Rebarbarás crisp

Két fontos indokom is volt, hogy villámgyorsan megsüssem ezt a sütit: egyrészt megkaptam ajándékba Dorie Greenspan Baking című nélkülözhetetlen alapművét (hurrá, hurrá, hurrá), másrészt Tésán leszüreteltem az első csokor rebarbarát (tehát az idei termés felét), és gyorsan fel kellett használni. Szerintem ennél jobban nem is végezhette volna.
Dorie Greenspan azt írja, hogy ezeket a sütiket ajánlja mindig a kezdőknek, mert gyakorlatilag elronthatatlanok, bármiből bármilyen bármiben csak finom lehet. És ez így van. (:))
Két receptet kombináltam össze, a cseresznyés-rebarbarás cobblerből kölcsönöztem a tölteléket (kicsit persze átdolgozva), a tésztát pedig az epres-rebarbarás crispből.

Tészta:
- 3/4 csésze liszt (nálam fele finomliszt, fele teljes kiőrlésű liszt volt)
- 1/2 csésze barna cukor (legközelebb elég lesz 1/4 is)
- 1/2 csésze zabpehely
- 1/2 csésze kókuszreszelék
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 1/4 teáskanál őrölt gyömbér
- 113 gramm hideg vaj, felkockázva

Késes robotgépbe bele kell dobálni az alkatrészeket, és addig nyomkodni, amíg nagyobb morzsákká összeáll (max. egy perc). Utána egy deszkára kiborítva gyorsan össze lehetett nyomkodni csinos tésztává. Mehetett is a hűtőbe, amíg elkészült a töltelék.

Töltelék:
- 300 gramm rebarbara, meghámozva, feldarabolva
- 250 gramm kimagozott cseresznye és meggy
- 250 gramm szeder
- fél csésze cukor
- 1 evőkanál kukoricaliszt

(Az eredeti receptben csak cseresznye és rebarbara van, valamint egy teáskanál őrölt gyömbér, de én ez utóbbit a sokféle gyümölcs miatt kihagytam.)
A fenti hozzávalókat egy nagy tálban összekevertem egymással. Kivajaztam egy tűzálló mélyebb tálat, és az aljára simítottam a keveréket.
Elővettem a hűtőből a tésztát, és hogy ne kelljen külön bajlódni a tésztanyújtással, kisebb gombóckákat szaggattam belőle, és azokkal fedtem le a gyümölcskeveréket (nem kell túl szorosan, nem baj, ha itt-ott kicsit lyukas marad, jól áll neki). Mehetett is a 190 fokra előmelegített sütőbe. Kb. fél óra kell neki, de látszik rajta, hogy kész van, mert szép aranybarna lesz a teteje, alulról meg bugyog ki a szép piros gyümölcslé.
Langyosan a legfinomabb, édesítetlen tejszínhabbal vagy vaníliafagyival.

Együtt lenni jó.

Kovászos rozskenyér

Most éppen fénykép van, és recept nincs. Ennyire változatos tud lenni az élet.
Még a múlt héten sütöttem, mert úgyis volt rozskovászom, amivel kellett valamit kezdeni. Nagyon pepecs, sokidős. A rozskovász eleve egy többnapos program, és a kenyér is kelt vagy egy napig. Formában és forma nélkül. Rozskovász és teljes kiőrlésű rozsliszt és kenyérliszt, úgy kb. egyforma arányban. Meg őrölt köménymag és némi só. Sajnos, nem nagyon mértem, és amit mértem, azt meg elfelejtettem. Lesz majd ismétlés, és akkor le is mérem, és le is írom, nem csak úgy érzésre dobálózom a hozzávalókkal.
Nagyon finom, sűrű, intenzív ízű kenyér lett. Találtam egy kétéves bújkáló eperlekvárt, fantasztikus volt együtt.

