2023. július 26., szerda

Ajvár - és Tahi hétvége 2023. július 22-23.

 

Nem tudtam jó fotókat csinálni a tűző napon, és ezt most jókor írom, mert épp ebben a pillanatban a fázósak teljesen szét vannak fagyva. 21 fok lett a lakásomban mára, hurrá! Az újonnan örökölt vastag, plüss, csillagokkal és masnival díszített pizsimben ülök a gépnél és kicsit fázom én is, de nem csukok be semmit! 

Ezt a finom házi ajvárt is a Tahi-buliba készítettem még múlt héten, és mártogatósnak gondoltam, de lehet kenyérre kenni vagy sült húsok mellé is jó. Minden verziót kipróbáltunk Tahiban. Mártogattuk kenyérrel, focacciával, zöldségekkel (répával, uborkával) és tortillachipsszel is, sőt még sült hús mellé is ki lehetett próbálni. 

A legtöbb receptben azt írják, hogy a fokhagymát is meg kell sütni héjában a paprikával és a padlizsánnal együtt, de én akkor még nem tudtam, hogy ajvárt is fogok készíteni, így aztán a fokhagymasütés elmaradt, csak a 3 padlizsánt és a 8-9 db kaliforniai paprikát sütöttem meg (nem mind kellett ide, de háromféle kaja lett belőlük). A sütőt már nem akartam emiatt újból beindítani, úgyhogy fokhagymagranulátumot használtam helyette. Utólag süthettem volna serpenyőben is egy kevés olajon apróra vágott fokhagymát, de rettenetes meleg volt, és rohantam is további dolgaimra, így ezt se csináltam. Így is nagyon finom volt!


Hozzávalók:
  • 1 nagyobb padlizsán
  • 5-6 piros színű paprika (kápia, pritamin vagy kaliforniai) - nálam most kaliforniai volt
  • 4-5 gerezd fokhagyma (héjában megsütve)
  • olívaolaj kb. fél deci
  • balzsamecet kb. 3 evőkanál
  • só kb. fél kiskanál
  • bors

A padlizsánt késsel megszurkáltam, és a paprikákkal együtt 180 fokon légkeveréssel. megsütöttem. Ha időben kapcsolunk, akkor velük együtt kell sütni 4-5 gerezd fokhagymát is. Amikor jó fekete foltosra sültek a zöldségek, egy tálba áttettem őket és letakartam, hogy a gőzben felpuhuljon a héjuk és könnyen lehúzható legyen. Megvártam, hogy kihűljenek és mindent az aprítógépbe tettem, aprítottam. Nem kell túl krémesre keverni, legyen egy kicsit rusztikus.


Aznap délután jött értem Réka, hogy légkondicionált kocsival elvigyen gyógyszertárba és a tesómhoz, hogy át tudjam adni neki a napernyőt a másnapi balatoni strandoláshoz, egyszóval megmentette az életemet, annyira köszönöm neki, és az ügyintézések után feljöttünk hozzám a viszonylag hűvös (26 fokos) lakásba kicsit dumálni (Rékánál 33 fok volt akkoriban). Megkóstoltuk a friss ajvárt, Réka nagyon szereti valamelyik bolti változatot, és ezért nagyon érdekelt a véleménye. Kicsi sót elbír még, ezt mondta. Ezért mielőtt Tahiba kivittem volna, tettem bele kicsi sót, és Réka szerint is ekkor lett tökéletes. Az az 5 nap is is jót tett neki, amit a mélyhűtőben várakozott az indulásig. 


A fotózáshoz bazsalikommal díszítettem, amit aztán felaprítva belekevertem. Chilivel csípősíteni is lehet, ha valaki szereti.


Anna meg ilyen gyönyörű kenyereket és focacciákat sütött a mártogatósokhoz Tahiban. Nagyon finomak voltak amellett, hogy gyönyörűek. Szombaton jól elkirándultunk két kutyával a Hétvályús forráshoz, ott addig-addig üldögéltünk, míg ránk nem esteledett és át nem fáztunk egy kissé. Hazafelé Toma csak háromszor esett el, nem tudom miért, talán túl erős volt a gravitáció. Szerencsére semmi baja nem lett. Vasárnap terveztünk felmenni a Vörös-kőhöz, de annyira meleg lett, hogy az megint elmaradt.

A mai cuki ismét Amy lesz. A gyönyörű profi fotók szokás szerint a Win-Win Zone-tól vannak. Emberfotózást nem vállal vajon Lilla? Bár lehet, hogy én nem tudnék ilyen szépen, okosan ülni, feküdni és nézni. 


A Win-Win Zone amúgy egy kutyakiképző iskola, a fotókon jól látszik, milyen okos növendékek járnak oda.


A suli szemlélete itt olvasható, nekem ez nagyon tetszik: 

Így kéne.

Az annyira furcsa, hogy ajvár nem volt még a blogon. Senki nem szereti? Vagy csak nem írtátok be?

Nincsenek megjegyzések: