1 napos bazsalikomjaim

Tegnap még nem volt semmi a cserépben! Ma pedig, mire hazajöttem, ezek a kis picike drágák fogadtak. Remélem, jól látszanak a 2 mm-es növénykéim! Télvégi depresszió ellen ajánlom mindenkinek ezt a kellemes időtöltést: a fűszerkertészkedést. A bazsalikommagot a CBA-ban vettük Micikével, remélem, az ő növénykéi is kibújtak már.

Sose gondoltam volna magamtól, hogy a boltban baromi drágán kapható kicsi cserepes fűszernövények magból keltek ki, tehát, ha veszek magot, én is simán nevelhetek otthon fűszerkertet. Azazhogy nem is gondoltam végig a folyamatot, s gondolom sok városi fiatal is így van ezzel. Aztán Hédi és Ági fantasztikus kertész blogját olvasgatva sokat okosodtam, és vasárnap cserépbe és balkonládába elvetettem életem első bazsalikom- és koriandermagjait. (A koriandert most másodszor, mert az előző nem kelt ki.) Betartottam a jó tanácsokat és lestem mindennap, mi fog történni. A koriander persze még mindig lustálkodik, de a bazsalikom ilyen gyönyörű lett ma délutánra:

Áginak és Hédinek köszönöm a tanácsokat és a biztatást, Domikámnak pedig küldöm ezt a gasztrooldalt, hogy amikor véletlenül nem írunk, akkor is legyen mit olvasgatnia: http://gasztro.blog.hu/.

Sajtos pogácsák

Hát akkor pogácsaverseny.
Egyrészt végre megsütöttem Bea anyukájának a pogácsáját (ámbár nem hiszem, hogy felismerné:)), meg találtam Piszkénél még egyet, ami kísértetiesen hasonlít az ikrekre, szóval belőle is készült egy próba(fél)adag.

A kis táblázat, hogy könnyebben lehessen követni az eseményeket.

Anyukám pogácsáját és a Zsuzsáét már megsütöttem. Most meg a másik kettőt. És őszintén megmondom, a formán meg a tető dizájnolásán (van kocka, nincs kocka, van sajt, nincs sajt, stb.) nem érzek sok különbséget köztük. Sőt. Viszont Bea anyukájának a pogácsája az én előadásomban nem is hasonlít az övére (a fényképek alapján). És fogalmam sincs, hogy mért nem. A receptben nem találtam, hogy pontosan mekkora szaggatót használjak, egy négy és fél centiset választottam, mert az látszott a képeken, hogy inkább nagyobbfajta. A továbbiakban majdnem pontosan a recept szerint jártam el. Három kicsi különbséggel:
- valamikor reggel összegyúrtam a tésztát, egyszer hajtogattam, és eltettem a hűtőbe pihenni egy fél napra. Utána már a szokásos.
- vajat használtam margarin helyett.
- picit sótlannak találtam a nyers tésztát, és a tetejét megszórtam egy kis sóval.

Nem nyújtottam túl vastagra, inkább ujjnyi alatt volt a tészta magassága. Aztán ilyen toronyházak lettek.
Ezek is pont úgy dülöngéltek a sütőben, mint az én anyukám pogácsái. Fél adaggal csináltam, pont egy nagy gáztepsi lett teljesen tele.

A másik Piszke sajtos pogácsája.
Felfuttatjuk az élesztőt (eredetileg egy zacskó francia élesztőt ír) egy kis- mondjuk fél dl - cukros tejben. A lisztet összekeverjük a sóval, reszelt sajttal. Mindezt elmorzsoljuk a vajjal (aprító, természetesen). Deszkára öntjük, a közepén kialakítunk egy kis krátert, és ide öntjük a tojássárgájákat, tejfölt és a felfuttatott élesztőt, összegyúrjuk.
Nem muszáj hajtogatni, de ha van idő rá, akkor inkább hajtogassuk. Tehát én hajtogattam. Egyszer rögtön, akkor ez a tészta is ment a hűtőbe egy fél napra, aztán a sütés előtt közvetlenül még vagy kétszer hajtogattam (az egyes hajtogatások közt olyan fél órára visszaraktam a hűtőbe).
A végén ujjnyi vastagra kinyújtottam, megkentem tojásfehérjével (az eredeti receptben tejföl van, de úgyis volt egy felesleges fehérjém), megszórtam szezámmaggal. Három és fél centis szaggatóval pogácsákat szaggattam, sütőpapírral bélelt sütőlapra pakoltam őket. A maradék tésztát összegyúrtam, 2-3 mm vastagra kinyújtottam, hajtogattam egyszer, és újra kinyújtottam olyan ujjnyira, bekentem, megszórtam, felkockáztam (és így nem vált végtelenné a folyamat). 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem a pogácsákat, fél adagból egy nagy gáztepsinyi lett.

Tejszínes-ananászos csirkemell

A baracktorta előtt többek között ezt a csirkemellet tálaltam ebédre Ágiéknak, amikor eljöttek, hogy megbeszéljük az esküvőjük részleteit. Amennyire macerás volt a torta, annyival könnyebben, egyszerűbben készítettem el a főfogásokat.

A tejszínes-ananászos csirkemellet először egy vendégségben kóstoltam, onnan tudtam meg, hogy a receptet itt lehet megtalálni. Én szokás szerint kicsit alakítottam rajta, ezért most a saját verziómat fogom leírni. Soha nem mérem le a hozzávalókat, ezért nem írok a hozzávalókhoz adatokat.