A bónusz, mert már rég szerepelt: kint is jó idő van, de még jobb illegálisan a vetett ágyban sütkérezni. Hason, aztán hanyatt, utána meg kicsit oldalvást, csak hogy szépen körbepiruljunk.
(A cuki képet Rebeka lőtte:))

Vadas 2. zsemlegombóccal - Mazsolino névnapjára

Mazsolino névnapja van ma. Mónikának hívják, én "adtam" neki a nevét. :) Nagyon akartam kistestvért, sokáig nyaggattam anyuékat érte. Közöltem velük, hogy lehetőleg lány legyen, hogy Moncsicsinek tudjam hívni. Méghozzá azért, mert akkoriban a Moncsicsi című gyereksláger volt a kedvencem. A szüleim azt mondták, hogy a Mónikát becézik így, ezért nem volt kérdéses, hogy fogják hívni a húgomat. Mert én eldöntöttem, hogy lány lesz! Aztán megszületett és soha nem hívtam Moncsicsinek, hanem inkább Mazsi lett a beceneve. :) Ő a világ legjobb tesója, nagyon szeretem! Boldog névnapot kívánok, hugi!Tegnap névnapi és anyák-napi ebéd volt a szüleimnél. A menü: tyúkhúsleves, vadas sertéshúsból (tesóm kérésére) zsemlegombóccal. A desszertet nem árulom el, ez majd egy újabb bejegyzés lesz hamarosan. Milyen jó, hogy legalább a szüleim sütnek-főznek, kisegítenek, amikor én nem teszem be a lábamat a konyhába, vagy beteszem, de olyasmit főzök, amit innen a blogról lestem le. Ha nekem csinálnak vadast anyuék, akkor marhahúsból készítik, de tesóm jobban szereti sertésből.

Hozzávalók (ezek a "hivatalos" mennyiségek, anyuék nem ragaszkodnak szó szerint hozzá)
- 1 kiló marha- vagy sertéshús
- 1-2 szál sárgarépa
- 1-2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej hagyma
- 1 deci ecet
- szemes bors
- 1-2 babérlevél
- só
- 3-4 darab kockacukor
- 2 deci tejföl
- 1 kanál liszt
- olaj

A húst tisztítás, mosás és sózás után forró olajban megpirítunk, majd felöntjük kb. fél liter vízzel és az ecettel. A sárgarépát, fehérrépát karikára vágjuk, a hagymát felaprítjuk, beleszórjuk a hús mellé, szemes borssal, babérlevéllel, sóval fűszerezzük. Fedő alatt addig pároljuk, amíg megpuhul a hús, ha kell pótoljuk a vizet.
Ezután kivesszük a húst, vékonyra szeleteljük. A levét a benne lévő zöldségekkel kézimixerrel vagy turmixszal pépesítjük.
A kockacukrokat barnára pirítjuk, felöntjük az összeturmixolt zöldségekkel. A tejfölben elkeverjük a lisztet, a mártásba keverjük és összeforraljuk, majd visszatesszük bele a húst és együtt tálaljuk.

Nincs benne paradicsom, Andi és Tata! :)
Régen nem szerettem a zsemlegombócot, ha vadas volt, nekem külön tésztát kellett főzni. Pár éve viszont már nem háborgok, ha nincs tészta, megkedveltem az apu által készített zsemlegombócot. :)

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 4 egész tojás
- 5 zsemle
- 2-3 dl tej
- 1 csokor petrezselyem
- só
- 10 dkg füstölt szalonna
- olaj

A kissé szikkadt zsemléket pici kockára vágjuk, serpenyőben, vagy tepsiben (sütőben) világosbarnára, ropogósra pirítjuk.
A liszthez hozzáadjuk a tojásokat, ízlés szerint sózzuk és apránként annyi tejet öntünk hozzá, hogy lágy galuskatésztát kapjunk. Belekeverjük az apróra vágott petrezselymet és a kihűlt zsemlekockákat és jól összedolgozzuk.
Evőkanállal forrásban lévő vízbe szaggatjuk és kifőzzük a tésztát, az újraforrástól számított kb. 10-15 percig főzzük. Kiszedés után vízzel leöblítjük a gombócokat.
Miközben a galuska készül, a vékony csíkokra vágott szalonnát zsírjára sütjük, majd ebből eltávolítjuk a szalonnát. A forró zsírra szedjük a zsemlegombócokat és jól összekeverjük, hogy mindenhova jusson a füstölt ízből.

