Rizses lecsó de luxe

Senki ne ájuljon be a címtől. Világéletemben imádtam enni, gyerekként is, és talán ez volt az egyetlen étel, amivel ki lehetett kergetni a világból, a rizses lecsó. Anyukám nem is csinált ilyen borzadályt. Ha jól emlékszem, ez egy téli étel volt, rokonoknál főleg, hétköznap, üveges lecsó (brrrrrrrrrrrrr), főtt vacak rizzsel. Nem találtam benne semmi ehetőt. Akkor inkább nem kellett semmi. Azóta sem lett a kedvencem. Ez a paradicsomos zöldségpöri viszont nagyon hajaz rá, legalábbis külsőleg, ebből viszont bármikor, bárhol, bármennyit.
Na, szóval az van, hogy csatlakoztunk a Pomázi Közösségi Életkerthez, heti fél kosár erejéig. Kettőnknek ennyi bőven elég. A legnagyobb kihívás az benne, hogy vajon elfogy-e minden héten, főzök-e ennyit kettőnkre. Mindig nagyon friss a zöldség, amit csütörtökön veszünk át, de azért a nagy részét jó lenne még az adott héten feldolgozni, és nem pakolgatni, míg megfonnyad. Eddig három kosarat vettünk át, és tényleg elég kreatívnak kell(ene) lennem ahhoz, hogy mindent felhasználjunk. Általában nagyon sokféle zöldség van egy-egy kosárban (utoljára például volt - ha jól emlékszem - sütőtök, patisszon, zöldbab, répa, gyökér, saláta, csíra, rengeteg petrezselyem zöldje, alma, hagyma, uborka). A sokféleség viszont azt jelenti, hogy a szokásos ételekhez nem lenne elég, szóval házasítani kell őket valahogy. Így született ez a paradicsomos zöldségragu, ami szétfőzött barna rizzsel egészen mennyei volt. Annyira, hogy ebből is rögtön készült egy második adag.

Hozzávalók:
pár vöröshagyma (6-7 kisebb)
pár gerezd fokhagyma
olívaolaj
cukkini, patisszon, sütőtök, paprika, padlizsán, ilyesmi
zöldbab, gyökérzöldségek
1 jó nagy csokor petrezselyem zöldje
kapor, ha szeretitek, mi nagyon
fél liter sűrített paradicsom
só, bors
római kömény, méz, csili, opcionális

Olívaolajon megdinsztelem a felkockázott hagymát (nem kell nagyon apróra vágni).  Kicsit sütöm rajta a fokhagymát, utána rádobom a feldarabolt cukkinit, patisszont, tököt, paprikát, padlizsánt. Ilyesmit. Közben sós vízben roppanósra főzöm a szintén feldarabolt zöldbabot és gyökérzöldségeket. Ha már jók a serpenyős zöldségek (ki hogy szereti, mi inkább harapósan, mint mállósan), akkor hozzáöntöm a leszűrt, megfőtt babot és gyökérzöldségeket. Ráöntöm a paradicsomot, és ízesítem sóval, borssal, meg a többivel. Összerotyogtatom, aztán beleszórom az összevágott zöldeket, és egy-két percig még főzöm együtt. Tényleg mennyei.

Napi cukinak meg tésai ebek. Mert már rég voltak. Azért van a dió a Zsuzsi körül, hogy lássátok, hogy tényleg most csináltam a képet. Végül is mindig ugyanaz történik: fekszik a napos rézsűn. A lasztival.

Kóficka pedig inkább az árnyékos tornácon. A kis párnáján. Mint mindig.

Idényzáró evezés - kaja nem lesz, napi cuki lesz

Most úgyis nagy divat lefényképezni a reggelinket. Hát pénteken ez volt a mi tízóraink. Retróbb már nem is lehetne. A menü sem kutya, a dizájn pedig még jobb. Rendes embereknek sör pogácsával, rendetleneknek jéger kávéval. Sanyi bácsi büféje vagy mi a szösz a Lupán. Nem először, de valószínűleg utoljára az idén.

Nyár elején beruháztunk egy öregecske Sellőbe, aki aztán a derékbősége, az értelme és a sebessége miatt a Tehénke előnevet kapta tőlünk. Egész nyáron az volt a program, hogy ledolgozzuk az árát, kb. háromezer egy kölcsönzés, mi most kicsit több mint a felénél járunk. Fantasztikus volt az idei Duna, pici, meleg, átlátszóan tiszta. Péntekre ígérték az utolsó nyári napot, és mi jól kihasználtuk.