Hozzávalók:
- csirkemellfilé
- tej
- fokhagyma
- konzerv ananász
- tejszín
- liszt
- só, bors, vegeta
- sajt

A csirkemelleket rétegezve egy jénai tálba helyezem, minden réteget bőven megszórok összenyomott fokhagymával. Felöntöm annyi tejjel, hogy ellepje és egy éjszakára a hűtőbe teszem pácolódni.


Másnap sütőpapírral kibélelek egy tepsit. A csirkemelleket kiemelem a tejből - lehetőleg minél több fokhagymadarab maradjon a tejben - és mindkét oldalukat sózom, borsozom, vegetával szórom. Egymás mellé helyezem a tepsiben, a tetejükre ananászdarabokat rendezek.

A fokhagymás tejhez néhány deci tejszínt és 2-3 evőkanál lisztet adok, csomómentesre kikeverem és a szószt ráöntöm a csirkemellre. A tetejére reszelt sajtot szórok.

180 fokra előmelegített sütőben először lefedve sütöm kb. fél órát, majd fedetlenül addig, amíg a tetején a sajt megpirul.


Mivel soha nem mérek hozzá semmit, előfordul, hogy kevesebb tejszínes szósz kerül rá, néha - mint most is - több, teljesen ellepi a húst. A lényegen, vagyis az ízén ez nem igazán változtat: az ananász édességét jól ellensúlyozza a fokhagyma és a bors jellegzetes íze.
Nem lehet elrontani és szinte mindenféle köret illik hozzá. Most bulgurral és kakukkfüves - lilahagymás krumplival tálaltam.

Karibi rizses csirke

A recept innen van. És ott megnézhető egy rendes fotó is az ételről:)

Annyira hideg volt az elmúlt napokban, meg ez a sok hó és jég, nagyon vágytam valami jó fűszeres, kicsit csípős, melegítő ételre. Ez pont jónak tűnt. És hogy péntek este letudjam a hétvégi főzés nagyját, rögtön dupla adaggal indítottam. Egzotikus, erősen fűszeres étel kipróbálására és bevezetésére ez a legjobb alkalom, lehetőleg semmi mást ne kínáljunk mellette, biztos siker. A főzést egy helyi fűszerboltban érdemes megkezdeni, mert több tonna fűszer és csípős paprika kell hozzá.

Hozzávalók nyolc emberes adaghoz:
- 350 gramm basmati rizs (jázminrizst használtam hozzá, az volt otthon)
- 6 evőkanál étolaj (libazsírt használtam helyette)
- 2 kg apró csirkecomb, kettévágva
- 4 evőkanál karibi fűszerkeverék, ld. a recept végén
- só, bors
- 2 hagyma felkockázva
- 4 darab kaliforniai paprika, ha lehet, két zöld és két piros, én csak pirosat használtam
- 4 fokhagymagerezd
- 12 darab szétnyomott borókabogyó
- 1 teáskanál kurkuma
- 4 cm friss gyömbér
- 2 erős csilipaprika, vékonyan felkarikázva (2 teáskanál olajos török erős paprikát használtam helyette)
- 1,2 liter tyúkleves
- 6 ág friss kakukkfű
- 4 darab babérlevél
- 200 gramm csilikrémmel töltött olívabogyó
- zöld citrom a tálaláshoz (ezt egyszerűen elfelejtettem)

Beáztattam a római tálat. A rizst több vízben megmossuk, és megszárítjuk. A csirkedarabokat sózzuk, borsozzuk és megforgatjuk a karibi fűszerkeverékben.
A libazsírt felforrósítjuk egy nagy serpenyőben (olyan kéne, amelyiket aztán be tudunk tenni a sütőbe, nekem nincs ilyen nagy, szóval egy nagy lábast használtam, és a végén átpakoltam mindent egy pataki tálba meg egy nagy jénaiba). A fűszeres csirkedarabokat több részletben barnára sütjük, félretesszük. Helyettük betesszük a lábasba csíkokra (kockákra) vágott paprikát, a hagymát és a szétnyomott fokhagymát, és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a szétnyomott borókabogyókat, a kurkumát, a csilit és a finomra reszelt gyömbért, és egy percig kevergetve pirítjuk.
Ennyi volt az előkészítés, most jöhet az összerakás. Nekem két tálba fért el a nyolc adag, és sajnos, nem fért be egyszerre a sütőbe, szóval egymás után sültek csak meg.
A tálakat vékonyan kikentem libazsírral, szétosztottam közöttük a zöldséges ragut, és igazságosan megfelezve rájuk pakoltam a csirkealkatrészeket is. A tetejére jöhetett a fele-fele rizs, és leöntöttem a húslevessel. A tetejükre fektettem két-két babérlevelet, és néhány ág friss kakukkfüvet (valamiért még mindig él a kertből telelni behozott kakukkfüvünk, ilyenkorra már rég el szokott halálozni).
190 fokos sütőben, fedő alatt elvileg 40-45 percig sütjük, nekem olyan 70 perc kellett. A sütési idő vége felé kivesszük, és belekeverjük a felkarikázott olívabogyókat. Amikor kivettem a sütőből, még kicsit bebugyoláltam egy asztalterítőbe, csakhogy a rizs jobban érezze magát.

