Héjában sült újkrumpli zöldfűszres és paradicsomos mártogatóval

Ennek a vacsorának az ötlete szinte egyszerre, több helyről érkezett. Egyrészt találkoztam vele a Nők Lapja Konyha júniusi számában "Bátor krumpli" néven, másrészt Rosa Mela Ropogós újkrumplija adta az ötletet, és harmadrészt nagyon nyomasztott már az egy hete készített házi kefirem sorsa, mert megőrülök, ha ki kell dobnom valamit!



A házi kefiremet pont úgy készítettem, ahogy a házi joghurtot Csincsilla receptje alapján, csak most kefirt használtam joghurt helyett: felforraltam 1,2 liter tehenészetben vásárolt tehéntejet, és megvártam míg 40 fokra kihűl. Két befőttes üvegben elosztottam egy kis pohár élőflórás kefirt, rámertem a kihűlt tejecskét, jól összekevertem és mentek egy éjszakára az ágyneműtartóba a melegedni. Másnap reggelre kész is volt a finom házi kefir.

A paradicsomos mártogatóhoz egy nagy fej hagymát olivaolajon megdinszteltem, rádobtam 2 nagy paradicsomot, amit előzőleg apróra vágtam és kábé 20-25 perc alatt jól összerotyogtattam őket. Egyszer félidőben egy kis vizet is öntöttem alá, hogy tovább bírják a rotyogást. Sóztam, borsoztam és amikor elkészült, friss rozmaringot aprítottam rá, de azzal már egyáltalán nem főztem.

A zöldfűszeres mártogatóhoz az erkélyen kezdtem a beszerzést: bazsalikomot, mentát és jó sok snidlinget begyűjtöttem, megmostam és apróra vágtam. (Jól jött volna még egy nagy csokor petrezselyem és egy még nagyobb csokor koriander.) A felaprított zöldfűszereket belekevertem a házi kefirembe, sóztam, borsoztam és jól behűtöttem. Egy kis fokhagyma is jól megfért volna ebben a társaságban, de holnap dolgozni kell menni, nem mertem...

Az újkrumplikat folyó víz alatt dörzsi szivaccsal megcsutakoltam, félbevágtam és egy tepsibe fektettem őket vágott felükkel lefelé. Szórtam rájuk egy kis sót, meglocsoltam pici olivaolajjal és mehettek a 225 fokos sütőbe 30 percre. Félidőben megfordítottam egyenként minden szem krumplit, hogy szép pirosra süljön az aljuk is.


Tálaláskor egy tányéron szépen elrendeztem a kívül ropogós, belül vajpuha krumplikat és meglocsoltam a kétféle mártogatóssal. Nagyon finom, könnyű nyári vacsora.

Pamacs bűbájos fotójával szeretném megköszönni mindenkinek a hétvégi "lógásommal" kapcsolatban tanúsított türelmét, Áginak és Hédinek az aggódást és Marcsitól pedig elnézést kérek ezzel a cicaképpel, de panaszkönyv sajnos nem lehetséges. :-)

Epres túrógombóc

Még maradt egy kis maroknyi a múlt szerdán szedett 29 kg eperből, és egy ilyen kicsi adaghoz kerestem felhasználási lehetőséget. De előbb szeretném Tomitól megkérdezni, hogy az általa a nagybanin vásárolt, 80 Ft-tal drágább, de azért mégis valahogy jóval olcsóbbnak minősített, (mint a szedd magad) eper vajon hány percet bír ki a hűtőjében, miután hazaviszi? Mert abból, amit mi a saját kezünkkel szedünk, eddig soha nem kellett még egyetlen szemet se kidobni akár több, mint egy hét elteltével sem. És itt jut még az is eszembe, hogy vajon a piacokon kapható eprek milyen kezelésben részesülhetnek, hogy a hazavitel másnapján már a fele megpenészedik és ki kell dobni? Sosem fogom megtudni!


