Vép 2. nap - Sült oldalas, csalamádé és baconos stangli

Múlt hétvégi beszámolómat folytatva, a második napon történteket - és megevetteket - írom le. Mivel péntekre még jó időt jósoltak, úgy gondoltuk, Sárvárra megyünk, ahol mi már voltunk többször is, de Tomi még nem és kiváncsi volt rá, hogy tényleg olyan jó, mint ahogy hallotta. Utólag azt mondta, hogy biztos visszamegy még valamikor, tehát nem hinném, hogy csalódott. :)

Én még akkoriban is jártam a sárvári fürdőben, vagy strandon, ki hogy emlékszik rá, amikor még nem építették át, sokkal kisebb területen helyezkedett el és csak néhány medencéje volt. Most pedig már élmény- és wellnessfürdő kategóriába tartozik a rengeteg kinti és benti medencéjével, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Egész nap nagyon meleg volt, felhő nélküli tiszta ég, úgyhogy a vízimádók ki is használták a lehetőséget:

A gyerekek élvezik - Eszter, Imi és Tomi :)

Eszter és Tomi

Miközben mi a napon süttettük a hasunkat, Erzsi néni arra készült, hogy kiéhezve érünk haza, ezért egy egész hadseregre való étellel várt minket.

Először is: sült oldalassal, amit ő úgy készít, hogy megmossa, feldarabolja a húst. Ezután belehelyezi egy nagy, rozsdamentes lábasba, olajat önt alá, vagy zsírt tesz bele, sok vöröshagymát szeletel alá, valamint fokhagymagerezdeket dob mellé. Néha füstölt szalonnát is tesz a hús alá (most volt benne). Felönti vízzel, megsózza és fedő alatt puhulásig párolja. Ekkor leveszi a fedőt, és berakja a sütőbe a húst lábassal együtt és ott süti, amíg megpirul.

Köretnek rizst készített és wokban pirított krumplit.

Persze, aki nem akart oldalast enni, annak tejszínes csirkét sütött. Nehogy már ne legyen választék.

Házi csalamádét kínált mellé, ami káposztából, uborkából, hagymából, paprikából áll. Ezeket felszeletelte, lesózta, fél napig állni hagyta. Ecetet, cukrot főzött össze vízzel, szalicilt tett bele és amikor kihűlt, az üvegekbe töltött zöldségekre öntötte.

Ezután pedig baconos stanglit ehettünk még, amiről már sokat hallottam, de még csak most sikerült úgy összehozni, hogy meg is tudjam kóstoli. A kinézete és az elkészülési módja kísértetiesen hasonlít Andi szezámmagos sós kiflijéhez, csak ebben bacon csíkok is voltak elrejtve.

Hozzávalók:

- 1 kg liszt

- 10 dkg élesztő

- 6 dl tej

- 1 tojás

- 6-8 dkg margarin

- só

- bacon csíkok

Erzsi néni az élesztőt langyos tejben felfuttatta, majd összedolgozta az összes hozzávalót. Duplájára kelesztette, átgyúrta, 3 részre elvágta és cipókat formált belőle. A cipókat egyesével kör alakúra nyújtotta, a kört elnegyedelte és minden negyedből három-három szeletet vágott (tehát egy körből 12 cikkely lett). Megkente olvasztott margarinnal, ráfektette a bacon csíkokat és a szélesebbik végétől feltekerte. Szezámmaggal díszítette a tetejét és megsütötte.

Sós stanglinak szokták hívni, mert nem mindig tesznek bele bacont. De mindig elfogy kivétel nélkül, amit nem is csodálok. :) Frissen a legfinomabb.

A jó kis vacsora után bementünk Szombathelyre, ahol már javában folyt a karnevál. Én már meg sem lepődök, mikor a zebrán szembe jön velem egy tógába öltözött szenátor, vagy egy teljes harci felszerelésben lévő gladiátor, lovasíjász, stb. Ilyenkor ez természetes. A szombathelyiek nagyon élvezik, hogy visszatérhetnek a múltba egy kicsit.

Esztivel Boban és Marko Markovic koncertet néztünk, Imi és Tomi pedig elindultak felfedezni a különböző pálinkaházak kínálatát...

Kapros-zöldbabos egytál

Az úgy volt, hogy Tésán leszüreteltem az összes zöldbabot, a futó zöldhüvelyűt meg a bokros sárgababot, lett vagy 30 deka, de még az is lehet, hogy 40. És hát nem levest akartam, mert hétvégén még elfogy az ilyesmi, ha kitálalom, de magától senki nem melegít levest a hűtőből. Szóval gondoltam, hogy megcsinálom ezt a húsos zöldbabos cuccot, a Gyöngyinél láttam, és kb. húsz éve tervezem, hogy majd én is egyszer. Nem eszküszöm meg rá, hogy pont így csinálja, de majd helyesbít:) És persze kellett volna még zöldbab, négy embernek ritkán elég 30 deka (a 40 is még határeset). Miután sem a piacon, sem két nagy, remek zöldségosztállyal rendelkező boltban sem volt egy darab sem (ezek szerint vége a zöldbabszezonnak????), kénytelen voltam venni egy üveg jobbfajta konzervbabot, szóval háromféle bab is került, de azt hiszem, egyfélével is működik. Sertéscombból csináltam, jobb híján, marhára tényleg nincs idő hétköznap, csirkemell nem az igazi, filézett csirkecomb remek lett volna, de errefelé valahogy sosem kapni, boncolni meg utálok.
Hozzávalók:
- 1 kg zöldbab, apróra vágva
- 90 dkg sertéscomb, apróra felkockázva
- 2 nagy fej hagyma
- 1 nagy paradicsom, 1 paprika
- paprika, só bors
- 2 kávéskanál liszt
- 2 kis pohár tejföl
- 1 jó nagy csokor kapor
- némi zsiradék
A hagymát a zsiradékon megpároljuk, utána rádobjuk a kockára vágott húst, és szépen fehérre körbepirítjuk. Megszórjuk egy púpos kávéskanálnyi pirospaprikával, vagy kettővel, pici vízzel felengedjük, beledaraboljuk a paradicsomot és a paprikát. Magyarul pörköltet főzünk.
Amikor a hús már félig puha (a disznónál ez most olyan fél óra volt), mehet hozzá a zöldbab, amíg minden meg nem puhul. Időnként kis vizet adunk hozzá, de semmi esetre se legyen levesszerű, nekem rövid lével ízlik. A végefelé beleszórom a nagy csokor összevágott kaprot (és beleöntöm a konzervbabot, én szegény). Ja, meg a sót és a borsot is. A lisztet kis vízzel összekeverem, behabarom az ételt, kiforralom, és belekeverem a tejfölöket.
Nagyon finom, picit savanykás, pikáns ízű egytálétel.

