2011. február 9., szerda

Köleses halkocka

Kockásító sorozatunk sokadik része következik. Az úgy volt, hogy ugyan már százszor megfogadtam, hogy soha, de soha nem veszek fagyasztott halat, megint elcsábultam, és beengedtem az otthonunkba egy zacskó fagyasztott pangasiusfilét. A kezdeti terv az volt, hogy kevés vajon, kicsi borssal átsütöm, a vég meg ez a kocka lett, most elegánsan átugrom a kettő között lévő három-négy fokozatot, erre volt alkalmas a cucc. Végül is, nem volt baj, mert finom lett a végeredmény, de azért, tényleg, soha többé. (Ha friss halat veszek, és lefagyasztom, az mindig ehető marad, a bolti vajon mért ilyen vacak?)

Hozzávalók:
- egy kiló fagyasztott halfilé:), alaposan felolvadva, leszárítgatva
- fél csésze köles
- némi vaj, olíva, ilyesmi
- fűszerek tetszés szerint, én most sóban pácolt citromot (karácsonyról ácsorog egy üveggel a hűtőben), citromlevet, sót, borsot, római köményt, őrölt gyömbért és némi erős török olajos paprikát használtam
- némi reszelt sajt a tetejére

A halfilét felkockázzuk, kicsi zsiradékon néhány perc alatt megsütjük. Ha foszlik, foszoljon. Villával áttörjük.
A kölest alaposan megmossuk, háromszoros vízben sokáig főzzük, utána még hagyjuk állani egy kicsit, konyharuhával letakarva.
Egy nagy tálban összekeverjük az áttört halat, a megfőtt kölest meg a fűszereket. Kivajazunk egy kisebb tepsit, belesimítjuk a masszát. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és pirosra sütjük.

A szép napos képet Rebeka csinálta.


Villámcicának Bukarestben nehezen telnek a napjai. Itt kemény, ott dörzsöl, az meg nyom. Nem könnyű a cicaélet.


Az elgyötört állatról Villámgazdi küldte a cuki képeket.

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Izgalmas
Hát ez a macska :)))

Andi írta...

Engem különösen az átugrott 2-3 fázis érdekelne...
Jól néz ki, de én nem csábulok el fagyasztott hal ügyben, a legutóbbi (úgy 2 éve) annyira szar volt.
A cica nagyon édes, én is cica szeretnék lenni!