Régóta szerepel a listámon az eperrel töltött túrógombóc, de csak az idén szántam rá magam, hogy hagyjak egy kis epret erre a kísérletre. Sok helyen kerestem, és rengeteg féle túrógombóc receptet találtam, volt olyan is, ahol megint beficcent a tojásfehérje-keményre-felverős és óvatosan-belekeverős mozzanat, ezért hát úgy döntöttem, hogy anyu sokszor kipróbált, nagyon egyszerű túrógombóc-receptjét fogom használni. Ez az esetek 95%-ában jól szokott sikerülni, a fennmaradó 5%-ban pedig nyilván rossz holdállás van, amikor is a túrógombóc a víz felszínén félcentis egybefüggő réteget szeretne alkotni, ilyenkor nincs mit tenni. :-)

Amiért mégis idelinkelem a Mindmegettén talált Epres túrógombóc receptet, az azok a trükkök, amik benne szerepelnek: "Ha a víz újra forr, a lángot mérsékeljük, hogy a gyöngyözve forró vízben a gombócok inkább csak dagadjanak, mint főjenek. Amikor feljönnek a víz színére, még nincsenek készen, további 6-8 percig kell őket főzni. Ezután szűrőkanállal pár pillanatra hideg vízbe átszedjük, így kívülről hirtelen kérget kapnak, és nem esnek szét később sem." Minden tanácsot betartottam és gombóckáim tökéletesen sikerültek!

Hozzávalók anyu túrógombócához:

- 1/4 kiló túró

- 2 egész tojás

- 1,5 evőkanál cukor

- 2 evőkanál liszt

- 2,5 púpós evőkanál gríz (búzadara)

- pici só

A fentieket egy tányérban villával összekevertem, majd annyi ideig állni hagytam, míg a másik negyedkiló túróból mgsütöttem Csincsilla túrós pogácsáját. Anyu szerint 5 percig kell állni hagyni a masszát, a receptekben olvastam 1 órát is, szóval valameddig állni hagyjuk.

Aztán egy evőkanálnyi vajon megpirítottam egy bögrényi zsemlemorzsát, és egy lábosban 2,5 liter vizet felforraltam egy kis sóval. A túróból pingponglabda méretű golyókat formáztam, a közepükbe nyomtam egy kicsi szem epret és óvatosan a forrásban lévő vízbe eresztettem őket egy fakanál segítségével. Finoman gyöngyöztettem a vizet, és amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, még 8 percig főztem. Amikor letelt az idő, szűrőkanál segítségével kettesével kiszedtem a forró vízből, egy pillanatra hideg vízbe mártottam, majd a pirított zsemlemorzsába forgattam minden egyes gombócot.


Tálaláskor a forró gombócokat meglocsoltam hideg, édes tejföllel, de lehetett volna eperöntetet is készíteni hozzá. Nagyon finom volt, érdemes kipróbálni, mert rendkívül egyszerű az elkészítése! 10 gombóc lett a negyedkiló túróból.

Ezen a képen jól látható Toma villája, amint lecsap, mert már nagyon elege van a fényképezgetésből!

Super Chef II.

Megint szakácssipkákat szeretnék osztani. Onnan indult a dolog, hogy múltkori sipkás bejegyzésem kommentjében Csincsilla felhívta a figyelmemet két fontos személyre, akiknek véletlenül nem osztottam szakácssipkát, és persze ezután már semmi sem állíthatta meg a gondolatokat, hogy kiknek még... Nagyon sok embernek tudnék Szuper Chef sipkát ajándékozni, ezért most ötöt (vagy hatot) megint kiosztok, de ez alkalommal olyanoknak, akiknek nincs saját blogjuk. Már csak azért is osztanom kell, mert Ágitól és Héditől megint kaptam én is egyet (nagyon köszönöm!), tehát mindenképpen tovább kell adnom öt szuperséfnek! :-)

Első díjazott, a ráncosorrú, szorgalmas kis töpszli (ahogy Csincsilla jellemezte, és jó volt a jellemzés, mert rögtön ráismertem!) családi kuktánknak, Poczaknak szeretnék küldeni egy sipkát. Segítsége nélkül nem jöhet létre nálunk családi ebéd, de a tálalás után jólnevelten és diszkréten a háttérbe húzódik, illetve legtöbbször gazdája lábához. Amellett, hogy rettenthetetlen harcos, a konyhában fáradhatatlanul sürög-forog, pörög, izeg-mozog, szuszog, már nem is tudnánk meglenni nélküle! Nagyon szigorúan tud nézni, de igazi kis bohóc.