Erdély - 2009. augusztus 15-21.

Amikor 15 évvel ezelőtt egy háromnapos "villámlátogatáson" voltam Erdélyben, azt éreztem ott, hogy végre hazataláltam. Pedig tudomásom szerint nincs semmilyen családi kötődésem oda, talán egy előző életből hozott érzés, talán az ottani emberek szeretete, nem tudom mi okozza, de erős, fájdalmas honvágy maradt bennem azóta a kirándulás óta. Bár a hosszú évek alatt sokat enyhült ez az érzés, tudtam, elég nagy megpróbáltatás lesz most visszamenni. Vagyis hát inkább onnan visszajönni...

És így is lett! Nagyon sok szépet láttam, fantasztikus finom ételeket kóstoltam, érdekes és nálunk már rég elfelejtett életmóddal találkoztam. Mert persze itthon is vannak falvak, de hol van az úgy, hogy kimennek a férfiak az erdőre és beszerzik a téli tüzelőt, haza is hordják (lovas vagy traktoros szekéren), fel is aprítják. Jut eszembe: majdnem vezettem traktort is, csak nem mertem kipróbálni az udvaron a traktorozást!

Első megálló Homoródon volt a Lobogó Panzióban. Fantasztikus szállás volt, nem beszélve a környezetről: az erkély alatt egy patak zúgott, aminek a hangja annyira megnyugtató, a kertben kakasok kóboroltak és lovak legelésztek a szemközti domboldalon.

Egyik reggel igencsak közelre lejöttek a legelőről, majdnem az erkélyünk alá. Sajnos nem sikerült lefényképeznem, amint az anyukapaci keresztben átveti szép farkát kis fekete csikóján, jelezve, hogy szereti és vigyáz rá.

A patak közvetlen az erkély alatt csörgedez, kellemes hűvös érzetet adva mindig. Olyan tiszta, hogy lelátni az aljára.

Rengeteg patak van Erdélyben, úton-útfélen folyik egy, ami kellemes hangulatot megnyugttó, hűs érzést áraszt maga körül.

Megérkezésünk másnapján Szovátára kirándultunk a Medve-tóhoz. A tájékoztató táblát elolvasva tudtam meg, hogy ez a tó heliotermikus. "A heliotermikus tavak vize a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80°C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány cm-es édesvízréteget hoz létre a felszínen, amely nem süllyed le, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta lévő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatást hoz létre, meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését."

Érkezésünkkor éppen sziesztázott a tó, ami azt jelenti, hogy 13 és 15 óra között nem szabad belemenni a fürdőzőknek, hogy regenerálódni tudjon és szépen visszarendeződjenek a rétegek a helyükre: iszap - sós víz - édes víz. Délután háromkor megszólalt a gong, és éljenezve, sikítozva ellepték a fürdőzők a tavat. A képen jól látható, hogy a fürdéstilalom ideje alatt a kicsi kiépített partszakaszon mint a heringek várakoztak egymás mellett a fürdőzni vágyók. Én ezért csak messziről szemléltem őket.

A Medve-tó mellett két kisebb, ugyancsak sós tó is volt, itt nem annyira szigorúak a szabályok. Az emberek a tó aljáról felszedett gyógyiszappal kenték be magukat, akár tetőtől talpig, s csodálkozva figyeltem meg, hogyan lebegnek a nagyon sós víz felszínén.

Innen hazafelé egy gyümölcsösben egy hatalmas almafa árnyékában terítettük le pokrócunkat, hogy szép nyugodtan megegyük a magunkkal hozott finomságokat. Nagyon régen ettem már a természetben, és most is annyira de annyira jól esett! Aztán amikor egy almát szakítottam az egyik fáról, ez a "véralmafa" bosszúból a fejemre ejtett egy másik almát, s mi gyorsan odébbköltöztünk pár méterrel, nehogy újabb támadás érjen. De még így is jól meg tudott ijeszteni a szomszédos fa, amikor a nagy csendben a földre ejtett egy másik almát, mert a zajra ijedtemben úgy ugrottam fel, mintha támadás ért volna. Ennyit a városi ember idegzetéről! Kiderült, mégsem a medve a legveszélyesebb dolog Erdélyben ... hanem az almafa! :-)

Következő nap a Szejke Fürdő mellett kóstoltam életem első miccsét (románul Mici, khm...).

