Salátákba való fokhagymahajtások nevelése - és Mazsi szülinapja

Szembejött velem a neten egy cikk, aminek a címe: 15 zöldség, amit evés után újra termeszthetsz. Ebben a római saláta, a hagyma, a bazsalikom, a szárzeller, a bordáskel (bok choy), az újhagyma, a sárgarépa zöldje, a fokhagyma, az ázsiai citromfű, a gyömbér, a batáta, az ananász, a burgonya, a gomba és az avokádó újrahasznosításáról, csíráztatásáról írnak. Néhányat szeretnék kipróbálni, a gyömbér már megvolt, most jön a fokhagyma. Persze itt a cikkben az evés utáni újratermesztés néhány esetben kicsit csúsztatás, ilyen pl. ez a fokhagymaügy is. Merthogy itt egy az egyben be kell áldozni a fokhagymát, nem evés után kell bizonyos részt újrahasznosítani. De mivel elkezdett a hűtőben csírázni, és annyira tetszett, amikor Olgi telkén a paradicsomsalátára fokhagymaszárat is aprítottunk, így ezt mindenképpen ki akartam próbálni. 

Hát ennyi volt a mai történet, ezekből a hajtásokból egy újfajta paradicsomsalátába fogok tenni, majd mutatom azt is. Tervezem még, hogy a sárgarépa végéből újranövesztek zöld hajtásokat. Volt már egy próbálkozásom, de kicsit elrontottam, mert nem jutott eszembe, hogy a vizet cserélgetni kéne alatta, ezért bepenészedett az egész. Most egy fehér- és egy sárgarépavéget tettem vízbe, és várom a szép új hajtásokat, amiket majd salátába fogok tenni. A répákon és a fokhagymán is naponta kétszer cserélem a vizet ebben a nagy melegben.

A fokhagyma hajtatásáról ez a vonzó fotó van a cikkben:

Fotó: SIMPLE DAILY RECIPES

Sajnos kb. 1 héttel a hajtatás kezdete után, elkezdett fonnyadni, majd teljesen tönkre is ment a kis fokhagymahajtás. Nem lett olyan szép nagy és erős, mint a fenti fotón.

Nagyon kíváncsi vagyok a második répapróbálkozásomra! Ennek sikerülnie kell! Újhagymát, krumplit, és batátát biztos nem fogok hajtatni, mert ott nem evés utáni újrahasznosítás történik, hanem be kell áldozni a növényt, de pl. a hagyma is érdekes lehet, mert annak is csak a végét kell használni a kísérletben.

A mai napi cuki Winston lesz az erkélyen a virágai között, mert ma van Mazsi szülinapja, amihez ez a fotó így kompletten illik a legjobban. Winstonnal szeretnénk boldog szülinapot kívánni!

Fotó: Szabi

Az ünnepléshez a We Love Budapest ajánlására a Kiscsónakom Bisztrót választottuk a városligeti csónakázótó mellett. A hely kellemes, árnyékos volt, nem szenvedtünk a melegtől, és szerencsére nekünk nem kellett a pulthoz járulni, ha kérni akartunk újabb innivalókat, hanem kihozták. Az előétel pirított kenyérszeletek, többféle olívabogyó, padlizsánkrém és humusz volt. Emellé kértünk még tonhalas miniszendvicseket is. Ezek tényleg nagyon finomak voltak.

Fotó: Szabi

De a tépett húsos (kacsás) szendvics csalódást okozott, a hús nem annyira tépett, mint inkább pépe(síte)tt volt, a sajt túl sok, és valami édes szósszal meg volt csorgatva, én juharszirupra tippelek, mert pont azt nem csípem, de lehetett bármi, semmiképpen nem illett a húshoz. Ez egy kicsit csalódás volt. A tépett malacos szendvicseken legalább nem juharszirup volt, hanem áfonya- vagy szilvaszósz, vagy valami kevésbé édes cucc, ennek kicsit nagyobb sikere is volt. 

Fotó: Szabi

A felszolgáló meg annyira figyelmes volt, hogy hozott az ünnepeltnek egy pohár rozét, hogy koccintani tudjon vele, és az volt az egészben a legjobb, hogy ezt a pohár rozét meg tudtam szerezni, mert Mazsi szerencsére nem bírta meginni valamiért...

Egészben eltett koktélparadicsom

Olginál rengeteg paradicsom lett idén (Csincsilla, te most ne nézz ide!), és gyakran kapnak belőle a barátai és ismerősei is, mert nem tudja olyan gyorsan enni, ahogy érnek. A múltkori szállítmányból paradicsomlét főztem be, ezt megirigyelhette Olgi, és ő is eltett egy adagot. De nem paradicsomlét csinált belőle, hanem vett a boltban bio paradicsomlét, ezt fűszerezte, és ebbe tette bele a pici paradicsomjait. Elkértem a receptet, mert meg akartam én is csinálni, de a nagy meleg miatt még nem voltam rá képes. Viszont, ha rászánom esetleg magam, szeretném, ha itt meglenne, és nem kéne keresgélnem.