Már majdnem nekikezdtem az evésnek (azért áll fejjel lefelé a villám), amikor rájöttem, hogy még meg sem örökítettem az ebédet. :)

A következő képeken pedig Mazsolino angol muskátlijait láthatjátok. Húsvétra nem csokit kért tőlünk, vagyis a nyuszitól, hanem valamilyen szép virágot. Ezek elég szépre sikerültek. :)

"Ezeket szeretném a blogra, és írd meg kérlek, hogy tőletek kaptam, és nagyon örültem neki. :) " - ezt írta a tesóm, amikor átküldte nekem a képeket a szépségekről. Látszik, hogy jó helyre kerültek, törődnek velük.

Én pedig utólagosan is sok boldogságot kívánok anyukámnak és minden anyukának, aki megfordul itt a blogon! :)

Spenótos tészta

Na gyorsan rakok fel valami ételt is, mielőtt még lázadás tör ki az olvasók között, amiért csak írok, de nem főzök! Mostanában körülöttem elég sokfelé készült spenótos tészta, többek között Micikénél és tesómnál is, de egyiket se sikerült megörökíteni. Micike tésztájából kaptam is egy adagot, de annyira éhes voltam, hogy elfelejtettem lefényképezni, pedig nagyon finom volt!

Ez a spenótos tészta akkor készült, amikor Zsófi végre itt járt látOgatóban Pécsről, és azt hiszem, ez volt a búcsúebéd, Éva készítette. A spenótot a szokásos módon elkészítette: a spenótot egy pici olajon és nagyon pici vízzel megfőzte, és amikor kész volt, a turmixgépben egy tejbe áztatott kiflivel (amiből nem kell kinyomni a tejet), leturmixolta. Megsózta, majd egy pici olajon egy gerezd fokhagymát dinsztelt és arra kiszedte az összeturmixolt spenótot. A tésztát kifőzte, ráöntötte az elkészült spenótot és megszórta reszelt parmezánnal.

Zsófinak annyira ízlett az ebéd, hogy azt tervezte, hazaérkezésekor ő is elkészíti párjának, Krisztiánnak. Nem tudom, végül lett-e ebből valami?

Anyák napi meglepetéseim a gyerekektől

Bár már nem akartam több kaja nélküli bejegyzést írni mostanában, de nem hagyhatom szó nélkül a fiamtól kapott anyák napi ajándékomat. Este elment a barátjával borozni és beszélgetni, és amikor éjfélkor felhívtam, igencsak feldobott állapotban mesélte, hogy milyen jó helyre keveredtek: a Millenáris Parkban borfesztivál volt, és annyira finom bort ittak (fent látható az üvege, a neve pedig igen vicces: Dorombor), és nekem is ott kéne lennem, mesélte lelkendezve. Még vártam rá egy kicsit, talán hajnali egyig, de nem jött, így hát lefeküdtem.

Mindenki ismeri az érzést, amikor nem teljes otthon a létszám, az ember óránként felébred, ellenőrzi, hogy hazajött-e már mindenki. Bár tudtam, hogy ilyen bulik után gyalogolni szokott hazáig, azért csak egyre jobban aggódtam, és hajnali fél ötkor megint rácsörögtem, hogy él-e még? Azt mondta, igen, itt van az utcában és a kertemet csinálja.... Ezután megnyugodtam, és szerettem volna aludni legalább egy picit, de ez persze nem sikerült, hallottam amikor hazaért, motoszkált, majd lefeküdt. Reggel az asztalon találtam egy üres boros üveget, ami az egyik ajándékom, meg egy szép levelet, hogy "Boldog Anyák Napját! Nézd meg az ibolyát! T."

Úgy indultam tehát dolgozni, hogy vittem magammal félliteres flakonban vizet, hogy szegény árva ibolyát jól belocsoljam átültetés után, és még törtem is a fejem, hogy vajon honnan szerezte, és az ibolya exgazdájának mit fogok majd mondani, ha észreveszi mondjuk kutyasétáltatás közben, hogy a virágja átköltözött hozzám. Lementem, kerestem 10 percig a kertecskében az új lakót, de sehogy se találtam. Már azt gondoltam vak vagyok, amikor elbattyogtam az orgonáimhoz, és ekkor láttam meg, hogy Ferenk orgonája körbe van rakva dísztéglákkal, ahogyan szerettem volna (és ahogyan az Ágitól és Héditől kapott orgonát már megcsináltuk)! Annyira örültem!!!

Hát ez az őrült gyermek, ezeket az iszonyúan nehéz téglákat hazahordta nagyon-nagyon messziről, egy elhagyatott építkezésről, mindezt hajnali 3 és 5 között, és szépen kirakta az orgona köré! (Mesélte, hogy épp nagy fekete kapucnijában, kicsit imbolyogva a boroktól, rakta ki a hátizsákjából a téglákat, amikor megjelent az egyik szomszéd ... de nem mert hozzászólni! :-))) Kétszer fordult velük és el tudom képzelni, hogy milyen nagy munka volt a szállítás! Teljesen bolond! Ez abból is látszik, hogy az orgona nevét nem sikerült eltalálnia, de így még nagyobb volt a meglepetés!

Ezt a gyönyörű piros tulipánt pedig Vikitől kaptam (kereszt)anyák napjára, annyira jól néz ki az asztal közepén, hogy öröm ránézni! Mazsitól pedig felmentést kaptam a vasárnapi futás alól (kereszt)anyák napja alkalmából! Fantasztikus gyerekek ezek!

Virágok Anyák napjára - minden anyukának

Ezt a gyönyörű kis dáliát viszem Anyák napjára ma anyunak, remélem örülni fog neki! Annyira szép, hogy vennem kéne magamnak is egyet az erkélyre!

Itt van a piros muskátlim. Amikor vettem, csak egy virága volt, most meg már három!

Áááá, igen, ez az illatos lila petúnia, esténként betölti illatával az egész erkélyt, sőt, árad be a szobába is! Nagyon szeretem.

Nagyon szép ez a sárga virág, és bár kétszer elmondattam a piacon az eladóval, hogy mi a neve, mire hazaértem, elfelejtettem. Ontja a virágokat!

Ezt a szép lila virágot pedig Micikétől kaptam, együtt vettük egyszer az irodába két másik testvérével. Ott nem szeretett lakni, elszáradt, ezért megörököltem onnan, és kiültettem kettőt az erkélyládába. Az egyik sajnos nem élte túl, de ez a másik azóta is minden évben elkápráztat gyönyörű lila virágaival. Sajnos a nevét nem tudom, de megkérdeztem a piacon és azt mondták, évelő harangvirág (ha jól emlékszem :-)!)

A medvehagymát külön Csincsillának küldöm sok szeretettel! :-)

Új lakó a kiskertben a Feritől kapott lila és fehér orgona. Látszik rajta, hogy kiásás után pár órával már el volt ültetve új helyére, nem viselte meg különösebben az átköltözés. Engem viszont megvisel, hogy naponta ellenőrző szemek vigyázzák, hogy kellőképpen meglocsoltam-e őket! Még szerencse, hogy Hédi és Ági olyan messziről nem tud ellenőrzni!!! Vagy? [Kezd üldözési mániám lenni! :-) Nem is csoda!]

(Muszáj kiegészítenem ezt a bejegyzést, hogy megírjam, tesómnak már nem is elég, hogy engem ellenőriz Ferenk orgonájának locsolásával kapcsolatban, hanem ma ő maga személyesen 2 vödör vizet adott neki! Még a végén itt fog velem kertészkedni nyögdíjas korunkban!!!)

Ágitól és Héditől kapott színes margarétám is hamarosan virágozni fog, nagy örömet okozva nekem ezzel! Bár még nincs fényképem róla, az évelő len kék virágait is nemsokára megláthatom!

Ezzel a gyönyörű vakondtúrás tortával is készülök Anyák Napjára. Mivel most nem felejtettem ki belőle semmit, nagyon finomnak ígérkezik. Anyunál találkozunk: Mazsi, Viki, Tata! :-) Siessetek!

Dióval és juhsajttal töltött rántott csirkemell

Mazsi találkozott egy étteremben ezzel a finomsággal, és annyira lelkendezve beszélt róla, hogy én is megkívántam, ezért pontos instrukciói alapján el is készítettem. Nekem ugyan nem jött be annyira a dió a hússal, nyilván szokás kérdése ez is, de azért valahol mélyen értem, mitől ízlik annyira Mazsinak: a dió összeolvadva a sajttal, rendkívül jó párosítás.

Egy csirkemellet a vastagabbik felénél kezdve elfeleztem úgy, hogy nem vágtam át teljesen. Széthajtottam és egy darab folpackkal letakartam, hogy ne fröcsköljön, majd alaposan kilopfoltam. Sóztam, borsoztam, megszórtam egy kávéskanálnyi finomra őrölt dióval.

A kilopfolt szelet egyik felére juhsajtdarabokat fektettem,

majd ráhajtottam a másik felét és két hústűvel jól összetűztem. Bepaníroztam, ahogy szokás: először lisztbe hempergettem majd tojásba mártottam és végül jól beleforgattam a zsemlemorzsába, majd megismételtem a tojástól kezdve a műveletet, hogy jó vastag bundája legyen, hátha vissza tudja tartani az olvadozó sajtot. Kívülről már nem sóztam meg, mert én a Boritól tanult módon úgy szoktam panírozni, hogy nem a húst sózom be, hanem a tojásba teszek jó nagy adag sót.

Forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütöttem. Tálalás előtt eltávolítottam belőle a hústűket, és kettévágtam a csomagot. Gyönyörűen folyt kifelé a zsebecskéből az olvadt diós-sajtos töltelék.

Nekem nagyon szokatlan volt a dió a hússal, mert még sohasem próbáltam, de nyilván meg lehet szeretni ezt is, mert egyáltalán nem rossz! Köszi Mazsi a receptet, nem bántam meg, hogy kipróbáltam, mert érdekes és különleges volt!

Hárs-hegy -- Örökerdő tanösvény

Annával és Évával kirándultunk ma egy jót a Hárs-hegyen, az Örökerdő tanösvényen. Ha valaki igazi erdő-fílingre vágyik, feltétlen el kell látogatnia ide.

Kellemes kétórás séta volt a Budai-hegységben kényelmes túrautakon. Még Anna is panasz nélkül bírta a túrát elejétől végéig!

"A szálalás ősi fakitermelő módszere mára csaknem feledésbe merült. Néhány éve egy maroknyi erdész elhatározta, hogy kipróbálja, vajon lehet-e gazdaságosan szálalni? Erdeik azóta örökerdők, mivel egyszerre mindig csak néhány fát döntenek le, amit könnyen "befoltoz" a természet. Az ilyen erdőben nem csak mi, hanem minden élőlény jobban érzi magát, sőt a nagy fák is újra helyet kaphatnak!"

Nagyon-nagyon magas fák között sétáltunk, olyan illatok voltak, amire nem találok szavakat és még Éva és Anna allergiája is enyhült kissé, és hamarosan levegőt is kaptak az orrukon!

Kibukkanva a sűrű, sötét erdőből, hirtelen ilyen gyönyörű látkép tárul a szemünk elé.

A Kaán Károly kilátó: "A Nagy-Hárs-hegy tetején, 454 méterre a tengerszint felett helyezkedik el a környék kirándulóinak egyik kedvenc célpontja, a Kaán Károly-kilátó."

Hát nem tett jót a tériszonyomnak, hogy fel kellett másznom a tetejéig! De a kilátás tényleg gyönyörű volt...

...például a szomszédos János-hegyi kilátóra.

Az égigérő fák fölött voltunk. Speciel nekem nagyon kellett kapaszkodnom, és még így is nyilallgatott a gyomrom táján!

És tessék, hirtelen egy fekete párduc került a szemünk elé, :-), épp délutáni sziesztáját töltötte! Nagyon irigykedtem rá, mert nekem ez ma kimaradt.

Gyönyörű, fantasztikus erdei utakon bandukoltunk. Miért nem lehet az egész világ ilyen szép?

Aztán legnagyobb rémületemre egy újabb kilátó: a Makovecz Imre tervezte Kis-hárs-hegyi kilátó.

"A kilátónak jellegzetes, egyedi alakja van. Vázát egy lebetonozott vascső alkotja, melyen harminc akácrönkből két egymásba fonódó csigalépcsőt alakítottak ki. A kilátó tetején kisebb terasz van."

Na ennek a tetejére én már tényleg nem mertem felmenni, mert igen erősen kilengett a nagy szélben, ráadásul két függőleges fakorlátja ki volt lazulva. Arra viszont sehogyan sem tudtam rájönni, hogy lehet az, hogy fölmegyek az egyik csigalépcsőn, és semmit nem változtatok az útvonalon, még a legtetejéig se mászom fel, csak elindulok szépen visszafelé, és egy másik csigalépcsőn érkezem le? Ha fel mertem volna mászni még egyszer, talán rájöttem volna...