Karibi fűszerkeverék:
- 1 evőkanál őrölt gyömbér
- 1 evőkanál hagymapor (ezt kihagytam, azt sem tudom, létezik-e ez nálunk)
- 1 teáskanál őrölt mustármag
- másfél teáskanál őrölt pimentó paprika (őrölt erős paprikát használtam helyette)
- másfél teáskanál szárított kakukkfű
- 1 teáskanál őrölt extra erős chili
- 1 teáskanál fokhagymapor
- 1 teáskanál szegfűbors, őrölve
- fél teáskanál durvára őrölt fekete bors
- 1 teáskanál őrölt paprika
- 1 teáskanál őrölt koriander

(Nagyon remélem, hogy minden fűszert jól fordítottam... ritkán olvasok németül recepteket...)

Nekem ez a mennyiség pont elég volt a dupla adaghoz, valamicske maradt belőle, azt rászórtam még a rizs tetejére.

És akkor a hogyan tetszett.
Az első adag, miután belekevertem a jő csípős olívabogyót, melegen ehetetlenül csípős lett. A másodikba így aztán már nem is mertem beletenni. És ráadásul egyáltalán nem hozta azt az ízorgiát, amire vágytam. Szóval kicsit aggódtam, hogy mi lesz vele, mert a kutyáknak is túl erős volt. De aztán napról napra jobb lett, vasárnap némi hideg tejföllel már az ehetetlenül erősnek nyilvánított rész is teljesen ehető volt:) És nem maradt belőle egy morzsa sem, mondjuk, más főtt étel nem volt, de lehetett volna szendvicset is enni... Jövőre, nagy hóban és hidegben, azt hiszem, lesz még ismétlés.

Alföldi gombócleves

Ez a leves tulajdonképpen Bee nyírségi gombóclevesének testvére, vagyis a lényegesen gyorsabb, egyszerűbb, Mazsolino szerint kevésbé finom változata. Mindenesetre felteszem ennek is a receptjét, ki tudja kinek melyik a szimpatikus. :)


Hozzávalók:
- 20 dkg borjúhús,
- 20-30 dkg borjúcsont,
- 2-2 sárga- és fehérrépa,
- 1 zellerszár,
- 10 dkg csiperkegomba,
- 10 dkg zöldborsó,
- 1 vöröshagyma,
- 1 dl tejszín,
- 3 evőkanál liszt,
- kevés olaj,
- só, bors,
- 1 citrom
A gombóchoz:
- 20 dkg főtt burgonya,
- 5 evőkanál liszt,
- 1 tojás,
- 2 evőkanál petrezselyem,
- só, bors


A borjúhúst kockára vágjuk, és a borjúcsonttal feltesszük főni. A répákat, a gombát megtisztítjuk, felaprítjuk és a borsóval, zellerszárral együtt a leveshez adjuk.
Amint megfőtt a hús és a zöldség, a csontot kiemeljük a levesből. Az olajból és az apróra vágott vöröshagymából a liszttel világos rántást készítünk, belekeverjük a tejszínt és a leveshez adjuk, majd sózzuk, borsozzuk. A citromot félbevágjuk és egyik felét belecsavarjuk a levesbe.

A krumplit megfőzzük, majd áttörjük és kihűtjük. Összekeverjük liszttel és a tojással. A petrezselymet apróra vágva hozzáadjuk (anyuéknál ez kimaradt), sózzuk és borsozzuk.
Kis gombócokat formálunk belőle, forró vízben kifőzzük és a levesben tálaljuk.


Sajnos én nem kóstoltam ezt a levest, de ránézésre nem lehetett rossz. Bee levesétől még abban is eltér, hogy az övében nincs citrom, ebben pedig van, és ez kicsit pikánssá teszi az ízét.

Olyan érdekes, hogy szilveszter előtt soha nem hallottam még erről a gombóclevesről, most pedig rövid időn belül két félét is láthattam.

Szilvalekváros bukta, teljes kiőrlésű lisztből

A hétköznapi idegbajt csak több órás hétvégi konyhai játékkal lehet levezetni. Van, aki sonkás girasolét (?, remélem, jól írom) gyárt fél napig, van aki kelt tésztákkal bütyköl. Remek feszültségoldó mindkettő:)
A bukta Peter Reinholt teljes kiőrlésű Szent-Luca sütije alapján készült. Változatlanul elbűvöl ez a tészta, csak teljes kiőrlésű liszt van benne, és mégis puha, foszlós a végeredmény. És az állaga is remek, könnyű, rugalmas, nem ragad, bármilyen formára könnyedén alakítható. Kicsit több vele a munka, mint egy normál, finomlisztből készülő kelt tésztával, de tényleg megéri, nagyon finom és egészséges a végeredmény.

A sütés előtti napon két előtésztát kell gyártani.
Soaker:
- 227 gramm teljes kiőrlésű liszt
- 1/2 teáskanál só
- 3/4 csésze joghurt
Ezeket össze kell keverni egy tálban, gombóccá formálni, fóliával letakarni, és szobahőmérsékleten hagyni 12-24 órát pihenni.
Biga:
- 227 gramm teljes kiőrlésű liszt
- 1/4 teáskanál instant élesztő
- 142 gramm víz
- 1 nagy tojás felverve
A hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük. Két percig nedves kézzel dagasztjuk. Öt percig hagyjuk pihenni. Megint dagasztjuk egy percig. Áttesszük egy tálba, fóliával letakarjuk, és irány a hűtő, minimum 8 órára és maximum 3 napra. A felhasználás előtt két órával vegyük ki a hűtőből.
A kétféle előtészta összesen kb. 20 perc munkát jelent az első nap.
Másnap kellett volna összeállítani a tésztát, de sajnos, a szombat estét átaludtam, szóval minden eltolódott vagy 16 órával (vasárnap délelőttre, hogy ne kelljen számolgatni). Örömmel jelentem, hogy nem ártott meg a soakernek az előírtnál sokkal hosszabb várakozás, semmilyen különbséget nem tapasztaltam az eddigiekhez képest.
Szóval valamikor összeállítjuk a tésztát:
- az összes soaker
- az összes biga
- 113 gramm teljes kiőrlésű liszt
- 5 gramm só
- 7 gramm instant élesztő
- 100 gramm méz
- 50 gramm olvasztott vaj

A soakert is, és a bigát is 12 darabra vágjuk, kicsit megszórjuk liszttel, hogy ne tapadjanak össze.