Nagyon bánatos vagyok, mert a Bosch paradicsompasszírozóm, amivel a több tíz-húsz kiló paradicsomokat dolgoztam fel régen, tönkrement. Illetve nincs semmi baja, csak a szigetelőgumija szétesett apró darabokra tavaly, amikor el akartam tenni a zöldségboltból kapott nagyobb adag paradicsomot. A drága passzírozóm a lébe passzírozta a gumit is, úgyhogy ki kellett öntenem az egészet, mert későn vettem észre a balesetet. Majdnem zokogtam. Idén azt a négy üvegnyit merülőmixerrel pépesítettem, de azért ez nem ugyanolyan, mint a jó kis passzírozás, ahol az átnyomott héj és magok jól besűrítik a lét. Mindegy, tök jó paradicsomleveket lehet már kapni a boltban is. Viszont ezeket a meglepetésparadicsomokat azért mindenképpen el akarom tenni télire. Legalábbis amit nem tudok frissen felfalni.

Olgi fotója a saját befőzéséről

Na szóval ezt nem csináltam meg, mert túl sok macerának találtam, de biztosan le lehet egyszerűsíteni valahogy, és szerintem neki fogok állni, ha megint kapok finom házi paradicsomokat. Ahogy Olgi írta a készítését, úgy másolom ide, hogy lássátok milyen jól beszél és ír magyarul:

1. Vettem Aldiban bio paradicsomlét
2. Aztán beleöntettem lábosba
3. Az üvegeket kiöblítettem, hozzáadtam úgy 300 ml vizet
4. Adtam hozzá egy evőkanalat barna cukrot, őrölt f. borsot és fél teáskanalat sót
5. Felforraltam és volt nálam friss lila bazsalikom, kb 9 levelet beledobtam
6. Paradicsomot megmostam, majd konyharuhára rátettem és majd beleraktam befőttesüvegekbe
7. Felforraltam vizet és tele üvegbe öntöttem vízzel
8. Majd ahogy lehűlt a víz kb. 30 fokig, akkor kiöntettem ezt a vizet  
9. És így csináltam 3 szor
10. És utána beleöntettem a paradicsomlevet a lábosból jó forrón
11. Rácsavartam a tetejét és voilá

Olgi fotója ez is

És mentek a dunsztba, de erről már csak képet kaptam. 

Most épp kiment locsolni a telekre vonattal, megkértem Olgit, hogy fotózza le a telket és a házat, mert azt még nem mutattam meg, hová szoktunk bringatúrázni.

Ez a  ház a bejárati kaputól nézve. Persze, hogy egy bringa van ott díszítésnek, de ez nem zöld volt eddig, hanem talán fehér.

Ez pedig a kis faház:

Olgi szokott fent aludni, én meg itt lent:

Ez a bejárat, a szúnyogok és darazsak ellen elfüggönyözve, és a szoba ablaka, ahol aludni szoktam:

Ez pedig a hátsó rész, de lehet, hogy ez az első rész, mert itt is van egy kapu, szóval nézőpont kérdése. Olgi nem ezt a kaput szokta használni.

És itt a paradicsom-őserdő:

Oldalt még sok szép virág van a kerítés mellett, meg egy tűzrakóhely, meg egy saját kézzel ácsolt hintaágy, és egy szintén saját készítésű kemence, amiben karácsonykor süti a libát. Ezekről most nem küldött fotót. Mindez egy csöndes erdős helyen van, de azért nem túl magasan a hegyen, fel lehet tekerni a házig akár vizesflakonokkal megrakodva is (ivóvíz nincs a telken, de van egy kút a locsoláshoz). Szerencsére egyik oldalon nincsen szomszéd, a másikon meg van, de ritkán jár ki.

Szúnyogriasztó házilag

Nagyon szeretem ezt a mai időjárást, a nap egész nap alig tudott előbújni a felhők mögül, a szél is fújt annyira, hogy huzatot tudtam csinálni itthon, és kint még 30 fokra se tudott felmelegedni a levegő. Állítólag 27 fok van, én mondjuk kevesebbnek érzem. (Ezt tegnap írtam, úgyhogy tegnapi időjárás-jelentés.) Legjobb idő egy bringatúrához, de persze mi nem most ismétlünk Olgival, hanem a legnagyobb melegben, 2 hete (július 23-25.).

Merthogy megint megcsináltuk a múltkori túrát, mert bosszantott mindkettőnket, hogy hazafelé nem az előre eltervezett útvonalon, Szlovákia felé jöttünk, hanem csak simán hazatekertünk Nagymarosról. Meg amúgy is, olyan jól éreztük magunkat múltkor, jó volt az a sok kaland. Most is volt, a végén meglátjátok.

Megint tanultam egy csomó mindent Olgitól, köztük ezt a szúnyogriasztót is. Kint a telken nem volt ilyen profi felszerelés, ott alulra egy kerámia mécsestartót tettünk, aminek a tetejére is valami mázas kerámia került, ebben volt a só és a szegfűszeg meg a fahéj. Nagyon finom illatot árasztott, és tanúsítom, hogy egyetlen szúnyogcsípésem se lett, szemben a múltkorival, amikor legalább 50, ha nem több volt. Persze lehet, hogy picit besegített, hogy azóta kémiai szúnyoggyérítés is volt az országban. Már régebben kipróbáltam a fahéjat és a szegfűszeget mécseses párologtatóban, de akkor vízbe tettem, az is fonom illatú volt, de most ez a sós változat jobban tetszik.

Nagyon erős illata van, vigyázni kell vele, kicsit kevesebb fűszer elég bele elsőre. 

