2009. június 1., hétfő

Ropogós epres kosárkák


És akkor még mindig epermánia: kedves vizsgára készülő olvasóimnak küldöm szeretettel ezeket a kosárkákat. (Azon belül is elsősorban a két Mazsinak: Mazsollának és Mazsolinónak!) Nem nagy dolog előállítani ezt a desszertet, mindössze egy szabad délutánra van szükség hozzá, amibe beleértendő a mosogatással töltött idő is. A kosárkák eltüntetése, ha akár csak egy embert veszünk is, nem tart tovább 5 percnél. Hát még ha az az ember unokatesóm, Éva! :-)


Nem találom az epres listámat, de két finomságra fejből is emlékeztem, s Évának ebből a kettőből kellett ma délután választania, melyiket csináljam meg neki. Azt mondta, egyik rosszabb mint a másik. Aztán mégis hozzájárult ezeknek a kosárkáknak a kipróbálásához, és ahogy telt az idő, és körvonalazódni kezdett a finomság, Éva egyre türelmetlenebbül várta, hogy elkészüljek. Türelem pedig kellett volna, mert amit egy ilyen sütin el lehet rontani, azt el is rontottam: első adag kosárkáim szénné égtek az előírt 7 perces sütési idő alatt, a tejszínhab nem verődött fel, a zselatin nem kötött meg, persze mostanra a megmaradt eperkrém kőkeménnyé szilárdult a hűtőben, de délután erre nem volt hajlandó.



Megint azt mondom, hogy az alapötletet a Mindmegettén találtam, de Évával közösen sem tudtunk rájönni a leírás alapján arra, hogy hogyan kellene a kosárkákat elkészíteni. Így hát saját ötletünket használtuk:

Hozzávalók 24 darabhoz:

- 1 csomag 6 lapos réteslap

A töltelékhez:

- 50 dkg eper
- 1 csomag vaníliás cukor
- 4 evőkanál porcukor
- 2 dkg zselatinpor
- 1,5 dl natúr joghurt
- 2,5 dl tejszín

A 12-darabos muffinsütő mélyedéseit olvasztott vajjal kikentem. A 6-lapos réteslapot magam elé terítettem, majd elnegyedeltem. Laponként felvettem a negyedeket és még négyfelé hajtogattam, így gyömöszöltem óvatosan a muffinsütő mélyedésébe. (A 12 lyukat pont a rétestésztaadag felével tudtam kitölteni. Na és ezt az első adagot sikerült szénné égetnem, de szerencsére ott volt még a réteslapok másik fele, azaz 12 db negyed lapocska!) Az így kialakított kosárkákat az olvasztott vaj másik felével beecseteltem és betoltam a sütőformát a 200 fokos sütőbe 3 és fél percre.

Ezalatt elkészítettem a tölteléket: kábé félkiló epret megmostam, lecsumáztam és az aprítógépbe dobáltam. Hozzáadtam még egy csomag vaníliás cukrot, és 4 evőkanál porcukrot, majd összeturmixoltam. A zselatint a (házi) joghurtban addig kevergettem és melegítettem, amíg fel nem olvadt, és amikor ezzel megvoltam, hozzáöntöttem az eperpürét. A tejszínt robotgéppel felvertem, majd hozzáadtam a joghurtos epres keveréket. A kosárkákat egy szép tálra kiszedtem, megtöltöttem az eperkrémmel, és tálaltam.

Ez itt Éva adagja


Ez az enyém


Ha egy kicsit jobban megszilárdult volna, tökéletes lett volna! Talán holnap újra megsütöm a kosárkákat és megtöltöm a maradék eperkrémmel. Ezt a krémet recept szerint csillagcsöves nyomózsákkal is lehetne a kosárkákba nyomni. Amit nem vettünk észre, Éva, az az a mondat, hogy miután a habzsákból vagy evőkanállal a ropogós kosárkákba töltöttük az eperkrémet, "annyi időre hűtjük be, amíg a krém megdermed"...

11 megjegyzés:

mazsolla írta...

nagyon csinosak!!:) köszönöm szépen minden vizsgázó és mazsola nevében!(már csak két nap!!!!már csak két nap!!!)

Andi írta...

Ki fogod bírni, Mazsi! Két nap az már semmi! :-)

mazsolla írta...

:'-((((((((

Éva írta...

Köszönjük szépen mi is a finom kosárkákat és a vizsgákra való megemlékezést. Drukkoljatok mert 17-én szigorlatom lesz!! Alig várom, hogy itt legyen a vakáció!!!

Hedvig írta...

Sziasztok! Több tonna biokomposzt minden vizsgázónak, és Évának még ráadásul egy teherkocsival.
Menni fog, csak félhalál.
Nekem is van még 2 vizsgám jún. 15 után. Kitartás.

segebaga írta...

Gyönyörűek lettek így is!
Hajrá mindenkinek, aztán ügyesen-okosan ahogy szoktátok!!!!

Andi írta...

Köszi! :-)

Mazsolino írta...

Jaj de nagyon éééédi vagy! Tök király a kinézete, az ízét meg hozzáképzeltem! :) Nyami-íze van. :)

Mazsolino írta...

Nekem még másfél hét a v.időszak.... :( De remélem, hogy NEKEM már csak 3 nap!!!!!!!!!!!! :)

Andi írta...

Drukkolunk! :-)

Mazsolino írta...

Köszi köszi köszi! :)