A összes darabot egy nagy tálba tesszük, hozzáöntjük a többi alkatrészt. Nedves kézzel két percig dagasztjuk.

Liszttel enyhén beszórt felületre kiöntjük. 3-4 percig dagasztjuk, gombócot formálunk belőle, és öt percig békén hagyjuk.

Közben vékonyan kiolajozunk egy tálat.

Újra egy perc dagasztás. A tészta rugalmas, nagyon jó állagú. Megint gombócot formálunk, beletesszük a kiolajozott tálba, körbeforgatjuk, és letakarjuk egy fóliával. Szobahőmérsékleten 45-60 percig pihentetjük, hogy másfélszeresére nőjön.
Ez munkafázis is olyan 20 perc összesen, kb., ha nem sietünk nagyon. És ezután már csak a formázás jön.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítottam, 14 darab 80 grammos gombócra osztottam. Letakartam, és hagytam tíz percig pihenni. Utána a gombócokat egyesével kb. 14 cm átmérőjű körré nyújtottam (gyorsan megy, mert jó a tésztával dolgozni!), a körök közepét alaposan megkentem cukormentes házi szilvalekvárral. Utána buktává hajtogattam, azaz mindkét oldalt behajtottam középre, elfordítottam 90 fokkal, és megint behajtottam a két szárnyat középre. Csinos kis szögletes, hosszúkás buktákat kaptam. (A szokásos módszer talán kicsit egyszerűbb, hogy a tésztát egy nagy lappá nyújtjuk, kockákra vágjuk, és úgy töltjük be, de szerettem volna, ha pont egyformák a kis buktácskák:))
Egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral. Megolvasztottam némi vajat, ezzel megkentem a sütőpapírt, szorosan belepakoltam a buktákat, úgy hogy közben egyesével kicsit megkentem az oldalukat és a tetejüket olvasztott vajjal, így majd könnyen szét lehet szedni, ha megsült (2-3 dkg vajat használhattam el).
Letakartam egy terítővel, és még hagytam kelni kb. egy órácskát. 220 fokra előmelegítt sütőben kezdtem sütni, 5-10 perc múlva levettem a hőfokot 180 fokra, és egy alsó rácson addig sütöttem, amíg szép piros lett a teteje.


Még melegen vágtam el, hogy világosban le tudjuk fényképezni, szóval pont a foszlóssága nem látszik a képen, de tényleg az volt:)

És a bónuszkép: az én édes kicsi cicám a déli ablakban sütteti azt a szép kis izmos testét:) Imádják ezt a helyet, mert jó napos, és ha megfordul, pont a madáretetőt látja, mondhatni ez a tévésarkuk:)

És gondolom, kitaláltátok, hogy a szép képeket nem én, hanem Imi csinálta.

Sonkás girasole

Ez a kaja sokkal bonyolultabb, mint a ravioli, amit múltkor megfogadtam, hogy soha többé nem készítek. De most ismét szükségem volt egy kis hosszan tartó vacakolásra a konyhában. Annyi mindennel nem vagyok kibékülve a világban manapság, s a kaput szombaton az tette be, hogy nekem kellett az akkumulátort kiszerelnem a kocsiból. Igaz, Tomával együtt, de kábé ugyanannyit tud egy apuka nélkül felnőtt fiúgyermek az autószerelésről, mint én, hiába járt autószerelő suliba egy évig, ez idő alatt nem látott akkumulátor-kiszerelést. Persze, itt elmondhatnám a véleményemet az oktatási rendszerről is, hiszen az iskola-téma is a listámon van, amivel annyi bajom van mostanában. Valahogy úgy érzem, hogy amit én nem tanítok meg ennek a gyereknek, arról neki fogalma sincs, hiába koptatja már 15 éve különböző iskolák padjait. Na de hogy szerelni is tőlem tanuljon? Na neee!

Talán már meséltem arról, hogy az utóbbi időben nincs túl sok sikerélményem a konyhában. Ezért hát visszakanyarodtam a gyökerekhez, elővettem összes Stahl szakácskönyvemet, sőt az internetről kinyomtatott receptgyűjteményemet is, mert Stahl-receptben még sosem csalódtam. Ezek között találtam ezt a sonkás girasole receptet, amiről azt se tudtam, mi lehet. Aztán készítés közben (vagy hamarabb?) jöttem rá, hogy ugyanolyan, mint a ravioli, csak nem négyszögletű, hanem kerek. Szépséges, finom sonkával töltött korongocskák. Nincs is ennél jobb feladat most!