A túra pedig úgy nézett ki, hogy 1. nap eltekertünk Olgi telkére Nagymarosra, most végignyomtuk, nem szálltunk fel a vonatra sehol. Persze nem sikerült korán indulni, hanem a legnagyobb melegben, 11-kor. Néhányszor meg kellett állni, mert nehezen bírtam. Ahol nem erdős, árnyékos szakaszokon mentünk, ott rettenetes volt. A telken kis akklimatizálódás után elmentünk bevásárolni, és este megint sütögettünk. Majdnem ugyanaz volt a menü, mint múltkor, csak most giroszos pácba tettem a csirkemelleket, és ugyanúgy lefagyasztva vittük hűtőtáskában. Volt hozzá megint héjában főtt-sült krumpli tejfölös-fűszeres öntettel, csak most füstölt sajtot is tettünk az öntetbe, hát nem rontotta el! A paradicsomsalátát is megismételtük, de arra most tejföl is került. Sütöttünk padlizsánt is, amit a páclével kenegettünk. Most nem volt édeskömény és cukkini.

2. nap felfedeztünk egy üresen álló eladó telket, ez szemben van Olgi telkével. Azért mentünk be oda, mert Olgi meglátta a malacokat, akikről már mesélt. Ezek szökött törpemalacok, és az erdőben élnek párban, és teljesen vissza vannak vadulva. A rózsaszíncucu lehet a lány, és lehet, hogy terhes (arra nem is merek gondolni, hogy dagi), a barnacucu meg akkor - kizárásos alapon - lehet a fiú. Amikor megláttak minket, hogy közeledünk, iszkoltak vissza az erdőbe. Ennek a teleknek a vége ugyanis már erdő, sőt, maga a telek is már erdő volt egy ideje, csak mivel árulja a gazdája, levágott és kivágott mindent róla, amit csak tudott. De azért még így is eléggé vadregényes. Van rajta három építmény, és amikor felmentünk a telek végébe, hogy a legfölsőt szemrevételezzük, hallottam, hogy nagyon zörög a bokor. Na nem olyan nagyon-nagyon, csak zörgött, és arra gondoltam, biztos valami madár. Vagy egy nagyobb madár, vagy több madár zörög ott (mimimimi mimimi, mimimimi mimimi, miiiizörögaaa zöööööldleveleeees csipkebokorba'). Épp hátat fordítottam a háznak, hogy megpróbáljak visszakacsázni a csúszóstalpú szandálommal a meredek lejtőn, amin a kivágott-levágott, elszáradt gazok nehezítették a járást, amikor Olgi felkiáltott: ott a szarvas! Visszafordultam, és tőlünk pár lépésre ott állt egy hatalmas szarvas, pont visszanézett, bele a szemünkbe (lehet, hogy ő meg azt hitte, hogy mi vagyunk a szarvas, és Olgi neki kiáltott?). Annyira gyönyörű volt! Aztán hazamentünk, és összeszedtük a lehullott almákat a cucuknak, és felvittük a telekre.

Késő délután eltekertünk Szobra, hogy megigyunk egy fröcsit ott, és hogy legyen egy kis bringázás is a napban. Amikor este hazaértünk, újra sütögetés volt a program, mert Olgi mindenképpen oldalast akart készíteni. Nagyon finom lett az is. 

3. nap indulás előtt ellenőriztük, hogy a cucuk megették-e az almákat, és igen. Úgyhogy vittünk nekik még egy kosárral. Aztán elindultunk haza, de először távolodtunk a hazától, mert Szob-Ipolydamásd felé mentünk, át a hídon Helemba felé, és onnan Párkány-Esztergom felé. Nehéz volt, emelkedett az út sokat, Visszafelé is megtettem már ezt az utat egyszer, és az kellemesebb volt. Itt annyi volt az érdekesség, hogy megálltunk egy boltnál vásárolni, és arra jött egy fogatlan, ősz hajú néni (lehet, hogy egyidős velem), és rám köszönt, hátulról. Amikor megfordultam azt mondta, hogy ezt nem hiszi el, annyira hasonlítok valakire, akit ismer, hogy most se biztos benne, hogy nem ő vagyok. Ez csak azért érdekes, mert a családom Szlovákiából származik, már ameddig vissza tudom követni, Vásárútról jött át a dédapám Szolnokra a családjával, köztük a 9-10 éves nagyapámmal. Lehet, hogy akivel összekevert, az egy rokon volt? Hűha!

Sajnos a bringás computert elfelejtettem feltenni induláskor, mert elég zaklatottam indultam, úgy Göd táján jutottam el oda, hogy felrakjam. Így mértem 117 km-t a 3 napra, de azt már tudom, hogy Bp.-Göd 18 km, ezt hozzá is lehet adni, és így kijön, hogy 135 km-t tekertünk

A mai napi cuki meg ki lehetne más, mint a két szökött cucu. Szeretném külön felhívni a figyelmet a farkincákra, és arra az örömre, amit a rózsaszíncucunak okoz, hogy talált egy almát. 

Azért azt nehezményezem, hogy amint meglett az alma, gyorsan félrerohant, és nem osztotta el a társával a kaját, hanem egyedül csámcsogta be.

Olgi pár nappal később videózta le őket a háza előtt, az almafa környékén. Remélem, nem kevertük őket veszélybe ezzel az almázással, és nem fogja őket senki bántani.

Egyszerű banános csokifagyi

Nem mondok semmit erről a dögmelegről, ami már több, mint egy hete tart, és nem tudok kimozdulni tőle a lakásomból, csak legfeljebb éjszaka. Ezért nem is történik velem semmi, amiről mesélhetnék, de a bejegyzés végén mindenki el fogja ismerni, hogy muszáj volt írnom mégis valamit.