Második díjazottam Bea apukája. Ő is, mint Poczak, közös díjazottunk Csincsillával, mert olyan isteni sütiket szokott sütni, sőt azt is megtudtuk, hogy előfordult már, hogy csak a blog kedvéért sütött meg valamit, amit Bea később meg is írt nekünk. Jó lenne, ha több ilyen apuka élne a Földön! :-) Nagyon várjuk a további remekműveiről szóló bejegyzéseket.

Bea küldött nekem apukájáról és anyukájáról fényképet ezzel a levélkével (ha valaki nem értené, a kommentekben írtam, azon gondolkodtam, hogy apukáját egy mikulásképpel illusztrálnám, így él a képzeletemben, amiért olyan finom sütiket szokott sütni):

"Küldök egy képet a szüleimről, hogy lásd hogyan is néz ki a "Mikulás". :) Szerintem nem hasonlít rá, bár lehet, hogy már csak pár évet kell várni és mikulásosabb lesz.

Azért választottam ezt a képet, mert a helyszín nagyon különleges. Kb. 10 évente egyszer járnak gyorsétterembe. Jobban favorizálják a jó kis házi kosztot. Ennek a szeretetét tőlük tanultam."

Harmadik sipkát mindenképpen kedvenc szakácsom, Ercsi kapja. Főztjével már számtalanszor elkápráztatta az olvasókat, és én külön szeretem benne, hogy annyi figyelmet fordít az egészséges étkezésre, és hogy mindig kilapítja a flakonokat, mielőtt kidobja a szelektív hulladékgyűjtőbe (tapossa laposra)! :-) És hát érdemes rá odafigyelni gyönyörű fotói miatt is, szerintem nagyon jó szakember! Igazán hallhatnánk egy kicsit többször róla, bár új albérletükben sajnos nincsen tűzhely. Mi lesz így velünk?

A negyedik szakácssipkát Micikének és Foltinak adom, mert annyira jól szoktam magam érezni náluk, amikor Micike (nagy néha) nekem főz. Legnagyobb kedvencem a Mediterrán csirkéje, de sok-sok tésztáját is megkóstoltam már, csak a fényképezés marad el mindig - falánkságom miatt. Micike azért is különleges, mert valahogy mindig megérzi, hogy mikor nincs ebédem a munkahelyen és azokon a napokon hoz nekem kóstolót isteni főztjéből. Remélem, még hosszú ideig megtartja ezt a jó szokását! :-)

Az ötödik szakácssipkát Marcsinak szeretném ajándékozni, mert olyan sokszor megengedte, hogy szerepeltessem főztjét a blogban. Amikor életemben először vendégeskedtem nála, az isteni falatoknak és a rendkívül kedves kínálásnak nem bírtam ellenállni, s így finoman szólva túl sokat ettem és ittam. Most már rutinos vagyok, nagyon figyelek, mert nála tényleg bármikor bekövetkezhet az, hogy az ember halálra eszi magát a sok finomsággal! :-)

És egyrészt azért, hogy megint szabálytalankodjak, másrészt azért, hogy egyenlő arányban legyenek a férfi és a női díjazottak, plusz nem utolsó sorban azért, mert nagyon megérdemli: a hatodik sipkát Rebekának szeretném adni, mert fiatal kora ellenére ő is fantasztikusan jól főz és remekül ír, szeretném, ha többszor élvezhetném a főztjéről szóló bejegyzéseket!

