2012. április 12., csütörtök

Medvehagymás pite


Szóval az úgy volt, hogy tegnap este épp ügettem át a recepción a jól megpakolt biciklimmel, amikor a S. Kata utánam rohant, hogy kell-e nekem medvehagyma. És nekem mindig kell medvehagyma, mondtam szépen, hogy hogyne, belegyömöcköltem valamelyik feneketlen bicajostáskába, és csörtettem tova. És hogyha már volt medvehagyma, akkor gondoltam, az előzetes terveimmel ellentétben vacsora is lesz vagy másnapra ebéd. Na, ennek köszönhető ez a kis szösszenet. Nem volt lassabb, mint egy zöldséges tészta, aminek azért képes vagyok még este nekilátni.

Hozzávalók:
- 15 dkg tk. liszt
- 1 icipici tojás
- 8 dkg vaj
- 1 kávéskanál só
- 1-2 kanál fehér bor

Ezekből pitetésztát gyúrtam a szokásos módon, hideg vaj, robotgép, stb., s a változatosság kedvéért most bort lötyköltam rá, mert az közelebb volt a deszkához, mint a csap. Kinyújtottam szép nagyra, kibéleltem vele a nagy fodros piteformát, és betettem a hűtőbe kicsit pihenni.

Közben összekutyultam a tölteléket:
- egy jó nagy csokor összevágott medvehagymából
- 2-3 dl tejfölbből
- jó 15 dkg reszelt trappistából
- 2 tojásból
- meg persze némi sóból és borsból.

Ezt beletöltöttem a nyers tésztába, a tetejét megszórtam apróra vágott angolszalonnával, és mehetett x időre a sütőbe, amíg szépen meg nem pirult. Ennyi. Napi cuki meg nem lesz, mert épp nincs képem hozzá.

2 megjegyzés:

Andi írta...

Fantasztikus! Annyira szép!

Bea írta...

Köszi az ötletet, nagyon tetszik. Főleg, azért mert medvehagymás és mert olyan egyszerű. Én is szeretnék olyan kolléganőt, aki ellát engem medvehagymával. :)