A meleg miatt nem járok kirándulni se gyalog, se bringával, eléggé lecsökkentettem a kimozdulások számát egyéb helyekre is, ezért most csak arról tudok beszámolni, hogy telt a vasárnapom. Szombat éjfélkor lefeküdtem, 2 órát vergődtem, nem tudtam elaludni nyitott ablaknál, mert dőlt be a forróság. Azt hittem, meggyulladok. Becsuktam az ablakokat, és beindítottam a légkondit, bár nem terveztem alatta aludni, eléggé félek tőle. 27 fokra állítottam, hogy ne hibernáljon, és így kb. két órát félálomban lebegtem a lehűtött szobában, de aztán inkább kikapcsoltam, és így tudtam fél 6-tól fél 9-ig viszonylag mélyen aludni. Akkor felkeltem, mert tesómnak megígértem, hogy elkísérem őt Soroksárra, de ahhoz fél 8-kor kellett volna kelnem, úgyhogy ez nem jött össze. Kávézgattam, híreket olvastam a forróságban, aztán visszafeküdtem abba a hűvös szobába, mert kóválygott a fejem, és aludtam negyed 2-ig. Ez se volt igazi alvás, csak olyan félálomban lebegés. Amikor felkeltem, gyorsan próbáltam valami értelmeset is csinálni, mostam egyet, meg hajat is mostam, hogy lehűljek, és aztán kuktában főztem egy vadast. Jó ötlet volt a kukta, mert így 10 perc alatt elkészült a kaja, elő- és utómunkálatokkal együtt kb. 20-25 perc volt, így aztán 4 körül ebédeltem. Ebéd után újból aludtam vagy 2 órát (álomkórban szenvedtem a forró éjszaka után), ez olyan 5 és 7 között volt, aztán 9-kor elindultam bringázni, mert már megőrültem magamtól. Elmentem a Margit hídig, aztán vissza a Margitszigeten keresztül, de érdekes módon ott se volt hűvös. Gondoltam, kimegyek Káposztásra a Farkas-erdőhöz, de Újpesten meggondoltam magam, és visszafordultam, mert 1.: fröcsizni akartam már, 2.: a farmersort nem volt a legkényelmesebb ebben a melegben.

Ti mit csináltatok vasárnap? Azt tudom, hogy tesóm medencézett Csömörön, Micike SUP-ozott a tengerben, Mazsi cicafuttatót pácolt, Viki dolgozott, Toma vízibiciklizett a Balatonon.

Na és akkor ennyi "érdekesség" után jöjjön a csokifagyi, amit ebben a melegben képtelenség volt fotózni. Megpróbálok majd vállalhatóbb képet csinálni róla, ha lesz még rá lehetőségem (mondjuk ha túlélem ezt a meleget, vagy ha lesz még fagyi amikor jobb lesz az időjárás). Frissítés: Sajnos nem tudok jobb képet csinálni, mert amikor elviselhetőbb lesz a hőmérséklet, én már itthon se vagyok!

És így készült: elővettem a fagyasztóból 2 db banánt (héja nélkül kell fagyasztani, ezt csak Tomának írom emlékeztetőül, bár ő nem olvassa, de hátha másnál is kérdéses ez a pont), belekarikáztam az aprítógépbe, tettem rá másfél evőkanál kakaóport, és összeturmixoltam. Ennyi banánból 3 ilyen pohárnyi adag lett.

Érdekes, banános csokifagyi íze van. A blogban vannak még ilyen banánalapú fagyik:

- Csincsilla fahéjas szilvafagyija
- meg az én eperfagyim is ott figyel.

Na de miért írtam ma ezt a sok fölösleges dolgot? Hát ezért a fotóért!

Rajongóknak mutatom közelebbről is a hasvillantást:

És ha már felvettük ezt a celebtempót, akkor a combokat is megmutatjuk természetesen:

Érzem, hogy mindenki körül felforrósodott a levegő a képek láttán, ideje, hogy csináljatok egy fagyit!

Eggs Beni helyett Eggs Andi

Félek, hogy túl nagyképű az átnevezés, de ez még nem az igazi Eggs Benedict, mert nem csináltam hozzá se angol muffint, se hollandi mártást, ezért nem nevezhetem Eggs Beninek. És az a helyzet, hogy angol muffint egyelőre nem is tervezek csinálni, de a hollandi mártás a következő alkalommal már menni fog szerintem. 

Erre a kajára is évek óta készülök, mint az angol reggelire. Nekem ez az egyszerre sok minden készüljön el című műsor nagyon stresszes. A buggyantott tojás meg, hát hogy is mondjam, az olyan hogy lélekben napokig kell rá edzenem. (Mármint arra, hogy elviseljem a kudarcot, ha jön.) Pedig Miss Marple mindig ezt eszi reggelire, szóval szeretnék majd belejönni. 

Arról is szól ez a bejegyzés, hogy a tapasztalataimat leírjam valahol, és ezekből a jegyzetekből tudjak legközelebb kiindulni. Mert egy ennyire bonyolult 😅 ételnél szükségem van mindenféle mankóra! 

Két receptből indultam ki. Az egyik Ács Bori Eggs Benije, innen a hollandi mártást fogom elkészíteni, és azt vettem át, hogy nem kell ragaszkodni az angol muffinhoz, mert pirított kovászos kenyéren vagy rozskenyéren még finomabb lesz. Ezt most kipróbáltam, és igaz is. És hát addig amíg ilyen gyönyörű kovászos kenyér jön ki a sütőmből, addig nem is kell angol muffinokkal bajlódnom (és rozskovásszal készült, mert azt szeretem a legjobban).

A másik receptet, amit a buggyantott tojáshoz használtam, Fűszeres Eszternél találtam. Ezt már többször kipróbáltam, és volt amikor sikerült, volt amikor nem. A leírás szerint vizet kell forralni egy nagyobb lábosban, egy nagy csipet sóval és egy evőkanálnyi ecettel. A lángot annyira vissza kell venni, hogy éppen csak gyöngyözzön. Óvatosan, egyenként bele kell engedni egy merőkanálból a felütött tojásokat, és nem kell formázgatni vagy örvényt csinálni. Amikor minden tojás benne van a vízben, el kell zárni a lángot és 6 percig hagyni a vízben a tojásokat. Ekkor tökéletes lesz.

Mai tapasztalatok:

• Elővettem a tojásokat egy kicsit, kb. fél órával hamarabb, hogy ne legyenek hűtőhidegek. Ezek nagyméretű tojások voltak.
• Nekem kerámialapos tűzhelyem van, nem gáz. Kábé 2,5 liter vizet forraltam a tojásoknak. Amikor felforrt a víz, visszavettem 4-esre a fokozatot, még forrt, de már nem olyan nagyon. úgyhogy 3-asra lejjebb vettem, ekkor gyöngyözött, ezt kevésnek ítéltem, úgyhogy visszatettem 4-esre, de ez meg sok volt. Ment vissza 3-asra.
• Amíg ezzel kísérleteztem, megpirítottam 3 szelet kovászos kenyeret. Még melegen megkentem majonézzel.
• A tojásokat egy kis tálkába egyenként felütöttem, és nagyon óvatosan beleengedtem a vízbe. Nagyon ijesztő volt, mert szétterült a fehérje, mint egy medúza, de aztán ezzel nem volt gond. Azt hittem, annyi neki.
• Amikor a harmadik tojás is belekerült a vízbe, lekapcsoltam a lapot, és még a lábost is levettem róla, hogy ne melegítse tovább a vizet.
• Beállítottam 5 percre a stoppert. Azért nem 6-ra, mert azt gondoltam, hogy sokat bénáztam a tojásokkal. A sonkákat közben elhelyeztem a majonézes pirítóson.
• Az első tojást 2 perc letelte után vettem ki, az volt az, amelyik kifolyt teljesen. A sültkrumpli-kiszedőt használtam, de erről nem tudott minden víz távozni. Valami más kell.
• A második tojást 3 perc letelte után vettem ki, ez elég jó volt.
• A harmadik tojást 4. és 5. perc között vettem ki. ez is jó volt, csak egy pici részen keményedett meg a sárgája, de az is jó volt még.
• Meg kell tudnom, hova kell kivenni a tojásokat, hogy ne vizezzem össze a kenyereimet. Mert most a kenyerek tetejére szedtem ki őket. Jó lenne úgy leszárítani, hogy ne tegyem őket tönkre.
• Ja igen, és olyan tányérra kell tenni a kenyereket, amiben vízszintesen maradnak, nem dőlnek befelé, hogy ne folyjon le róluk a tojás.

Összegezve: legjobb a tojások mellett állni, és amikor szemre jónak tűnnek, akkor kiszedni őket.

Nagyon-nagyon finom volt! Legközelebb úgy lesz, hogy kezdem a hollandi mártással, és a többi itt felsorolt lépésekkel folytatom. Az, hogy baconszalonnát is süssek, majd egy emelt szintű vizsgán lesz. most prosciutto-szerű nyers, füstölt, szeletelt sonkát használtam. Az ebédet egy nagy pohár - sok jégkockával lazított - frissen "facsart", jéghideg őszibaracklével zártam. 

Amúgy még ahhoz a gondolathoz is szoktatnom kell magam, hogy a 3 buggyantott tojás és a hollandi mártásban a 2 tojás sárgája, az összesen 5 tojás egy evésre. Hmm. 

A félelmeim ellenére azért választottam ezt a kaját ebédre, mert nem voltam képes többre. Nagyon meleg van, a lakásban most éjszaka 28,5 fok, de nappal se volt kevesebb. Az erkélyen 40 fok van este. Tudom, máshol több van. De most már kénytelen vagyok légkondizni, na nem egész nap, csak reggel meg este.

Amyvel és Vikivel várjuk az esőt. De nem látszik ennek a kánikulának a vége, nyaf. Amit én láttam jövő szerdáig, még melegebb is lesz. Ha legalább éjszakára lehűlne, jobban lehetne bírni, de itt semmi változás, csak a forróság dőlne be az ablakon, ha kinyitnám. Nagy szenvedésemben rendszeresen megnézem a stockholmi időjárást is. Ott most 18 fok van, és 23 lesz holnap a legmagasabb. Szeretnék oda születni legközelebb! (Ha muszáj valahova.)

Dalgona kávé

Itt egy újabb jó kis nyári jegeskávé-próbálkozásom, a dalgona kávé. Állítólag ez az új őrület, de én teljesen véletlenül találtam róla egy receptet a neten. Mindenhol azt írják, neszkávéból kell csinálni, de nekem ilyenem nincs, ezért rákerestem a neten, hátha találok olyan receptet, amiben rendes kávéból készítik, de nem találtam. Nem baj, én akkor is a cold brew kávémat használtam hozzá. Igaz, nem lett olyan kemény a hab, mint másoknak, de nekem így is tetszett.