Szentendrével szemben is ilyen szép, lapos kavicsos part van most.

Ez pedig már hazafelé, itt is látszik, milyen alacsony a víz. Elképesztő, hogy szeptember közepén még lehet fürdeni a Dunában.

Természetesen velünk voltak az ebek is. Kóficka sokat úszott, aztán sokat napozott.

Közelebbről is nagyon cuki.

Időnként meg is mozdult picikét.

Aztán megint a pancs.

Zsuzsika vagy botozott (ezt most valahogy nem fényképeztem le) vagy szerencsétlenül álldogált.

A fénykép tanúsága szerint néha bement a vízbe bot nélkül is (erre nem emlékeztem).

És persze minden kikötésnél volt nagy felderítés.

Jövőre folytatjuk.

Cukkinis-répás tócsni minden földi jóval

Hát ennél bonyolultabb dolog nemigen készül nálam. A tócsnit nagyon szeretjük, de utálok olajban sütögetni, szóval ez is tepsiben készült, és szerintem nagyon finom volt így is. Meg mennyivel egyszerűbb. A pontos mértékek most nem is igen fontosak. Két közepes cukkinit lereszeltem héjastul (a reszelő nagyobbik oldalán). Megsóztam, hagytam állni. Egy másik tálba lereszeltem 2-3 sárgarépát. Egy harmadikba három jó nagy krumplit. A krumplit is megsóztam, öntöttem hozzá egy kis tejet - tényleg kicsit, egy evőkanálnyi sem volt -, ettől szép fehér marad, és nem feketedik be (ezt a Vidék íze konyháján tanultam, és tényleg működik). Bő negyedórát hagytam állni, addigra levet engedett a cukkini is, meg a krumpli is (a répát nem sóztam be). A két levesest kinyomkodtam, aztán mindet összekevertem a répával. Ütöttem hozzá egy tojást, ment bele 2-3 evőkanál barna rizsliszt (sima liszt is jó, ha nem baj, hogy gluténes), meg fűszerek: egy nagy csokor kapor, só, bors. Egy nagy tepsibe papírt raktam, megkentem olívaolajjal, rásimítottam a masszát. A tetejét viszonylag rendesen meglocsoltam olívaolajjal (mondjuk két-három evőkanálnyival), és tettem rá pár rozmaringágat.

Mehetett a 200 fokos sütőbe. Aztán meg fel lehetett kockázni késsel, nekem bejött. Meg DT-nek is. Sok mindent ettünk mellé. Például céklalevélsalátát. A kedvenc pomázi zöldségünknél ilyen cuki céklát lehet kapni:

Saját kertből frissen felhúzva. A cékla is nagyon finom, de a levelével kezdjük. Letépkedem, megmosom, összetépem. Vágok hozzá jó sok friss paradicsomot (saját!!!!!!). Aztán meglocsolom olívaolajjal, citromlével, picit sózom, és kész is van. Ha épp olyanom van, késhegynyi méz is megy hozzá. Annyira jó, hogy nem is igaz.
Meg volt még hozzá sült tök (hurrá, hurrá, tökszezon!) és sült padlizsán. Ez is nagyon bonyolultan készül: feldarabolom, tepsibe rakom, meglocsolom olívával, szórok rá pici római köményt meg sót. Dobálok rá egy kis rozmaringot meg zsályát, és ez is mehet a sütőbe. A padlizsán hamar megsült, de a töknek sok idő kell, akkor jó, ha szépen karamellizálódik.

Na, hát ezek mennek nálunk mostanában. Meg néha padlizsános lecsó. Meg töltött paprika. Paradicsomleves hébe-hóba (mert imádom). Azért az öregségnek is megvannak a maga előnyei. Pont azt főzöm-sütöm, amit enni szeretnénk. Jöhet a paradicsomos káposzta meg a sárgaborsóleves. Kelkáposzta-főzelék. Kapros tökfőzelék.

Napi cukinak meg egy kis szívfájdítás. Olyan soká lesz megint nyár. Ilyen gyönyörű, meleg, kicsi Dunával. Lakóhajóval és két (na jó, másfél) vizslával.

Partra vetett döglött foxival.

Meg gyönyörű, vizes(pólós) tacsilánnyal.

