Spenótos galuska

Kicsit belekontárkodom a Bea szakterületébe (levesek és köretek:)), de csak azért, mert olyan szép zöld, tavaszi, meg hogy legyen valami ürügyem feltenni a szép margitszigetes kutyás képeket.
Ezt sem én találtam fel, de már annyira régen csinálom, fogalmam sincs, melyik szakácskönyben láttam ezelőtt ezer évvel (akkor még nem volt számítógép sem, könyv már igen:)).

Hozzávalók:
- 450 gramm krémes spenót (mirelit - persze frissből még sokkal finomabb!)
- 3 egész tojás
- olyan 30-40 dkg liszt (most vegyesen használtam Ezékiel-lisztet és finomlisztet)
- só, bors
- víz

A szokásos módon galuskatésztát csinálunk, azaz az egész tojásokat összekeverjük a borssal, hozzáadjuk a lisztet meg a jól felolvasztott (vagy friss spenót esetében megpárolt, összevágott) spenótot. Annyi vizet adunk hozzá, hogy galuskasűrűségű legyen, tehát se kemény, se túl híg ne legyen. És, gondolom, mindenki tudja, hogy nem szabad nagyon kidolgozni a tésztát, szóval lusták előnyben.
Közben sós vizet forralunk egy nagy fazékban. A forrásban lévő vízbe szaggatjuk a galuskatésztát, általában kis galuskákat szoktam csinálni, szaggatóval, de most evőkanálnyi nagyokat csináltam, egy vizezett evőkanál segítségével. Nem árt, ha a megfelelő időben vesszük ki, a nyers galuskatészta nem valami nagyszerű, ha túlfőzzük, akkor meg szétmállik az egész. Úgy a legegyszerűbb, ha kiveszünk egy darabot, és kettévágjuk, akkor mindenre fény derül:) Nekem most ezeknél a nagy galuskáknál azután, hogy újra felforrt a víz, és feljöttek a víz tetejére, még öt perc forralás kellett (több részletben főztem ki, hogy ne hűtsék le nagyon a vizet).
Hideg folyó vízzel alaposan átmostam (tésztát sosem mosok, de a galuskákat muszáj, mert undorító ragacsos lesz, ha nem öblítem le alaposan, érdekelne, hogy mért van ez, tudja valaki?). Kicsi vajjal átforgattam.
Első körben marhapörkölttel ettük, köretként, másnap sajttal átpirítottam sütőben, így is, úgy is nagyon finom volt.

A szép képet Imi csinálta (még mielőtt valaki megkérdezné:)).

Vasárnap belevetettük magunkat a kora délutáni margitszigeti tömegbe, még a hídon is sikerült átjutni, Kófickát csak egyszer taposták le, szegény. Telefonnal csináltam a képeket, szóval még a szokásosnál is gyengébbek, de olyan édesek voltak, muszáj volt megörökíteni.
Minden másnál jobban bizonyítja, hogy itt a tavasz, hogy elkészülhetett ez a kép. Már három éve, minden Duna-parti futás közben Kóficka egyszer-kétszer belehuppan a Dunába, mert nem lehet már kibírni ezt a kánikulát, és úszkál a szélén, Zsuzsika meg, aki eléggé undorodik a víztől, lelkesen asszisztál a parton.

Nagyon jól állnak nekik a szép sárga virágok, nem?

És volt sok bot is:)