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg finomliszt

- 1 kávéskanál só

- 2 kisebb tojássárgája

- 1 dl hideg víz

Jamie-től tanult módszerrel: a tésztához a késes betétű robotgépembe ütöttem a két tojás sárgáját (Nati, figyelj! A fehérjét félretettem későbbre!), hozzáöntöttem a vizet, beleszórtam egy jóval kevesebb, mint előírt mennyiségű sót, és összekevertem a robotgéppel. Folyamatos keverés mellett kanalanként, de viszonylag gyorsan hozzáadagoltam a lisztet is. Apró golyócskákat formázott belőle a gép (van erről is fotóm!). Kiöntöttem egy tálba, összegyúrtam, amíg egynemű (nagyobbacska) golyócska nem lett a tésztából. Folpackba tekertem és félretettem pihenni.

Én ezalatt nem pihentem, hanem összeállítottam a tölteléket:

Hozzávalók a töltelékhez:

- 2 dkg frissen reszelt parmezán

- 10 deka főtt (füstölt) sonka megdarálva (az eredeti recept szerint. Nálam másképp alakult)

- 1/2 evőkanál morzsolt oregánó

- 2 szál újhagyma fehér része, apróra vágva

- 1/4 dl hideg víz (kábé egy evőkanálnyi)

- só és frissen őrölt bors

Mivel nem tudtam elképzelni hogyan fogok 10 deka sonkát húsdarálóval megdarálni úgy, hogy a fele ne menjen kárba, ezért kicsit másképp készítettem el a tölteléket. A késes betétű robotgépbe szórtam az apró kockákra vágott sonkát, a nagylyukú reszelővel frissen reszelt parmezánt, az apróra vágott újhagymát, a fűszereket és kábé egy-két evőkanál vizet. Addig járattam a gépet, amíg finom, pépes masszát nem kaptam, időnként persze megállítva és megkevergetve az összetevőket.

Amikor ezzel megvoltam, a tésztát a tesóméktól kapott tésztanyújtó-gépemmel 10 cm széles, 1 mm vastag csíkká nyújtottam és mivel nem volt 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóm, egy borospohárral kicsi korongokat szúrtam ki a tésztából. Minden második korong közepébe tettem egy fél mokkáskanálnyi tölteléket, az üresen maradt korongot pedig egyik oldalán megkentem kicsit felvert tojásfehérjével, s ezt ráragasztottam a töltelékes aljra. Ujjammal picit lenyomkodtam, majd villával összeragasztottam a karikákat, így szép kis ufókat kaptam végül.

A tésztákat megfőztem a lobogva forró sós vízben úgy, hogy miután feljöttek a víz tetejére, még kábé 3-4 percig főztem, hogy teljesen átfőjenek. Frissen készített paradicsomszószba szedtem, s parmezánnal jól megszórva tálaltam.


A paradicsomszószt most úgy készítettem hogy egy fél fej lilahagymát felaprítottam, olivaolajon megdinszteltem, ráreszeltem egy fokhagymagerezdet, felöntöttem házi paradicsomlével, és még egy kis házi ketchupot is tettem bele, sóztam, borsoztam és azt hiszem, mást nem csináltam. Nagyon finom volt, de legközelebb inkább raviolit készítek.

Sárgaborsóleves (virslivel)

Tesókám mostanában megszerette, egyre többször kívánja a leveseket, természetesen a házi készítésűeket. Minden héten újabbnál újabb levesötleteket látok és kóstolok náluk, eddig mindegyik ízlett. És ami még jobban tetszik bennük: nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthetők. Ilyen például ez a sárgaborsó leves is, amit azért is találtam különlegesnek, mert ha jól tudom, a blogon még nem szerepelt sárgaborsóval készült étel.


Hozzávalók:
- 20 dkg sárgaborsó,
- 1 sárgarépa,
- 1 fehérrépa,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 erőleves kocka,
- 2 dkg liszt,
- virsli,
- kevés olaj,
- só,
- 2 evőkanál vaj


A répákat megtisztítjuk, karikára vágjuk, és vajon megfuttatjuk.
Felöntjük vízzel, hozzáadjuk a borsót, a leveskockát, a petrezselymet, és addig főzzük, míg minden megpuhul benne.
A liszttel elkeverjük a tejfölt, és a leveshez öntjük, sóval ízesítjük.
A virslit bevagdossuk, és kevés olajon ropogósra sütjük. Tányérokba merjük és 1-1 virslit adunk hozzá.

Ennyi az egész. Én majdnem kész állapotában ettem belőle. A virsli még nem volt megsütve, de nekem nem is hiányzott belőle, így is elég laktató leves. Forrón az igazi!


Mazsolino lefotózta nekünk a "csodaamarilliszét", amit más virágokkal együtt sikeres vizsgáiért kapott, hogy ha már olyan nehezen jön a tavasz, legalább így lássunk egy kis virágot. És hogy miért "csoda"? Mert egy hagymáról két szára nőtt és az egyiken 6 db hatalmas virág nyílt ki! A képen csak három látható, de hátul és középen megbújik még 3. A másik száron pedig most kezdenek nyílni a virágok, még nem tudjuk, hogy azon mennyi lesz.