(Erről az "új" őrületről azóta kiderítettem, hogy Koreából vagy Kínából indult, és a karanténidőszak alatt volt új őrület, nem most. Na, hát ennyire naprakész vagyok!)

Szerintem ez a kávé a kapucsínó párja, csak pont az ellentéte: itt nem a tejet kell habosítani, hanem a kávét, és nem melegen kell inni, hanem jéggel. Legalábbis én azzal ittam.

Hozzávalók, ahogy mindenhol megadják:

• 2 tk neszkávé
• 2 tk cukor
• 2 tk meleg víz

Hozzávalók nálam:

• 2 tk cold brew kávé
• 2 tk cukor
• 2 tk hideg víz

Ebből így nagyon kevés hab lett, úgyhogy kiegészítettem még kb. fél deci cold brew kávéval és 1 teáskanál cukorral. Kicsit sokalltam a cukrot, de nem mertem nagyon lecsökkenteni, hátha emiatt majd nem habosodik-krémesedik.

Az ikeás tejhabosítóval felhabosítottam a kávét egy pohárban addig, amíg kivilágosodott és krémes nem lett. Szerintem tök jól sikerült. 

Aztán egy szép pohárba hideg tejet öntöttem, tettem bele jégkockákat és a tetejére kanalaztam a kávéhabot. Borzasztóan édes volt! De fotózás után összekevertem őket, és úgy már fincsi lett.

Másnap kipróbáltam, hogy elektromos habverővel tudok-e keményebb habot verni, és sikerült, de ez meg nem lett annyira krémes, mint a tejhabosítós változat. Mutatom is:

Szóval olyannak kéne lenni, mint a tojásfehérjehab, és miután rákerül a tejre, akkor meg úgy kéne kinéznie, mint egy habcsók. További kísérletezés várható.

Ilyen egy igazi habcsók, aki miatt az egész bejegyzés született:

Én meg nehezen bírom a meleget, ami a múlt heti fincsi lehűlés után jött. Máris 27,9 fok van a lakásban, és még melegszik estig. Csincsilla mondta, hogy ne nyafogjak ezen, nála 30 fok van. Jó, de ő még nem tudja, hogy egy nyugdíjas embernek a szervezete mit bír elviselni. Majd megtudja! (Ráadásul itt a panelban éjszakára se hűl le egy idő után.)

Jegeskávé cold brew (hidegen áztatott) kávéból

Életem két legjobb kávéját Csincsillánál ittam, és igen, ez pontosan az, aminek látszik: szeretném meghívatni magam újabb kávékra. Egyszer Pomázon kaptam egy isteni kávét, egyszer meg Szentendrén. Nála úgy készül, hogy kézi darálóval frissen darálja a kávét, aztán valahány fokos vízzel leönti, és azzal az ikeás szerkezettel átszűri. Legutóbb, mikor Tomával voltunk árvácskás kutyasétáltatáson, akkor jegeskávét kaptunk, hát az valami isteni volt. Óriási jég volt benne, nyilván azért, hogy ne olvadjon gyorsan és ne hígítsa, csak hűtse a kávét. Én is direkt csináltam óriási jegeket az új kávékísérleteimhez. 

Amikor a hidegen áztatott teákat tanulmányoztam a neten, akkor akadtam rá egy cikkre, amiből kiderült, hogy ugyanezt kávéval is meg lehet csinálni. A cold brew kávé csak annyi, hogy durvára darált kávét 12-18 órán át kell áztatni, majd kávéfilteren keresztül leszűrni. Egy kávékoncentrátumot kapunk így, amit 1:1 arányban kell hígítani vízzel, én 1:1:1 arányban kávé-víz-tej keveréket készítettem. Cukorral édesítettem, de jó lesz már cukorszirupot főzni, mert hamarosan jönnek az alkoholmentes koktéljaim, és azokhoz is szirup kell. Ehhez is jobb lett volna, mert nem olvadt fel minden cukor.

Hozzávalók:

• 8,5 dkg durvára őrölt kávébab (3/4 bögre egész kávébab)
• 750 ml víz (3 bögre víz)

Még jó, hogy kaptam Micikétől olyan kávédarálót, ami nem égeti meg a kávészemeket, és állítható, hogy milyen finomságúra darálja a kávét. Terveztem betenni egy videót, de nem készült el, majd pótolom mindenképpen. Addig is, hogy el tudjátok képzelni, pont olyan, mint gyerekkoromban a boltokban az a nagy kávédaráló, csak ez kicsike. Fölül betöltöm a szemeskávét, megnyomom a gombot és alul kijön egy tartályba a darált kávé. És nincs megégve! És isteni daráltkávé-illat van!

Tehát megdaráltam a kávét, beletettem a 800 ml-es befőttesüvegembe, ráöntöttem a vizet és összekevertem. Hagytam 5 percig ülepedni és újra összekevertem. Ekkor érdekesen felhabzott. Már nagyon kívánatos itt is:

Lezártam, betettem hűtőbe. Másnap, amikor felébredtem, összeállítottam a szűrőszerkezetet: alulra került egy kancsó, rá a lekváros tölcsérem, aminek nagyobb a nyílása alul, mint az általános tölcsérnek (próbáltam azzal is, de eldugult az a kis lyuk egy idő után), majd a tölcsérbe ment a kávéfilter, abba pedig a kávé.