Nagyon jól éreztük magunkat és büszke vagyok Annára, hogy zokszó nélkül bírta a néhol kicsit meredek, néhol csúszzós-sziklás, kétórás túrát! És magamra is eléggé büszke vagyok! :-) Sajnos semmilyen gasztronómiai élmény nem kapcsolódik ehhez a kiránduláshoz, bár a Szépjuhászné Étterem is a közelben volt, de most ezt kihagytuk.

Érsek szelet

Andival ellentétben én a héten nem sűrűn forgolódtam a konyhában. :) Nem nagyon volt kedvem sem főzni sem sütni, legalábbis olyanokat nem, amik még nem szerepeltek a blogon. Viszont a szüleimnek és tesómnak hála, találtam a gépemen elmentve a képek között egy sütit, amit régebben terveztem, hogy felrakok, de aztán elmaradt. Ez pedig az érsek szelet. Még húsvétkor készült, de év közben is gyakran előfordul anyuéknál, mert nagyon egyszerű, gyors és kiadós süti.
A Váncza-féle sütiskönyvből (A mi süteményes könyvünk) van a recept. Nekünk is ez a piros, 1990-ben megjelent kiadásunk van meg, ami elvileg ugyanaz, mint amit 1936-ban Váncza József cukrászmester írt és saját rajzaival illusztrált. Nagyon jópofa, hogy minden recept mellett ott van egy kis egyszerű rajz a sütiről. Vagyis csak hinnénk, hogy egyszerű, mert amikor elkészült egy-egy sütemény, meglepődtem, hogy milyen jellemzően tudta lerajzolni pár vonalból Váncza úr a finomságokat. :)
A könyvről zsannamanna blogján olvashattok még egy-két érdekes gondolatot.
"2 egész tojást fél kg liszttel, 10 dkg cukorral, 1 csomag sütőporral, 1 dl tejföllel, 12 dkg vajjal jól összegyúrunk és hideg helyen pihentetjük. Nagyobb tepsibe 3 réteg tésztát teszünk, egyik rétegre szeletelt és fahéjjal megszórt almát, a másik rétegre pedig valamilyen gyümölcsízt kenünk. Kihűlés után szeleteljük és vanilincukorral kevert porcukorral beszórjuk."

Így írta le cukrászmesterünk anno a receptet. Egyébként a könyvben szinte minden recept ilyen röviden és - szerintem - ennek ellenére érthetően van leírva.
Anyuék mindig szeletelt almát tesznek bele, de láttam már reszelt almával elkészítve is. Nálunk a baracklekvár a nyerő bele, de ez csak ízlés kérdése. :)
Tényleg kiadós, mert ha nem is fogyasztjuk el azonnal, mint például mi húsvétkor, amikor volt rengeteg más süti is, még 5-6 nap múlva is finom. Persze fontos, hogy legyen benne jó sok lekvár és alma.

Mivel május elseje van, és mindenhol rendezvények vannak, mi sem maradtunk itthon. A XV. kerületben a napközis tábor területén szokták megrendezni a rákospalotai majálist. Van ott minden: ugrálóvár a gyerekeknek, műbika-megülő verseny, sportversenyek, fellépők, bemutatók, este koncertek, buli. De a lényeg a főzőverseny, amin a XV. kerületi önkormányzat is indul mindig, általában bográcsételekkel. Ez azért fontos, mert tesóm, Mazsolino is ott dolgozik és erősíti a csapatot. Idén lecsóval, pásztortarhonyával és paprikás krumplival neveztek. Mivel mi délelőtt temetőben voltunk, ezért elég későn értünk ki hozzájuk, de kértem, hogy nekem mindenképpen tegyenek el egy kis lecsót. Mire kibringáztunk hozzájuk, a lecsó és a pásztortarhonya elfogyott. A versenyben induló ételekből bárki ingyen ehet, ráadásul szép nagy adagokat kapnak a sorbanállók. Képzelhetitek, ahogy elkészültek az ételek, pár perc alatt kiürültek a bográcsok... Tesóm azért megmentett nekem egy tálnyi lecsót, az lesz a holnapi ebédem. :) Imi úgyis biciklizni megy a Balcsihoz, így legalább megintcsak nem kell főznöm.