Erdélyi szakácskönyvemben "Mititei, azaz húskolbászkák rostélyon" néven szerepel, ideírom a receptet onnan:

"Hozzávalók: 1/2 kg bárányhús, 1/2 kg marhahús, 1/2 kg setréscomb, 1 fej fokhagyma (szerintem ez nem volt benne!), 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál szódabikarbóna, só, bors, paprika (nem volt benne), őrölt szegfűszeg.

Az összes húsfélét háromszor ledaráljuk. Sót, borsot, paprikát, őrölt csombort és őrölt szegfűszeget adunk hozzá ízlés szerint, az egészet pépessé dolgozzuk. A fokhagymát lereszeljük és a húskeverékhez adjuk. Végül fél bögre vizet (csontlét) és 1 teáskanál szódabikarbónát keverünk bele. Fedjük le és 4-5 órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Vizes kézzel hosszúkás kolbászkákat formázunk belőle, és olajban, vagy kerti grillen parázson megsütjük. Kínáljunk hozzá mustárt, tormát, kenyeret."

Innen Parajdra mentünk a Sóbányába. Itt 120 méter mélyről felhívtam mobilon a fiamat, s rettenetesen csodálkoztam, hogy sikerült vele beszélnem!

A sóbányába busszal vittek le, eleinte aggódtam, hogy pánikba fogok esni a mélyben. Később, amikor beléptünk a bányába, elámultam a látottakon: óriási termekben különféle gyermekjátékok, ugrálóház, számtalan hinta, fajátékok, körös-körül padok, ahol le lehet ülni és akár lehetne eszegetni is, valamint volt lent egy kicsi kápolna is. A 30 fokos melegből hirtelen 15 fokba érkeztem, gyorsan át kellett öltöznöm, de a hidegen kívül semmi más bajom nem volt lent.

Ezeket a hatalmas termeket gyógyításra használják manapság, sokan járnak ide le asztmás beteg kisgyerekükkel, hogy enyhítsék a rohamokat.

A felszínre érkezve azonnal le kellett nyomnuk egy kürtős kalácsot, aminek a receptjét azért nem írom ide, mert az majd egy külön bejegyzés témája lesz (ha már Csincsilla nem tette fel a blogba a saját próbálkozását :-/).

A bázisra, Homoródra visszaérkezve találkoztam ezzel a gyönyörű, büszke csődörrel, aki nem hagyta magát megszelidíteni, betörni, s ezzel lelki rokonságba kerültünk. Érdekes, hogy ő is érezhetett valami ilyesmit irántam, mert egy-két erőfitogtató dühkitörése után mindig visszatért a karámnak arra az oldalára, ahol álltunk, de sajnos hiába várta, nem mertem megsimogatni az orrát, bár igencsak csábító jelenség volt. És ahogy nézett rám azzal a gyönyörű, okos szemével!

Kicsi kóbor kutyánkat viszont meg mertem simogatni, sőt nevet is adtunk neki, nem fogjátok kitalálni, mit: Bodri lett! :-) Játszottunk vele egy kicsit, amire ő boldogságában hatalmas köröket rohant le körülöttünk, de minket az éhség visszaűzött a szállásunkra, ahol pisztrángot vacsoráztunk fokhagymamártással: most is összefut a nyál a számban, annyira finom volt!

Másnap kicsit magasabbra, Tusnádfürdőre helyeztük át székhelyünket és itt majdnem találkoztam is a medvével, ugyanis egy kedves autós járókelő állított meg bennünket, hogy megérdeklődje tőlünk, hogyan kell a Szent Anna-tóhoz eljutni, és a kimerítő információért cserébe elmondta pár perccel korábbi tapasztalatát, miszerint semmiképp ne menjünk a Sólyom-sziklához, mert ott medvehangot hallott, ami ilyen volt: BOOÁÁÁÁÁ! Majdnem bepisiltünk a röhögéstől egész este, mialatt finomítottuk előadásunkat a medvehanggal! De persze nem mentünk a Sólyom-sziklához.

Tusnádfürdőn a Csukás-tó partján vacsoráztunk, s itt ettem először puliszkát. Ennek eléggé semleges íze volt, később próbálkoztam máshol juhtúrós puliszkával, de valami félreértés miatt ott is sima puliszkát adtak a hús mellé. Nem baj, hoztam haza juhtúrót...

A puliszkakészítés erdélyi szakácskönyvem szerint így történik: Hozzávalók: annyi marék kukoricliszt, ahány személyre készítjük, só.

Másfél liter vizet főni teszünk. Ha forr, sót hintünk bele és óvatosan a lassan fövő vízve eresztjük markunkból a puliszkalisztet. Négy személyre négy marék lisztet adagolunk. A puliszkaliszt a fövő vízben tömbbé áll össze. Közepébe egy nagy fakanállal lyukat fúrunk és kevés forró levet öntünk bele.

Öntsünk le fél liter forró vizet a gombócokról (milyen gombócokról?) és hagyjuk kézügyben. A fakanállal kezdjük összekavarni a puliszkát, lassan adagolva hozzá az előbb félretett léből. Mindezt lassú tűzön végezzük, megfelelő védőkesztyűben mert a kavarnivaó massza "kiugorhat" a bőrünkre.

Mikor simára kavartuk és már gömbbé áll össze (ezt sem értem), egy tiszta, előkészített lapítóra (vágódszka) kiborítjuk, majd egy vastagabb cérnával szeletekre vágjuk. Adjunk hozzá tejet, vagy aludttejet, kolbászos rántottát vagy akár sült oladalast.

