Amikor 15 évvel ezelőtt egy háromnapos "villámlátogatáson" voltam Erdélyben, azt éreztem ott, hogy végre hazataláltam. Pedig tudomásom szerint nincs semmilyen családi kötődésem oda, talán egy előző életből hozott érzés, talán az ottani emberek szeretete, nem tudom mi okozza, de erős, fájdalmas honvágy maradt bennem azóta a kirándulás óta. Bár a hosszú évek alatt sokat enyhült ez az érzés, tudtam, elég nagy megpróbáltatás lesz most visszamenni. Vagyis hát inkább onnan visszajönni...
És így is lett! Nagyon sok szépet láttam, fantasztikus finom ételeket kóstoltam, érdekes és nálunk már rég elfelejtett életmóddal találkoztam. Mert persze itthon is vannak falvak, de hol van az úgy, hogy kimennek a férfiak az erdőre és beszerzik a téli tüzelőt, haza is hordják (lovas vagy traktoros szekéren), fel is aprítják. Jut eszembe: majdnem vezettem traktort is, csak nem mertem kipróbálni az udvaron a traktorozást!
Első megálló Homoródon volt a Lobogó Panzióban. Fantasztikus szállás volt, nem beszélve a környezetről: az erkély alatt egy patak zúgott, aminek a hangja annyira megnyugtató, a kertben kakasok kóboroltak és lovak legelésztek a szemközti domboldalon.
Egyik reggel igencsak közelre lejöttek a legelőről, majdnem az erkélyünk alá. Sajnos nem sikerült lefényképeznem, amint az anyukapaci keresztben átveti szép farkát kis fekete csikóján, jelezve, hogy szereti és vigyáz rá.
A patak közvetlen az erkély alatt csörgedez, kellemes hűvös érzetet adva mindig. Olyan tiszta, hogy lelátni az aljára.
Rengeteg patak van Erdélyben, úton-útfélen folyik egy, ami kellemes hangulatot megnyugttó, hűs érzést áraszt maga körül.
Megérkezésünk másnapján Szovátára kirándultunk a Medve-tóhoz. A tájékoztató táblát elolvasva tudtam meg, hogy ez a tó heliotermikus. "A heliotermikus tavak vize a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80°C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány cm-es édesvízréteget hoz létre a felszínen, amely nem süllyed le, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta lévő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatást hoz létre, meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését."
Érkezésünkkor éppen sziesztázott a tó, ami azt jelenti, hogy 13 és 15 óra között nem szabad belemenni a fürdőzőknek, hogy regenerálódni tudjon és szépen visszarendeződjenek a rétegek a helyükre: iszap - sós víz - édes víz. Délután háromkor megszólalt a gong, és éljenezve, sikítozva ellepték a fürdőzők a tavat. A képen jól látható, hogy a fürdéstilalom ideje alatt a kicsi kiépített partszakaszon mint a heringek várakoztak egymás mellett a fürdőzni vágyók. Én ezért csak messziről szemléltem őket.
A Medve-tó mellett két kisebb, ugyancsak sós tó is volt, itt nem annyira szigorúak a szabályok. Az emberek a tó aljáról felszedett gyógyiszappal kenték be magukat, akár tetőtől talpig, s csodálkozva figyeltem meg, hogyan lebegnek a nagyon sós víz felszínén.
Első megálló Homoródon volt a Lobogó Panzióban. Fantasztikus szállás volt, nem beszélve a környezetről: az erkély alatt egy patak zúgott, aminek a hangja annyira megnyugtató, a kertben kakasok kóboroltak és lovak legelésztek a szemközti domboldalon.
Egyik reggel igencsak közelre lejöttek a legelőről, majdnem az erkélyünk alá. Sajnos nem sikerült lefényképeznem, amint az anyukapaci keresztben átveti szép farkát kis fekete csikóján, jelezve, hogy szereti és vigyáz rá.
A patak közvetlen az erkély alatt csörgedez, kellemes hűvös érzetet adva mindig. Olyan tiszta, hogy lelátni az aljára.
Rengeteg patak van Erdélyben, úton-útfélen folyik egy, ami kellemes hangulatot megnyugttó, hűs érzést áraszt maga körül.
Megérkezésünk másnapján Szovátára kirándultunk a Medve-tóhoz. A tájékoztató táblát elolvasva tudtam meg, hogy ez a tó heliotermikus. "A heliotermikus tavak vize a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80°C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány cm-es édesvízréteget hoz létre a felszínen, amely nem süllyed le, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta lévő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatást hoz létre, meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését."
Érkezésünkkor éppen sziesztázott a tó, ami azt jelenti, hogy 13 és 15 óra között nem szabad belemenni a fürdőzőknek, hogy regenerálódni tudjon és szépen visszarendeződjenek a rétegek a helyükre: iszap - sós víz - édes víz. Délután háromkor megszólalt a gong, és éljenezve, sikítozva ellepték a fürdőzők a tavat. A képen jól látható, hogy a fürdéstilalom ideje alatt a kicsi kiépített partszakaszon mint a heringek várakoztak egymás mellett a fürdőzni vágyók. Én ezért csak messziről szemléltem őket.
A Medve-tó mellett két kisebb, ugyancsak sós tó is volt, itt nem annyira szigorúak a szabályok. Az emberek a tó aljáról felszedett gyógyiszappal kenték be magukat, akár tetőtől talpig, s csodálkozva figyeltem meg, hogyan lebegnek a nagyon sós víz felszínén.
Innen hazafelé egy gyümölcsösben egy hatalmas almafa árnyékában terítettük le pokrócunkat, hogy szép nyugodtan megegyük a magunkkal hozott finomságokat. Nagyon régen ettem már a természetben, és most is annyira de annyira jól esett! Aztán amikor egy almát szakítottam az egyik fáról, ez a "véralmafa" bosszúból a fejemre ejtett egy másik almát, s mi gyorsan odébbköltöztünk pár méterrel, nehogy újabb támadás érjen. De még így is jól meg tudott ijeszteni a szomszédos fa, amikor a nagy csendben a földre ejtett egy másik almát, mert a zajra ijedtemben úgy ugrottam fel, mintha támadás ért volna. Ennyit a városi ember idegzetéről! Kiderült, mégsem a medve a legveszélyesebb dolog Erdélyben ... hanem az almafa! :-)
Következő nap a Szejke Fürdő mellett kóstoltam életem első miccsét (románul Mici, khm...).
Erdélyi szakácskönyvemben "Mititei, azaz húskolbászkák rostélyon" néven szerepel, ideírom a receptet onnan:
"Hozzávalók: 1/2 kg bárányhús, 1/2 kg marhahús, 1/2 kg setréscomb, 1 fej fokhagyma (szerintem ez nem volt benne!), 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál szódabikarbóna, só, bors, paprika (nem volt benne), őrölt szegfűszeg.
Az összes húsfélét háromszor ledaráljuk. Sót, borsot, paprikát, őrölt csombort és őrölt szegfűszeget adunk hozzá ízlés szerint, az egészet pépessé dolgozzuk. A fokhagymát lereszeljük és a húskeverékhez adjuk. Végül fél bögre vizet (csontlét) és 1 teáskanál szódabikarbónát keverünk bele. Fedjük le és 4-5 órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Vizes kézzel hosszúkás kolbászkákat formázunk belőle, és olajban, vagy kerti grillen parázson megsütjük. Kínáljunk hozzá mustárt, tormát, kenyeret."
Innen Parajdra mentünk a Sóbányába. Itt 120 méter mélyről felhívtam mobilon a fiamat, s rettenetesen csodálkoztam, hogy sikerült vele beszélnem!
A sóbányába busszal vittek le, eleinte aggódtam, hogy pánikba fogok esni a mélyben. Később, amikor beléptünk a bányába, elámultam a látottakon: óriási termekben különféle gyermekjátékok, ugrálóház, számtalan hinta, fajátékok, körös-körül padok, ahol le lehet ülni és akár lehetne eszegetni is, valamint volt lent egy kicsi kápolna is. A 30 fokos melegből hirtelen 15 fokba érkeztem, gyorsan át kellett öltöznöm, de a hidegen kívül semmi más bajom nem volt lent.
Ezeket a hatalmas termeket gyógyításra használják manapság, sokan járnak ide le asztmás beteg kisgyerekükkel, hogy enyhítsék a rohamokat.
A felszínre érkezve azonnal le kellett nyomnuk egy kürtős kalácsot, aminek a receptjét azért nem írom ide, mert az majd egy külön bejegyzés témája lesz (ha már Csincsilla nem tette fel a blogba a saját próbálkozását :-/).
A bázisra, Homoródra visszaérkezve találkoztam ezzel a gyönyörű, büszke csődörrel, aki nem hagyta magát megszelidíteni, betörni, s ezzel lelki rokonságba kerültünk. Érdekes, hogy ő is érezhetett valami ilyesmit irántam, mert egy-két erőfitogtató dühkitörése után mindig visszatért a karámnak arra az oldalára, ahol álltunk, de sajnos hiába várta, nem mertem megsimogatni az orrát, bár igencsak csábító jelenség volt. És ahogy nézett rám azzal a gyönyörű, okos szemével!
Kicsi kóbor kutyánkat viszont meg mertem simogatni, sőt nevet is adtunk neki, nem fogjátok kitalálni, mit: Bodri lett! :-) Játszottunk vele egy kicsit, amire ő boldogságában hatalmas köröket rohant le körülöttünk, de minket az éhség visszaűzött a szállásunkra, ahol pisztrángot vacsoráztunk fokhagymamártással: most is összefut a nyál a számban, annyira finom volt!
Másnap kicsit magasabbra, Tusnádfürdőre helyeztük át székhelyünket és itt majdnem találkoztam is a medvével, ugyanis egy kedves autós járókelő állított meg bennünket, hogy megérdeklődje tőlünk, hogyan kell a Szent Anna-tóhoz eljutni, és a kimerítő információért cserébe elmondta pár perccel korábbi tapasztalatát, miszerint semmiképp ne menjünk a Sólyom-sziklához, mert ott medvehangot hallott, ami ilyen volt: BOOÁÁÁÁÁ! Majdnem bepisiltünk a röhögéstől egész este, mialatt finomítottuk előadásunkat a medvehanggal! De persze nem mentünk a Sólyom-sziklához.