Marcipános-fahéjas kalács, kenyérsütőgéppel

A jobb sarokban az a különösen csúnya (ellenben finom) rész egy nagyobb darab marcipán. Az egyéb részek nem makulátlan külsejéről majd lentebb.
Több éve van már kenyérsütőgépem, sokat is használom, most már a második darabot nyúzom. Általában csak dagasztásra és kelesztésre, mert sokkal jobban ízlenek a sütőben sült kenyerek és kalácsok. Annyira nem sütök benne mostanában, hogy amikor karácsony előtt három-négy hétig nem volt jó a sütőm, eszembe sem jutott, hogy a kenyérsütőgépben süssek házikenyeret (persze ez eléggé leírja az elmeállapotomat is). Pedig elég energiatakarékos módszer, egyrészt nekem is sokkal egyszerűbb, hogy csak bedobálok mindent az üstbe, és kiveszem belőle x idő múlva a kész kalácsot, meg ugyan a pontos számokat nem tudom, de valószínűnek tartom, hogy kevesebbe kerül az üst alatt kis fűtőszál felmelegítése, mint egy egész sütőé. Szóval sietős délutánokon kompromisszumos, de remek megoldás. Ja, és van még egy hatalmas előnye. Tegnap annyira energiatakarékosra vettem a figurát, hogy teljesen el is feledkeztem róla, szóval a gép szépen megsütötte, sípolt ugyan, hogy kész van, de én azt már nem hallottam, és ha másnap reggel a gyerek nem kérdezi, hogy mi is van azzal a kaláccsal, akkor talán örökre ott is marad az üstben. Szóval ott maradt egy teljes hosszú éjszakára a zárt kenyérsütőgépben, és mint a fenti kép mutatja, nem vált a hasznára, de nem is vált ettől ehetetlenné.
Eleinte nem nagyon sikerültek a gépi kenyereim, kalácsaim. Nem jött fel szépen, feljött, de aztán behorpadt, élesztőíze volt, ilyesmik. Aztán rávetettem magam az internetre, meg kifaggattam a kenyérsütőgép-tulajdonos ismerőseimet. Ekkor találtam rá E. Margit fantasztikus kenyeres oldalára is, ahol nagyon sokat tanultam. Elég hosszan tudnék a témában értekezni, de két dolog hozta meg igazán a változást. Az egyik, hogy nem szabad sok élesztőt használni. A sütőben sült kelt tésztáknál nagyon sokszor 20-25 gramm friss élesztőt adnak meg fél kiló liszthez, és finom is a végeredmény. Kenyérsütőgép használatánál maximum 10-12 gramm élesztőt használok fél kiló liszthez, ez pontosan elegendő. A másik fontos dolgot meg a Lajos mondta, nekem eszembe sem jutott, hogy jó, jó, használjak jó receptet, pakoljak bele mindent az üstbe, de aztán néha emeljem fel a fedelét, és nézzek bele, hogy alakul a tészta, és korrigáljak, ha kell. Vagy egy kis folyadékkal, vagy egy kis liszttel, az a lényeg, hogy szép, fényes, lágy gombócunk legyen, abból lesz majd szép a kenyér vagy a kalács.

Hozzávalók:
- 555 gramm finom liszt
- 1/4 kocka (12,5 gramm) friss élesztő
- kb. 3 dl zsíros, langyos tej
- 1 dl langyos sűrű tejszín
- 1 kávéskanál vaníliakivonat
- 6 evőkanál cukor
- 15 dkg marcipán
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 1 teáskanál só

A marcipán és a fahéj kivételével mindent belepakolok a kenyérsütőgép üstjébe, és az alapprogramon elindítom. Az első tíz percben ott vagyok körülötte, és figyelem, hogy alakul a tészta, ha kell, teszek még hozzá folyadékot vagy lisztet. Hagyom megkelni. Közvetlenül a második dagasztás után (ehhez az akcióhoz nagyjából ismerni kell a programokat, sok használati útmutatóban le is írják) kiveszem a tésztát, kettéosztom, az egyik felébe belekeverem a reszelt marcipánt, a másikba meg a fahéjat, és összetekerem a két tésztát egy gombóccá. Ilyenkor ki lehet venni a gépből a dagasztólapátot is (nem sül bele a tésztába, és nem lesz alul az a kis vágás), az enyémből sajnos nem lehet. Visszateszem az üstöt, és most már tényleg békén hagyom. Ha elkészült, néhány perc után borítsuk rácsra, hogy ott hűljön ki, biztos szebb lesz, mint az enyém lett az egy éjszakás gőzben ácsorgás után.

És végre hozzájutottam a múlt heti kis kőhegyi kirándulás képeihez, szegény kicsi ebeink alig látszottak ki a hóból:) A képeket Imi csinálta.

Csőben sült brokkoli

A brokkolival nagyon kell vigyázni! Néha olcsón lehet kapni, máskor meg, ha nem figyelünk, belefuthatunk egy 800 Ft-os csomagba is. Én most 269 Ft-ért vettem fél kilót, de persze vásárláskor elfelejtettem figyelni, hogy melyik korszakát éli éppen: a drágát vagy az olcsót? Ezért ellenőriztem a blokkot az imént. Amúgy mindenképpen muszáj volt vennem, mert Éva annyira dicsérte Bea és Imi sajttal sült brokkoliját, hogy egyszerűen őrülten megkívántam. Ki is kerestem a blogból, el is olvastam, aztán eszembe jutott Judit barátnőm csőben sült brokkolija és mégis azt csináltam meg.

A fél kiló brokkolit rózsáira szedtem, megfőztem sós vízben (a szárát kidobtam). Amikor jó roppanósra főtt, szűrőkanállal kiszedtem és áttettem egy szép kerámia sütőtálba. Egy teflonserpenyőben vajat olvasztottam, öntöttem rá tejet és tejszínt, szórtam bele sót, borsot, kurkumát, vegetát, őrölt szerecsendiót, szárított petrezselymet, majd kicsi étkezési keményítővel sűrítettem, reszeltem bele trappistát és parmezánt, s ezt a finom keveréket ráöntöttem a sütőtálban várakozó brokkolira, hogy jó háromnegyedig ellepje. A tetejét is megszórtam reszelt sajttal, és 180 fokon szép pirosra sütöttem. Petrezselymes rizzsel, és kellemesen fokhagymás, tejfölös uborkasalátával tálaltam.