Lehet még juhtúrós puliszkatekercset is készíteni belőle, ilyenkor egy nagyméretű tiszta konyharuhára ujjnyi vastagságban puliszkát terítünk szét, majd negyed kiló juhtúrót egyenletesen rászórunk a forró puliszkára és gyorsan felcsavarjuk a kendő segítségével úgy, mint a piskótatekercset. Sütőben ropogósra sütjük.

A puliszka mellé "fehérkarajt" ettem, és bár félórán keresztül egyeztettük, hogy mi legyen a vacsora, a fehérkarajt mégis egy ideig úgy ettem mintha csirkemellet ennék, gyönyörködve abban, hogy milyen szépen kifilézték a mellet. Ekkor jutott eszembe, hogy karajt eszem... Feltétlen meg kell tudnom, milyen része a disznónak ez a "fehérkaraj"! Isteni vacsora volt ez is.

Tusnádfürdőről indultunk kirándulni a Szent Anna-tóhoz, és itt volt az első tapasztalatom a romániai rossz utakkal kapcsolatban, bár ez az út sem volt vészes! Az út rossz minőségét feledtette a szépsége!

Nagyon különleges hely volt a Szent Anna-tó partja is abban az értelemben, hogy bár már addigra megszoktam az Erdélyben található természeti csodákat, itt az a különlegesség várt, hogy nagyon-nagyon természetes környezetben lehetett strandolni zsúfoltság és mindenfajta zaj (repülő, motorcsónak), szemét stb. nélkül, s ha akartam (és igenis akartam) külön partszakaszom volt a tó partján.

Amikor megérkeztünk még nem sütött a nap, de elég meleg volt a levegő és a víz is ahhoz, hogy térdig belegázoljak és élvezzem a vízben az egyedüllétet. Kicsit sajnáltam, hogy nem hoztam magammal a kocsiból a strandpapucsomat, mert eléggé éles kövek voltak a tó alján, és azt a nagy követ, amit Segebagának innen szedtem, sajnos ottfelejtettem, elnézést kérek érte! :-) Több helyen volt kitéve hússütögető alkalmatosság az itt piknikezni kívánó családok számára, ez beindította a fantáziámat, remélem sikerül eljutnunk ide egy nagyobb társasággal is!

Hamarosan kisütött a nap, egy tisztásra leterítettük megint a pokrócot, és boldogan élveztük a természetben a nagy egyedüllétet, a saját partszakaszt, a napsütést, egészen addig, amíg az éhség tovább nem üldözött.

A tó partján az óriási hegyek, rajtuk fenyőerdő, a parthoz közel pedig érintetlen területen bogáncs. Itt tényleg otthon voltam!

Pár métert beteréve az erdőbe akár málnázni is lehet. Nem tudom hány kiló málnát ettem meg a málnásban, de itt jöttem rá, hogy akár gyümölccsel is jól lehet lakni, úgyhogy át kell értékelnem az étkezéssel kapcsolatos elképzeléseimet.

A Szent Anna-tó partján is miccset ettem. Egyik finomabb, mint a másik! :-)

Tusnádfürdői erkélyünkről ilyen "kis" hegyet és erdőt lehetett látni. Nagyon irigykedem azokra, akik itt élnek!

A szállás egyébként itt is marha jó volt, olyan zuhanyozóval, amit mi "vidéki pestiek" alig tudtunk használni. A falból legalább nyolc helyről jöhetett a víz, és a vízcsapot egy nagy gömb helyettesítette, aminek a fel-le, jobbra-balra, ide-oda mozgatásával lehetett elindítani a vizet, beállítani a hőfokot, meg gondolom azt is, hogy a nyolc lyuk közül melyikből jöjjön a víz. Na nekünk ez hosszú ideig nem sikerült: egyrészt nem indult semmilyen bállításra a tusoló, másrészt reszkettünk, hogy tűzforró víz fog kilövellni valamelyik lyukból, harmadrészt pedig részegen röhögőgörcsöt kaptunk az egész szituáción, ahogy ott állunk szerencsétlenül, és nagyon igyekszünk vizet fakasztani a falból...

Tusnádfürdőről indultunk legutolsó úticélunkhoz, de félúton meg kellett állnunk ebédelni. Én csorba levest rendeltem, aminek a finomsága vetekszik a mi marhahúslevesünkével. Kicsit savanyúbb levesre készültem, de nem bánom hogy nem volt az.

A szakácskönyvem szerint a román csorba hozzávalói: 70 dkg borjúszegy, 3 szál sárgarépa (murok), 1 szál petrezselyemgyökér, 1 kiseb zeller, 1 db vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss zöld petrezselyem, 1 citrom leve, 2-3 levél lestyán, só, bors, 1 pohár tejföl (kár, hogy krumpli nem kell bele, mert annak is tudom a nevét: pityóka :-))

"A húst kockákra vágjuk, hideg vízbe főni tesszük. Sózzuk, borsozuk. A hagymát vágjuk apróra, a répát, gyökeret, zellert karikázzuk, daraboljuk, majd külön lábosban pároljuk meg kevés olajon. Tegyük a levesbe, és főzzük addig, míg minden puha lesz. Mielőtt levesszük a tűzről, dobjunk bele néhány lestyánlevelet ízesítőként. Savanyítsuk a tűzről lehúzva citromlével, tejföllel (szerintem ez nem volt az éttermi levesemben!). A tetejét hintsük meg apróra vágott petrezselyemzölddel. Nagyon finom ízű, savanykás leves, különösen nyári napokon esik jól."

