2010. július 13., kedd

Epres puffancs

Sokat gondolkodtam, hogy ezt a sütit felrakjam-e a blogra. Mivel nem sikerült. Abszolút nem az lett a végeredmény, aminek kellett volna lennie, ugyanis epres profiterolnak indult. Végül úgy döntöttem, hogy annyira le vagyunk maradva a blogírással, hogy jó lesz ez is egy bejegyzésnek. Akár elrettentő példának, akár egy kipróbálandó receptnek, hátha valaki mégis ez alapján tudja megsütni élete legjobb profiterolját. :)

Több hibát is elkövettem sütés közben. Valószínűleg ezért lett olyan, amilyen. Az első és legeslegnagyobb hiba az volt, hogy sok hasonlóságot fedeztem fel a tészta receptje és az általam már többször kipróbált, és mindig sikeres epres képviselőfánk tésztájának a receptje között, mégsem azt használtam. Pedig nagyon hezitáltam, mert az mindig sikerült.


Hozzávalók a tésztához:
- 1,25 dl tej
- 1,25 dl víz
- csipet só
- 1,5 dkg cukor
- 11 dkg vaj
- 15 dkg liszt
- 5 tojás

Ahogy látható, elég minimális az eltérés a két képviselőfánk hozzávalóiban. A legnagyobb különbség talán az, hogy ebben cukor is van és fele-fele arányú a tej és a víz, míg a másik tésztához csak víz kell.

Az elkészítése szinte ugyanaz:

A tejet, a vizet, a sót, a cukrot és a vajat egy lábasban felforraljuk. Hozzáadjuk a lisztet és folyamatosan kevergetjük míg a massza el nem válik az edény falától. Teljesen csomómentesre keverjük, majd levesszük a tűzről. Miután kicsit kihűlt a massza, áttesszük egy keverőtálba és a tojásokat egyenként beledolgozzuk.

Sütőpapírral bélelt tepsibe nyomózsákból (vagy kanállal, ahogy múltkor is csináltam) kis méretű egyforma halmokat nyomunk (kb. 40-45 db lesz ebből az adagból) kellő távolságra egymástól, mert a fánkok egy idő után szépen megnőnek a forró sütőben.

200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, majd kihűtjük.

Hozzávalók a krémhez:
- 35-40 dkg eper
- 5-10 dkg porcukor (attól függ mennyire édes az eper)
- 1 tasak hidegen elkészíthető vaníliás pudingpor
- 1 dl tej
- 2 dl tejszín habbá verve

Második hibám: nem volt itthon hidegen elkészíthető pudingpor, így 1 tasak pudingporból és 4 dl tejből készítettem főzött pudingot, ami sehogyan sem akart keményre dermedni, szinte folyékony maradt. Na, ez már megadta az alaphangulatot. :)

Normál esetben így készül az epres töltelék:

A megtisztított epret a porcukorral összeturmixoljuk, a pudingport elkeverjük a hideg tejjel, majd az eperpürével. Az így kapott krémet a habbá vert tejszínnel fellazítjuk. A krémet nyomózsákba helyezzük és a fánkokat alulról kilyukasztva (pl. késsel) megtöltjük vele.

Ez nekem sehogyan sem jött össze, mert:
- a fánkok hűlés közben összeestek és mint utólag kiderült, egyáltalán nem voltak üregesek.
- a krém olyan folyékony lett, hogy amikor a habzsákba töltöttem, azonnal elkezdett kicsöpögni a csőrén.

Az első néhány fánkot megpróbáltam kilyukasztani, de felesleges volt, mert nem tudtam hova beletölteni a krémet.

Vészmegoldásként két üvegtálba rendeztem a rengeteg fánkot (vagy inkább puffancsot, mert fánknak nem nevezném) és nyakon öntöttem az epres krémmel (szósszal :) ). Félbevágott eperszemekkel és színes cukorral díszítettem.

A recept szerint - amiben tökéletes kis töltött fánkok születtek - miután megtöltöttük a sütit, olvasztott csokiba kellene forgatni és finomra vágott pisztáciával díszíteni. Nem hangzik rosszul, de valószínűleg nem mostanában fogom újra kipróbálni. Elment a kedvem tőle. :)

A süti egyébként nem lett rossz ízű, családom több tagjának is ízlett. Csak hát nem erre számítottam. Ja és a végére is sikerült egy hibát elkövetnem: nem kellett volna színes cukorkákkal díszítenem, mert másnapra az összes színezőanyag az eperkrémbe olvadt és nem volt szép látvány. :S

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszta

Andi írta...

Külsőre nincs vele semmi baj, bár tudom milyen érzés, ha nem olyanra sikerül, mint képzeltem... A lényeg, hogy elfogyott!

csincsilla írta...

az égetett tészta csúnyán tud viselkedni, velem is megtörtént már ugyanez, szóval én kicsit haragban is vagyok vele, mármint gyártásilag. de az ízéből, gondolom, az alakváltozás nem von le semmit, szóval biztos nagyon finom volt.

Névtelen írta...

Good post and this post helped me alot in my college assignement. Thank you as your information.