Tusnádfürdőn a Csukás-tó partján vacsoráztunk, s itt ettem először puliszkát. Ennek eléggé semleges íze volt, később próbálkoztam máshol juhtúrós puliszkával, de valami félreértés miatt ott is sima puliszkát adtak a hús mellé. Nem baj, hoztam haza juhtúrót...
A puliszkakészítés erdélyi szakácskönyvem szerint így történik: Hozzávalók: annyi marék kukoricliszt, ahány személyre készítjük, só.
Másfél liter vizet főni teszünk. Ha forr, sót hintünk bele és óvatosan a lassan fövő vízve eresztjük markunkból a puliszkalisztet. Négy személyre négy marék lisztet adagolunk. A puliszkaliszt a fövő vízben tömbbé áll össze. Közepébe egy nagy fakanállal lyukat fúrunk és kevés forró levet öntünk bele.
Öntsünk le fél liter forró vizet a gombócokról (milyen gombócokról?) és hagyjuk kézügyben. A fakanállal kezdjük összekavarni a puliszkát, lassan adagolva hozzá az előbb félretett léből. Mindezt lassú tűzön végezzük, megfelelő védőkesztyűben mert a kavarnivaó massza "kiugorhat" a bőrünkre.
Mikor simára kavartuk és már gömbbé áll össze (ezt sem értem), egy tiszta, előkészített lapítóra (vágódszka) kiborítjuk, majd egy vastagabb cérnával szeletekre vágjuk. Adjunk hozzá tejet, vagy aludttejet, kolbászos rántottát vagy akár sült oladalast.
Lehet még juhtúrós puliszkatekercset is készíteni belőle, ilyenkor egy nagyméretű tiszta konyharuhára ujjnyi vastagságban puliszkát terítünk szét, majd negyed kiló juhtúrót egyenletesen rászórunk a forró puliszkára és gyorsan felcsavarjuk a kendő segítségével úgy, mint a piskótatekercset. Sütőben ropogósra sütjük.
A puliszka mellé "fehérkarajt" ettem, és bár félórán keresztül egyeztettük, hogy mi legyen a vacsora, a fehérkarajt mégis egy ideig úgy ettem mintha csirkemellet ennék, gyönyörködve abban, hogy milyen szépen kifilézték a mellet. Ekkor jutott eszembe, hogy karajt eszem... Feltétlen meg kell tudnom, milyen része a disznónak ez a "fehérkaraj"! Isteni vacsora volt ez is.
Tusnádfürdőről indultunk kirándulni a Szent Anna-tóhoz, és itt volt az első tapasztalatom a romániai rossz utakkal kapcsolatban, bár ez az út sem volt vészes! Az út rossz minőségét feledtette a szépsége!
Nagyon különleges hely volt a Szent Anna-tó partja is abban az értelemben, hogy bár már addigra megszoktam az Erdélyben található természeti csodákat, itt az a különlegesség várt, hogy nagyon-nagyon természetes környezetben lehetett strandolni zsúfoltság és mindenfajta zaj (repülő, motorcsónak), szemét stb. nélkül, s ha akartam (és igenis akartam) külön partszakaszom volt a tó partján.
Amikor megérkeztünk még nem sütött a nap, de elég meleg volt a levegő és a víz is ahhoz, hogy térdig belegázoljak és élvezzem a vízben az egyedüllétet. Kicsit sajnáltam, hogy nem hoztam magammal a kocsiból a strandpapucsomat, mert eléggé éles kövek voltak a tó alján, és azt a nagy követ, amit Segebagának innen szedtem, sajnos ottfelejtettem, elnézést kérek érte! :-) Több helyen volt kitéve hússütögető alkalmatosság az itt piknikezni kívánó családok számára, ez beindította a fantáziámat, remélem sikerül eljutnunk ide egy nagyobb társasággal is!
Hamarosan kisütött a nap, egy tisztásra leterítettük megint a pokrócot, és boldogan élveztük a természetben a nagy egyedüllétet, a saját partszakaszt, a napsütést, egészen addig, amíg az éhség tovább nem üldözött.
A tó partján az óriási hegyek, rajtuk fenyőerdő, a parthoz közel pedig érintetlen területen bogáncs. Itt tényleg otthon voltam!
Pár métert beteréve az erdőbe akár málnázni is lehet. Nem tudom hány kiló málnát ettem meg a málnásban, de itt jöttem rá, hogy akár gyümölccsel is jól lehet lakni, úgyhogy át kell értékelnem az étkezéssel kapcsolatos elképzeléseimet.
A Szent Anna-tó partján is miccset ettem. Egyik finomabb, mint a másik! :-)
Tusnádfürdői erkélyünkről ilyen "kis" hegyet és erdőt lehetett látni. Nagyon irigykedem azokra, akik itt élnek!