A leves után pedig áfonyalekváros palacsintát kértem. Az áfonyát egyébként megkóstoltam nyersen is, amikor Parajdon egy cigánylány egy vödörnyit árult (50 lej/vödör). Ezt is savanyúbbnak képzeltem.

És végül megérkeztünk a Békási-szorshoz. Lenyűgöző! Fantasztikus! Hihetetlen méretek! A képen egy tériszonyos sziklamászó látható. A szikla másik oldalán, legalább 50 méter mélységben egy sebes folyású patak zúg, nem biztos, hogy más bátrabb lett volna!

Ennek a pataknak a partjáról hoztam köveket Segebagának, de oda le is kellett jutni ám! A fénykép sajnos nem tudja eléggé érzékeltetni a méreteket.

Ez tényleg szoros! Régen lovas szekérrel vitték az árut a románokhoz, egy-egy út eltartott akár hetekig is ezeken az életveszélyes utakon. Közvetlen mellettünk hullott le egy magas szikláról egy picike kődarab az útra és akkorát szólt, mint egy puskalövés. Ha valakit fejbe talál...

Ezeken a kegyetlen sziklás hegyoldalakon is mindenhol, ahol csak lehetséges, fenyők és más lobhullató fák és mindenféle növényzet kapaszkodik a nemlétező talajba. Fantansztikus látvány ez is!

Nem lehet fotókkal érzékeltetni a méreteket!

Alig bírtunk betelni a látvánnyal. Megpróbáltam felhívni innen anyut, de nem volt semmilyen térerő. Nem is csodálkozom!

A Békási-szoros volt végső úticélunk, itt fordultunk vissza a Gyilkos-tó felé,

ahol is eltörött a mécses nálam. Itt már nem tudtam nem sírni azon, hogy visszafordultunk, utunk véget ért, s majd megint hosszú időre itt kell hagynom ezt a varázslatos helyet és a csodálatos embereket.

A hazafelé úton már itt Magyarországon javasoltam, terítsük le megint a pokrócot egy szép rétre, mert gyönyörű csillagos éjszaka volt, hátha látunk hulló csillagokat, elvégre augusztus vége van, itt a szezonja. És ebben a pillanatban egyszerre láttunk meg egy gyönyörű hulló csillagot, s ha hagyott volna időt egy kívánsgára, azt kívántam volna, hogy nagyon hamar viszontláthassam Erdélyt!

Amiket megtanultam románul:

Jó reggelt! - buná dimineata

Jó napot! - buná ziua

Jó estét! - buná seara

Viszont látásra - la revedere

Köszönöm - multumesc

És még egy hosszú mondatot is, amit nem tudok leírni! :-)

Vép 1. nap - Raguleves, kókuszkocka és Erzsi néni bolognaija

Imi keresztszüleinél, Vépen töltöttük az augusztus 20-i négy napos hosszú hétvégét. Délelőtt 10-re értünk oda hozzájuk, de már akkor készen várt minket az ebéd. Azt hiszem, ha felsorolom, mennyi mindennel készültek a 4 nap alatt, meg fogjátok érteni, miért nem várhattam tavaly Miki bácsit grízes tésztával. Most pedig gondolkodhatok, mit főzzek-süssek, mikor legközelebb ők jönnek hozzánk, hogy ne maradjak szégyenben. Úgy tervezem, hogy azok közül, amit ott ettünk, a 70 %-át megmutatom, leírom a receptet, akármennyire is egyszerű, vagy esetleg zacskós por kiegészítésével készült. Erzsi néni soha nem mér semmit, amit ő diktált, annál nem tudok mértékegységet írni.

Az egyik leves gyümölcsleves volt, amit Erzsi néni jó sűrűre szokott készíteni. Az ízéről Imi tudna nyilatkozni, mert ahogy említettem már, én ritkán eszem gyümölcslevest, nekem legyen meleg egy leves.

Pont ezért választottam én inkább a ragulevest, aminek az elkészítési módja a következő:

Vöröshagymát apróra vágunk, olajon megpirítunk és a pici darabokra vágott húst rádobjuk, kicsit kevergetjük, majd felöntjük vízzel és puhára főzzük. Bármilyen húsból nagyon finom, ez most sertésből készült és kb. 1 x 1 cm-es kis kockákra volt aprítva.
Közben egy másik edényben szintén egy kis olajon sárgarépát, fehérrépát és valamilyen levesbetét tésztát pirítunk, megszórjuk egy kis pirospaprikával és liszttel, felöntjük vízzel és az otthon található összes zöldségféléből tehetünk bele (karfiol, zöldbab, brokkoli, zöldborsó, krumpli, stb.), valamint egy-egy zöldpaprikát és paradicsomot, amit kiveszünk miután megfőtt a többi zöldség.
Ezután a húst beleöntjük a zöldséges lébe, sóval ízesítjük és összeforraljuk.

Az én kérésemre bolognai makaróni volt a következő fogás. Ezt már jó előre leegyeztettük telefonon, mert évekkel ezelőtt ettem Vépen ilyen bolognait és azóta sem találtam sehol ezt az ízt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű elkészíteni, ráadásul zacskós bolognai mártás-por segít ezt az ízt eltalálni.

Szóval:
Apróra vágott hagymát olajon megpárolunk, rádobjuk a darált húst, picit megpirítjuk, felöntjük egy kis vízzel, sózzuk. Kevés ideig főzzük-puhítjuk a húst, ezután házilag eltett paradicsomlével meglocsoljuk és beleszórunk egy zacskó bolognai port. Sűrűsödésíg főzzük és rengeteg sajttal tálaljuk, ahogy a képen is látható.

