, meg más egyéb fűszereket is. Nagyon-nagyon finom volt, megcsinálom majd! 

Sütött hozzá 2 db picike, öklömnyi méretű csülköt, nem volt füstölt, viszont istenien volt fűszerezve és csodálatos omlósra sült. Ez is mirelit volt, előkészített, szép kis csülökformájuk volt egy-egy csonttal, csak fagyottan be kellett tenni a sütőbe. Meg a banánokat is.

A sütibanánokra nem tett semmit Micike (de mehetett volna bármilyen fűszer), és félidőben egyszer megforgatta őket. Ilyet én még sosem ettem, és most megkóstoltam sütés előtt is, nekem bejött. Valahol hátul a számban van egy kis banáníze is, de nem az az első íz, amit érez az ember. Inkább savanykás, és kicsit más az állaga is, mint annak a banánnak, amit enni szoktunk. (Vagy a savanykás íz figyel be utólag és elsőre a banáníz? Elfelejtettem!) Sütés után édes lett, jól ment a lencséhez.

Ezen a napon csak 3,4 km-t sétáltunk, amikor a Salina National Parkon keresztül mentünk haza a HoHo buszozás után.

A hatodik napra (csütörtökre) pihenőt rendelt el Micike, így egész nap strandoltunk, és a strandon ettünk egy tonhalas szendvicset, amihez adtak kerek sültkrumplit is. Egy szendvicset közösen ettünk Remivel, szerintem szegény éhes maradt, nem beszélve arról, hogy ő inkább tépett húsosat (pulled pork) evett volna. Nekem a fél szendvics bőven elég volt, és boldog voltam, hogy végre nem volt semmi maradékom. Este elmentünk a már jó előre beharangozott világhírű Fish&Chipseshez, ahol vettünk (mi mást, mint) Fish-t és Chips-et. Nagyon finom volt! Sajnos nincs fotó, megőrülök, hogy tehettem ezt?

A hetedik napra (péntekre) maradt még egy csomó dolog, ez volt az utolsó egész napom. Délben egy török étteremben ebédeltünk, itt megint varázslatos ízek és tálalás várt rám. Előételnek hoztak háromféle mártogatóst ezzel a laposkenyérrel:

A három mártogatós föntről lefelé: humusz, ajvár és tzatziki. Ha csak ezt hozták volna (de nagyobb méretű tálkákban persze), akkor is tökéletesen elégedett lettem volna a hellyel. A humusz is nagyon finom volt, de az ajvár annyira jó volt, hogy most majd az lesz a feladat, hogy megpróbáljak hasonlót előállítani, kicsit darabos volt, nem olyan krémes, mint az enyém, és sokkal sűrűbb volt. A tzatziki pedig nem joghurtos uborka, hanem fordítva: uborkás joghurt. Alig volt benne uborka, az éppen csak felfedezhető volt benne, mint egy plusz íz vagy fűszer, de igazából ez a sűrű joghurt volt a lényeg, és nem lángolt utána a szám a fokhagymától, hát nem tudom hogy csinálták. Lehet, hogy még egyszer tanulmányoznom kell ezeket a mártogatókat a helyszínen. A laposkenyér (vagy pita?) meg valamiért nekem még soha nem sikerült, úgyhogy itt is csak irigykedve tömtem magamba, hogy ez milyen finom.

Én török pizzát rendeltem, ami így nézett ki:

Kíváncsi voltam, hogy hasonlít-e az én török pizzám egy török étterem török pizzájára, de nem. Nemcsak a formája más (az enyém kerek), hanem a tésztája hajszál vékony és puhább, és mégis ropog a széleken, de nem kemény, a hús pedig nem darálva, hanem darabolva van benne, ettől sokkal omlósabb, ki fogom próbálni!

