Igaz, hogy a farsangi időszak kedden - húshagyókeddel - vagy kicsit lazább értelmezés szerint csütörtökön a Torkos Csütörtökkel véget ért, én most még egy, a múlt hét végén készült farsangi fánkkal folytatnám bejegyzéseimet. A kivitelező természetesen anyu volt, az ötletgazda pedig szerény személyem. :) Ugyanis amikor múltkor a hagyományos
farsangi fánk receptjét gépeltem be, akkor néztem, hogy azon a kitépett újságpapír oldalon van még két fánk recept. Az egyik a
párna csücske, ami szintén szerepelt már a blogban, a másik pedig ez a túrós fánk. Eszembe jutott, hogy valamikor régen már megsütötte anyu és hatalmas sikere volt. Amikor ezt az emlékképet megemlítettem neki, elhatározta, hogy újra elkészíti. Múlt vasárnap került rá sor.
Hozzávalók:- 30 dkg tehéntúró- 2 dl tej- 2 dkg élesztő- 2 egész tojás- 2 tojás sárgája- 8 dkg vaj- 35 dkg liszt- 15 dkg cukor- csipetnyi sóElőször is szitán (vagy bármi máson) áttörjük a túrót, valahogy így:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiWBkTDk1vQCO0zL-LVgOVw2VU818VYbwRROJlwrdOC-BQCkv_njRu24W2o5emQOhQ5YkcMbw-0zbySAWfshbm5Iws-Ha4R_emZHsu4uFJZeoqF-Go-V021ZfZSEgUMeGBYvYnPR6tRVjiw/s400/kaja.JPG)
Az élesztőt langyos tejben 1 kanál cukorral, csipetnyi sóval megfuttatjuk. Hozzáadjuk az áttört túrót, a lisztet, a tojásokat (az egészet és a sárgáját is), a vajat. Jól összedolgozzuk és meleg helyen egy jó fél órát hagyjuk pihenni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNAcibWuRDPeimfIRkMNL3MxsQXEateO6LsUgfgw3ZJk2fP18WmYqFadHpuxS2ZSQgeosnss5BDm7NDc52EJVxKu1-IfqbRValXGQkOi_3adf2KehBJBIx5_0AJDjtO-tFsG78oUNJWkk7/s400/f%C3%A1nk1.JPG)
Lisztezett deszkán kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, a közepét egy kisebb kiszúróval kilyukasztjuk. Kb. negyed óráig pihentetjük még. Bő, forró olajban mindkét oldalát kisütjük. Vaníliás porcukorban meghempergetjük, forrón tálaljuk.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiD2sesJp9RAeykHL1ItWUtI64OtLqzdkp5ei-RiSrsZnoziaHJbFD4VRNwNUz3CVDwLnTrDHho7c80wD5w3rTL-tMNbVvzT-NBtE4BcfqiIZUnSbQAZzq9Z5OU-zC4P2FYvgJP1JWWqnlt/s400/f%C3%A1nk2.JPG)
Természetesen hidegen is éppen olyan finom mint melegen. Mondanom sem kell, hogy jól emlékeztem, a siker megint páratlan volt. A farsangi fánkhoz hasonlóan ez is elnyerte mindenki tetszését, nem lehetett abbahagyni az evést.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwwYYb8sMZTfouQqaZ_EMv7U2hREdhfKf-3Sy1Wc5MtksWKg5nLqkA11UO0qEYOAejsHPvWTfU5ELZ-5-17ihN5_eibQURd-wRbubj_peKLikcIMcLINrxBeTvpkDc9WLtWSOSlWH-z0VQ/s400/f%C3%A1nk3.JPG)
A recept alapján ez jóval könnyebben, egyszerűbben, gyorsabban elkészíthető fánk mint a hagyományos, szalagos, ezért kezdő fánksütőknek (például magamnak) gyakorlásképpen inkább ezt ajánlom. :)
6 megjegyzés:
Most sóhajtottam egyet! Kár, hogy nem hallod!
Jaj, de nagyon megennék egyet-kettőt! Tök finom lett! Máskor megkóstolom lekvárral is, de most nem bírtam kivárni, míg előveszem a spájzból. :)
Mazsolino, ne fokozd légy szíves! :-) Itten szenvedek!
igen, én is szenvedek, nagyon szépek és biztos nagyon finomak is!
Nem akarok senki fánk nélküli ellensége lenni, de ez csúcsszuperfinom volt....
Már jeleztem anyósomnál, bármikor jöhet a következő adag.
Imi, most már aztán igazán! Nem veszed észre, hogy a határokat feszegeted?
Megjegyzés küldése