Nutellás kalács

Vendégségbe vittem. Remélem, jó lett, én ezeket már meg sem kóstolhatom. Tehát csinálunk egy lágy, tejszínes kelt tésztát. Kinyújtjuk, megkenjük nutellával, felcsavarjuk, aztán megsütjük. Kicsit részletesebben.
A kelt tészta hozzávalóit nem szoktam kimérni. Nem is lehet pontos receptet adni, annyira mások a lisztek, más a hőmérséklet, más az élesztő, minden más. A rossz hír, hogy próbálkozni kell. Meg hogy időigényes. A jó hír meg az, hogy akkor is nagyon jó, ha nem tökéletes, szóval annyira nem kell roncsizni olyanokon, hogy mi a szösz az a közepesen lágy kelt tészta. Mert akkor is isteni lesz, ha erősen lágy, legfeljebb kicsit ragacsos lesz a tészta, meg majd beesik a teteje. Na bumm, attól még jó. És az sem baj, ha kemény lesz a tészta. Mert akkor ugyan nehezebb a nyújtás, kicsit szorosabb az egész történet, de cserébe nagyon szépen formázható. Nem mindegy? Ha majd a századik kalácsunkat csináljuk, tökéletes lesz. Addig meg csak isteni. Ja, és az is jó hír még, hogy ugyan sok idő, de ennek a nagy részében szépen kel a cucc, nem kell vele foglalkozni, pont egy otthoni takarítós napra való.
Tehát: először is valami kovászfélét készítek, nagyon jót tesz a kelt tésztáknak. Már a dagasztógép táljában összekeverek kb. 2 dkg élesztőt kb. 20 dkg liszttel, pici cukorral, és annyi langyos vízzel, hogy híg tészta állaga legyen. Letakarom, és hagyom állni, akár egy napig is a pulton. De egy óra is több, mint a semmi. Utána adok hozzá még 30-40 dkg lisztet, 2 dl meglangyosított tejszínt (amióta nem használok mikrót, úgy langyosítom, hogy öntök némi hozzá forró vizet), 1-2 evőkanál cukrot, vaníliakivonatot, 2-3 dkg puha vajat, és annyi langyos vizet, hogy közepesen lágy legyen a kidagasztott tészta (ld. fentebb). Géppel dagasztom vagy tíz percig, közben figyelem, ha kell, adok még hozzá vizet vagy lisztet. Tojást nem teszek bele, nekem jobban ízlik nélküle. Ha szép a tészta, letakarom, és hagyom a duplájára kelni. Ebben a finom melegben bő fél óra. Utána lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, kétfelé osztottam. Mind a két cipót viszonylag nagyra kinyújtottam, és megkentem nutellával (egy kis üveg, 400 g, azt hiszem, kellett a kettőhöz összesen).

Utána felcsavartam, mint a bejglit. Hosszában, középen kettévágtam. A két rudat lazán összecsavartam, és beleraktam egy papírral kibélelt sütőformába. Aztán még egyszer előadtam ugyanezt.

Megint hagytam kelni, amíg szépen feljött a forma tetejéig.

Felvert tojással lekentem a tetejét, és ment a 210 fokos sütőbe, aztán 10 perc múlva levettem a hőmérsékletet 180 fokra. Jól át kell sütni, ha elkezd pirulni a teteje, le kell takarni papírral vagy alufóliával, és úgy kell tovább sütni. Akkor jó, ha nem csak a teteje szép barna, hanem az oldala és az alja is (néha ki kell venni a sütőből, és be kell kukucskálni a papír alá).

A nutellától jó szaftos, különlegesen puha kalács. Szerény számításaim szerint pár ezer kalória egy szelet. De néha megengedheted magadnak, mert ennyi azért jár.

Napi cukinak meg a reggeli Dunán pancsoló ebek. Még egy nap, és vége a nyárnak, várhatunk egy évet. Mi a szöszt fogunk csinálni reggelente?????? Futunk?

Na most akkor hol is kezdjem?  Hátul Loncika terepfelderít.

Közben Zsuzsi töpreng, hogy cukorral vagy tejjel. Kávé nélkül mit sem érne a reggel.

Hopsz, megvan az irány. Őrjárat indul. Lonci alvégen el. Neki ez lassú.

Van, aki a megmártózás után az árnyékra szavaz.

Amíg Loncika kiszereli Nyika lábát, Zsuzsika nyugiban sétálhat egy picit.