A szállás egyébként itt is marha jó volt, olyan zuhanyozóval, amit mi "vidéki pestiek" alig tudtunk használni. A falból legalább nyolc helyről jöhetett a víz, és a vízcsapot egy nagy gömb helyettesítette, aminek a fel-le, jobbra-balra, ide-oda mozgatásával lehetett elindítani a vizet, beállítani a hőfokot, meg gondolom azt is, hogy a nyolc lyuk közül melyikből jöjjön a víz. Na nekünk ez hosszú ideig nem sikerült: egyrészt nem indult semmilyen bállításra a tusoló, másrészt reszkettünk, hogy tűzforró víz fog kilövellni valamelyik lyukból, harmadrészt pedig részegen röhögőgörcsöt kaptunk az egész szituáción, ahogy ott állunk szerencsétlenül, és nagyon igyekszünk vizet fakasztani a falból...
Tusnádfürdőről indultunk legutolsó úticélunkhoz, de félúton meg kellett állnunk ebédelni. Én csorba levest rendeltem, aminek a finomsága vetekszik a mi marhahúslevesünkével. Kicsit savanyúbb levesre készültem, de nem bánom hogy nem volt az.
A szakácskönyvem szerint a román csorba hozzávalói: 70 dkg borjúszegy, 3 szál sárgarépa (murok), 1 szál petrezselyemgyökér, 1 kiseb zeller, 1 db vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss zöld petrezselyem, 1 citrom leve, 2-3 levél lestyán, só, bors, 1 pohár tejföl (kár, hogy krumpli nem kell bele, mert annak is tudom a nevét: pityóka :-))
"A húst kockákra vágjuk, hideg vízbe főni tesszük. Sózzuk, borsozuk. A hagymát vágjuk apróra, a répát, gyökeret, zellert karikázzuk, daraboljuk, majd külön lábosban pároljuk meg kevés olajon. Tegyük a levesbe, és főzzük addig, míg minden puha lesz. Mielőtt levesszük a tűzről, dobjunk bele néhány lestyánlevelet ízesítőként. Savanyítsuk a tűzről lehúzva citromlével, tejföllel (szerintem ez nem volt az éttermi levesemben!). A tetejét hintsük meg apróra vágott petrezselyemzölddel. Nagyon finom ízű, savanykás leves, különösen nyári napokon esik jól."
A leves után pedig áfonyalekváros palacsintát kértem. Az áfonyát egyébként megkóstoltam nyersen is, amikor Parajdon egy cigánylány egy vödörnyit árult (50 lej/vödör). Ezt is savanyúbbnak képzeltem.
És végül megérkeztünk a Békási-szorshoz. Lenyűgöző! Fantasztikus! Hihetetlen méretek! A képen egy tériszonyos sziklamászó látható. A szikla másik oldalán, legalább 50 méter mélységben egy sebes folyású patak zúg, nem biztos, hogy más bátrabb lett volna!
Ennek a pataknak a partjáról hoztam köveket Segebagának, de oda le is kellett jutni ám! A fénykép sajnos nem tudja eléggé érzékeltetni a méreteket.
Ez tényleg szoros! Régen lovas szekérrel vitték az árut a románokhoz, egy-egy út eltartott akár hetekig is ezeken az életveszélyes utakon. Közvetlen mellettünk hullott le egy magas szikláról egy picike kődarab az útra és akkorát szólt, mint egy puskalövés. Ha valakit fejbe talál...
Ezeken a kegyetlen sziklás hegyoldalakon is mindenhol, ahol csak lehetséges, fenyők és más lobhullató fák és mindenféle növényzet kapaszkodik a nemlétező talajba. Fantansztikus látvány ez is!
Nem lehet fotókkal érzékeltetni a méreteket!
Alig bírtunk betelni a látvánnyal. Megpróbáltam felhívni innen anyut, de nem volt semmilyen térerő. Nem is csodálkozom!
A Békási-szoros volt végső úticélunk, itt fordultunk vissza a Gyilkos-tó felé,
ahol is eltörött a mécses nálam. Itt már nem tudtam nem sírni azon, hogy visszafordultunk, utunk véget ért, s majd megint hosszú időre itt kell hagynom ezt a varázslatos helyet és a csodálatos embereket.
Amiket megtanultam románul:
Következő nap a Szejke Fürdő mellett kóstoltam életem első miccsét (románul Mici, khm...).
Erdélyi szakácskönyvemben "Mititei, azaz húskolbászkák rostélyon" néven szerepel, ideírom a receptet onnan:
"Hozzávalók: 1/2 kg bárányhús, 1/2 kg marhahús, 1/2 kg setréscomb, 1 fej fokhagyma (szerintem ez nem volt benne!), 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál szódabikarbóna, só, bors, paprika (nem volt benne), őrölt szegfűszeg.
Az összes húsfélét háromszor ledaráljuk. Sót, borsot, paprikát, őrölt csombort és őrölt szegfűszeget adunk hozzá ízlés szerint, az egészet pépessé dolgozzuk. A fokhagymát lereszeljük és a húskeverékhez adjuk. Végül fél bögre vizet (csontlét) és 1 teáskanál szódabikarbónát keverünk bele. Fedjük le és 4-5 órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Vizes kézzel hosszúkás kolbászkákat formázunk belőle, és olajban, vagy kerti grillen parázson megsütjük. Kínáljunk hozzá mustárt, tormát, kenyeret."
