Gyümölcsleves

Ma megint eljutottam végre a piacra, de amiért mentem: kovászolni való uborka, sajnos már elfogyott. Kétszer kell menni egy nap piacra: nyitáskor, hogy kapjak mindent, ami feltétlen kell, és záráskor, hogy olcsóbban odaadják a parasztok az árut.


Ubit nem kaptam, de kárpótooltam magam, mert vettem őszibarackot, málnát, meggyet, sárgadinnyét, görögdinnyét, kicsi tököket tölteni/rántani, zöldbabot, petrezselymet. Ebből már körvonalazódni látszik a jövő heti menü, de ma csak a gyümölcslevest csináltam meg.


Ilyen fajta gyümölcslevest először unokatesómnál ettem, amikor egyszer, egy nagyon meleg nyári napon Angyalföldről a Soroksári útra bicikliztünk a fiammal. Annyira jól esett a hideg gyümölcsleves, ami egyszerre veri el az éhséget és oltja a szomjat, hogy nevezhetném életmentőnek is. Előtte - nem tudom miért - mindig csak olyat főztem, amiben csak meggy volt, esetleg még cseresznye, de hogy málna ... ez eszembe se jutott volna. Azt gondolnám, hogy szétfő, élvezhetetlen lesz, de nem, mert ha csak a legvégén teszem bele, akkor egyben marad és isteni illata lesz a levesnek.

Azzal kezdem, hogy kimagozok fél kiló meggyet, felteszem egy kis vízben főni, amibe teszek fahéjat, szegfűszeget és egy csipet sót, egy zacskó vaníliáscukrot (csak az illat kedvéért). Amíg fő, megpucolok két szem őszibarackot és falatnyi darabokra vágva beleteszem a forró levesbe. Kis tejfölt tejszínnel és egy kanál liszttel összekeverek, és ezzel behabarom a levest, majd ezután teszem bele a málnát. Cukorral ízesítem. Természetesen jó hidegen a legfinomabb!

Sajnos elfelejtettem lefényképezni a tányérban, ezért csak azt az adagot láthatjátok, amit ebben a Micikétől kapott gyönyörű üvegben beviszek majd hétfőn a munkahelyre. Ha látnátok milyen szép, piros pöttyös teteje van ennek az üvegnek!