Jöhet végre a napozás. Akkor sem jobb a helyzet, ha bottal, és nem labdával.

Elfáradt aranyvirág.

Süsse grütze (glutén- és tejmentes)

Most vagyunk a nagy lekvárfőzések finisében, nálunk ez a körte és a szilva. Van Tésán egy körtefánk, nagyon-nagyon finom körte terem rajta, és a tavalyi évet kivéve (akkor az egész faluban nemigen volt körte) komoly mennyiség is azon a pici fán.

Nem tudok jól becsülni, de 50-100 kg köré teszem. Amikor leszedjük kőkemény, aztán szépen felpuhul a hőmérséklet függvényében, a hideg pomázi pincében 2-3 hét, a meleg konyhapulton egy-két nap alatt. Szóval mindenkinek jut belőle, annak is, aki a kőkeményet szereti (tehát nekem), meg annak is, aki a puhát (mert ugyan nehéz elképzelni, de van ilyen is). Ilyen mennyiséget persze nem tudunk megenni, de a bio gyümölcsöt feldolgozzuk szépen télire. Meghámozom, feldarabolom, megfőzöm, és mehet az üvegbe mint körtevelő. Irtó finom, édes, egész télen kiváló sütialapanyag, cukor már nem is kell hozzá. Bármennyit el tudok használni. A szilvát sajnos már venni kell, kihaltak a tésai szilvafáink, vagy aki még él, alig terem. Nem az árával van gond (most például 12 kilót vettünk ezer forintért, szép, nagyszemű kék szilvát), de nyilván nem bio a vásárolt. Biztos találnánk biót is olcsón vagy ingyen, ha lenne rá időnk vagy energiánk, főleg most, hogy megint olyan drága lett a pálinkafőzés. Most vettünk 36 kilót.

A szilvalekvár is a lehető legegyszerűbben készül: kimagozom, megfőzöm. És kész. Nem rakok bele sem cukrot, sem fűszereket. Ha majd faxnizni akarok, akkor majd télen felbontok pár nagy üveggel, össze-vissza fűszerezem, aztán kis üvegekbe töltöm. De most csak a legegyszerűbb vonal. És annyira nagy volt ez a mennyiség, hogy a nagy részét bográcsban főztük meg az udvaron.

Nem tudom eldönteni egyelőre, hogy ízlik-e. A kis bográcsban tökéletes, szép sűrű lett az állaga. A nagy bográcsban kicsit odaégett. Hát én érzem benne ezt a kis égett ízt. A kis bográcsos változat ugyan nem égett le, de az is egy kicsit füstízű. Ez ugyan nagyon jól áll a padlizsánnak - kéretik megfigyelni a tárcsás megoldást, sokkal, sokkal gyorsabb, mintha rácson sütögetnénk -,

viszont szerintem a szilvalekvárnak nem. Legalábbis most így gondolom. Most van kb. száz üveg szilvalekvárunk, nagy részt füstös és kozmás, a kisebb csak füstös. Remélem, összebarátkozunk velük őszre-télre, végül is cukormentes mind. Reggeli zabpehelyhez pont jó lesz.
Na, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy a sok lekvárfőzés mindig úgy végződik, hogy ott áll az ember egy jó nagy lekváros fazékkal.

Rohadtul nem kívánja már a lekvárt, nyalogatta eleget amíg kóstolt meg kanalazott. Kirakhatná a maradék másfél evőkanálnyit egy kis tálba (hogy sose fogyjon el), vagy kidobhatná a szemétbe (de hát annyit dolgozott vele). Itt jön ez a fantasztikus sváb lelemény, a süsse grütze. F. Zsuzsi mesélte, hogy az anyósa mindig csinált nekik ilyen kását lekvárfőzésnél. Az eredeti változat grízből készül, a lekváros fazékba mehet egy kis búzadara meg víz, felfőzi az ember, és kész is. Szerintem egyszerűen zseniális a módszer. Minden csepp hasznosítva. Rebeka is hozott a finnektől egy hasonló, de kifinomultabb változatot (ott ugyan nincs lekváros fazék, de a lényeg ugyanaz). Na szóval minden lekvárfőzés nálunk is ezzel a sváb édes kásával végződik, nagy örömömre (merthogy imádom az édességeket). Gluténmentesen csinálom, tehát a búzadara nem játszik, de minden más jöhet, ami épp kéznél van. A szilvás változatot világos hajdinával és egy pici rizsdarával csináltam (nagyon izgalmas lett az állaga), a körtést pedig csak hajdinával. Aztán persze lehet még faxnizni, fahéjjal, más fűszerrel, mézzel, pörkölt dióval vagy mandulával, hát ami épp akad.

