Viki káposztasalátája az augusztus 20-i lakásavató (tető)teraszpartira

 

Isteni volt a teraszparti, Viki saslikot készített, és hozzá ezt a káposztasalátát, mindkettő nagyon finom volt. Én vittem a szokásos sajtos rudat (a képen), meg a legújabb kísérletemet, a sima, a sült paprikás és a sültpaprikás-csilis hummuszt (ezt hogy kell írni?). A hummuszról és a saslikról sajnos nem készült fotó, de szerintem nagyon jók lettek azok is. Annyira csodálatos egy ilyen tetőterasz, nem véletlenül álmodozom róla már évek óta! És szerencsére kaptam itt egy kis zugot:

Ez az egérlyuk az enyém, és nagy terveim vannak vele: kerti sütögetés, szép növények, hintaágy, hely a függőágyamnak, stb. stb. És egy kis medence se lenne rossz. 

Na de a káposztasaláta receptje Vikitől:

Hozzávalók:

• 1,2 kg káposzta
• 3 közepes sárgarépa
• 1 alma (Viki kinyomta a levét reszelés után, és szerinte lehetne kettőt is tenni a salátába)
• 1 nagy fej hagyma (ezt is kevesellte Viki, szóval lehet több)

Mindent felaprítunk vagy lereszelünk, és összekeverjük a zöldségeket.

Hozzávalók az öntethez:

• egy kis fémtubusos majonéz + 3 evőkanál
• 3 evőkanál mustár
• 3 evőkanál ecet
• 2-3 teáskanál cukor
• 1 nagy pohár tejföl (nem a vödör, hanem a 450 grammos)

Viki megjegyzése, hogy ha több alma megy bele, akkor kevesebb cukor kell. Mindent összekeverünk, és hagyjuk összeérni az ízeket. Saslikot sütünk hozzá, és meghívjuk a családunkat a teraszunkra! Intézünk hozzá tűzijátékot.

A gyönyörű fotókat Szabi készítette természetesen.

Aztán annyira bejött nekem Viki káposztasalátája, hogy én is el akartam készíteni, de végül Csincsilla mézes káposztasalátáját csináltam, mert holnap tesómmal unokabátyámhoz megyünk kertipartira, és a bográcsban készült pörkölthöz ez jobban illik.

Ez kb. 1 kiló káposztából, 1,5 répából, 1 fej hagymából és némi újhagyma zöldjéből készült (szerintem ez így dupla adag), amire 2 evőkanálnyi mézet, 4-5 evőkanálnyi fehérborecetet egy jó adag őrölt köményt (talán mokkáskanálnyit) és 3 kávéskanálnyi sót tettem. Leöntöttem 1,5 liter felforralt, majd kicsit visszahűlt vízzel (Cs. 80°C-osat ír). Azért kellett ennyi víz, mert a só egy kicsit sok lett, de az előző kóstolásnál meg kevés volt. Kóstolgatni kell, és igazán finom csak kis állás után lesz. A fehérborecetem csak 5%-os, és szőlőmustsűrítményből és fehérborecetből készült, tehát nem elég savanyú, azért kellett többet használnom, mint a duplája az eredetinek. Ezt a káposztasalátát leszűrve szintén bele lehet tenni Viki öntetébe, ki fogom próbálni hamarosan. Egyelőre csak arra gyúrok, hogy holnap élve átjussak a Rómaira bringával. Olyan meleg van, hogy az erkélyen felrobbant a hőmérőm, mert új helyre tettem, és így egész nap sütötte a nap.

Ez a nyár amúgy tök jó volt, többször volt hideg, mint meleg, de most ilyen vagyok én is:

Pláne holnap leszek ilyen!

Pizzaszósz Mazsi szülinapi bulijára és veszprémi miniszobrok

Pár hónapja kísérleteztem egy pizzaszósszal, de nem írtam be a blogba, mert nem lett jó. Erre Mazsi szülinapi pizzapartiján szembejöttek velem a tökéletes pizzák az ő tökéletes szószukkal (a fenti képen nyíllal jelöltem nektek). Nem értem, minek töltök órákat receptek olvasásával, mikor a tuti receptek itt vannak a közelemben. Izgalmas volt amúgy a buli, mert tesóm sütője épp most adta meg magát. Már jó hosszú ideje sült benne egy pizza, amikor megérkeztem a buliba, de még mindig nyers volt. Kezdett kisebb pánikhangulat kialakulni, de akkor Mazsi és Viki megmentette a bulit azzal, hogy elrohantak az előkészített pizzákkal és megsütötték őket a saját lakásukban és visszahozták tesómhoz. Én kétfélét kóstoltam, és mind a kettő nagyon finom volt: egy szalonnás-sonkás-gombásat és egy spenótosat. Ilyen volt a sonkás-szalonnás:

Tesóm azt mondta, mindig másképp készül a pizzaszósz, de most még gyorsan el tudja mondani, hogy ebben mik voltak a hozzávalók:

• 2 db hámozottparadicsom-konzerv
• 1 mokkáskanál só
• oregano
• pici bors
• 30-40 levél bazsalikom
• mokkáskanál-hegynyi cukor

Ezeket merülőmixerrel összeturmixolta és kb. 6 vagy 8 pizzára volt elég. Gondolom majd megkapom a pontos adatokat. A pizzatészták meg ilyen gyönyörűen megkeltek:

Szabi csinálta a csodálatos fotókat, bár én is vittem fényképezőt, de aztán nem tudtam használni, azt hiszem megöltek volna, ha még fotózgatok, ahelyett, hogy nekiesünk délután 3-kor a pizzáknak...

Napi cuki Penny lesz, akiről kiderült, hogy imádja az olajbogyót. Nagyon fontos, hogy teljes hangerőn induljon a videó!

Szeretném, ha 1-től 10-es skálán pontoznátok, hogy mennyire cuki ez a hang. Én 10-est adok rá!

Ez pedig Micike sült olajbogyója, marha jól néz ki. Nemsokára megyek Máltára, és akkor megkóstolom én is. Egyébként mikor mondtam neki, hogy Penny videójához beteszem ezt a képet, azt mondta, hogy ő is 10 pontot ad Penny kis cérnahangjára! Eddig még csak 1.000.020 pontja van! Szavazzatok!

Én pedig végre eljutottam Veszprémbe, és megkerestem a három miniszobrot. Évával mentünk egy 2 napos wellness nyaralásra. Csak azért volt wellness, mert vittük a bringákat szokás szerint, és ez a Veszprém 7 dombra épült városka. Szeretném megkérdezni az építőket, hogy ezt miért csinálták? Jó kis edzés volt a sok dombot megmászni bringával.

Már az odautunk is elég kalandosra sikerült, azzal kezdve, hogy előző este iszonyúan eláztam bringával egy nagy viharban, de annyira, hogy nem száradt meg a szandálom a másnapi indulásra. Aztán a Déliben kiderült, hogy a kinézett vonatunk nem tud bringát szállítani (mert rossz az a vagon), így aztán másfél órát üldögéltünk az undorító koszos pályaudvaron, folyamatosan nagyon szégyelltem magam. Ide európai emberek is érkeznek! Nem ciki ez nekünk? Na mindegy. Másfél órás várakozás után olyan vonat indult, amire nagyon nehéz felküzdeni a bringát, egy nagyon meredek lépcsőn kell felvinni és nagyon keskeny a nyílás is, hogy ha lehet, beakadjon a kormány, és visszazuhanjon az ember vele. Ezután fel kell akasztani egy kampóra a százkilós bringákat. Itt lett egy kis szerencsénk, mert segített egy férfi. Aztán egy európai állampolgár nem igazodott ki a szörnyűséges jegyvásárló automata logikáján és csak helyjegyet vett, menetjegyet nem. Nem volt nála elég készpénz, de persze a kaller terminálja nem működött. Nem mondta, hogy elnézést kérünk, nem kell fizetni, mert a MÁV nem biztosítja a fizetéshez a feltételeket, hanem hosszan küzdött a terminállal, majd egy másik utazóval is, mire egy harmadik utazó beszólt (aki heti 5 napot utazik vonattal), és akkor elkezdődött az üvöltözés. Szörnyű volt. 

Végül megérkeztünk, ugyanaz a fickó, aki a felszállásnál segített, a leszállásnál is jött segíteni. Ettől kicsit helyreállt a lelki békém. Ezután vágtunk neki az első veszprémi dombnak, hogy eljussunk a szállásra, ami nagyon jó volt, egy kertes házban egy apartman, és ki lehetett ülni egy csodálatos teraszra a csodálatos kertet nézni. 

E' itt a ker'!

Kis pihenő után nekivágtunk a város felfedezésének. Mindent megnéztünk, és nagyon gyönyörű volt, sokat lehetne róla mesélni, de most csak a miniszobrokat mutatom. Az első szobor, amit megtaláltunk, Ernő az őr. Ő a végvár bejáratánál a Hősök kapujánál áll. Nem olyan picike, mint a budapesti miniszobrok, 30 cm magas és nagyon cuki. Elég komolyan veszi magát. Ő volt a kedvencünk.

A második miniszobor Ödön az utcazenész volt, őt nagyon sokáig kerestük, és emiatt többször kellett valamelyik dombot megmászni bringával, pedig rögtön, ahogy rákanyarodtunk a megfelelő utcára, elmentünk mellette... (a Kossuth Lajos utca alsó részén van.) Elég nagy ő is: 47 cm hosszú, 33 cm széles és 27 cm magas. 

A harmadik miniszobor pedig Leonóra, a kislány és az oroszlán. A leírás szerint ő a jövőt szimbolizálja. Elolvasva a leírást, sem jövök rá, hogy miért a jövőt? Ez a jelen. Bárhol látok embereket, nem a környezetüket szemlélik, hanem a telefonjaikat. Leonóra is azt bámulja, ahelyett, hogy az oroszlánját simogatná. Leonóra 36 cm hosszú, 17 cm széles és 25 cm magas.

A második napon legurultunk Veszprémből Almádiba. Ez egy fantasztikus bringaút, olyan jó, hogy már ilyenek is vannak! Ez az út még azért is nagyon jó, mert 14 vagy 15 kilométeren keresztül csak gurulni kell egy gyönyörű erdőben. Sajnos előtte meg kell mászni mind a 7 veszprémi dombot, én legalábbis így éreztem, mire megtaláltuk a bringaút kiindulópontját. De aztán jött a felejthetetlen élmény, amit még fokozott, hogy az erdőben volt egy hely, a neve A Zöld, ahol lehetett volna fröcsizni, ha nem kellett  volna sietnünk kijutni az erdőből még a vihar odaérkezése előtt. 

Itt egy kis leírás a bringaútról: Veszprém-Almádi bringaút.

És itt pedig A Zöldről: Titkos biciklis pihenő. Ide vissza KELL mennem!