Amíg az első kávémat megittam reggel, addig ez szépen lecsöpögött. A második kávém már a cold brew kávéból készült jegeskávé volt. Ennyi kávékoncentrátumom lett:

A hűtőben 2 hétig is eláll, így bármikor lehet isteni jegeskávét készíteni. (Vagy valami mást, ami nemsokára következik...). Tényleg nagyon finom a cold brew kávé, de még mindig Csincsilla kávéja vezet.

Tesómnak meg lett egy látogatója egyik nap. Odarepült az erkélyen a petúniára, és azonnal aludni kezdett:

Egy jó darabig így maradt, ahogy a képen látható, aztán egyszerűen elment. Meg szokott jelenni máskor is, de még sosem csicsikált. Lehet, hogy bulizott éjszaka, és reggel nem kapott jegeskávét. Én kicsit aggódtam, hogy hátha zokog, mert mondjuk kirúgták a munkahelyéről, de tesóm biztos benne, hogy alszik. Nagyon elfáradhatott, kávé kell neki!

Zöldbableves csipetkével

Akárhogy keresek, nem találok a blogban se zöldbablevest, se csipetkét. Elég fura, hogy a 16 évünk alatt egyszer se csináltunk ilyet. Egyikünk se. Azt tudom, hogy én miért nem csináltam. Rettentő macerás(nak gondoltam), a csipetkegyártás(t), és ezért inkább neki se álltam, pedig imádom ezt a levest, és csakis így, ahogy anyu csinálta. Nincs benne semmi más zöldség, csak zöldbab, sok fokhagyma és csipetke. Meg tejföl. Ennek a levesnek olyan jellegzetes íze van és egyáltalán nem hasonlít a főzelékre. 

Hozzávalók a leveshez:

• fél kiló zöldbab
• 1-2-3 gerezd fokhagyma
• (kacsa)zsír vagy olaj
• liszt, piros paprika
• tejföl
• petrezselyem

Hozzávalók a csipetkéhez

• 1 nagy tojás
• kb. 10 dkg liszt
• fél kávéskanál só

Anyu rántással csinálta, de én most megpróbáltam úgy, hogy azzal indítottam, hogy egy kis kacsazsíron megpirítottam egy evőkanál lisztet (a pirítás nem jó szó, mert nem színeződött el), aztán a liszten megfuttattam egy gerezd fokhagymát (sajnos kevés volt, kettő kellett volna), megszórtam egy kis pirospaprikával és felöntöttem vízzel. Ebbe tettem a megmosott, felaprított zöldbabot és egy kávéskanál sót. Lefedve főztem közepes hőfokon. 

Amíg fő, addig lehet csipetkét gyártani, de én nem mertem így időzíteni, mert emlékeim szerint órákig tart egy adag csipetke elkészítése, de ez nem igaz.

Egy tojást felvertem egy tálban a sóval. A lisztet belemértem az aprítógépembe, ráöntöttem a tojást. Addig járattam a gépet, amíg ilyen nem lett az anyag:

Ez körülbelül 5 másodperc, két-három nyomás. A módszert Jamie-től tanultam. Ezután abba a tálba öntöttem a morzsát, amelyikben a tojást felvertem, és lisztezett kézzel, kis gyúrással összeállítottam egy gombóccá. Tálban:

Gombóc (pici lisztet adtam még hozzá, amikor beliszteztem a kezemet, de nem kellett volna):

Ezután a kedvetekért mértem az időt, és az jött ki, hogy 17 perc alatt felcsipetkéztem az egész gombócot. Leültem egy kényelmes kissámlira, amire egy vastag párnát is tettem, a hátamat a szekrényajtónak támasztottam, ölembe vettem a tálat és csipkedtem. 

Úgy kell csinálni, hogy a gombóc szélét kicsit kilapítjuk két ujjunkkal, ebből a laposabb részből lecsippentünk egy pici darabkát, egy csipetnyit, és mutató- és hüvelykujj között sodrunk rajta egyet, és rögtön eldobjuk. Mármint beledobjuk a tálba. És jöhet a következő csippentés. Gitárosoknak nem való ez a feladat. Ha a lapos rész elfogyott, újabb területet lapítunk ki, és így tovább. Picit fájt a kezem tőle, szóval néha jobb, néha bal kézzel csippentgettem.

Kamaszkoromban mindig én csináltam a csipetkét, és olyan büszke voltam rá, hogy milyen erős kezem van. A tészta összegyúrása elég nehéz fizikai munka emlékeim szerint, és azt hiszem, elhitették velem, hogy ezt csak én tudom ilyen szépen megcsinálni. 

A nemgitárosoknak lehet közben jó műsorokat hallgatni, vagy hangoskönyvet. Én azt hallgattam, ahogy a panelban valahol megállás nélkül fúrnak reggel óta. Csak a vége felé húztam fel magam ezen, de aztán megnyugodtam ettől a látványtól:

A megfőtt bablevesbe öntöttem a csipetkéket, és amíg főttek, egy pohár tejfölt egy kisebb tálban elkevertem kézi habverővel először egy merőkanálnyi forró levessel, aztán még egy kicsivel hígítottam, végül beleöntöttem a levesbe. (Lehetett volna egy kicsit több tejföl, de aztán azt pótoltam a tányérban. Régen azért jóval nagyobb volt egy pohár tejföl.) A mélyhűtőben megkerestem a petrezselymet és még azt is szórtam a levesbe, sajnáltam, hogy nincs itthon friss. 