A fenti sorrend nem minősítés, csak ahogyan eszembe jutottatok, mindenki egyformán egy hatalmas szakácssipkát kapott!!! :-)

Töltött karalábé

Ezekben a töltött és rakott zöldségekben az a jó, hogy ha az ember egyszer készít egy nagyobb adag darált húsos ragut, és egy részét lefagyasztja, akkor a következő alkalommal, már csak elő kell venni a mélyhűtőből, felolvasztani, és beletölteni valamilyen zöldségbe, vagy rétegesen lerakni vele, és esetleg egy kis tejföllel, no meg jó sok sajttal megsütni. Ha jól emlékszem, a most felhasznált töltelék a pár hete készített krumplilasagne-ból maradt, és már akkor terveztem, hogy hamarosan töltött karalábét fogok csinálni. Meg is vettem hozzá a piacon a nénimtől a két fej karalábét, de aztán egyszerűen nem volt rá időm, hogy megcsináljam, szóval már nagyon izgultam, hogy tönkrementek a hűtőben, de szerencsére mindkettő olyan lett elkészülte után, mint a vaj!

A receptet először a szakácskönyvemben próbáltam megtalálni, mert nem volt kedvem bekapcsolni a számítógépet, így hát F. Nagy Angélámat fel is lapoztam, de valahogy nem nyerte el a tetszésemet a receptje, mert nem sütőben készíti, hanem lábosban. Kénytelen voltam megkeresni Fűszeres Eszter töltött karalábéját, mert emlékeztem arra tavalyról, hogy úgy írta le, az elkészült ételt, hogy kedvem lett volna azonnal megcsinálni, de amikor én olvastam, már nem volt szezonja a karalábénak. Aztán most, hogy újraolvastam a bejegyzést, kiderült, hogy itt is lábosban készül, tehát feladtam a további keresgélést és megcsináltam én is így. Nem is bántam meg!

Hozzávalók 1 fő részére, azaz nekem:

- 2 fej karalábé

- 1 kávéskanál cukor

- 15 deka darálthúsból készült jó fűszeres, hagymás ragu

- kábé 1 deci rizs megfőzve

- 2 dl tejföl

- 1 kanál liszt

- 1 nagy csokor petrezselyem

Felolvasztottam a mélyhűtött darálthúsos ragut, főztem hozzá kábé 1 deci rizst, majd összekevertem őket. A karalábékat megpucoltam, kivájtam, és a mélyedésbe töltöttem a rizses fűszeres ragut. A kivájt részeket felkockáztam és feltettem annyi sós, borsos, cukros vízzel főni, ami majdnem ellepte, sőt a vastagabb petrezselyemszárakat is bedobáltam a karalábék mellé a vízbe. Fedő alatt alacsony hőfokon pároltam. Amikor megfőtt (ez elég hamar bekövetkezett), a tejfölbe belekevetem a lisztet, a két gömböc töltött karalábét kivettem a lábosból és a főzeléket behabartam. Egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemmel fűszereztem, végül a gömböcöket visszatettem a fazékba és összerottyantottam az egészet. Persze a megfőtt petrezselyemszárakat még behabarás előtt kidobtam a főzelékből!

Nagyon-nagyon finomra sikerült, nem is tudom, hogy miért állítom azt mindig, hogy én nem szeretem a karalábét, amikor ez annyira ízlett! Legközelebb azért úgy fogom csinálni, hogy a kis karalábéforgácsokat kicsit később dobom a töltött karalábéfejek mellé a vízbe, mert amikor az már isteni vajpuhára megfőtt, a nagyoknak még kellett volna legalább 10 perc. És még így is fantasztikus volt! Még két fontos dolog, ami Fűszeres Eszter receptjében van, és érdemes is betartani: az egyik, hogy egy akkora lábosban kell feltenni a karalábékat főni, amibe épp csak belefér, hogy ne legyen túl sok víz rajta; a másik pedig, hogy plusz egy karalábét érdemes teljes egészében felkockázni és megfőzni a töltöttek mellé.