Almádiból Veszprémbe is meg lehet próbálni az utat, de én nem javaslom. Végig emelkedik, bár állítólag nem durván. Veszprémből Almádiba viszont maga a mennyország. A hazaút már szinte tökéletesre sikeredett, mert a Katica nevű vonat jött, amire csak fel kell tolni a bringákat. Imádom a katicákat, és Katicát is, és a tökéletesből csak azért vonok le pontokat, mert a vonat 25 percet késett, ezt nem mondta be az állmáson a hangosbemondó, a vécé nem működött, és a vagonnak néhány ajtaja is le volt ragasztva, mert használhatatlan volt. De ez már nem borított ki, mert annyira jó volt ez a két nap.

Réka répatorta muffinja

Nagyon szeretem a répatortát, például Csincsilla emlékezetes répatortáját se fogom sose elfelejteni, amit Baka Zsuzsi búcsúztatójára csinált. Több okból is emlékezetes ez a torta, egyrészt azért, mert gyönyörű volt és nagyon finom, másrészt ez az egyetlen közösen írt blogbejegyzésünk Csincsillával. De emlékezetes még amiatt az esemény miatt is, amit abban a bejegyzésben emlegettem, hogy miért nem fogom Zsuzsit soha elfelejteni. Most már le merem írni, hogy mi volt ez: akkoriban készült Toma az érettségire, és sajnos az azt megelőző időben hosszú ideig nem járt tornaórára, mert annyira borzalmasak voltak azok az órák. Úgy kell ezt elképzelni, hogy egy fiúosztály egymással tol ki (nagyon finoman fogalmazva), és persze főleg azokkal, akik nem ügyesek tornából és a labdajátékokból. A tanár pedig nem kontrollálja igazán ezeket az eseményeket. Nem ismerem a részleteket, de el tudom képzelni, és akkoriban is el tudtam, és együtt is éreztem a fiammal. Na és a tanár üzente nekem, hogy meg fogja Tomát buktatni tornából és nem engedi érettségizni, ha nem visz igazolást. Akkoriban műtötték Toma kezét, és a zárójelentést egy kicsit kiegészítette Zsuzsi (szkennerrel, pdf-szerkesztővel, nyomtatóval és egyéb ügyességekkel) azzal a mondattal, hogy év végéig fel van mentve tornából. Így aztán Tomának lett érettségije. Mást nem tudtam kitalálni. Szerintem már elévült ez a bűncselekmény, az eltelt 15 év miatt. Köszönöm Zsuzsi, örök hálám! Kár, hogy nem olvasod.

Visszatérve a répatortára, rengeteg receptet mentettem már el, de még sosem sütöttem, mert a dió miatt a családomban nincs senki, aki segítene megenni. Így meg azért elég félelmetes dolog ez, mert 1.: ha megeszem egyedül az egész tortát, akkor ugye gurulni fogok, plusz az életem hátralévő részében nem tudok ránézni a répatortára, 2.: ha nem eszem meg mindet, akkor minek sütöttem... Nehéz ügy. Ha cukrászdába megyek, akkor néha répatortát szoktam rendelni, de egy cukrászdai süti, már bocsánat, szerintem ehetetlen. Azért megeszem, de akkor is. A legtöbb cukrászdai süti ilyen, bocsit kérek a kivételektől.

Ezt a muffint Réka a tahii (vajon ezt hogy kell írni helyesen?) hétvégére sütötte, és képzeljétek, nincs benne dió! 

Hozzávalók:

• 15 dkg reszelt sárgarépa
• 13 dkg cukor
• 2 db tojás
• 10 dkg finomliszt
• 1 csapott teáskanál sütőpor
• 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
• 1 csipet só
• 0,7 dl napraforgóolaj
• 1 teáskanál őrölt fahéj
• 1 teáskanál őrölt gyömbér
• őrölt szegfűszeg ízlés szerint

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a lisztes keveréket, és simára keverjük. Ezután hozzákeverjük a lereszelt répát. A masszát egyenlően elosztjuk a muffintepsi papírral kibélelt mélyedéseiben, és előmelegített sütőben megsütjük. 

Réka azért nem írt hőmérsékletet, mert neki gázsütője van. És még azt mondta, hogy tett bele egy marék apróra vágott mandulát is. Nagyon finom volt! A cukrot lehet benne egy kicsit csökkenteni, mert jó édes volt (ezt csak magamnak írom, de Réka is mondta).

Itt pedig Zozi nézi a rettentő komolyan fotózást az erkélyen még indulás előtt:

Néva pedig már azután pózolgat, hogy megettük az összes muffint:

A tahi hétvégéről jó lenne még a babsaláta receptjét megszerezni, de Anna azt mondta: recept? hahaha! 

Ajvár - és Tahi hétvége 2023. július 22-23.

 

Nem tudtam jó fotókat csinálni a tűző napon, és ezt most jókor írom, mert épp ebben a pillanatban a fázósak teljesen szét vannak fagyva. 21 fok lett a lakásomban mára, hurrá! Az újonnan örökölt vastag, plüss, csillagokkal és masnival díszített pizsimben ülök a gépnél és kicsit fázom én is, de nem csukok be semmit! 

Ezt a finom házi ajvárt is a Tahi-buliba készítettem még múlt héten, és mártogatósnak gondoltam, de lehet kenyérre kenni vagy sült húsok mellé is jó. Minden verziót kipróbáltunk Tahiban. Mártogattuk kenyérrel, focacciával, zöldségekkel (répával, uborkával) és tortillachipsszel is, sőt még sült hús mellé is ki lehetett próbálni. 

A legtöbb receptben azt írják, hogy a fokhagymát is meg kell sütni héjában a paprikával és a padlizsánnal együtt, de én akkor még nem tudtam, hogy ajvárt is fogok készíteni, így aztán a fokhagymasütés elmaradt, csak a 3 padlizsánt és a 8-9 db kaliforniai paprikát sütöttem meg (nem mind kellett ide, de háromféle kaja lett belőlük). A sütőt már nem akartam emiatt újból beindítani, úgyhogy fokhagymagranulátumot használtam helyette. Utólag süthettem volna serpenyőben is egy kevés olajon apróra vágott fokhagymát, de rettenetes meleg volt, és rohantam is további dolgaimra, így ezt se csináltam. Így is nagyon finom volt!

Hozzávalók:

• 1 nagyobb padlizsán
• 5-6 piros színű paprika (kápia, pritamin vagy kaliforniai) - nálam most kaliforniai volt
• 4-5 gerezd fokhagyma (héjában megsütve)
• olívaolaj kb. fél deci
• balzsamecet kb. 3 evőkanál
• só kb. fél kiskanál
• bors

A padlizsánt késsel megszurkáltam, és a paprikákkal együtt 180 fokon légkeveréssel. megsütöttem. Ha időben kapcsolunk, akkor velük együtt kell sütni 4-5 gerezd fokhagymát is. Amikor jó fekete foltosra sültek a zöldségek, egy tálba áttettem őket és letakartam, hogy a gőzben felpuhuljon a héjuk és könnyen lehúzható legyen. Megvártam, hogy kihűljenek és mindent az aprítógépbe tettem, aprítottam. Nem kell túl krémesre keverni, legyen egy kicsit rusztikus.

Aznap délután jött értem Réka, hogy légkondicionált kocsival elvigyen gyógyszertárba és a tesómhoz, hogy át tudjam adni neki a napernyőt a másnapi balatoni strandoláshoz, egyszóval megmentette az életemet, annyira köszönöm neki, és az ügyintézések után feljöttünk hozzám a viszonylag hűvös (26 fokos) lakásba kicsit dumálni (Rékánál 33 fok volt akkoriban). Megkóstoltuk a friss ajvárt, Réka nagyon szereti valamelyik bolti változatot, és ezért nagyon érdekelt a véleménye. Kicsi sót elbír még, ezt mondta. Ezért mielőtt Tahiba kivittem volna, tettem bele kicsi sót, és Réka szerint is ekkor lett tökéletes. Az az 5 nap is is jót tett neki, amit a mélyhűtőben várakozott az indulásig. 

A fotózáshoz bazsalikommal díszítettem, amit aztán felaprítva belekevertem. Chilivel csípősíteni is lehet, ha valaki szereti.

Anna meg ilyen gyönyörű kenyereket és focacciákat sütött a mártogatósokhoz Tahiban. Nagyon finomak voltak amellett, hogy gyönyörűek. Szombaton jól elkirándultunk két kutyával a Hétvályús forráshoz, ott addig-addig üldögéltünk, míg ránk nem esteledett és át nem fáztunk egy kissé. Hazafelé Toma csak háromszor esett el, nem tudom miért, talán túl erős volt a gravitáció. Szerencsére semmi baja nem lett. Vasárnap terveztünk felmenni a Vörös-kőhöz, de annyira meleg lett, hogy az megint elmaradt.

A mai cuki ismét Amy lesz. A gyönyörű profi fotók szokás szerint a Win-Win Zone-tól vannak. Emberfotózást nem vállal vajon Lilla? Bár lehet, hogy én nem tudnék ilyen szépen, okosan ülni, feküdni és nézni. 

A Win-Win Zone amúgy egy kutyakiképző iskola, a fotókon jól látszik, milyen okos növendékek járnak oda.

A suli szemlélete itt olvasható, nekem ez nagyon tetszik: 

Így kéne.

Az annyira furcsa, hogy ajvár nem volt még a blogon. Senki nem szereti? Vagy csak nem írtátok be?

Sültpaprika-saláta

 

Kaptam nemrég rengeteg kaliforniai paprikát a boltból, és amikor csomagolták tesómék, egy néni rám szólt: Mindet elviszi???? Fú, nagyon mérges volt, kértem, hogy válasszon, amennyit csak akar, mert a többit nekem kell feldolgozni. Persze a mondat második felét csak magamban mondtam. A néni nem tudta, hogy én csak úgy megkapom, mert kiselejtezték őket. Szóval jó sok volt, valami sérült szállítmány lehetett, vagy nem tudom mi volt a baj velük. A rossz részeket, ha voltak, kivágtam és megsütöttem az összeset néhány padlizsánnal együtt. A padlizsánt ehhez a sültpaprika-salátához nem használtam, viszont sütöttem még két hegyes (nagyon!) erős paprikát is, és abból egy kicsike adag erős verzió készült. A padlizsánok az ajvárba és a padlizsánkrémbe kerültek.

Kiindulásnak ezt a Lila Füge receptet használtam, bár sok másikat is megnéztem és végigolvastam, és igazából az érdekelt, hogy citromot vagy ecetet használnak-e. A citromot választottam most.

Hozzávalók ehhez az adaghoz:

• 3 db paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin)
• 2 db hegyes erős paprika
• 1 citrom leve
• ½ dl olívaolaj
• 1 gerezd fokhagyma

A paprikákat 180 fokon légkeveréssel megsütöttem a sütőben. Lehet sokféleképpen sütni, pl. platnin, gázlángon vagy parázson, persze legjobb a parázson sült paprika. Én most ehhez a salátához 3 db-ot használtam fel, de inkább több paprikával érdemes beindítani a sütőt. Addig kell sütni őket, míg sok fekete folt nem lesz a héjukon. A száruknál fogva időnként meg kell forgatni.