Desszertnek pedig almás pitét és kókuszkockát ehettünk. Már aki tudott még ezek után enni. Sajnos az almás pitét valami miatt nem fotóztam le, de a kókuszkocka receptjét le is írtam.

Hozzávalók:

- 2 egész tojás

- 5 dkg zsír vagy vaj

- 1,5 dl tej

- 30 dkg cukor

- 37 (!) dkg liszt - érdekes mennyiség

- 1,5 zacskó sütőpor

- 3 kanál olvasztott méz

A vajat habosra keverjük a tojással és a cukorral, majd hozzáadjuk az olvasztott mézet, a sütőporral elkevert lisztet , a tejet és azt egészet összedolgozzuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk a masszát és előmelegített, 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni a tésztát, majd kis kockákra vágjuk.

Hozzávalók a mázhoz:

- 25 dkg vaj

- 25 dkg cukor

- 6 kanál tej

- 5 dkg kakaó

- 4 evőkanál rum

Egy lábasban felmelegítjük a tejet, hozzáadjuk a cukrot, vajat, kakaót, jól összefőzzük és a végén belekeverjük a rumot is.

A sütikockákat egy villa segítségével belemártogatjuk a csokiszószba majd kókuszreszelékben megforgatjuk.

Nem győztük enni, olyan finom lett.

Ebéd után nem ártott nekünk egy kis szabad levegő, ezért fogtuk magunkat, Miki bácsit, Tomit - a mi Tomi barátunk is jött velünk rokonlátogatásra - Esztit és lányát Esztert és elmentünk Velembe, ahol Novák Tamás létrehozta Novákfalvát, a környékbeli emberek nagy bánatára. Ugyenis Novákfalva egy gyönyörűen kialakított üdülőtelep, ahol emléket állítanak a magyarságnak, a magyarok bejövetelének és mindennek ami a trianon előtti Nagy Magyarországot jelentette.

Az összes nagymagyarországi vármegyének kopjafát állítottak. Azon a kopjafán, ami trianon után elcsatolt vármegyét jelképez, egy-egy fekete gyásszalag lóg a piros-fehér-zöld szalag mellett.

És hogy miért nem örülnek a környékbeliek? Azért, mert sokan a házukat, házrészüket kiadják turistáknak, ebből élnek. Amióta felépült Novákfalva, inkább oda özönlik a nyaralni, telelni vágyó nép, ami picit érthető is. Hatalmas, gondozott, szépen kialakított területen található és minden benne van, ami a pihenni vágyó embernek kell. Aranyos kis házak, apartmanok, uszoda, rendezvényterem, múzeum, játszótér a gyerekeknek, tűzrakóhelyek, kemencék.

Amikor ott voltunk, éppen bográcsban főtt lecsót vehettünk volna kemencében sült házikenyérrel. Ha tudtunk volna még enni...

Ilyen környezetben fekszik az üdülőfalu:

Velem után Kőszeg felé vettük az irányt, ahol a várudvarban Imit jól bezártam a rácsok közé.

Este pedig elfáradva a koránkelés és a jó falusi levegő miatt hamar elaludtunk, készültünk a másnapi, Sárvári fürdőzésre. Itt szeretném megjegyezni, hogy Vép eddig nagyközség volt, közvetlenül Szombathely mellett található, de néhány hete városi rangot kapott.

Gellért pulykamell

Most aztán pedálozhatok, hogy utolérjem Csincsillát, aki ugyan ritkán jegyez be, de amikor bejegyez, akkor nagyon ütős dolgokat. Vagy sokat egymás után, ahogy láthatjuk is... Szerintem Andi nagyon fog örülni, amikor meglátja, hogy most nem én voltam az aktívabb távolléte alatt. :)

Szóval akárhogy is gondolkodtam, nem fogom tudni Csincsillát lenyomni az oldalról, mert nincs ötletem, hogy mivel tehetném. Igazából nem is szeretném, mert annyira szép és különleges dolgokat alkotott az elmúlt időszakban, hadd gyönyörködjön bennük mindenki!

Remélem, a következő napokra is van még valami a tarsolyában, mivel én sem leszek itthon, holnaptól vasárnapig elutazunk Vépre Imi keresztszüleihez, a Savaria Karnevál idejére - ez itt a reklám helye. Valószínűleg úgy fogok hazatérni, hogy lesz egy-két vépi (vagy vasszécsenyi, ahol Imi unokatesója, Eszti lakik) finomság, amit megmutathatok nektek.

De most szüleim hétvégi ebédjét láthatjátok, amit Mazsolino sajnos csak utólag tudott lefotózni, mivel még aludt, amikor anyuék elkészítették a Gellért pulykamellet. Nem értem, miért ez a neve, de így volt benne a szakácskönyvben. Biztosan egy Gellértnek volt ez a kedvenc étele. Én egyszerűen csak zöldséges rakott pulykamellnek hívnám. :)

Hozzávalók:

- 8 szelet pulykamellfilé
- 15 dkg gomba
- 15 dkg sonka
- 15 dkg zöldborsó
- 1 csokor petrezselyem
- 15 dkg trappista sajt
- 1 kis fej hagyma
- 2 dl tej
- 2 dkg liszt
- 2 tojás
- őrölt bors
- só
- olaj

A hússzeleteket sózzuk, lisztbe forgatjuk, és a felhevített olajban mindkét oldalukat megsütjük. Tűzálló edényben sorba rakjuk.
A finomra vágott vöröshagymát olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a csíkokra vágott, tisztított gombát, sonkát és a zöldborsót. Az egészet átpirítjuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Amikor a levét elfőtte, finomra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk. Átpirítjuk, majd liszttel meghintjük, elkeverjük, és tejjel felöntjük. Átforraljuk. Levesszük a tűzről, és a tojásokat egyenként elkeverjük benne. Kenhető állagúnak kell lennie.
A ragut a húsokon egyenletesen elosztjuk. Reszelt sajttal megszórjuk, és forró sütőben addig sütjük, amíg a sajt a tetején megpirul. Párolt rizzsel kínálhatjuk.