Micike is pizzát kért, de ő zöldségeset:

És Remi egy marhahúsos tálat kért, amiben az volt a különleges, hogy a hús alatt kenyérkockák vannak (ún. török laposkenyér, turkish flat bread), jól eláztatva fűszeres paradicsomszósszal, valami mennyei volt!

A kis tálban tejföl van, a sült paprika pedig csípős. 

Remi még nem szerepelt, de nem maradhat ki, itt a török étteremben vagyunk:

Estére egy naplemente hajókázást terveztünk. Ez azt jelenti, hogy hajóval kivisznek a tengerre, ott lehet a hajón folyamatosan inni, amikor pedig kiköt valahol a tengeren, akkor csúszdázni a hajóról a vízbe és folyamatosan inni, és egyszer csak lemegy a nap, és akkor azt lehet csodálni, közben folyamatosan inni. Megvettük a jegyet, de sajnos lemondták a programot a szél miatt (ami estére elállt persze). Erre Micike előkapta a következő programot, vagyis a mélyhűtőből a behűtött proseccós poharakat, durrantott egy üveggel, és már iszogattunk is bánatunkban. 

Vagyis nem bánatunkban, mert továbbra is elég jó kedvünk volt, és újraterveztük az estét. Ez a sétány esti végigsétálásával telt, és azzal, hogy kendőre vadásztunk, amit szerettem volna magamnak venni, mert az előző máltai kendőmet elhagytam egy kiránduláson, és borzasztóan hiányzott. Kaptam is egy szép kéket, amin fehér teknőcök rohangálnak, imádom! Késő este még beültünk egy helyre, hogy megigyunk a glass of white wine-t and a glass of rosé wine-t (látható, hogy a lényegesebb angol mondatokat sikerült megjegyeznem az elmúlt hét alatt), és aztán még egyszer elhangzott ez a mondat, mert ismétlés a tudás anyukája, és úgy értünk haza, hogy Reminek énekeltük, a kisnánai szokásost: Ég a város, ég a ház is... Tűz! Tűz! Remi sajnos nem aludt, hanem ébren várt minket, pedig milyen jól felébresztettük volna az ordibálós énekléssel.

Aztán még otthon is folytattuk az iszogatást és a mártogatást, Micike egyik kedvenc boltjában vettünk hazafelé Galettit, ami egy tipikus máltai ropogtatnivaló mártogatósokhoz. Az íze engem a pászkára emlékeztet, tehát eléggé jellegtelen, de nekem nagyon bejön, és egy jó fűszeres mártogatóval isteni (például az első napon vásárolt tonhalas, aszalt paradicsomos és bazsalikomos mártogatóval).

Erről sincs saját képem, innen loptam

Ezen a napon sokat sétáltunk a sétányon, de valahogy este (vagyis a nap végén) elfelejtettük megnézni a lépésszámlálót. Nemtom miért. És Micikének sincs tippje, azt mondta. (Talán mert kicsit becsiccsentettünk?) A sétány amúgy 8,5 km oda-vissza, én hosszabbra emlékszem.

Hetedik nap (szombaton) indulás előtt már csak épp hogy tudtam enni egy kis vörös lencsét sült banánnal, szójababbal, mert eléggé izgultam a repülés miatt, a túlsúlyos bőrönd miatt, meg minden miatt, és 2-kor indulnunk kellett a repülőtérre.

És akkor a napi cuki: Micikéék erkélyéről a kilátás:

Nem, ne mondjatok semmit!

Jaj, és majdnem elfelejtettem, hogy megtaláltam a Ferihegyi Repülőtéren a Liszt Ferenc miniszobrot!

Induláskor még erre is volt időm, hogy megkeressem. Ő is elég cuki!

Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 16-20. (1. rész)

 

Nem is tudom, hol kezdjem. Először is ott, hogy sokszor elfelejtettem fényképezőgépet vinni, pedig minden napra jutott valami fantasztikus élmény plusz egy (vagy több) fantasztikus gasztroélmény. Azért tettem a szendvicset kezdőképnek, mert a máltai szendvicsek mérete nyűgözött le nagyon, és ez a péksüti is, amibe beleszerettem, ftira a neve, és azóta 1-2 éjszakát eltöltöttem ftira-receptkereséssel. Összesen 2 videót találtam, lényegében egy nagyon lágy kenyértészta, karikára formázva. Tervezem, hogy megcsinálom.

Első nap (szombaton), amikor megérkeztem, elmentünk bevásárolni a Greensbe, vettünk mártogatókat, egyik finomabb volt, mint a másik: volt bazsalikomos, tonhalas és aszalt paradicsomos. Mind a három sajtkrém alapú volt, és abba tették az ízesítőket, nagyon finom volt, alig lehet abbahagyni. De muszáj volt, mert rendeltünk vacsorát egy ázsiai étteremből, sajnos erről sincs fotó, de nem úgy kell elképzelni mint az itthoni kínai kajákat, hanem ahogy a lenti képen látszik. Az étel neve egyébként poke bowl, és eredetileg Hawaiiról származik. Egy-egy kerek papírtálban hozták, alul volt a rizs, és rajta gyönyörűen kupacokban elrendezve a hús, a vékonyra vágott zöldségek, és volt még öntet is hozzá. Ekkor ettem életemben először tengeri füvet is, aminek nem volt semmi kiemelkedő íze, de rossz se volt, inkább érdekes, és ezt a szójababot is kóstoltam, amivel mindenféle salátákat megbolondítanak a máltaiak (beleértve Micikét, aki már máltai). Nagyon finom volt minden, de nem bírtam megenni. Amúgy soha semmit nem bírtam megenni, akkora adagok voltak.

Valami ehhez hasonlót kell elképzelni, ezt a képet a neten találtam itt

Második nap (vasárnap) elmentünk strandolni, úsztam a tengerben, ez óriási élmény volt, de nemcsak úsztam, hanem lebegtem is, mert Micike vett nekem (biztos nekem!) egy hosszú kék kukacot, ami fenntartott a vízen. Rá lehetett támaszkodni, de akár ülni is, isteni volt. A tenger alattam 2-2,5 méter volt, és le lehetett látni az aljára, ahol kis halacskák úszkáltak, sajnos erről sincs fotó. Az utolsó lépcsőfokról egyenesen ebbe a mély vízbe lép az ember, hát ha nincs ott a kék kukacom, amibe kapaszkodhattam bőszen, biztos szörnyethalok ijedtemben. De ő megmentette az életemet, és így a legjobb barátok lettünk. Amúgy valamennyire tudok úszni, és nem süllyedek el, de ha eszembe jut, hogy akár elfáradhatok, vagy az, hogy milyen mélység van alattam, akkor képes vagyok bepánikolni. Tök jó volt, hogy kaptam a kukacot, így semmi félelem nem volt bennem. 

Strand után a Seaside Kioskban vacsoráztunk, ez az étterem a tengerparton van, hát ilyen már tényleg nincs, csak a filmeken! Micike tintahalkarikákat evett, Remi és én közösen egy hamburgert és egy hústálat, amin különböző nagyon-nagyon finom felvágottak voltak, olajbogyó és saláta. Sajnos ezekről a kajákról sincs fotó, de véletlenül készült egy videó amikor beüzemeltük a fényképezőt, és ez volt a kilátás a helyünkről. Ezen a képen pont az a strand látszik, ahonnan jöttünk enni. 

Hogy ha már be volt üzemelve a fényképező miért nem fotóztam le a kajákat, azt ne kérdezzétek! Nem tudom. Eszembe se jutott. Jellemző.