Napi cukinak meg a tésai hét után pár nehéz sorsú eb. Alszanak, mint az őrültek. Döglött kutyákkal tele a kert.
Egy hanyatt fekve napozó foxi mindig nagyon röhejes. Akkor is, ha ott a teniszlabdája.

Kóficka bármit csinál, cuki. Akkor is, ha lelógatja pici fejét a párnájáról, és úgy horkol.

Akkor is, ha pici kezével védi kis szemét a fénytől.

És kinek a hasija a legszebb a világon? Hát persze, hogy az övé. Picit azt is süttetni kell.

Általában mindez szoros szinkronban történik. Kinek a párna, kinek a fű.

Kinek meg az ágy. Meg a párna.

Krumplis szilvás pite (gluténmentes, tejmentes és gluténes, tejes változatban is)

Azért sem írok soha, mert  halál egyszerű dolgokat eszünk (a menü egész nyáron sütőben sült zöldség valami salátával, mostanában bazsalikomos paradicsommal, a gyerekeknek valami egyszerű hússal, a desszert meg vagy csak gyümölcs, vagy pedig ilyen kis egyszerű kevert gyümölcsös tészta). De most ezt lefotóztam, szóval ehhez kaptok valami receptfélét is. Az alap mindig valami meglehetősen folyékony cucc, nem csak glutén, de tejtermék sincs benne. Erre jön rengeteg gyümölcs, ami éppen van. Mostanában főleg barack, körte meg szilva. Az a lényeg, hogy jó sok legyen, attól lesz szaftos az egész. Annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni az evését, olyan, mint valami puha gyümölcspuding. Isteni.

Tehát a receptféle:
2 tojás
1 kókusztejkonzerv (4 dl) vagy 1 Cocomas kókuszkrém és annyi víz, hogy 4 dl legyen összesen
bő fél dl olívaolaj
1 csipet só
2 evőkanál barna rizsliszt
2 evőkanál gluténmentes liszt
3-4 evőkanál burgonyapehely
legalább 1 kg szilva, de több is lehet
fahéj
barna cukor
fél csomag sütőpor

Összekeverem egy tálban a két egész tojást a kókusztejjel, az olívával, csipet sóval. Mehet hozzá pici fahéj és egy-két evőkanál barna cukor. Hozzákeverem a liszteket meg a sütőport, kifejezetten folyós masszát kell kapni. Ha nem így lenne, akkor adok hozzá még vizet vagy lisztet. Olívaolajjal kikenem a nagy kerámia formát (Ikeás alap), beleöntöm a masszát. Nagyon sok szilvát pakolok rá. Megszórom fahéjjal és még egy kanál barna cukorral. Aztán viszonylag sokáig sütöm 180 fokon. Akkor jó, ha a szélén a tészta szépen megpirult. Melegen-langyosan nemigen lehet szeletelni (de kanalazva is nagyon finom). Ha kihűlt, elég rendes szeleteket lehet vágni belőle. Ha egyáltalán marad. Nem mindig.

Ezen a képen jól látszik, hogy
egyrészt maradt két szeletke reggelre, hogy le tudjam fényképezni,
másrészt hogy másnap tényleg lehet szeletelni,
harmadrészt pedig, hogy milyen gusztusos szaftos, gyümölcsös az egész.

Ez meg itt a tejes-gluténes változat. Általában nem szoktam kétfélét sütni, senkinek nem árt meg egy kis rizsliszt meg kókusztej, de ha már két adaggal sütök, akkor az egyik nyugodtan lehet gluténes-tejes, lássuk be, jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint a másik. És legalább kopik a felhalmozott tejszínkészletem. Meg a maradék joghurtok.

E is receptféle:
2 tojás
2 dl tejszín
1 dl joghurt
1 csipet só
6-7 evőkanál finomliszt
legalább 1 kg szilva, de több is lehet 
fahéj
barna cukor
fél csomag sütőpor

Az eljárást lásd fent. Itt is lehet, hogy kell még hozzá víz vagy liszt. Kb. piskótatészta sűrűséget kell belőni. De úgyis jó, ha hígabb. Meg úgy is, ha sűrűbb. Bárhogy jó. Állítólag finom.