Spenótos lepény

Úgy tűnik, hogy az idén zöld lepényekben utazom, de ez van, és nem kívánom korlátozni magamat, semmilyen szempontból:) Annyira vágytam tegnap valami zöldre, aztán szerencsém volt, mert a piacon a Lidike fiánál tudtam venni irtó szép, frissen szedett, majdnem meg is pucolt spenótot. A bolti leveles tészta meg jó nagy kompromisszum, de egyszer mindennek eljön az ideje.

Hozzávalók:
- 1 csomag leveles tészta
- 1 kiló spenót
- némi szódabikarbóna
- 2 dl köles
- 15 dkg feta
- 5 dkg vaj
- 4 gerezd fokhagyma
- 3-4 cm gyömbér
- 10-15 dkg sajt
- néhány datolyaparadicsom

Először is feltettem főni a kölest, háromszoros vízben, némi sóval. A spenótot sós, szódabikarbónás vízben megfőztem, szóval pár percig hagytam a forró vízben, míg összeesett (muszáj volt, mert izlandi volt, és annak azért kell ez). Aztán egy serpenyőben megforrósítottam a vajat, belereszeltem a gyömbért és a fokhagymát is (merthogy eltörött a fokhagymanyomóm), és ezen átforgattam a leszűrt, jól kinyomkodott spenótot. Aztán ebben a nagy lábasban (persze a tűzről levettem) összekevertem mindent, tehát a megfőtt kölest meg még az elmorzsolt fetát. Fogalmam sincs, hogy kellett-e még bele só, fehér bors igen. Aztán átraktam egy hideg edénybe, hogy gyorsan kihűljön, mert a leveles tésztát nem jó meleg rávalóval felzaklatni.
Kinyújtottam a tésztát gáztepsiméretre, aztán rásimítottam a spenótos cuccot. A tetejébe ment néhány félbevágott paradicsom, meg a reszelt sajt. Közben valamikor bekapcsoltam a sütőt is, és 220 fokon pirosra sütöttem.
Nekem ízlett, a gyerek viszont nem eszi meg.

Na, ez tulképp alibireci volt, hogy a napi cukikat megmutassam. Először is megvolt a nagy tavaszi szőrtelenítés, és megint kiderült, hogy egy csodálatos kis fókát tartunk kutya helyett.

A házőrző brigád:

És ma elkaptam néhány cicát is a kertben. Maflincsek gyagyincsek, már a tekintetén is látszik, hogy nem százas:) Állandó hálótársunk, az egyetlen macska, aki arra érdemesít bennünket, hogy velünk aludjon, tulajdonképpen a Tamásba szerelmes, minden éjjel hozzábújik. Én meg sokszor lerúgom szegényt, mert imádok forgolódni. Meg harsogva dorombol, okkal és ok nélkül, gyakorlatilag állandóan.

Tonna Donna nagyhercegnő, a kép tanúsága szerint még tud járni. Gondolom, azért közelített meg, hátha van valami ehető nálam.

Ha jók lesztek, akkor holnap talán lesz még az én édes kicsi cicám is. Meg talán egy kis kert is. MayBee (ezt külön az Andinak:))