A paprikás krumpli is olyan jól nézett ki, hogy nem tudtam ellenállni neki, úgyhogy kaptam abból is. Megosztoztunk rajta Mazsolinoval, mert ő még nem evett akkor semmit, akkora volt a pörgés. Osztogatni kellett az ételt, kenyeret, savanyúságot a sok éhes embernek.

Nem csalódtam: finom volt a paprikás krumpli. Picit csípős, nagyon forró, volt benne virsli is kolbász is. Kiváncsi vagyok a lecsóra. :)

Ezt kaptam én. :)

Banános rétes

Régen a réteslap is a mumusaim közé tartozott éppúgy, mint a kelt tészták és a piskóták. (Mint tudjuk, a piskóták még ma is.) Persze nem a házi rétestésztára gondolok, mert azzal sohasem próbálkoznék, hanem a boltira. 10-15 évvel ezelőtt csakis olyan réteslapokat vettem, amik már a kicsomagoláskor porlottak, képtelenség volt őket feltekerni, a használati utasításukban az állt, hogy vizezett konyharuhában kell őket tartani kis ideig, persze ez sem használt. Hiába tartottam be minden előírást, számtalanszor kellett kidobnom már sütés ELŐTT a réteseimet csak amiatt, hogy a konyhapultról nem lehetett átemelni a tepsire, gondolom a rossz minőség miatt. De én ezt nem tudtam, azt hittem, én vagyok béna.

Aztán úgy 3-4 évvel ezelőtt Anyucinál ettem egy felejthetetlen ízű cseresznyés rétest, amit képtelen voltam abbahagyni, annyira finom volt. Addig-addig könyörögtem a receptért, míg egy alkalommal Éva megtanított Anyuci-módra rétest sütni. Azt nem tudom megmondani, hogy a mostani réteslapok jobb minősége, vagy Anyuci technikája miatt, de azóta teljes harmóniában élünk együtt: a réteslap és én.

Ez is egy Stahl-recept, és évek óta készülök kipróbálására, de eddig sosem jött össze, mert vagy banán volt itthon, vagy réteslap. Egyszerre a kettő sosem. Ha banánt vettem, és vártam a megfelelő alkalomra, akkor mire a réteslapot beszereztem, Toma megette az összes banánt, aztán tartogattam a réteslapot a hűtőben, de mindig lejárt a szavatossága, mire újra banán került lakásba. Nem tudom, miért volt olyan bonyolult ezt összehozni, de most végre sikerült!

Hozzávalók:

- 1 csomag 6 lapos rétes
- 5 dkg olvasztott vaj
- 2 db banán
- 15 dkg csokis mogyorókrém (Nutella)

A réteslapokat magam elé terítettem a pultra és pont ott, ahol amúgy is eltört volna, a hajtás mentén, szépen kettévágtam. Így kaptam 2 x 6 csíkot. A legfölső réteget egy ecsettel vékonyan megkentem olvasztott vajjal. A hozzám közelebb eső szélét megkentem 1 púpos kávéskanál, de azért nem egy egész evőkanál (bár aki szereti, nyugodtan tegyen evőkanállal!) nutellával, és igyekeztem szépen szétkenegetni. Egy fél banánt diszkréten belefektettem a nutellás részbe, két oldalról ráhajtottam a réteslapcsíkból 3 réteget, majd ügyesen feltekertem az egészet. Megcsináltam ugyanezt a szomszédjával is, így maradt a pulton 2 x 3 réteslapcsík. Ezután az egész eddigi műveletet megismételtem.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a négy csomagocskát, mindegyik tetejét alaposan megkentem olvasztott vajjal és 190 fokon 15-20 perc alatt (nekem 15 perc) szép barnára sütöttem.

Még forrón felvágtuk és ekkor gusztusosan folyt ki belőle a forró csokikrém, a banán pedig édesen égette szét a szánkat. Nagyon finom volt! Beindította a fantáziámat, mert hamarosan itt az eperszezon, és valamilyen édes vaníliás krémmel, akár Csincsilla minitortánál leírt krémjével, napérlelte isteni eperszemekkel, jéghideg tejszínhabbal nagyon is el tudom képzelni!