Joghurtos-pudingos eperkrém

Ahogyan már említettem, Tata és Viki volt olyan kedves és pénteken áthozták nekem a szülinapi ajándékom, egy kosár, gyönyörű, friss epret. Nagy részét ugyan felfaltuk, de fél kilónyi eperből desszertet készítettem, aminek a receptjét itt találjátok. Ez Bee és Dávid oldala, amit most időhiány miatt nem tudnak frissíteni, de van rajta pár finomság, amit még szeretnék kipróbálni. Bee 23 éves létére fantasztikusan süt-főz, a házi, kézzel készült rétesét már emlegettem a bográcsolós bejegyzésnél.

Ezt a krémet is tőle tanultam. Először úgy készítettem el, ahogy az oldalukon látható. Sütöttem hozzá egy tortalapot és az epres krémmel kentem meg, de nagyon hamar rájöttem, hogy piskóta nélkül is hihetetlenül finom.

Hozzávalók:

- 1 csomag vanilia pudingpor

- 3 dl tej

- 3 evőkanál cukor

- 3 deci eperjoghurt

- 4 evőkanál eperlekvár

- 1/2 kiló eper

A pudingport 3 dl tejben 3 evőkanál cukorral elkeverjük és folyamatos keverés közben sűrűre főzzük. Amig hűl, az epret apróra darabokra vágjuk. A kihűlt pudinghoz hozzáadjuk a joghurtot, eperlekvárt, eperdarabokat és az egészet robotgéppel simára kavarjuk.

Joghurtból az Activiát favorizálom, mert elég sűrű és még eperdarabok is vannak benne. A lekvár pedig természetesen az Andi által készített és tavaly szülinapomra ajándékozott volt. :)

Az elkészült krémet üvegpoharakba, -tálakba szedjük és legalább egy óráig hűtőben pihentetjük.

Természetfotósom, Mazsolino pár hete megörökítette anyukám szegfűfáját. Nem tudom, ismeritek-e a növényt (esetleg valamilyen más néven?), mert én még soha, senkinél nem találkoztam vele. Nem is tudom, hogyan került hozzánk, csak arra emlékszem, hogy évekig semmiféle virágot nem hozott, csak nőtt, egyre magasabb lett. Anyukám megfenyegette, hogy ha nem virágzik, ki fogja vágni. Következő évben körülbelül úgy nézett ki a fa (vagy inkább jól megtermett bokor), mint ahogyan most láthatjátok:

Kb. 8 cm átmérőjű, amikor teljesen kinyílik:

Messziről piroslik a rengeteg virág:

Csokoládés epertorta

Tegnap megkaptam szüleimtől a szülinapi tortámat. Azért csak tegnap, mert konyhafelújítás volt náluk és hétvégén végre vissza tudtak pakolni annyira, hogy megsüthessék nekem a tortát. Tesómnak ezúton szeretném megköszönni a nagyfokú türelmet és kitartást. Saját bevallása szerint alig bírt magával addig míg megérkeztünk, legszívesebben felfalta volna a tortát mire mi megérkeztünk. Nem is csodálom, már a látványa is gyönyörű. Eper- és csokiimádóknak tökéletes (én mindkettő vagyok): epres csokitorta. Hozzávalók:
- 20 dkg vaj
- 15 dkg barna cukor
- 1 csomag vaniliás cukor
- 4 tojás
- csipet só
- 30 dkg rétesliszt
- 5 dkg keserű kakaó
- 1,5 kk sütőpor
- kb. 2,5 dl tej
töltelékhez:
- 3 ek. lekvár
- 50 dkg eper
- 3 dl tejszín
- 1 csomag habfixáló por
- 1 kk vaniliás cukor
- 2 ek porcukor

A vajat a cukorral és a vaniliás cukorral habosra keverjük, majd a tojást és sót beledolgozzuk. A lisztet, kakaót és a sütőport rászórjuk és a tejjel együtt beleforgatjuk. A tésztát kivajazott, -lisztezett (kb. 26 cm-es) tortaformába öntjük és a hideg sütőbe a legalsó rácsra tesszük. 180 fokon kb. 1 óráig sütjük.
A kihűlt tortalapot keresztben félbevágjuk, az alsó részét lekvárral megkenjük.
Az epret megmossuk, lecsumázzuk és 1/4-ét félreteszük. A többit nagyobb darabokban villával szétnyomkodjuk, vigyázva, hogy ne eresszen sok levet.
A tejszínt félig felverjük, majd a habfixálót és a vaniliás cukrot, cukrot hozzáadva kemény habbá verjük. Belekeverjük az összenyomkodott epret.
A hab felét a lekvárral megkent tortalapra simítjuk, aztán ráfektetjük a másik tortalapot. A hab másik felét annak tetejére kenjük. A maradék eperrel díszítjük a tortát és kb. 2 órára hűtőbe tesszük.
A tortalap és a krém elkészítése apukám feladata volt, a díszítés pedig anyukám keze munkáját dicséri.

