Pisztrángvacsora Micikével

Mivel valakit mindig kell hibáztatni, mert ugye mi magunk tökéletesek vagyunk, nem hibázunk, hát én most a teliholdra fogok mindent... Habár kár felelőst keresni, mert most nem "csúsztam meg" nagyon (Ildike szavaival).

Micikével gyakran összejövünk valamelyikünknél, istenieket eszünk, iszunk és megváltjuk a világot (hallod, Világ??!!). Mindig akad erre valamilyen alkalom, de ha nem, kreálunk egyet. Ez a mostani buli nem kapcsolódik se szülinaphoz, se névnaphoz, se esküvőhöz, se váláshoz :-), hanem az volt az egyszerű apropója, hogy kaptam Zsuzsi kolléganőmtől Olaszországból egy 2005-ös Chianti Montalbano vörösbort. (Na ez is annyira menőőőő, leírás, hogy 2005-ös ilyen és ilyen bor, de még nem ájulhatok el magamtól, mert szeretném megírni, milyen finomakat ettünk és ittunk.) A másik apropó, hogy szerettem volna valamilyen módon véletlenszerűen beszúrni egyik bejegyzésembe azt a fényképet, amin látszik, hogy már csak milyen kevés tésai szilvalé van raktáron hátha látják az illetékesek. Na ez volt a két apropó, de bejött még egy harmadik, mert a Mesterségek Ünnepére kaptunk belépőt és Besho Drom koncertre akarunk kimenni.

Hát akkor kezdem az elején. Még pénteken ügyesen megnéztük az interneten, hogy a Besho Drom hánykor kezdődik, majd ehhez igazítottuk egész napi programunkat. Fél kilencet olvastam fel valahonnan Micikének, tehát nyolckor indultunk. Mikor odaértünk, éppen a Fabula Rasa zenekar fellépése zajlott, és ez azért volt felvillanyozó, mert ezen a héten már voltunk Szirtes Edina Mókus (Fabula Rasa) és Mitsoura Mónika koncerten, és olyan jól éreztük ott magunkat, hogy azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, vágytunk ennek az élménynek a megismétlésére. Amikor odaértünk, meglepetésünkre pont ők játszottak és mi nagyon boldogok voltunk, énekeltük a már szerdán megismert dalokat, nagyon jó volt! De vártuk, hogy a Fabula Rasa után jön a Besho Drom, amiért mentünk, amikor is a programfüzetből kiderítettük, hogy ők fél nyolckor voltak... Hát sajnos lekéstük.

Amikor hazaértünk, picit fázva, gyorsan kiosztottuk a gyerekeknek a vásárfiát amit Micikével vásároltunk nekik, többek között ehető gumikígyót (kár, hogy nem fényképeztem le, nagyon csúnya volt, de azonnal felfalták), csokival és cukorral bevont mogyorót, majd az aperitiffel koccintottunk négyen.


Mi persze nem mertük kitölteni a kincset érő szilvapáleszt az üveg aljáról, ehelyett a Micike titkos forrásaiból beszerzett finom aszútörkölyt ittuk, a gyerekek pedig áfonyalikőrrel koccintottak, amit anyu hozott nemrég Erdélyből. Jól átmelegedtünk és kezdődött a halsütés.

Két pisztrángot még délután jól megmostam, késsel kicsit megkapargattam, bár ez nem kötelező, mert nincs pikkelye, majd besóztam, borsoztam, citromkarikákat tömtem a hasába. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, erre fektettem a halakat, de előbb egy kis vajat tettem alájuk, majd a hasukba és a tetejükre is. Így várták az estét a hűtőben, hogy hazaérkezzünk a koncertről. Amikor megérkeztünk, azonnal betoltam a 200 fokos sütőbe, majd félidőben megfordítottam mindkettőt.



Egy másik Zsuzsi kolléganőmtől :-) (három is van!) még pénteken azt hallottam, hogy a férje a sült halra szokott készíteni egy öntetet, ami olivaolajba kevert apróra vágott petrezselymből és fokhagymából áll. Hát engem nem hagyott nyugodni ez a lehetőség, természetesen azonnal kipróbáltam, és mit mondjak, a mennyekbe emelte a pisztrángjainkat.



A fokhagymás, petrezselymes öntet és a finom pálinka illata még másnap "reggel" is az orromban volt, és nem is bántam. És ime a különleges olasz bor, aminek a megkóstolására összeültünk:

Köszönöm Zsuzsi ezt a nagyszerű ajándékot, kívánom, hogy sokszor-sokszor utazz Olaszországba :-) (és persze a világ minden tájára, ahová szeretnél)!

Amikor a krumpli is és a hal is megsült, ráöntöttük az öntetet és jóízűen mindent felfaltunk. Nem tudom, miért nem tudtam erről a szép tálalásról egyetlenegy éles képet se csinálni :-)), de talán így is betájolható, mennyire szép volt és finom!

Teli hassal, a koncerttől kapott felemelő élménnyel a lelkünkben, a Chianti és a Cserszegi fűszeres kortyolgatásával, és persze a már említett világmegváltással töltöttük a hátralévő időt reggel fél hétig. Hát, nekem meggyőződésem, hogy ez a boldogság! Csak hát ugye, másnap...