Innen Parajdra mentünk a Sóbányába. Itt 120 méter mélyről felhívtam mobilon a fiamat, s rettenetesen csodálkoztam, hogy sikerült vele beszélnem!
A sóbányába busszal vittek le, eleinte aggódtam, hogy pánikba fogok esni a mélyben. Később, amikor beléptünk a bányába, elámultam a látottakon: óriási termekben különféle gyermekjátékok, ugrálóház, számtalan hinta, fajátékok, körös-körül padok, ahol le lehet ülni és akár lehetne eszegetni is, valamint volt lent egy kicsi kápolna is. A 30 fokos melegből hirtelen 15 fokba érkeztem, gyorsan át kellett öltöznöm, de a hidegen kívül semmi más bajom nem volt lent.
Ezeket a hatalmas termeket gyógyításra használják manapság, sokan járnak ide le asztmás beteg kisgyerekükkel, hogy enyhítsék a rohamokat.
A felszínre érkezve azonnal le kellett nyomnuk egy kürtős kalácsot, aminek a receptjét azért nem írom ide, mert az majd egy külön bejegyzés témája lesz (ha már Csincsilla nem tette fel a blogba a saját próbálkozását :-/).
A bázisra, Homoródra visszaérkezve találkoztam ezzel a gyönyörű, büszke csődörrel, aki nem hagyta magát megszelidíteni, betörni, s ezzel lelki rokonságba kerültünk. Érdekes, hogy ő is érezhetett valami ilyesmit irántam, mert egy-két erőfitogtató dühkitörése után mindig visszatért a karámnak arra az oldalára, ahol álltunk, de sajnos hiába várta, nem mertem megsimogatni az orrát, bár igencsak csábító jelenség volt. És ahogy nézett rám azzal a gyönyörű, okos szemével!
Kicsi kóbor kutyánkat viszont meg mertem simogatni, sőt nevet is adtunk neki, nem fogjátok kitalálni, mit: Bodri lett! :-) Játszottunk vele egy kicsit, amire ő boldogságában hatalmas köröket rohant le körülöttünk, de minket az éhség visszaűzött a szállásunkra, ahol pisztrángot vacsoráztunk fokhagymamártással: most is összefut a nyál a számban, annyira finom volt!
Másnap kicsit magasabbra, Tusnádfürdőre helyeztük át székhelyünket és itt majdnem találkoztam is a medvével, ugyanis egy kedves autós járókelő állított meg bennünket, hogy megérdeklődje tőlünk, hogyan kell a Szent Anna-tóhoz eljutni, és a kimerítő információért cserébe elmondta pár perccel korábbi tapasztalatát, miszerint semmiképp ne menjünk a Sólyom-sziklához, mert ott medvehangot hallott, ami ilyen volt: BOOÁÁÁÁÁ! Majdnem bepisiltünk a röhögéstől egész este, mialatt finomítottuk előadásunkat a medvehanggal! De persze nem mentünk a Sólyom-sziklához.
Tusnádfürdőn a Csukás-tó partján vacsoráztunk, s itt ettem először puliszkát. Ennek eléggé semleges íze volt, később próbálkoztam máshol juhtúrós puliszkával, de valami félreértés miatt ott is sima puliszkát adtak a hús mellé. Nem baj, hoztam haza juhtúrót...
A puliszkakészítés erdélyi szakácskönyvem szerint így történik: Hozzávalók: annyi marék kukoricliszt, ahány személyre készítjük, só.
Másfél liter vizet főni teszünk. Ha forr, sót hintünk bele és óvatosan a lassan fövő vízve eresztjük markunkból a puliszkalisztet. Négy személyre négy marék lisztet adagolunk. A puliszkaliszt a fövő vízben tömbbé áll össze. Közepébe egy nagy fakanállal lyukat fúrunk és kevés forró levet öntünk bele.
Öntsünk le fél liter forró vizet a gombócokról (milyen gombócokról?) és hagyjuk kézügyben. A fakanállal kezdjük összekavarni a puliszkát, lassan adagolva hozzá az előbb félretett léből. Mindezt lassú tűzön végezzük, megfelelő védőkesztyűben mert a kavarnivaó massza "kiugorhat" a bőrünkre.
Mikor simára kavartuk és már gömbbé áll össze (ezt sem értem), egy tiszta, előkészített lapítóra (vágódszka) kiborítjuk, majd egy vastagabb cérnával szeletekre vágjuk. Adjunk hozzá tejet, vagy aludttejet, kolbászos rántottát vagy akár sült oladalast.
Lehet még juhtúrós puliszkatekercset is készíteni belőle, ilyenkor egy nagyméretű tiszta konyharuhára ujjnyi vastagságban puliszkát terítünk szét, majd negyed kiló juhtúrót egyenletesen rászórunk a forró puliszkára és gyorsan felcsavarjuk a kendő segítségével úgy, mint a piskótatekercset. Sütőben ropogósra sütjük.