Itt pedig Benőt láthatjátok, tesóm 1 éves törpe schnauzerét, aki egy nap különbséggel ugyanakkor született mint Viki Poczakja. :)
Benő azért néz ilyen morcosan, mert már ő is kiszemelte magának a tortát és próbál tekintetével elrettenteni mindenki mást tőle. Benő takarásában Zoli bújkál. :)

Két hatalmas szeletet vágtam be elsőre a sütiből, nagyon-nagyon finom! A legjobb benne az, hogy nem piskóta állagú a tésztája, hanem inkább a brownies-ra emlékeztet.

Ropogós epres kosárkák

És akkor még mindig epermánia: kedves vizsgára készülő olvasóimnak küldöm szeretettel ezeket a kosárkákat. (Azon belül is elsősorban a két Mazsinak: Mazsollának és Mazsolinónak!) Nem nagy dolog előállítani ezt a desszertet, mindössze egy szabad délutánra van szükség hozzá, amibe beleértendő a mosogatással töltött idő is. A kosárkák eltüntetése, ha akár csak egy embert veszünk is, nem tart tovább 5 percnél. Hát még ha az az ember unokatesóm, Éva! :-)


Nem találom az epres listámat, de két finomságra fejből is emlékeztem, s Évának ebből a kettőből kellett ma délután választania, melyiket csináljam meg neki. Azt mondta, egyik rosszabb mint a másik. Aztán mégis hozzájárult ezeknek a kosárkáknak a kipróbálásához, és ahogy telt az idő, és körvonalazódni kezdett a finomság, Éva egyre türelmetlenebbül várta, hogy elkészüljek. Türelem pedig kellett volna, mert amit egy ilyen sütin el lehet rontani, azt el is rontottam: első adag kosárkáim szénné égtek az előírt 7 perces sütési idő alatt, a tejszínhab nem verődött fel, a zselatin nem kötött meg, persze mostanra a megmaradt eperkrém kőkeménnyé szilárdult a hűtőben, de délután erre nem volt hajlandó.

Megint azt mondom, hogy az alapötletet a Mindmegettén találtam, de Évával közösen sem tudtunk rájönni a leírás alapján arra, hogy hogyan kellene a kosárkákat elkészíteni. Így hát saját ötletünket használtuk:

Hozzávalók 24 darabhoz:

- 1 csomag 6 lapos réteslap

A töltelékhez:

- 50 dkg eper
- 1 csomag vaníliás cukor
- 4 evőkanál porcukor
- 2 dkg zselatinpor
- 1,5 dl natúr joghurt
- 2,5 dl tejszín

A 12-darabos muffinsütő mélyedéseit olvasztott vajjal kikentem. A 6-lapos réteslapot magam elé terítettem, majd elnegyedeltem. Laponként felvettem a negyedeket és még négyfelé hajtogattam, így gyömöszöltem óvatosan a muffinsütő mélyedésébe. (A 12 lyukat pont a rétestésztaadag felével tudtam kitölteni. Na és ezt az első adagot sikerült szénné égetnem, de szerencsére ott volt még a réteslapok másik fele, azaz 12 db negyed lapocska!) Az így kialakított kosárkákat az olvasztott vaj másik felével beecseteltem és betoltam a sütőformát a 200 fokos sütőbe 3 és fél percre.