Amikor megsültek, egy tálba áttettem a paprikákat (külön kezeltem az erőseket), és lefedve hagytam kihűlni. A kihűlt paprikákról könnyen lehúztam a héjukat, kiszedtem a magokat. Nagyjából egyforma csíkokra vágtam a paprikahúst. A piros paprikákat egy tálba tettem, a zöld erőseket egy pici üvegbe (némi piros kíséretében).

Egy kis lábosban az olívaolajat, a citromot és a vékonyra szeletelt fokhagymát összemelegítettem, és amikor felforrt, gyorsan levettem a lapról és a paprikákra kanalaztam. Minden paprikát igyekeztem a 

lé alá nyomni. De nem sikerült. Úgyhogy amíg érlelődött a hűtőben, néha megkevertem.

Az erős annyira erős lett, hogy a mellette lévő pirosakra is átragadt az erő. Úgyszólván az erő velük volt.

Egy-két nap pácolódás jót tesz neki, az enyém kb. 6 napos volt, amikor kivittem Tahiba. Anna mondta, hogy még a fokhagymák is nagyon finomak lettek, én ott nem mertem megkóstolni, mert mi van, ha szarul leszek tőle, ahogy szoktam, de itthon megkóstoltam a maradékot, és 1.: tényleg isteni az is, és 2.: nem lett tőle semmi bajom. 

Ilyen állapotában hűtőben kell tartani, és meg kell enni hamar, mondjuk 1-2 héten belül, de vizes dunszttal tartósítható télire is. 

Napi cuki végre megint Amy lesz. Ma nagyon önálló volt, mert jöttek érte és elvitték a napközibe, és amikor hazahozták, meg is etették, így aztán ma az összes gazdit nélkülöznie kellett egészen estig. Amikor Viki hazaért a munkából, ilyen fejjel fogadta őt Amy. (Azt mondja: Hát itt vagy végre, te csavargó? Már megint más kutyákkal voltál?)

Nem tudjuk eldönteni, hogy most örül vagy inkább büszke magára. Aztán még ilyen fejeket is tud, annyira édes! Olyan, mintha mesélni akarna valamit, nem? Itt például azt mondja: Figyelj, Viki! A napköziben az volt, hogy sokat rohangáltam, és játszottam Lufival. 👇

És Lufi folyton barátkozni akar velem. Én is szeretem őt, de kicsit sok már, hogy annyit puszilgat, mindig nyálas lesz az orrom tőle. 👇

Így telibe szokott csókolni. De azért jó volt, és a sok puszit is el tudom viselni, bár én nem vagyok ilyen puszilkodós. Kicsit hiányoztál ám, de jó, hogy itthon vagy! 👇

Ezt ki tudja utána csinálni? 

És akkor most azt kell írnom, hogy a ma késő délutáni/esti bringás ügyintézésünkkor kicsit fáztam. A lábujjam a szandálban begörcsölt a hidegtől. A lakás pedig már lehűlt 23 fokra (tegnap éjszakára vártuk a lehűlést, de becsaptak a meteorológusok megint, végül aztán ma késő délután érkezett meg). Az erkélyen 22 fok van, de sokkal hidegebbnek érezni. Nem tudom Nagymaroson vagy Tahiban milyen idő lehet, de tuti, hogy sapka és sál is kell. Annyira jó! 

További sült paprikák a blogban:

• egyszer kipróbáltam a rántott paprikát, és úgy emlékszem, nagyon finom volt,
• itt meg Csincsilla csinált erdei gombás rizst sült paprikával, és nagyon menő fázisfotók vannak a paprikáról, így kell ennek kinézni tényleg.

Régebben tettem el sült paprikát télire is, igaz nem sokat, csak éppen hogy, de nem találom a blogban, ezt valahogy nem értem.

Baba ganoush (vagy baba ghanoush) - a közel-keleti padlizsánkrém

 

Tahiban voltunk megint az előző hétvégén, és oda készült néhány újdonság, amikre már olyan régóta vágyom. Annál sokkal több tervem van, mint amit meg tudnék egyedül enni, ezért mindig áldozatokra várok. A mostani áldozatokra Tahiban csaptam le ismét. Készült ez a libanoni padlizsánkrém, sültpaprika-saláta és ajvár. Sajnos a terülj-terülj asztalkáról most nem tudtam képet csinálni, mert lemerült a fotósfelszerelésem. Réka csinált néhány fotót másnap a maradékokról, hogy segítsen, de minden képen van valaki, úgyhogy azokat nem teszem ide, viszont tök jó, hogy segítenek felidézni, hogy mik is készültek most hétvégén. Mert szokás szerint rengeteg mindenféle finomság volt. Anna sütött valamilyen disznóalkatrészt lassú tűzön, ahogy múltkor az oldalast, és csinált zsályás fehérbabsalátát, pesztót, körözöttet, és folyamatosan érkeztek a különféle formájú és fűszerezésű frissen sült kenyerek és focacciák. Az egyik kenyér különleges tulipánformát kapott, az utolsó szállítmány készítését megpróbáltam Toma telefonjával lefotózni, de egy kivétellel mindegyik képbe belelóg az ujjam:

A fiúk nem ettek belőle, mert szerintük ez nem tulipánforma. Szerintem meg ne igyanak annyit!

Réka pedig hozott egy nagyon finom ecetes szilvát, amit nem ő készített, de nagyon finom volt, főleg, miután megsóztuk, mert akkor lett tökéletes. És sütött egy isteni répatorta muffint, ami nem volt tele dióval, ezért majd kipróbálhatom a családomon is. Megvan a reci, hamarosan azt is megírom, úgyis olyan sokszor kell répát menteni a boltból. 