Harmadik nap (hétfőn) elmentünk Micikével a San Anton Gardensbe, ez egy gyönyörű arborétum, ahova természetesen ingyen lehet bejutni. Máltán mindenhová ingyen lehet bejutni, legalábbis ahol én voltam, és ingyen lehet bemenni a tengerbe gyakorlatilag bárhol, és parkolni is ingyen lehet mindenhol. A Garden bejáratánál vettünk egy-egy szendvicset (Micike tonhalasat, én szalámisat) és egy-egy üdítőt (Micike Kinnie-t, ami egy máltai üdítő, én kólát), és ahol találtunk egy jó árnyékos helyet, ott leültünk és megettük. A szendvicsekről megint nincs kép, pedig látnotok kéne, hogy például egy tonhalas szendvicsben mi minden van, még bab is! (Ez a tipikus máltai tonhalas szendvics, amolyan népétel, mint a pastizzi, ezt Micike súgta nemrég meg.)

Ahogy ott ültünk és néztük a pávákat, a szitakötőket, a szökőkutat, hallgattuk a kacsák veszekedését és a hülye kabócákat, egyszer csak megcsikizte valami a lábfejemet, és amikor odanéztem, őt láttam, ahogy rátehénkedik a lábamra:

Szeretném felhívni a figyelmet a testalkatára. Én még ilyen hordótestű, rövidfarkú gyíkot soha életemben nem láttam, nem beszélve arról, hogy fekete volt és ezüst csík volt a hátán. Már bocsánat, de ez miez?

Akkorát sikítottam, hogy szegény berohant a kövek közé, de nem volt szívbajos, mert később simán előmerészkedett, és ekkor tudtuk lefotózni.

A San Anton Gardensből elmentünk Vallettába (ez Málta fővárosa), ott sétáltunk, ettem egy fagyit, amit a profi fagyievőknek rózsára formáznak, de én egy egész rózsányi fagyit nem bírok megenni, így csak két kicsi gombócot kértem (ugye nem jó a ragozás, mert nem én kértem, sejthetitek), de képzeljétek, ha akarom, kérhettem volna akár tízféle ízt is a két gombóc áráért, szépen összeszedték volna a különböző fagyikból a megfelelő mennyiséget. Epret és pisztáciát kóstoltam, nagyon finomak voltak. (Amorino a fagyizó neve, és itthon is van, a Szent István téren.)

A séta után beültünk egy fröcsire, és rendeltünk mellé focacciát olajbogyóval és szárított paradicsommal, de a paradicsom helyett prosuciuttót hoztak valamiért, és nem küldtük vissza, elfogyott minden így is. És ezután mentünk a nepáli étterembe! Amikor is biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni enni egy falatot sem, maximum megkóstolni, de annyira finom volt minden és olyan gyönyörű, hogy alig bírtam abbahagyni az evést. Nem is tudom miket rendeltünk, volt valami istenien elkészített karfiol, Micike ajánlotta, hogy kóstoljam meg, és én eddig nem tudtam, hogy a karfiol ilyen finom is tud lenni! Aztán zöldséges sült tészta is volt, ami azért lepett meg, mert nem nyomta el a szójaszósz az összes hozzávaló ízét, mint az általam kóstolt kínai sült tésztáknál. Volt még talán tandori masala marhahússal, ez is tökéletes volt, és rendeltünk ezekhez rizst és naan kenyeret, hát ezek is nem tudom hogy készültek, de eszméletlen jók voltak. Kicsi tálkákban még különböző csípős szószok érkeztek, és a rizst meg a tandori masalát gyönyörű fém (réz) edényekben hozták, a naan kenyeret egy kosárkában, minden annyira gusztusos is volt még a szépség és a finomság mellett, hogy most is összefut a nyál a számban. Sajnos itt se fotóztunk, nem jutott eszembe, mert azonnal rávetettük magunkat a kajákra. Kb. így kell elképzelni:

Ilyesmi volt a tandori masala és a naan kenyér, kép az étterem F-oldaláról

Ez pedig egy innen lopott kép a karfiolról

Rettenetesen sajnálom, hogy nincsenek saját képek! Ezen a napon Micike okostelefonja szerint 14,4 km-t sétáltunk.