Ezalatt elkészítettem a tölteléket: kábé félkiló epret megmostam, lecsumáztam és az aprítógépbe dobáltam. Hozzáadtam még egy csomag vaníliás cukrot, és 4 evőkanál porcukrot, majd összeturmixoltam. A zselatint a (házi) joghurtban addig kevergettem és melegítettem, amíg fel nem olvadt, és amikor ezzel megvoltam, hozzáöntöttem az eperpürét. A tejszínt robotgéppel felvertem, majd hozzáadtam a joghurtos epres keveréket. A kosárkákat egy szép tálra kiszedtem, megtöltöttem az eperkrémmel, és tálaltam.

Ez itt Éva adagja

Ez az enyém

Ha egy kicsit jobban megszilárdult volna, tökéletes lett volna! Talán holnap újra megsütöm a kosárkákat és megtöltöm a maradék eperkrémmel. Ezt a krémet recept szerint csillagcsöves nyomózsákkal is lehetne a kosárkákba nyomni. Amit nem vettünk észre, Éva, az az a mondat, hogy miután a habzsákból vagy evőkanállal a ropogós kosárkákba töltöttük az eperkrémet, "annyi időre hűtjük be, amíg a krém megdermed"...

Fokhagymával tűzdelt sertéssült és Vikiék új albérlete

A képen látható gyönyörűséget tesóm sütötte. Nagyon jó dolgom volt tegnap, mert nála ebédeltünk Tomával. Isteni finomakat sütött/főzött: fokhagymás sült hús volt újkrumplival, és házi joghurtos tzatzikival. A végén pedig eperleves azoknak, akik még bírtak enni.

Az újkrumplikat tesóm így egészben hagyva, a Boritól névnapomra kapott, de tesómnál állomásozó különlegesen tapadásmentes tepsiben betolta a sütőbe, de előtte egy kicsit megsózta, és valamilyen zsiradékkal meglocsolta. (Tata, majd javíts lécci!)

Tata:A krumplit meg beleteszem tepsibe, ezt is kevés sós vízben elkezdem a sütőben sütni, alufóliával letakarva, majd mikor fogy a víz, ráöntök kevés olajat, vagy valamilyen zsiradékot és nagy lángon fedő nélkül sütöm, míg szép színű nem lesz. kb. 3/4-1 óra.

Tata: Nagyon egyszerűen kell csinálni. A nagy húsdarabot, amibe beletömök sok fokhagymát, bedörzsölöm sóval, és kevés sós vízben odateszem főni. Mikor majdnem elfogyott a víz, teszek rá disznózsírt, és főzőlapon tovább melegítem erős lángon, míg meg nem pirul. Egyszer-kétszer megforgatom, hogy mindkét oldala ilyen színes legyen. kábé két-három óra, a hús hagyságától függ.

Hogy hogyan tudott ilyen gyönyörű kérget sütni rá, azt nem tudom, nekem még sosem sikerült. Fantasztikusan finom volt!

A tzatziki a szokásos módon készült: kábé félliter házi joghurtot lecsöpögtetett, és ebbe a sűrű krémes joghurtba keverte a lereszelt, sózott, kinyomkodott uborkát.

Poczak, a kukta is tiszteletét tette az ebédlőasztalnál, bár sosem szokott onnan kapni semmit. Szegény tesóm ebben a kényelmes pózban ebédelt.

Ebéd után átmentünk Ercsi és Viki új albérletét kitakarítani, és rendbe tenni. Amikor megérkeztünk, a napok óta kocsikkal áthordott cuccoktól így nézett ki a szoba:

És hipp-hopp, pár óra múlva négyen ezt varázsoltuk belőle:

Nekem nagyon tetszik ez a kis albérlet, remélem, jól fogják ott érezni magukat.