Görög padlizsán

Már egy hete kerülgetek otthon négy szép padlizsánt, valahogy nem jött az ihlet. Muszakát talán szívesen ettem volna, de egyelőre nincs olyan étel, amennyiért ennyi időt tartózkodnék a konyhában:) Meg valami húsmentesre vágytam. Kicsit nézelődtem a mindmegettén, és végül ott találtam ezt a görög padlizsánt. Dünnyögtem közben - mármint az ételkészítés közben -, hogy ez majd egy bonyolultan készülő lecsó lesz, és nem ér ez meg ennyit, meg hogy nem lesz majd íze, szóval ilyeneket, de még a rendes gondolkodáshoz is lusta voltam, aztán minden dünnyögésem dacára egyszerűen megcsináltam, majdnem teljesen a recept szerint (kicsit változtattam az arányokon a padlizsán javára, meg fokhagymáztam). És tényleg nagyon finom lett. Finom is, ízes is, könnyű is, szóval olyan jó kis nyári vacsora. Vagy ebéd.

Hozzávalók (egy nagy tepsinyi adaghoz):
- 4 árva padlizsán
- 1 nagy fej hagyma
- 6 darab paradicsom
- 15 kicsi, vékonyhúsú paprika
- 1 kis doboz paradicsompüré
- oregánó
- 4 nagy gerezd fokhagyma
- só, bors
- olívaolaj
- némi sajt

A padlizsánokat meghámoztam és felszeleteltem, és egy picit megdöntött műanyagtálcán besóztam, és állni hagytam vagy 1-2 órát. Utána leöblítettem, megtörölgettem őket. A nagy gáztepsit kibéleltem papírra, megkentem olívaolajjal, és átpakoltam az immár száraz karikáimat, egy ecsettel felül is kicsit megkentem őket olajjal (2 rétegben fért csak el, nem volt baj). 200 fokon sütöttem, amíg szépen megpirultak.
Közben egy serpenyőben a hagymából, paprikából, fokhagymából és paradicsomból elkészítettem a fűszeres lecsót, az apróra vágott hagymát megpároltam, utána beledobtam a négy gerezdnyi összenyomott fokhagymát, jöhetett is rá az összevágott paprika. Mikor már az is majdnem puha volt, rátettem a felkockázott paradicsomokat, ráöntöttem a kis dobozka paradicsompürét, meg beleszórtam a kávéskanálnyi oregánót, meg sóztam, borsoztam.
Amikor megsült a padlizsán, elterítettem rajta ezt a fűszeres ragut, és visszatoltam a sütőbe. Húsz perc múlva ráreszeltem 10 dekányi trapistát, és pirosra sütöttem.
Kicsit hossú volt leírni, de nem sokkal több munka, mint egy kis adagnyi lecsó elkészítése.

Sertésszelet karamellizált hagymával

A Szakácsok könyvéből van a recept.
Hozzávalók:
- 5 evőkanál olivaolaj (sima étolajat használtam)
- 85 gramm vaj
- 4 szelet csontos karaj (8 szelet sertéscombot használtam helyette)
- 8 kis fej hagyma (10 nagy fej)
- 2 gerezd fokhagyma felszeletelve (4 gerezd)
- 6 ág kakukkfű levelei
- 1 csokor zsálya (nem volt, kihagytam)
- 1 teáskanál szárított zsálya (2 púpos teáskanálnyival használtam)
- 4 babérlevél
- só, bors

Egy nagy serpenyőben 2 evőkanálnyi olaj és 25 gramm vaj keverékén átsütjük a hússzeletek mindkét oldalát. Utána egy sütőedénybe szépen lepakoljuk a húsokat, sózzuk, borsozzuk. A serpenyőbe beletesszük a maradék olajat és még 25 gramm vajat, és a vékonyra felszeletelt hagymákat (ez volt a legrémesebb, azt a rengeteg hagymát felszeletelni) 10-15 percig sütjük benne. Aztán mindezt ráterítjük a hússzeletekre, rászórjuk a felszeletelt fokhagymát, fűszereket, maradék vajat rámorzsoljuk. Fólia alatt olyan 180-200 fokos sütőben kb. egy óráig sütjük.
Amikor elkészült, akkor én még kiemeltem a hússzeleteket, meg persze gondosan kikerestem a négy babérlevelet és kidobtam, és a szószt egy merülőmixerrel selymesítettem (a kicsit megdöntött tepsiben, hogy ne kelljen annyit mosogatni). Visszapakoltam rá a hússzeleteket, és főtt krumplival tálaltam.

Ricottatorta, gluténmentesen

A múltkoriban lisztérzékeny vendégünk volt, az ő kedvéért búzadara helyett rizsliszttel készült F. Nagy Angéla mazsolás túrótortája. Sokkal jobban ízlett, mint az eredeti változat, azt hiszem, ezentúl mindig így fog készülni, az édes ricottához nekem sokkal jobban illik a riszliszt.