Frissítés 2023. október 14-én: Micikéék megint voltak szeretett nepáli éttermemben (nagyon irigy vagyok), és a kedvemért fotóztak is. A menü ez volt: 

Sweet chili chicken wings:

Jhol (soup) momo (csirkés töltelékes gombóc):

vegetable biryani és schezwan noodle (csípős tészta (most csirkével)):

és az elmaradhatatlan naan (az a piros székháttámla szerintem az én helyem):

Negyedik napra (keddre) az volt a terv, hogy megnézzük, hol dolgozik Micike, és onnan hazasétálunk, mert ő mindennap munka után ezt a távot legyalogolja, és így meg tud mutatni mindent nekem is. Például az útszéli zöldséges bácsit, akinek integetni kell, és ha ott a felesége, akkor neki is. Útközben megállunk majd a Food Trucknál, ott ebédelünk, és egyúttal meglátogatjuk a csacsikat és a lovat is, meg a tyúkokat és a két kakast.

De még indulás előtt Micike főzött egy nagy adag vörös lencsét, este sütött hozzá sütibanánt, amit szintén most kóstoltam életemben először, és még sütött két öklömnyi csülökdarabot, amit úgy lehet kapni lefóliázva, befűszerezve, lefagyasztva, hogy csak be kell tenni a sütőbe. Erről a kajáról majd később írok, mert most a Food Truckról kell írnom. Itt már végre nálam volt a fényképező. Szóval elmentünk Micike munkahelyére, de előtte még megmutatta a Miracle Food boltot, ami akkora, mint mondjuk egy nagyobb abc-áruház nálunk, de ez tele van mélyhűtőpultokkal, a falon mélyhűtőszekrényekkel és minden de minden fagyasztott áru kapható: halak, rákok, polipok, csirke, marha, nyúl, több most nem jut eszembe, de szerintem olyan hús vagy zöldség nincs, ami itt ne lenne fagyasztva megtalálható, és akár mindenből lehet venni pácoltat, előkészítettet, saslikpálcára felfűzöttet, az ételkészítés bármelyik fázisában lévőt, tényleg mindent. Vannak tészták, torták, sütik, pizzák, péksütik stb. Ezt megint csak sajnálom, hogy nem fényképeztem le, nagyon különleges volt.

Aztán a hazafelé úton ott állt ez a Food Truck, ahol faszénparázson sütögették a húsokat és itt készültek a szendvicsek, amit kezdőképnek betettem.

Ez a Food Truck hátulról. Az eladás a zöld kisbuszból történik a másik oldalon:

Ez egy ftira, amiből a szendvicsem készült:

És ez a szendvicsem közelről, csirkés-baconos-salátás:

Ez a kilátás a Food Truck kerthelyiségéből, a két nyíl egymás mellett két csacsit mutat, a harmadik a jobb szélen pedig azt, ahol Micikéék laknak, na oda sétáltunk:

Itt várjuk a kaját, és Micike szervezi az életünket, nézi a buszjáratokat, meg még ezer dologra figyel. Nekem semmivel nem kellett törődni, hát mit mondjak, elég nehéz volt visszazökkenni a felnőtt életbe, amikor hazaértem:

Ez pedig egy gyönyörű öreg olajfa a munkahely és a Food Truck közötti úton:

Vajon mi mindent látott már ez a fa? Azt csak egy másik fotón most látom, hogy van neki táblácskája. Lehet, hogy arról kiderülne, hogy hány éves! (Sajnos nem, Micike megnézte, és jelentette, hogy az csak egy lámpa.)

Napi cuki meg a csacsik közelebbről:

És a ló:

És egy homályos kakas (középen), hogy elhiggyétek, hogy tényleg van ilyen:

Ezen a napon 9,5 km-t sétáltunk. És itt most befejezem a beszámolót, és egy másik posztban folytatom, hogy ne legyen túl sok egyszerre.