A padlizsánkrém pedig úgy készült, hogy múlt hétvégén (a legnagyobb melegben) megsütöttem a padlizsánokat a sütőben 180 fokon légkeveréssel. Azzal kell kezdeni, hogy késsel több helyen meg kell szurkálni, és utána addig kell sütni, amíg kemény, és itt-ott fekete nem lesz a héja. Többször be kell nyúlni a forró sütőbe, megforgatni a padlizsánokat, hogy minden oldaluk lehetőleg jól megsüljön. (Ehhez az kell, hogy szeressük a padlizsánkrémet nagyon!) Ez kb. 30 perc, közben lehet beszélgetni Micikével a Messengeren. Őt nem zavarja, ha időnként felugrálok megforgatni a padlizsánokat. 

Amikor megsültek, áttettem őket kicsit csöpögni és hűlni egy szűrőbe, amit egy tálba állítottam. A kihűlt padlizsánokról lehúztam a lila héjukat és egy dobozban betettem a mélyhűtőbe őket, hogy indulás előtt összeállítsam majd a padlizsánkrémet.

Jó név ez a baba ganoush neki, csak nem lehet megjegyezni. Volt itt minden, Rékával sziporkáztunk: baba gulyás, mama gulyás és a többi, ami nem jut eszembe.

Hozzávalók:

• 2 közepes padlizsán megsütve, héjatlanítva, jól lecsöpögtetve
• 2 evőkanál tahini
• 3 evőkanál citromlé
• 2 (vagy inkább több!) evőkanál olívaolaj
• 1 gerezd fokhagyma apróra vágva
• ½ teáskanál só
• kicsi bors

A mélyhűtőből elővettem a padlizsánt és megint szűrőbe tettem, ott olvasztottam fel. További levek csöpögtek ki belőle. (Lehet frissen sült, lecsöpögtetett és héjatlanított padlizsánnal is innen folytatni, nekem előre el volt készítve.) Mindent az aprítógépbe tettem, és krémes állagúra pürésítettem. Kétszer tettem még hozzá további 1-1 löttyintésnyi olívaolajat, mert úgy éreztem, jó lenne. Amikor elkészült, áttettem egy tálba és díszítettem.

Hozzávalók a tálaláshoz:

• friss petrezselyem apróra vágva
• kicsi füstölt pirospaprika
• olívaolaj

A tálban árkokat készítettem a padlizsánkrém tetején, és az olívaolajat ráöntöttem. Megszórtam végül a füstölt paprikával, és ollóval vagdostam rá friss petrezselymet. Tahiban friss kenyérrel, focacciával, bolti tortillachipsszel, zöldségekkel ettük.

Frissítés! Készült egy második baba ghanoush is pár hónappal később, és az sokkal jobban sikerült szerintem, érdemes azt is kipróbálni. Az abban különbözik hogy jó hosszú ideig csöpögtettem a sült padlizsánokat, hogy minél kevésbé folyós legyen majd a krém. Meg a fűszerekben is, de szerintem nem emiatt lett az jobb.

Itt pedig a napi cuki rovatban Winston bemutatja, hogy szoktam dolgozni ebéd után. Nagyon nem bírom a meleget, és kábé ezt szoktam előadni én is. 

27 nap van még augusztus 20-ig. Tesóm már zokog. Én kezdem úgy érezni, hogy túl fogom élni ezt a nyarat is. Winston velem van!

További padlizsánkrémek a blogon:

• egy 2008-as próbálkozás tőlem fokhagymával, kefirrel,
• Kata-féle padlizsánkrém 2009-ből fokhagymával és hagymával,
• egy 2010-es próbálkozásom kecskesajttal,
• Csincsilla 2017-es tésai padlizsánkréme,
• és egy fokhagyma nélküli próbálkozásom 2022-ből, pici majonézzel, vöröshagymával, én ezt szeretem a legjobban.

Karamellizált meggymártás - és ez megint egy Ottolenghi recept

Ez a karamellizált meggymártás az új kedvenc szakácsom, Ottolenghi receptje, de én nem nála találtam, hanem chili & vaníliánál. Az is egy tervem a nyugdíjra, hogy az érdekes Ottolenghi recepteket kiszótárazom és megcsinálom. Ehhez elég sok idő kell nekem, de az most nincsen sajnos. Ezért most azokat próbálom ki inkább, amiket megtaláltam magyarul. A desszertes szakácskönyvét nem vettem ki a könyvtárból, mert az édességek nem annyira izgatnak, de azért ez a karamelles meggy nem hagyott nyugodni, mióta megtaláltam. Aztán utolsó utáni pillanatban kaptam fél kiló meggyet a legutolsó szállítmányból. 

Hozzávalók:

• ½ kg meggy (lehet mélyhűtött is)
• 4 dkg cukor
• ½ citrom leve (és héja, ha sikerül biocitromot szerezni. Nekem nem az volt, ezért bolti szárított citromhéjat használtam)
• 2 szem szegfűszeg
• 2 szem szegfűbors
• 1 evőkanál étkezési keményítő
• 2 evőkanál víz

Egy kicsike lábosban a cukrot elkezdtem melegíteni 3-as fokozaton a kerámialapos tűzhelyen.

Lényeg, hogy nagyon alacsony hőfokon karamellizálódjon, és nem szabad kevergetni, legjobb, ha egyáltalán hozzá se nyúlunk, de ha nagyon muszáj, akkor picit az edényt lehet mozgatni. Nem hittem el, hogy működni fog, de tényleg nem égett meg.