Nagyon finom lett, de egyáltalán nem hasonlít az emlékeim szerinti bablevesre. Azt hiszem, ahhoz több bab kellett volna (szerintem ez a kis maradék zöldbab nagyon nem volt fél kiló, nem mertem megmérni), és több fokhagyma és több tejföl. De azért így is finom lett.

És aki miatt ezt a csipetkegyártást bevállaltam, csak azért, hogy mutogatni tudjam, az leendő élettársam, Charlie:

Korban hozzám illik, úgy látom.

Ő Szabi tekije (és találjátok ki, hogy ezt a gyönyörű fotót ki csinálta!), és azért lesz majd az élettársam, mert ahol most lakik, ott jóhiszemű jogcím nélküli lakásfoglaló, és előbb-utóbb ki fogják rakni, és jelentkeztem én is, hogy esetleg, ha nincs más lehetőség, akkor befogadom természetesen. Mazsiék nem tudják a két cica miatt, Vikiék pedig a pitbulljuk miatt, szóval maradunk mi a tesómmal. 

Charlie-ról még azt kell tudni, hogy nagyon szereti a papucsokat, és ezt csinálja velük. Na most az a helyzet, hogy nálam nincsenek nagyon papucsok, és ezek után nem is lesznek. Vagy de?

Parmezános paradicsomsaláta

Rengeteg paradicsomsaláta van a blogban, nem is gyűjtöm ide őket, elég ha beírjátok a keresőbe, hogy paradicsomsaláta, és jönnek majd az ötletek. De muszáj most írnom, mert már elég sok dicsekedni- és mutogatnivalóm gyűlt össze. A múlt heti halálos kánikulában csináltam ezt a salátát talán tojásrántotta mellé, és aztán a maradékba kenyeret tépkedtem, és az volt a vacsora, isteni volt. 

Nagyon egyszerű összedobni egy ilyet. Vettem 10-12 szem pici édes koktélparadicsomot, és mindegyiket 8 darabra vágtam. Beletettem egy tálba, hozzáadtam 2 szál felaprított újhagymát, 2-3 csipet sót, borsot, szárított kakukkfüvet, egy kis fokhagymagranulátumot, nagyobb darabokra vágott csokornyi bazsalikomot, és jól összekevertem. (A bazsalikom helyett lehetne petrezselyem.) Ráreszeltem egy darabka parmezánt, megint kevertem és kész. 

Estére jól levet engedett, és a beledobált kenyérdarabkák ezt felszívták, és én meg sóhajtoztam, hogy ez milyen finom. 

Na és tegnap bringát szereltünk Mazsival. Kb. két és fél év toporgás után rászánta magát, hogy lecseréli a bringáján a gumikat. Eddig vékony fekete külsők voltak rajta, de KÉPZELJÉTEK! nem egyformák. Ezt nem lehet kibírni, ráadásul valami egyedi kinézetű bringa kell nekünk, úgyhogy vett hozzá Mazsi bézs színű (vagy fehér) külsőket, hát nem is feketét!, és ezeket raktuk fel édes kettesben. Na meg még kosarat is tettünk a bringára, és a kosáron látható gyönyörűséges hálót Réka varrta nekem, de Mazsinak annyira megtetszett, hogy kölcsönkérte. Íme az "új" bringa: 

Nagyon kellett egy kis sikerélmény, mert vasárnap eltörtem a vadiúj mosógépem mosószeradagolóját, elszakítottam az új ruhámat úgy, hogy beakadt a zsebe a fiók gombjába, a kenyeremhez véletlenül pont ugyanannyi vizet adtam, amennyi a liszt volt, lehetett újabb liszteket keverni hozzá, nem tudtam, elég lesz-e a kovász, aztán a sütéshez begőzösítettem a sütőt, de amikor kinyitottam az ajtaját, a kicsapó forró (250 fokos) gőz leégette a nemlétező szőrt a kezemről, amikor emiatt kesztyűért kezdtem kapkodni, leszakadt az egész tartó a falról, és amikor végül sikerült betennem a kenyeret, meggyulladtak a sütőpapírok. Reggel tejet melegítettem volna a mikróban, de felborult a pohár, és a 2 dl tej befolyt a gépbe. A szódagép patronját kikészítettem az asztalra, hogy ne felejtsem el magammal vinni, de persze pont ma porszívóztam, és megmozdítottam az asztalt, rögtön felborult és legurult róla, és asszem ennyi. Ezek mellett az már csak apróság, hogy órákig nem találtam a támogatói visszaigazolásomat Pintér Bélához, és így nem tudtam jegyet venni, pedig lehetőségem volt egy nappal hamarabb. Aztán utolsó pillanatban, még éjfél előtt meglett.

A mostani rossz sorozatom miatt végigaggódtam a szerelést, hogy tuti nem fog sikerülni. Hogy valami baj lesz, valami nem fog stimmelni, valami nem lesz jó. Nem tudjuk visszarakni, le fogom törni, nem fog működni. De egyelőre úgy tűnik, hogy teljesen jók voltunk. Annyira örülök, hogy segíthettem! Egy mindenkiért, mindenki egyért - ahogy tesóm mondta az alábbi videó láttán:

Csincsilla, csak halkan mondom neked, hogy ezt kettőből megtanulta Amy. Nagyon erős a bandaszellem nálunk!