Finom száraz fehérborral nagyon jó kis vacsora lett belőle, nem beszélve a vacsorát követő olvasgatós-borozgatós estéről, ami annak is volt köszönhető, hogy annyira rövid idő alatt letudtam a főzést és mosogatást. Toma persze melegített magának fasírtot krumplival. Ő baja!

Pudingos baracktorta

Ezt a bejegyzést Borinak ajánlom, aki nemrég saját blogjában panaszkodott arról, hogy mostanában nem sikerülnek a tortái és elhatározta, hogy ezentúl minden héten megsüt egyet egészen addig, amíg tökéleteset nem alkot. Nos kedves Bori, múlt hét szombaton sikerült nekem is egy olyaaaant sütni.... hogy egyből te jutottál eszembe és a bejegyzésed. :) Íme a bizonyíték, hogy nem csak nálad fordulnak elő problémák a tortákkal.

Idén három esküvőre vagyunk hivatalosak, az első Boriéké lesz június 26-án. Utána következik kereszttesóméké (nem tudom, hogy nevezik azt aki igazából nem vérrokon, csak a szülők kölcsönösen keresztszülők, ezért találtuk ki ezt a megnevezést, hogy kereszttestvér) július 24-én. Éppen ezért Ági szombaton elhozta bemutatni vőlegényét. Én pedig nagy lelkesen kitaláltam, hogy készítek nekik ebédet - ami többek között tejszínes-ananászos csirkéből állt, ez egy következő bejegyzés lesz - és desszertnek baracktortát sütök. Ennek a receptjét a Fanny újságban találtam meg és eredetileg körtetorta volt. Kisebb-nagyobb változtatásokat végeztem rajta, így lett belőle baracktorta.



Hozzávalók a tortalaphoz:
- 12 dkg liszt
- 4 dkg kakaópor
- 6 tojás
- 15 dkg cukor

A krémhez:
- őszibarack(befőtt)
- 3 dl tej
- 10 dkg cukor
- 1 csomag tejszínízű pudingpor
- 18 dkg vaj

Az eredeti recept nyers körtét ír hozzá, amit citromos-szegfűszeges lében kellene megfőzni, de úgy gondoltam, gyorsítok a folyamaton és befőttből készítem, ráadásul barackból.

Pénteken álltam neki megsütni és az a szerencse ért, hogy mire hazaértem a munkából Imi már kiméregette a hozzávalókat, sőt még a tojást is kettéválasztotta, mivel a recept szerint piskótát kell sütni tortalapnak. Már az elején gyanakvó voltam, mert én a kanállal kimérős módszert szoktam használni a piskótasütéshez és úgy jól is szokott sikerülni. Itt meg dekázik nekem a recept! Na mindegy, hozzáfogtam.

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük. A fehérjehabhoz nagyon kíméletesen hozzákeverjük a tojássárgáját és beleszitáljuk a kakaós lisztet, közben óvatosan keverjük. Nem törhet össze a hab.

Naná, hogy összetört a hab. Közben rájöttem, hogy én fordítva szoktam csinálni: a tojássárgája-cukor keverékhez apránként adagolom a kakaós lisztet és a tojásfehérjét, hogy egyenletesen el tudjam oszlatni benne. Nekem úgy egyszerűbb keverni. De így? Sehogy sem akart elvegyülni a kakaós liszt, ezért jó időbe telt, amíg beleforgattam. Közben pedig összetört a tojásfehérjehab. De ezen is túlléptem és folytattam.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Kivajazunk-kilisztezünk egy kb. 26 cm-es kapcsos tortaformát és a masszát beleöntjük, elsimítjuk. 30-35 percig, tűpróbáig sütjük. Ha kész, kivesszük, lisztezett deszkára borítjuk, hogy a felpúposodott teteje visszasimuljon. Amikor kihűlt, vízszintesen 3 lapra vágjuk.

Ez sem jött be. A massza olyan tömény volt, hogy alig bírtam belesimítani a sütőformába. Ráadásul nem akart megemelkedni sütés közben, úgyhogy a végén mindössze ketté tudtam vágni. Igaz, a 28 cm-es formában sütöttem, de éppen ezért én nem 6, hanem 8 tojásból készítettem. Abszolút nem piskótaállagú lett, inkább olyan brownies-szárazságú sütire kell gondolni. Viszont jó kakaósnak tűnt! :)


Felforraljuk a tejet a cukorral, belekeverjük a kevés tejjel simára kevert pudingport és összeforraljuk. Hűlésig kevergetjük, hogy sima legyen. Habosra keverjük a vajat, majd összedolgozzuk a krémmel. A kész krémbe apróra vágott barackokat forgatunk.
Az első tortalapot süteményestányérra tesszük, megkenjük a krém egy részével, rátesszük a következő lapot, rányomjuk kicsit és beborítjuk a maradék krémmel. Gyümölccsel, tejszínhabbal díszítjük.

Ez így jól is hangzott volna, persze nem ez történt. A pudingport valószínűleg túl sok tejjel kevertem el, mert alig akart megszilárdulni. Ezután kiraktam az udvarra hűlni - nem fogom félóráig kevergetni, míg kihűl. :) A vajat hiába kevertem habosra, a barackot hiába csöpögtettem le rendesen, valahogy nem akart egyneművé válni a krém. Mindegy, ha folyós is lett egy kicsit, rákentem a tortára. Szépen feldíszítettem és megszórtam csokireszelékkel. És a csokireszelék okozta a legnagyobb bajt!