Hozzávalók:
- 4 nagy tojás
- 1/2 kg ricotta
- 10 dkg vaj
- 1 kávéskanál vaníliakivonat
- 10 dkg porcukor
- 100 gramm rizsliszt

A tojások sárgáját habosra keverjük a vajjal, a cukorral és a vaníliakivonattal, utána hozzákeverjük a rizslisztet és a ricottát. A végén óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Sütőpapírral bélelt nagyobb tortaformába öntjük, és úgy sütjük, mint a piskótát (előmelegített, 180-200 fokos sütőben, nem nyitogatva az ajtót). Tűpróbáig, ez kb. fél óra. Bármilyen gyümölccsel, gyümölcsszósszal, lekvárral, fagyival, isteni.

Fűszeres paradicsommártás télire

Nagyon szeretjük a paradicsomszószos tésztát, mint például ezt is, ilyen sajttal vagy olyannal, hússal, bármivel, összesütve vagy anélkül, szóval ez az a tuti étel, amiből soha egy gramm nem marad, garantáltan elfogy. És hát most minden teli van finom, édes olcsó paradicsommal, és ha súlyos eszközhiányomban nem is tudok eltenni olyan finom házi ketchupot, mint az Andi, maradt mégis menekülő útvonalam paradicsomfronton. És milyen jó lesz télen csak lekapni a polcról, és 10 perc alatt meleg ételt varázsolni belőle. Vagy akár nyáron is:)
A recept innen van, és ha már úgyis odakattintasz, akkor - ez itt a reklám helye! - olvasd is végig a blogot kötelező olvasmányként, mert remek! (És nagy élvezettel olvasom B.T. másik blogját is - már a neve is milyen szép, nem???)
Hozzávalók:
- 3 kg paradicsom
- 2 dl olívaolaj
- 2 teáskanál szárított oregánó
- 1 teáskanál bors
- 2-3 teáskanál só
- 1 evőkanál cukor
- 2 fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- nagy csokor friss bazsalikom

A paradicsomokat megmossuk és héjatlanítjuk (tetején kereszt alakban bevág, forró vízben tart fél percig, utána lehúz). Az eredeti recept szerint itt kéne botmixerrel nem teljesen simára pépesíteni, de én eléggé utálom a köpködő forrongó paradicsomszószt, szóval én csak tessék-lássák összenyomtam-kockáztam a szemeket, hogy azért ne egészben tegyem fel, mindenesetre nagyobb darabokban.
Egy nagy lábasban 1 dl olajon kicsit megpirítom (fél perc, max.!) a lereszelt fokhagymát. Mehet rá a paradicsom. Só, cukor, bors, oregánó. Mehet a két fej hagyma, meghámozva, de egészben. Közepes lángon 2,5-3 órát kell főzni, hogy kb. a kétharmadára sűrűsödjön. (Rém hosszú idő, de nincs vele sok munka közben, néha meg kell keverni, érdemes vastagtalpú lábast használni, nem hajlamos a leégésre, és nem is fröcsköl.)
Amikor kész, akkor a hagymát ki kell belőle dobni, és belekeverni a nagy csokor apróra vágott friss bazsalikomot.
Aztán a szokásos eljárás, forrón előmelegített (ezt úgy szoktam, hogy egy kisebb tepsibe lobogó forró vizet töltök, és ebbe állítom bele az üvegeket) tiszta üvegekbe töltjük, a tetejére kevés olívaolajat öntünk (ezt elfelejtettem :(), rátekerjük a fedelét, és öt percig így tartjuk. Aztán gondosan újságpapírba bugyolálva mehet a szárazdunsztba, egy-két napig, amíg teljesen ki nem hűl.
Nagyon finom szósz lett belőle, és persze az eket is mind kihagytam. Három adaggal csináltam, a paradicsom volt 900 Ft, a bazsalikom 300, legyen a többi cucc is 300, de ezt már nagyon felfelé kalkuláltam (főleg, hogy a 2. deci olívaolajat kifelejtettem), ez 1500 meg az energiaár, de arról tényleg fogalmam sincs, menni. És ebből lett vagy 10 nagy üvegnyi prémim minőségű (:)) tésztaszószom (még a dunsztban csücsülnek, és nem számoltam meg, de majd pontosítok). Szerintem nem rossz ár.

Citromos álom

Jó néhány éve tervezem kipróbálni ezt a nagyon egyszerű és viszonylag olcsó receptet, időről időre felbukkan főzős topikokon. Sokféle gyümölccsel szokták csinálni, én most a citromos/lájmos variációt választottam, tényleg nagyon finom, és elronthatatlan, egy kicsit könnyebb, mint a tiramisu, talán még az Andinak is ehető. A receptet innen vettem (köszi, illeskrisz:)).

Hozzávalók:
- 25 dkg cukrozott babapiskóta
- 1/2 liter tejföl
- 1/2 liter tejszín
- 2 darab citrom (két és fél nagy, leves citromot és három lájmot használtam)
- 12 evőkanál cukor
- 1 vaníliás cukor (egy kávéskanál vaníliakivonatot használtam)

A tejfölt, a cukrot és a vaníliakivonatot habosra keverjük, hozzáadjuk a citrom- és lájmlevet (az eredeti recept szerint a citromok reszelt héját is, én ezt kihagytam). A kemény habbá vert tejszínt beleforgatjuk a tejfölös cuccba. Utána meg jön a tiramisuszerű elrendezés, egy nagyobb tál aljára babapiskóta, arra krém, aztán ugyanez ismételve. A tetejét lájmkarikákkal díszítettem. Legalább fél napig érdemes hűtőben állni hagyni. Irtó egyszerű és gyors, és tényleg nagyon, nagyon finom.