De valamit mindenféleképpen sütni akartam a tésai falunapra, és nincs sütőm kint, palacsintát nem akartam, olyan sütit sem, aminek hűtés kell, szóval ez tűnt a legjobbnak. És be is jött, mert a sokféle bográcsos csoda után sokan vágytak valami kis édesre, szóval ahogy sült, fogyott is. Én ugyan csak egy-két falatot kóstoltam belőle, hogy legalább tudjam, mivel etetem a barátaimat, ismerőseimet és üzletfeleimet, de én is nagyon finomnak minősítettem (ámbár személy szerint nem igazán kedvelem az olajban sült dolgokat). Könnyű volt, levegős, jóízű, és talán nem tocsogott az olajban. Végül három adagot sütöttem, de kétszer ennyi is simán elfogyott volna.
A tészta a szokásos kelt tésztám volt, szokásosan tojás nélkül.
Hozzávalók:
- bő fél kiló finomliszt
- negyed kocka friss éleszőt (25 gramm) vagy egy zacskó porélesztő
- mokkáskanál só
- egy zacskó vaníliás cukor
- 6 evőkanál cukor
- másfél dl tejszín
- 2 és fél dl langyos tej (esetleg még fél dl)
- 5 dkg langyos olvasztott vaj
- egy citrom héja reszelve
Tésán ugye nincs kenyérsütőgép (illetve van, csak nem dagaszt), szóval most nem a szokásos gépbe dobálós eljárás volt. De így sem volt túlzottan macerás.
Az élesztőt összekevertem egy deci langyos tejjel meg egy kis cukorral, és hagytam felfutni (5-10 perc). Közben egy nagy vájlingba kimértem (magyarán kiszórtam, mert persze mérleg sincs odakint) a lisztet, cukrokat, sót, összekevertem őket. Meglangyosítottam a tejet és a tejszínt. A felfutott élesztőt beleöntöttem a lisztbe, meg mehetett rá a langyos tejszín és tej keveréke. Annyi folyadék kell a liszthez, hogy jó lágy tésztát kapjunk, sűrű nokedliszerűt, amit fakanállal lehet dagasztani. Ha túl sűrű lenne, tegyünk még hozzá egy kis langyos tejet. Fakanállal kicsit kidagasztottam, de szó sem volt órákig tartó dagasztásról, mondjuk négyszer 15 másodperc. A rövid dagasztás után kicsi pihenő, mehetett bele a reszelt citromhéj, megint kis pihenő, kis dagasztás, megint kis pihenő, és mehet az olvasztott, langyos vaj.. Konyharuhával letakartam, és hagytam a duplájára kelni.
Erősen lisztezett deszkára )mert nagyon lágy volt a tészta!) borítottam, kicsit átgyúrtam, kb. 3-4 mm vastagra kinyújtottam, lisztezett vizespohárral kiszaggattam (mert persze nagy szaggató sincs kint), és a deszkán hagytam még kelni egy bő fél órát.
Egy nagy edényben olajat melegítettem, és meleg, de nem túlzottan forró olajban kisütöttem (ha az olaj túl hideg, akkor nagyon sokat szív fel a tészta, ha meg túl forró, akkor nem sül át a tészta, nyers marad a közepe). Egyszerre nem érdemes sokat sütni, mert nagyon megnőnek. Az olajba úgy tettem bele őket, hogy az eredetileg alul lévő részük kerüljön felülre.
Papírra szedtem őket, és amikor már kicsit meghűltek, egy részét olvasztott csokival megkentem, másik része csak porcukorruhát kapott.
Még néhány tésai kép:
Meg ez a kis cukorfalat, felmosóvödörrel való alaposabb barátkozás után és azután:
A szép cicás képeket Rebeka csinálta.
4 megjegyzés:
Nagyon édesek az állatok és a vizes macska cukorfalat, de a fánk sem egy utolsó darab :)
Hú de gyönyörűek ezek a fánkok! Anyukám örülni fog a receptnek, mert mindig attól van kiakadva, hogy olyan sok tojássárgáját kell elhasználni az ő receptjéhez. :)
A cicás-kutyás képeket elnézve az jutott eszembe, amit nekünk szoktak mondani, Frakk és Vilma láttán: szívesen lennék nálatok én is kutya/cica. Látom, nehéz dolguk van nekik is nálatok. :)
Hát igen, és én úgy örülök, hogy egyforma párnácskája van a két kutyának! És a cica! Egyszerűen hihetetlenül édes, nagyon szeretném. A kerted is álomszép! Meg a fánkok is, na.
Úgy látom a kiscica családtag lett időközben :)))) Gyönyörűű a kert és a fánkok..... Nagymamám tudott ilyen szépeket...
Megjegyzés küldése