2010. január 16., szombat

Nyírségi gombócleves

Ahogy már említettem az egyik bejegyzésemben, a szilveszteri menünk nagyon bőséges volt, mindenki megtalálta a maga ízlésének megfelelő ételt, hála a társaságunk lánytagjainak, akik kivétel nélkül konyhaszolgálatba álltak és készültek ezzel-azzal.

Levesből kétféle is terítékre került. A Blandi által készített virslis lencselevest éjfél után kóstoltuk meg, míg egyik kedves házigazdánk Bee nyírségi gombóclevesével indítottuk az estét. Ezt szeretném most bemutatni, mert Bee a héten átküldte nekem a receptjét.


Fogalmam sincs, Bee kitől tanulta ezt a levest, hiszen a Nyírséggel éppen ellenkező irányból, Halásziból (Győr-Moson-Sopron megye) származik. :)

Itt látható, hogy nem kis adaggal várt minket:


Ugyanaz az elmélyült levesre koncentrálás az asztal túloldaláról fényképezve:


Ráadásul Bee még arra is figyelt, hogy házilag sütött kenyeret kínáljon az ételek mellé:


A leves hozzávalói:
- 30 dkg marha comb vagy nyak
- 30 dkg sertés comb
- 30 dkg nyers angolszalonna
- 1 fej vöröshagyma
- fél zacskó mirelit fejtettbab
- fél zacskó mirelit borsó
- fél zacskó mirelit zöldbab
- 20 dkg gomba darabolva
- 1 db tv paprika
- paradicsomlé
- húsleves kocka
- tejföl
- só, bors
- liszt (a rántáshoz)
- olaj vagy zsír (a rántáshoz)
- a gombóchoz: krumplis tészta (amből szilvásgombócot is lehet készíteni)

Természetesen a mirelit zöldségeket idényben lehet helyettesíteni friss zöldséggel, a húsleveskockát csontlével, ki hogyan szereti.



Az angol szalonna zsírját kiolvasztjuk, ezen megdinszteljük az apróra vágott hagymát. Erre rádobjuk a kis kockára vágott húsokat, összeforgatjuk, összepirítjuk, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk a végén. Ízesítjük két egész húsleves kockával (csontlével) sóval, borssal, apró kockára vágott tv paprikával, paradicsomlével - ízlés szerint. Ha a hús félig megfőtt akkor adjuk hozzá a zöldségeket. Amint minden megpuhult, egy fehér (pirospaprika nélküli) rántással besűrítjük és beledobjuk a krumplis gombócokat. Ahogy a gombócok feljönnek a leves tetejére, belekeverünk két evőkanál tejfölt, még egyszer összeforraljuk és kész.
Bár Bee nem írta, szerintem petrezselyemmel fűszerezhetjük.

A krumplis gombócok tésztájához itt vagy itt lehet megtalálni a receptet. Természetesen a leveshez jóval kevesebb krumpliból készítsük! Ha esetleg sok lett a tészta, mákos nudlit lehet főzni a maradékból.


Annyira finom volt, hogy tesóm kétszer is szedett egymás után és még a nekik elcsomagolt maradékból is evett. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb dicséret Bee-nek, mert Mazsolino nem szereti pl. a gombát és a babot. (Bár zárójelben megjegyzem, mostanában furcsaságok történnek, hiszen apu bableveséből is kétszer vagy háromszor evett.)

4 megjegyzés:

Hedvig írta...

Ügyes a Fődim :-) Jól néztek ki bulizás közben.

Andi írta...

És jó nagy az asztal! Én is szeretnék ekkorát!!!

Nagyon szeretem az ilyen gombóckákat a levesben, de még soha életemben nem csináltam. Az is igaz, hogy levest is ritkán készítek. No mindegy, igyekszem észben tartani, hogy ilyet szeretnék majd csinálni! :-) A kenyerekről is lesz bejegyzés?

csincsilla írta...

igen, nekem is nagyon tetszik (az asztal is, persze, de most a levesre gondolok). Jó laktató téli leves.

Bea írta...

Bizony, hogy ügyes, Hédi! A lányok közül talán ő a legügyesebb. :) Ez még nem is a bulizás, csak a punnyadás, az étel élvezése. :)

Andi, legyen a kenyérről is bejegyzés? :) Ha akarod, szólok Bee-nek, hogy a legközelebbi sütést jegyezze le és dokumentálja fotókkal.