2012. április 3., kedd

Sütőben sült kürtőskalács

Egy különlegességgel szeretnék jelentkezni. Nem, nem a kürtőskalács az újdonság, hiszen Andi mutatott már nekünk parázson sült szépséget, részletesen leírva az elkészítési módot és a receptet.

Igazából ez az ami engem nagyon megfogott:


A címből már ki lehet következtetni, hogy ez egy eszköz, aminek a segítségével otthon, a sütőnkben is elkészíthetjük a kürtőskalácsot.

Az egész onnan indult, hogy anyukám beleszeretett a Vidék Íze újságban található Légli kerámiákba. Az én tesóm pedig kitalálta, hogy karácsonyra valamilyen cserépedénnyel fogja meglepni őt és így talált rá a Cserépfazék nevű honlapra, ahol Szabó Áron és Farkas Judit fazekas-keramikusok gyönyörű munkái közül válogathatott. Az üzlet megköttetett, az edény karácsony előtt elkészült és nagy sikert aratott. Annyira, hogy anyukám azóta rendelt tőlük egy kínálótálat is (következő bejegyzésemben láthatjátok majd) és ezt a három kürtőskalácssütő eszközt.


A formák mellé ezt a kis leírást mellékelték a készítők:

"A kürtőskalács egyike azon édességeinknek, mely mára a magyar gasztronómiában meghatározóvá vált, és a nagyobb hazai rendezvények állandó résztvevője lett. Ez a sült tészta az 1700-as évek első felében került Erdélybe, de Magyarország több tájára is, eltérő elnevezéssel. A Szigetközben 'botratekercs' néven ismerik."

Valamint a használati útmutató szerint gázsütőben és elektromos sütőben is használható a cserépből készült forma és sokkal hatékonyabb, ha egyszerre többet helyezünk be a sütőbe. Ez így igaz. Anyuék mindhármat betolták egy tepsire helyezve, de még így is alig győzték, hiszen a kalács viszonylag lassan sült, a nyers tészta pedig csak kelt, kelt... Úgyhogy a következő beruházás újabb 3 db sütőforma lesz, hogy amíg sül az első adag, addig fel tudják tekerni a következőt a másik háromra.


A kis papír másik oldalán pedig a kürtőskalács receptje olvasható, mely így szól:

"Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 1 tojás sárgája
- 1/2 élesztő
- 4 dl tej
- 5 dkg margarin
- 5 evőkanál porcukor

A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt egy csipet porcukorral. Ha felfutott, a többi hozzávalóval összegyúrjuk, jól kidolgozzuk és még fél órán át kelesztjük a tésztát.
Ha megkelt, egészen vékonyra kinyújtjuk, majd 3 cm széles szalagokra vágjuk.

A cserépformát kissé megvajazzuk, a tésztacsíkokat egyenként csigavonalban, a széleknél kis takarással a formára tekerjük. Vizes ecsettel megkenjük, majd kristálycukorba hempergetjük.

A kalácsokat a sütőtérbe helyezzük és közepes erősségű hőmérsékletnél sütjük, előmelegített sütőben (gázssütőnél 180 fok, légkeverésesnél 165 fok), kb. 20 percig.

A cserépformán sütött kürtőskalács felülete a szabadtűzön készültéhez képest nem karamellizálódik be, a cukor enyhén megolvad rajta. Sütés után a kalácsot a formáról egy kés segítségével, fentről-lefelé enyhén nyomva vehetjük le."


Anyuéknál cukros, fahéjas és kakaós ízben készültek a kalácsok. A kakaóba és a fahéjba sütés előtt forgatták a cukorral együtt. Nagyon finom volt!

6 megjegyzés:

Mazsola írta...

Igen, nagyon finom. :)

csincsilla írta...

hú, fantasztikusan néz ki! irtó ötletes ez a cserép forma, és gyönyörű is! konyhadísznek is simán elmegy:) imádom a kürtős kalácsot....

Bea írta...

Jut eszembe: egybe írjuk vagy külön? Én következetesen egybe írtam, ahogy a kis papírkán láttam. :)

csincsilla írta...

fogalmam sincs, de majd az Andi megmondja, ő a korrektor:)

Vicuska írta...

Zseniálisan jó!!!!!!

Bridge írta...

Jé, hogy ilyen is van. :)