A puliszka mellé "fehérkarajt" ettem, és bár félórán keresztül egyeztettük, hogy mi legyen a vacsora, a fehérkarajt mégis egy ideig úgy ettem mintha csirkemellet ennék, gyönyörködve abban, hogy milyen szépen kifilézték a mellet. Ekkor jutott eszembe, hogy karajt eszem... Feltétlen meg kell tudnom, milyen része a disznónak ez a "fehérkaraj"! Isteni vacsora volt ez is.
Tusnádfürdőről indultunk kirándulni a Szent Anna-tóhoz, és itt volt az első tapasztalatom a romániai rossz utakkal kapcsolatban, bár ez az út sem volt vészes! Az út rossz minőségét feledtette a szépsége!
Nagyon különleges hely volt a Szent Anna-tó partja is abban az értelemben, hogy bár már addigra megszoktam az Erdélyben található természeti csodákat, itt az a különlegesség várt, hogy nagyon-nagyon természetes környezetben lehetett strandolni zsúfoltság és mindenfajta zaj (repülő, motorcsónak), szemét stb. nélkül, s ha akartam (és igenis akartam) külön partszakaszom volt a tó partján.
Amikor megérkeztünk még nem sütött a nap, de elég meleg volt a levegő és a víz is ahhoz, hogy térdig belegázoljak és élvezzem a vízben az egyedüllétet. Kicsit sajnáltam, hogy nem hoztam magammal a kocsiból a strandpapucsomat, mert eléggé éles kövek voltak a tó alján, és azt a nagy követ, amit Segebagának innen szedtem, sajnos ottfelejtettem, elnézést kérek érte! :-) Több helyen volt kitéve hússütögető alkalmatosság az itt piknikezni kívánó családok számára, ez beindította a fantáziámat, remélem sikerül eljutnunk ide egy nagyobb társasággal is!
Hamarosan kisütött a nap, egy tisztásra leterítettük megint a pokrócot, és boldogan élveztük a természetben a nagy egyedüllétet, a saját partszakaszt, a napsütést, egészen addig, amíg az éhség tovább nem üldözött.
A tó partján az óriási hegyek, rajtuk fenyőerdő, a parthoz közel pedig érintetlen területen bogáncs. Itt tényleg otthon voltam!
Pár métert beteréve az erdőbe akár málnázni is lehet. Nem tudom hány kiló málnát ettem meg a málnásban, de itt jöttem rá, hogy akár gyümölccsel is jól lehet lakni, úgyhogy át kell értékelnem az étkezéssel kapcsolatos elképzeléseimet.
A Szent Anna-tó partján is miccset ettem. Egyik finomabb, mint a másik! :-)
Tusnádfürdői erkélyünkről ilyen "kis" hegyet és erdőt lehetett látni. Nagyon irigykedem azokra, akik itt élnek!
A szállás egyébként itt is marha jó volt, olyan zuhanyozóval, amit mi "vidéki pestiek" alig tudtunk használni. A falból legalább nyolc helyről jöhetett a víz, és a vízcsapot egy nagy gömb helyettesítette, aminek a fel-le, jobbra-balra, ide-oda mozgatásával lehetett elindítani a vizet, beállítani a hőfokot, meg gondolom azt is, hogy a nyolc lyuk közül melyikből jöjjön a víz. Na nekünk ez hosszú ideig nem sikerült: egyrészt nem indult semmilyen bállításra a tusoló, másrészt reszkettünk, hogy tűzforró víz fog kilövellni valamelyik lyukból, harmadrészt pedig részegen röhögőgörcsöt kaptunk az egész szituáción, ahogy ott állunk szerencsétlenül, és nagyon igyekszünk vizet fakasztani a falból...
Tusnádfürdőről indultunk legutolsó úticélunkhoz, de félúton meg kellett állnunk ebédelni. Én csorba levest rendeltem, aminek a finomsága vetekszik a mi marhahúslevesünkével. Kicsit savanyúbb levesre készültem, de nem bánom hogy nem volt az.
A szakácskönyvem szerint a román csorba hozzávalói: 70 dkg borjúszegy, 3 szál sárgarépa (murok), 1 szál petrezselyemgyökér, 1 kiseb zeller, 1 db vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss zöld petrezselyem, 1 citrom leve, 2-3 levél lestyán, só, bors, 1 pohár tejföl (kár, hogy krumpli nem kell bele, mert annak is tudom a nevét: pityóka :-))
"A húst kockákra vágjuk, hideg vízbe főni tesszük. Sózzuk, borsozuk. A hagymát vágjuk apróra, a répát, gyökeret, zellert karikázzuk, daraboljuk, majd külön lábosban pároljuk meg kevés olajon. Tegyük a levesbe, és főzzük addig, míg minden puha lesz. Mielőtt levesszük a tűzről, dobjunk bele néhány lestyánlevelet ízesítőként. Savanyítsuk a tűzről lehúzva citromlével, tejföllel (szerintem ez nem volt az éttermi levesemben!). A tetejét hintsük meg apróra vágott petrezselyemzölddel. Nagyon finom ízű, savanykás leves, különösen nyári napokon esik jól."