Amikor ilyen szép borostyánsárga lett a cukor, akkor a kimagozott meggyet rádobtam. Ekkor a karamell a peremeken megkeményedett és odaragadt a lábos aljához. Nagyon nyűgös lettem, de a recept szerint a további melegítéstől beleolvad majd a karamell a meggybe, és ez is igaznak bizonyult, bár elég sokat kellett várni rá. Szóval a karamellre ment a meggy, a citrom, a citromhéj, a szegfűszeg és a szegfűbors. 15 percig lefedve főztem alacsony fokozaton, amíg jó sok leve lett a meggynek, majd szűrőkanállal kiszedtem a szemeket egy tányérba. Az étkezési keményítőt két evőkanál vízzel elkevertem és besűrítettem vele a visszamaradt meggylevet. 

A meggyszemek között megkerestem a fűszereket és kidobtam. Amikor a meggy és a leve kihűlt, a kettőt összekevertem.

Főztem hozzá 3 dl tejből tejbegrízt, de tehettem volna túrógombócra, palacsintába, tejberizsre, vaníliafagyira, zabkására vagy sűrű görög joghurtra (labane).

Na, és ma tényleg lehűlt a levegő, egész nap jól lehetett bírni az időjárást, persze én nem ilyenkor megyek bringatúrára, hanem a tűző napon, de mindegy, mert otthon is fincsi, ha nincs kánikula. Az előbb még egy kis vihar is érkezett, és akkorát dörgött, hogy majdnem összecsináltam magam. Megijedt Winston is nagyon!  

Még a végén tesómnak lesz igaza, hogy csak hisztizek a meleg miatt, pedig nincs is olyan nagyon meleg.

A maradék meggymártást két kicsi üvegbe tettem, és szívesen adnám annak, aki megkóstolná. Elég finom lett, de nem érzem külön a karamellizált cukrot benne, ahogy ígérték, de nem baj, így is nagyon jó. Ahogy állt és hűlt tovább, egyre jobban éreztem viszont a citromhéjat benne. Állítólag hűtőben 3-4 napig áll el, nem értem miért csak addig, de legfeljebb beteszem a mélyhűtőbe. 

Én most Tahiba megyek a hétvégén, nem a meggymártást fogom a legjobban kívánni asszem...

Stahl-féle toszkán bableves

Szegény Tomával kísérletezgetek mostanában, ő csak jön, hogy egyen egy jó kis rántott húst, de aztán valami furcsaság lesz a menü. Persze nem így van, mert mindig megbeszéljük, és ő választja ki, hogy mi legyen, és annyira hálás vagyok neki, hogy amint megérzi, hogy mennyire szeretnék kipróbálni valamit, rögtön azt választja. Itt most az volt, hogy az angol reggeliből megmaradt egy fél konzervnyi paradicsomos bab, ezt betettem a mélyhűtőbe, és kinéztem hozzá ezt a toszkán bableves receptet, hogy majd ebbe felhasználom. És így is lett. Szerintem nagyon finom leves, de nem lehet belőle keveset csinálni, mert annyi hozzávaló van, és ha mindegyikből csak egy kicsit teszek, akkor is lesz már vagy 2 liter leves.

Hozzávalók:

• 10 dkg bacon szalonna
• 1 sárgarépa
• 1 fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1/4 darab zellergumó
• 2 szem krumpli (negyed kilót írt a recept, nekem ez 300 gramm körül volt)
• 1/4 kg kelkáposzta (nekem egy pici fej volt, 300 gramm körüli ez is)
• 2 kis doboz fehérbabkonzerv (nekem 1 fehérbab volt és fél paradicsomos bab)
• 1 evőkanál olívaolaj
• 1 evőkanál sűrített paradicsom (plusz még egy, ha úgy érzed, én úgy éreztem)
• 3 babérlevél
• só, bors, morzsolt kakukkfű
• legalább 2 liter víz (1,5 litert ír a recept, kevés volt)
• tettem bele egy fél húsleveskockát, mert valahogy nem állt nekem össze a dolog, és így lett tökéletes

A szalonnát felkockáztam és egy teflonserpenyőben egy evőkanál olívaolajon kisütöttem a zsírját, hogy ropogós darabkákat kapjak. A darabkákat kiszedtem, a kisült zsírt átöntöttem egy nagyobb lábosba.

A répát, a hagymát és a zellert géppel a nagylyukú reszelővel lereszeltem. Lehet kézzel reszelni a nagylyukú sajtreszelővel is. (Én féltem az ujjaimat, mindig történik valami baleset, amikor ilyen kemény cuccokat kell reszelni.) A fokhagymát apróra vágtam. A szalonnazsíron megpirítottam egy kicsit a lereszelt zöldségeket és a fokhagymát. Sót és borsot is tettem rájuk. A receptben az van, hogy párolni kell, én inkább pirítottam. Felöntöttem másfél liter vízzel, és sorban, ahogy készültek, dobáltam bele a vízbe többi zöldséget is: a kockákra vágott krumplit és a csíkokra vágott kelkáposztát, majd beletettem 1 evőkanál paradicsompürét és később még egyet, mert kevésnek éreztem. Hozzáadtam a babérlevelet és a kakukkfüvet is és újból sót és borsot. És még egy kis vizet, mert ekkor főzeléknek tűnt a leves. Főztem kb. 20 percig (a recept fél órát ír, de annyi nem kellett), és ekkor a leveshez adtam a jól lemosott fehérbabot, és a paradicsomos fehérbabot, amit Toma villával pépesre nyomkodott. Ez volt a sűrítőanyaga a levesnek. (Az eredeti receptben is az egyik konzervet egyben, a másikat összenyomkodva kell a leveshez adni). Még 10 percet főztem.