Így nézett ki eredetileg a torta.

Másnap reggel, amikor Imi kinyitotta a hűtőt hirtelen megcsapott az ebédhez előre bepácolt csirkemellek fokhagymás illata. Bár lefedtem a tortát, azért belém villant, hogy te jó ég, ha ennyire lehet érezni a fokhagymát, vajon a süti is átvette az illatát? Gyorsan kivettem a hűtőből és a széléről megkóstoltam egy kis krémet. Azonnal éreztem, hogy baj van. Ugyanis a csokireszelék már száz éves lehetett és olyan keserű - és még nem is tudom érzékeleteni milyen, de csokira abszolút nem hasonlító - íze volt, amit ráadásul átvett a krém is, hogy nem lett volna pofám a vendégek elé lerakni. Viszont új sütit nem volt időm készíteni, ha még az ebéddel is akartam foglalkozni.

És innentől kezdve remélem, Ági nem olvassa a blogot. :)

Lebányásztam a díszítéshez használt barackokat, kétszer átmostam, lecsöpögtettem. Fogtam egy kiskanalat és a torta oldaláról és tetejéről aprólékosan lekapargattam a krémet a csokireszelékkel együtt és kidobtam a kukába.

Újból felforraltam 3 dl tejet 10 dkg cukorral és belekevertem, összeforraltam a - most már kevesebb - tejjel elkevert tejszínízű pudingport. Kiraktam a hóba hűlni. Habosra kevertem a vajat és alaposan összedolgoztam a jó kemény pudinggal. Szép sűrű krémet kaptam. Ebbe már nem daraboltam barackot. Bekentem vele a torta tetejét, oldalát, még rózsákat is nyomtam rá és újból díszítettem a barackkal - most már csokireszelék nélkül!

És ez lett a végeredmény.

Az ebéd jól sikerült, időben elkészültem. A tortát is dicsérték, Karesz, a vőlegény két nagy szeletet is evett (szegény nem tudta az előzményeket). Nekem annyira nem ízlett, de lehet, hogy csak azért mert nem ilyenre számítottam. Az alsó tortalap nem puhult meg túlzottan ellentétben a felsővel, holott mindkettő be volt kenve krémmel és úgy pihent egész éjszaka. A barackdarabos krém túlságosan folyós lett a sima pudingos pedig állagra tökéletes volt csak hiányzott belőle a gyümölcs.

Viszont idegroham és csapkodás nélkül, gyorsan gondolkodva oldottam meg a hirtelen támadt helyzetet és ez nálam hatalmas eredmény. :)

Joghurtos panna cotta, citrommal és vérnaranccsal

Az ötlet innen.
Mert továbbra is tonnaszámra gyártom (és eszem) a joghurtos panna cottát (házi joghurtból, természetesen). Könnyű, üdítő nyári desszert, fogalmam sincs, hogy a szibériai telünk közepén mért pont erre vágyom. Teljesen átálltam a nagyipari termelésre, egyszerre három nagy befőttesüvegnyi joghurtot csinálok bocimobilis tejből, két liter pont megtölti a három üveget, illetve még jut egy tányérnyi a cicusnak is. Este összerakom, reggelre már kész is. Mármint a joghurt.
Megcsináltam a gránátalmás változatot is, nagyon-nagyon finom lett, de nem sikerült róla kicsit is elviselhető minőségű fotót csinálni, szóval azt nem raktam fel a blogra.
Ez a vérnarancsos is nagyon finom, és majdnem ugyanolyan szép is.

Egy hatalmas adag hozzávalói:
- 1,5 liter sűrű, házi joghurt
- 25 gramm (egy zacskó, a nagyobbik) zselatinpor
- 2 nagy citrom leve
- 4 darab vérnarancs leve
- 1 teáskanál vaníliakivonat vagy egy zacskó vaníliás cukor
- valami édesítőszer, én egy teáskanál fruktózt és szíviát használtam.

Beáztatom a zselatint olyan másfél-két dl vízbe. Egy nagy tálban összekeverem a joghurtot a citromlével, az egyik narancs felének a levével meg az édesítőszerekkel és a vaníliával.
A zselatint kisebb lábasban kevergetve forráspontig melegítem, hagyom 1-2 percig hűlni. A feloldott zselatin kis részét félreteszem a narancsléhez. Utána a kész citromos joghurtból hozzáadok egy-két merőkanálnyit a kis lábasban maradt zselatinhoz, jól elkeverem, még adok hozzá vagy két merőkanálnyit, azt is elkeverem, és ez a már lehűlt zselatinos keverék mehet a többi krémhez. Alaposan összekeverem. Tetszőleges formákba töltöm, sok kicsibe vagy egy nagyba, ahogy tetszik. Hidegre teszem, és hagyom félig megdermedni.
Amikor már elég kemény a panna cotta, akkor megcsinálom a felső réteget. A félretett zselatint megmelegítem (nem nagyon szeretem a mikrót használni, de itt most sokkal egyszerűbb abban felmelegíteni ezt a viszonylag kis mennyiséget), összekeverem a narancslével, és egy kevés édesítőszerrel, és óvatosan ráöntöm a citromos krém tetejére. Mehetnek vissza a hűtőbe. Egy-két óra múlva vödörszám fogyasztható:)