Tejbegríz 2.

 

Muszáj valamit írnom, csak hogy napozó cukiságokat tudjak mutatni, mert nem lehet kibírni a kánikulát másképp. Volt már tejbegríz a blogon, Csincsilla írta egyedülálló és családos férfiaknak, és valóban ez egy nagyon fontos recept, és semmi újat nem fogok írni róla. Lehetett volna talpas pohárban fotózni, eperrel gyönyörűen feldíszíteni, de épp az a lényeg, hogy ez egy nagyon egyszerű édesség, és erre akkor jöttem rá, amikor pár éve életemben először csináltam. Elég sokáig rettegtem tőle, mintegy ötven évig. 

Furcsa módon, amikor megkívántam pár évvel ezelőtt, akkor valamiért nem a blogban kerestem hozzá receptet, hanem valahonnan kiírtam ezt: ahány deci tej, annyi evőkanál búzadara. Ennyit vagyok képes megjegyezni. Általában akkor készítem, amikor édességet akarok MOST. Levon az értékéből, hogy tejeslábost nem jó mosogatni.

Hozzávalók egy egyedülálló vagy családos nő számára:

• 3 dl tej
• 3 evőkanál búzadara
• 1 evőkanál cukor
• csipet só
• 5 perc

A tejben a búzadarát kézi habverővel folyamatosan kevergetve megfőzöm (persze a csipet sóval), és amikor már majdnem kész, akkor a cukrot is beleszórom és azzal is folyamatosan kevergetem, amíg letelik az 5 perc. Amikor elkezdem melegíteni a tejet, akkor beállítom az órát 5 percre, és eddig még mindig elkészült ennyi idő alatt. 

Átöntöm egy szép tányérba, kicsi teaszűrőn keresztül szórok rá kakaót, és kész. Fotózni viszont nagyon nehéz.

Végre jöhet a cuki Winston, ahogy napozik. Sütteti magát egy kicsit elölről:

Aztán egy kicsit hátulról:

És aztán végre a fejét legalább bedugja az árnyékba. Nem tudom, hogy bírja ebben a fekete bundában ezt a meleget.

Ugyanekkor, pár sarokkal arrébb:

És egy kicsit később, szépen lebarnulva:

Ahogy megláttam ezeket a képeket, Márquez regényeiben éreztem magam, ott szokott a forróságtól így elpilledni minden szereplő.