Hozzávalók a tálaláshoz:

• a korábban megpirított szalonna
• 1 csokor petrezselyem
• 1 gerezd fokhagyma
• pár szelet pirított kenyér
• esetleg tejföl

Tálaláskor kitettem egy kis tálkában a megsült szalonnát, apróra vágott petrezselymet és egy kis tejfölt. A kenyeret megpirítottam, forrón rádörzsöltem a fokhagymát és ezt tettem a tányér aljára. Erre mertem a forró levest, amit megszórtam a szalonnadarabkákkal és a petrezselyemmel. (A recept szerint olívával meg kellett volna még locsolni, ezt elfelejtettem sajnos.) Én még tettem rá egy kis tejfölt is, finom volt. Utána tiramisu volt, amit nem örökítettem meg, mert megint nem lett tökéletes. Most az volt a baj, hogy nem lett elég édes a krém, és még az alsó lapot túlságosan el is áztattam a kávéval. 

A napi cuki pedig egy máltai farm lesz. Micike gyalog jár haza a munkahelyéről, és egy cuki farm mellett visz az útja. Itt szokott találkozni galambokkal, lovakkal és ezekkel a barátságos szamarakkal is. Mindig odamennek a kerítéshez, hogy üdvözöljék Micikét. (Egy másik helyen meg egy kakas járkál az úton néha, teljesen békésen elvan, senki nem bántja.) Itt vannak a galambok:

És ezek meg a nagyon édes szamarak, várják, hátha kapnak valamit. Sokszor persze óvatosan az árnyékban maradnak még akkor is, ha elég csábító, hogy jön arra valaki, aki esetleg hozhat valamit nekik.

Szerencsére találnak elég árnyékot.

Amúgy ez a farm két nagyforgalmú út között van. Amikor Micike videót küldött a romos lépcsőkről, ahol leereszkedik, meg a kőből rakott rommaradványnak tűnő falról, ami mellett elmegy, kicsit aggódtam, hogy miért jár ilyen elhagyatott helyen haza.

De a pár perces videó vége felé már hallani lehetett az autók zaját, szóval mégse volt veszélyben! 

Máltán is meleg van, de itt is, bár tesóm megkért, hogy írjam be a blogba: 2023. július 20-án még nem volt olyan éjszaka, hogy a melegtől ne tudjon aludni. Amint lemegy a nap, a lakásának az az oldala  lehűl, és így ha huzatot csinál, éjszakára kellemes hűvös lesz a hálószobában. Ez persze csak az ő lakására érvényes, az enyémben rettentő meleg: 26-27 fok van. Nem lehet jobban lehűteni az ablakok kinyitásával. De holnap jön valami lehűlés, a max. hőmérséklet 25 fok lesz, délutánra esőt írnak. Jaj de várom!

Voltam bringatúrán: első nap itthonról eltekertünk Olgival Nagymarosra a telkére, ekkor még nem tudtam mérni a kilométert, mert megint gond volt az eszközzel, de olyan 50 km lehetett. A legnagyobb melegben mentünk, majdnem belehaltam. (Most tudtuk csak ezt a túrát megcsinálni, mert táborban van Olgi fia.) De kint a telken már tök jó volt, óriási csend és hűvös volt este, nagyon szeretnék egy telket én is. Este sütögettünk, én hűtőtáskában vittem a lefagyasztott bepácolt husit, ami így egész úton nem olvadt fel, külön olvasztani kellett, amikor odaértünk. Olgi hozott krumplit és édeskrumplit, amit megsütött a parázsban és amikor ettük, leöntöttük petrezselymes joghurttal, nagyon finom volt. Sütött még kápiapaprikát is a husik mellett, hát ez is isteni volt. Nem is tudjátok, hogy egy ilyen kimerítő túra után milyen finom tud lenni minden! Másnap már csak délután 4-kor indultunk, és Nagymarosról eltekertünk Szobra, onnan tovább, és Ipolydamásdnál átmentünk Szlovákiába az új hídon. Helemba felé tekertünk tovább, teljesen forgalommentes úton, majd elérkeztünk egy vasúti átjáróba, ahol az Ipoly belefolyt a Dunába. Itt nagyjából a Duna mellett mentünk tovább, néha eltávolodott az országút, néha közel ment, és egyszercsak le tudtunk térni egy gyönyörű új bringaútra itt a szlovák oldalon, ami a Duna gátjának a tetején vezetett egészen Párkányig. Valami fantasztikus volt meglátni onnan az esztergomi Bazilikát. 

Le is ültünk egy padra a Bazilikával szemben, Olgi szerzett egy-egy hosszúlépést (forintért), majd áttekertünk Esztergomba a párkányi hídon. 

Ez a szakasz 46 km volt. Itt megvacsoráztunk (sajnos csak egy kínai büfében volt kaja, mert a konyha minden nyitva lévő egységben 9-kor bezárt, és ekkor már fél 10 volt). A becsomagolt kínai kajával (ami nem volt jó) visszatekertünk a Dunához, és a partján megettük. Aztán a 22.35-ös vonattal hazajöttünk. Majdnem éjfél volt, mire hazaértem, annyi élménnyel, és olyan fáradtan, hogy ma semmire nem voltam képes, csak alvásra és pihenésre. Nagyon jó volt, megismételjük majd ha nem lesz ennyire meleg.