Ezt a hangulatos kis sarkot kell majd még Ercsinek egy kicsit rendezgetnie, amikor hazaér vidéki kiküldetéséből:

Budapest-Kaposvár

Méltatlan helyzetben szegény Ford (becsületes neve: Papaautója)

Sokat gondolkodtam, írjak-e erről a napról, és aztán úgy döntöttem, igen, írok pár szót, mert életem legfurcsább napja volt. Legalább 10 autóval indultunk Budapestről Kaposvárra, de végül különös módon egyszerre 3 autó robbant le és ezért nem érkezett meg oda. Indulásunk után 1 órával hirtelen egy Kusturica-filmben találtam magam, és hihetetlen, de a pár pillanatig tartó első döbbenet után egész nap nem bírtuk abbahagyni a röhögést. Azt hiszem, akinek a tiszteletére ilyen szépen kiöltöztünk, elégedett volt, ha látott minket - jól sikerült az utolsó poénja.

A "cigányvajda"

Öltönyben az árokparton

Segebaga intézkedik

Ezúton is hálás köszönet a segítségünkre siető mentőalakulatnak! Kis segítséggel, de végül 2 órás késéssel mi is megérkeztünk Kaposvárra.

Narancslikőrös eperlekvár

Az első bejegyzésem a blogba majdnem egy évvel ezelőtt épp az eperlekvár volt, emlékszem, mennyire izgultam amikor megírtam. Nagyon sok időt töltöttem vele, hogy minden tökéletes legyen, újra és újra átolvastam, javítgattam ... és ezt így csinálom mostanában is.

Idén is eljutottunk az eperföldre és sikerült megint rengeteg epret szedni, minden kosarunkat megtöltöttük. Ez nagyon fárasztó munka, főleg, hogy idén a szárazság miatt csak egészen apró epreket találtunk, és a pici szemekből legaláb három és fél órát tartott, míg összeszedtük a napi betevőnket, ami nálunk 29 kiló lett. Ennél jóval többet is fel tudnánk dolgozni, főleg, hogy idén nem 10, hanem csak 6 kiló eperből készítettem lekvárt, mert csak ennyi energiám maradt rá, az eper mégis elfogyott (nálam még van egy kicsi, de csak azért, mert alig voltam itthon, ezért az előre eltervezett finomságokat még nem tudtam elkészíteni belőle).

Az eperszedés után persze járni is alig tudtunk az izomláztól, de végre Csincsillával is kibeszélgettük magunkat. Azért az jót tett a sebességemnek amikor távozott, mert addig egy óra alatt mindössze egy félkilónyi epret sikerült összeszednem, azt is kiborítottam a véletlenül felrúgott kosárból, viszont cserébe - mint említettem - jó sokat és zavartalanul tudtunk dumálni.

A receptet a Mindmegettén találtam, de onnan csak az ötletet vettem, az arányok nálam kicsit másképp alakultak.

Hozzávalók:

- 1-2 kg eper

- 3 narancs kinyomott leve

- egy annyi narancslikőr, ami a képen látszik

- 20-30 dkg cukor

- zselésítő

Nem akarom Csincsillát bosszantani, de meg kell írnom, hogy az eper mosását, csumázását és aprítását Tomával közösen végeztük, igaz, fizettem a segédmunkáért neki. Jut eszembe, jövőre az eperszedést gyerek rabszolgamunkásokkal szeretném megoldani, nekik szerintem kevésbé fárasztó ez a hajolgatás! :-)

Tehát: az epret megmostuk, kicsumáztuk és (most kivételesen) villával összenyomtuk. Feltettem főni egy kevés cukorral, és a frissen facsart narancslével. Egy darabig forraltam, majd beleöntöttem a narancslikőrt, beleszórtam a zselésítőt, és belenyomtam a merülőmixert, hogy eltűnjön a rengeteg eperszem és inkább lekvárszerű legyen a lekvárom. (A zselésítőre azért volt szükség, mert ezt az adag lekvárt éjfél körül kezdtem befőzni, és képtelen lettem volna órákig kavargatni, hogy besűrűsödjön.) Forrón üvegekbe szedtem, és gyorsan beraktam őket az ágyneműtartóba, hogy csak fokozatosan hűljenek ki.

Amikor az elkészült forró lekvárt először kóstoltam, nagyon erőteljes narancsíze volt, ettől egy kicsit megijedtem, mert nem narancslekvárt akartam készíteni, de aztán később ez enyhült és az eperíz visszavette a vezetést! Nagyon finom lett!