A leves után pedig áfonyalekváros palacsintát kértem. Az áfonyát egyébként megkóstoltam nyersen is, amikor Parajdon egy cigánylány egy vödörnyit árult (50 lej/vödör). Ezt is savanyúbbnak képzeltem.
És végül megérkeztünk a Békási-szorshoz. Lenyűgöző! Fantasztikus! Hihetetlen méretek! A képen egy tériszonyos sziklamászó látható. A szikla másik oldalán, legalább 50 méter mélységben egy sebes folyású patak zúg, nem biztos, hogy más bátrabb lett volna!
Ennek a pataknak a partjáról hoztam köveket Segebagának, de oda le is kellett jutni ám! A fénykép sajnos nem tudja eléggé érzékeltetni a méreteket.
Ez tényleg szoros! Régen lovas szekérrel vitték az árut a románokhoz, egy-egy út eltartott akár hetekig is ezeken az életveszélyes utakon. Közvetlen mellettünk hullott le egy magas szikláról egy picike kődarab az útra és akkorát szólt, mint egy puskalövés. Ha valakit fejbe talál...
Ezeken a kegyetlen sziklás hegyoldalakon is mindenhol, ahol csak lehetséges, fenyők és más lobhullató fák és mindenféle növényzet kapaszkodik a nemlétező talajba. Fantansztikus látvány ez is!
Nem lehet fotókkal érzékeltetni a méreteket!
Alig bírtunk betelni a látvánnyal. Megpróbáltam felhívni innen anyut, de nem volt semmilyen térerő. Nem is csodálkozom!
A Békási-szoros volt végső úticélunk, itt fordultunk vissza a Gyilkos-tó felé,
ahol is eltörött a mécses nálam. Itt már nem tudtam nem sírni azon, hogy visszafordultunk, utunk véget ért, s majd megint hosszú időre itt kell hagynom ezt a varázslatos helyet és a csodálatos embereket.
A hazafelé úton már itt Magyarországon javasoltam, terítsük le megint a pokrócot egy szép rétre, mert gyönyörű csillagos éjszaka volt, hátha látunk hulló csillagokat, elvégre augusztus vége van, itt a szezonja. És ebben a pillanatban egyszerre láttunk meg egy gyönyörű hulló csillagot, s ha hagyott volna időt egy kívánsgára, azt kívántam volna, hogy nagyon hamar viszontláthassam Erdélyt!
Amiket megtanultam románul:
Jó reggelt! - buná dimineata
Jó napot! - buná ziua
Jó estét! - buná seara
Viszont látásra - la revedere
Köszönöm - multumesc
És még egy hosszú mondatot is, amit nem tudok leírni! :-)
43 megjegyzés:
Köszönetem ezért a tartalmas beszámolóért :-)
Jaj, Andi, megdobbant a szívem, ahogy ezt olvastam. Olyan jó ott! Akivel eddig Erdélyről beszéltem, mindenki azt mondta, hogy a civilizáció úgyis pár éven belül tönkreteszi ezt a világot. Soha ne legyen igazuk!
Nem értem miért nem vitettek egy kis málnát a macinak a Sólyom sziklához! Azé oázott ottan!! :-)) Isteni volt az áfonyalekvár, multumesc!!
Remélem, áfonyalikőr-szivornya is volt :-)
Nagyon szívesen, Hobbiszakács!
Hédi, sajnos csak sörözés és borozás folyt, mert sokat autóztunk és nem tudtuk áfonyapálinkával indítani a reggelt, estére meg nem volt szükség gyorsításra, mivel volt idő mindenre. Viszont hoztam haza áfolyapáleszt, nagyon finom!
Éva, hogy ez nem jutott eszembe! máris indulok és viszek neki!
DE gyönyörű volt minden!! Bennem valamiért Erdély mindig sötét helyként élt. Nem tudom miért, de mostmár látom, hogy mennyire szép! A sós tavon lebegést még mindig nem tudom megemészteni, de azt sem, hogy bírtad ki, hogy nem simogattad meg a paci orrát!! :D
A húshengerek is nagyon guszták! És képzeld, nem is meséltem, de én is ettem itt puliszkát, mert a háziék neje is erdélyi! nekem speciel ízlett, mint köret, meg magában is ízlene, csak úgy majszolni valamit...Az áfonyás pali is nagyon jól néz ki, akár ennék is belőle, ha nem utálnám az áfonyát!:D
Jah, és én is tudok valamit románul: te iubesc
Lehet találgatni, mi lehet ez! ;) (nem csalni!)
Nahát milyen közel voltál hozzám (Csíkszereda).Gondolom átutaztatok a városunkon.Én is szeretem Homoródon, mi is szoktunk ott néha enni :-) Örvendek,hogy tetszett Székelyföld!!!
Jaj, Mazsi, ezt én már 8 éve tudom, hogy mit jelent, nem csalok!
A pacit úgy bírtam ki, hogy nagyon féltem tőle és nem sikerült ezt az érzést legyűrni. És tényleg gyönyörű minden, neked is látnod kell! Az áfonyás palit azért csak kóstold meg, hoztam áfonyalekvárt neked is. :-)
Ottis, hogy "örvendek", azt is csak ott mondják ilyen szépen! És igen, nagyon tetszett!
