2008. június 25., szerda

Tojásos nokedli

Erre a kajára már legalább egy hete készülök, ugyanis múlt héten kaptam Micikétől 10 db igazi falusi tojást. Talán látszik is a képen, milyen gyönyörű napsárga színe van.

Amikor így szépen megterítettem magamnak ezt a "miniadagot" és lefényképeztem, természetesen azonnal megszólalt a telefon, és még kétszer szólt, nyilván azért, mert ez pont az az étel, ami csak frissen jó. Végül nem is hagyták, hogy megegyem, mert egy munkának azonnal neki kellett állnom ... a megrendelő kicsit bolond. Remélem néha elolvassa, miket írogatok itt.

A nokedli receptje Anyucitól van, az a különlegessége, hogy víz helyett tejjel kell csinálni. Sokkal lágyabb lesz tőle és még a gyomromban sem üldögél egy kő evés után. Egy kétszemélyes adaghoz kell 2 tojás, 20 dkg liszt, 2 dl tej és pici só. Az arányokon muszáj változtatni, ha nem elég csirizszerű a tészta.



Robotgéppel jól ki kell keverni, forró sós vízbe szaggatni és amikor feljönnek a nokik a víz felszínére, már le is lehet szűrni. (Csak szegény tapasztalatlan unokámnak írom, aki majd ebből a blogból tanul főzni, hogy az ilyen ragacsos tésztás edényeket először hideg vízzel jól ki kell öblíteni, kézzel leszedni az edény faláról a csirizt, mert a meleg víztől azonnal megfő és odaköt.)

A saját kis adagomra 3 tojást vertem fel és azzal még jól átforgattam a nokikat. Fejes saláta vagy jégsaláta illik hozzá, de nagyon. A salátához az ecetes lé: 1 pohár víz, 3 kanál cukor, 3 kanál fehérborecet.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

éhes vagyok!

éva írta...

Kár, hogy nem lehetek az unokád mert a múltok jól megjártam a betonszerű képződménnyel az edény szélén.... Unoka akarok lenni!!!

Andi írta...

De miért ne lehetnél az unokám? Nekem nem probléma, máris az vagy! (Csak nyugi!)

éva írta...

de nem lehet vki egyszerre férj, gyerek és unoka vagy igen?

Névtelen írta...

de lehet! a matuslányoknak ez jár! :)