Persze, hogy voltam Csíkszeredában, nem is csak átutazóban, hanem találkoztam ott egy nagyon magas nagyon kék szemű sráccal és együtt kávéztunk a színház büféjében. Ő fog nekem munkát keresni, ha átköltözöm. :-)
rendben, a kedvedért megkóstolom az áfonyás lekvárt :)
A magas kékszeműhöz meg ne te menj, hanem hozd ide!!!! vihi
egyébként nagyon helyes, hogy már 8 éve tudod ezt a szót!!!el is vártam!:D
Köszi! Szerintem ízleni fog! és hoztam még neked fenyőmézet, juhtúrót, kecskesajtot, juhsajtot...
Az a szép magas kékszemű kicsit túl szelíd hozzád, de ha idejön, megismerkedhetsz vele! :-)
hmmmmm micsoda finomságok....és gondolom ez csak a jéghegy csúcsa!!:D (REMÉLEM!!! :D)
akkor majd megismerkedünk, ha jön! :D
oké!
Drága Tesó! Nagyon szépen köszönöm a köveket,nagyon szuperek, formásak olyan kövesek, azé az eggggyé meg ne rinyálj, nem haragszom :)
Csodaszép minden és már szervezhetitek is a következő túrát! LÁTNI AKAROM EZTET ÉN IS!!!!
Bodrit mé nem hoztátok haza nekem?!
Azt jelenti, szeretlek!! :)
igen! remélem nem csaltál! :P
Óóóóó, mindenki tudja, mit jelent? :-)
Segebaga, biztos is, hogy menni fogunk. Örülök, hogy tetszenek a kövek, egyet én is megtartottam, kitettem ide az erkélyre a virágok közé és amikor rásüt a nap, olyan vakító hófehér, hogy szinte szikrázik. Ez azért meglepetés, mert ahonnan hoztam, ott sötétszürke színe volt, talán azért, mert abba őhozzá már nem jutott el a napsugár, olyan mélyen volt! :-)
Zokni! Bodri tényleg neked való kispajti lett volna, bocs hogy nem jutott eszünkbe!
Hú Andi, fantasztikus.. Még így képek alapján is feltölt:) az áfonyás csoki meg isteni :) Azt hiszem Erdély hamarosan nálam is úticél:)
Bodjiiiiiiii!!!!! :D
De jó, Marcsi, örülök, hogy ízlik a csoki! És az újságokat se felejtsd el átlapozni a nagy idegeskedésed közepette, mert tele vannak hirdetéssel! :-)
Akkor lehet áttesszük a székhelyet?:)
Igen-igen-igen! Én benne vagyok!!!!
Lehetne kérni, (sőt mi több örvendenék), hogy a Sóbányában legyen az iroda. Ottan elmúlna a sok nyavajám, Zokninak is jobban menne a légzés és akkó megszbadulhatna a "Dártvéder" jelzőtől és persze, hogy átigazolhassak :) Vagy, mint vendégmunkás legalább nyáridőben :):) Isteni kávékat főzök a vizet meg csak úgy fakasztanám, az őrzés-védés megoldva :):), no és társaságnak sem lennék(lennénk) utolsók.
Fel vagytok véve! :-)
Ez egy szép álom :) de nagyon jó lenne:)
Megyek is, álmodozom róla egy kicsikét!
Én is ott voltam, VELE....,mindenhol!
Sokszor bejártam már ezeket a szerintem is csodás helyeket, de most még valahogy jobban megérintettek!
Andi,CSODÁS ember!!!!!!
( Te iubesc, mult-mult de tot!)
Tesókám biztosan nem csalt, szerintem ő is tudja már egy ideje, mit jelent! :) Egy bennfentestől.
Andi, gyönyörű helyeken jártál, még így képeken is megérintett engem a hely varázsa. Nem csodálom, hogy beleszerettél.
Mikor mész legközelebb? :)
HOLNAP! :-)
osztályfőnöki dicséret a szép, részletes, fényképes beszámolóért!
Andiiii:) jövő szerdáig még kérlek neeeeeeeeeeeeeeee:)
vagy vigyél engem is!
Persze, hogy viszlek!!!! :-)
Marcsi, viszont jövő szerdán muszáj lesz elengedned!!!! ha nem is erdély miat.....:P
Már elengedtem Mazsikám:) sőt ha szerdán azok a bizonyos szervek úgy ítélik meg, hogy jól dolgoztunk, akkor csüt és pénteken is el van engedve:)
Mazsi ezt már nem fogja megtudni, mert elindultak hazafelé egy kis new yorki kitérővel, így legalább majd én leszek a meglepetés! :-)
Névtelen, már válaszoltam neked, de nem vette be a rendszer: köszönöm! :-)
mazsi mindent megold és mindenhonnan netközelbe kerül, de azért meglepődöm, jó? :D
egyébként ééééjjeeeeeen! :)
A nevem Bond. Mazsolla Bond. :-)
:D:D
GYEREMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁRRRRRR!!!!!
bennem is ugyanez van!
MENJÜNKMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁR :D
Megjegyzés küldése