2008. augusztus 5., kedd

Krumplival, paradicsommal és sajttal sült cukkini


Ma végre megjött a következő szállítmány cukkini Tésáról annak ellenére, hogy Csincsilla nem olvasta szemtelen célozgatásaimat arról, hogy elfogyott a készletem. Nagyon köszönöm!

Ezt a kaját ettem Borinál vasárnap a rántott hús mellé és annyira ízlett, hogy amint cukkinit láttam, meg kellett ismételnem. A recept a következő:

Egy 28×20 cm-es tűzálló tálat kiolajoztam olivaolajjal, és annyi nyers krumplit karikáztam az aljára, hogy cserépszerűen lerakva pont befedje a tál alját. Bár Bori nem mondta, én jól összekevertem a krumplikarikákat a tál alján lévő olivaolajjal, de ez meg se látszott rajta, mert nem használtam annyi olajat. Erre tettem az előzőleg negyed-félórára besózott cukkinikarikákat és ezt a réteget megint megsóztam és jól megborsoztam. (Bár ellene vagyok az előre besózásnak, most tényleg volt szerepe ennek, mert a sózástól rengeteg levet engedett a cukkini, amit le tudtam önteni és így nem lett nagyon híg az étel.)

Itt kell megjegyeznem, hogy Borié kevésbé volt borosos, pedig azt mondta, jóóóól meg kell borsozni. Úgy látszik a jóóóól megborsozás mindenkinél más mennyiséget jelent. És a sózással is volt eltérés, mert Bori azt mondta, hogy nem kell külön a krumpliszintet megsózni, de én azt sajnos nem bírtam ki, így hát kicsit elsóztam a kaját. Ezért most kihangsúlyozom: csak a cukkinis szintet kell sózni-borsozni!


A sózott-borsozott cukkiniemeletre jön a felkarikázott paradicsom. Két nagy és két kicsi paradicsom volt, ha jól emlékszem. Ezt úgy tettem, hogy szépen a karikák szélei egymást érték, nem pedig cseréptetőszerűen, mint a krumplit meg a cukkinit (khm, ahogy ez majdnem látszik is a fényképen...).

Amint kész volt a rétegezés, lefényképeztem a remekművet, fóliával szorosan betakartam és betoltam a 200 fokra beállított, de nem előmelegített sütőbe. Bori azt mondta, 20 perc kell neki fóliával, de amikor 20 perc múlva megnéztem, beleszúrtam egy kést, teljesen nyers volt még minden, ezért visszatoltam újabb 20 percre. Nyilván a gázsütő hamarabb bemelegszik, ezért volt elég Borinak a 20 perc.

Amikor az újabb 20 perc is letelt, jó sok reszelt sajtot szórtam a tetejére és még 5 percre visszatoltam fólia nélkül a forró sütőbe, amitől a sajt épp csak istenien megolvadt, de nem pirult és nem keményedett meg.

Forrón felfaltam egy nagy adagot egy szelet maradék sült hússal, de hús nélkül is megállja a helyét vacsorára. A sajt csak úgy olvadozott a számban, és az ízek: hihetetlenül finomak! Lám, a zöldségek saját íze is milyen finom tud lenni!!


Itt próbáltam lefényképezni, hogyan csöpög az olvadt sajt a zöldségekről, de sajnos megint telefonnal kellett dolgoznom, mert a fényképezőgép a gazdájával együtt Debrecenben nyaral, így hát alig látszik valami.

És a desszert kivételesen nem tésai, hanem pomázi termés, az eszméletlenül finom, édes, hatalmas különleges ízű és színű füge:

Tamásnak gratulálok hozzá!

11 megjegyzés:

csincsilla írta...

Ez a bejegyzés végre úgy készült, ahogy kell, legalábbis szerintem.
Andika megfőzte, és hozott belőle egy adagnyit, hogy ellenőrizzem, ehető-e. Utána ment ki a blogra. Szeretném, ha ezentúl betartanánk ezt a rendet.
Eszméletlenül finom, nem is gondolná az ember, sem a leírásból, sem a fényképből. Ma ez lesz nálunk vacsira (pedig nem is kéne ma főzni, még mindig van egy csomó tészta, amiből véletlenül túl nagy adagot főztem).
Isteni. Mármint ez a cukkííni.

Andi írta...

Megpróbálok tesztanyagot félretenni mindig, de kicsit sokan állunk már sorba egy adag kajára... :-)

csincsilla írta...

Miért? ha jól számolom, akkor csak a pesti matusok vannak, az négy darab, a toma(1), meg néha egy-két vendég, nem?

Névtelen írta...

Nagyon jól hangzik mindenképp megcsinálom!! A gyereknek meg eltikolom a piros kerek hozzávalót.. hátha úgy összesül, hogy nem is ismeri fel benne!!
Hurrá tök jó lesz a sültcsirkéhez amivel most lettem kész!
Este jön apuka...

Névtelen írta...

Jaj elfelejtettem megírni hogy bátyuskámtól kaptam sárga cukkinit olyan szép hogy csak na.. na ez lesz az egyik réteg és akkor a színharmónia is meglesz!!!

Andi írta...

Jól számolod Csincsilla, tényleg csak hatan-nyolcan vagyunk átlagban egy adag vacsira, tehát rossz volt a kifogás. A valóság az, hogy irigy vagyok!

Andi írta...

Éva, ha jól sikerült és szép lett a sárga cukkinivel, küldj egy képet, bemutatom a többieknek is!

csincsilla írta...

látom, Andika, kicsit izgulsz a szilvaléd miatt :)
Szóval tegnap megcsináltam egy közepes adagnyit, és fantasztikus lett!!! Két kézzel fogtam magam vissza,hogy ne változtassak a recepten, és tényleg csak annyit nyúltam bele, hogy olajjal épp csak kikentem, és a krumplikarikák tetejibe rámorzsolgattam némi vajat.
Nagyon-nagyon finom lett, kár, hogy túl sok borsot tettem rá, de így is elfogyott az utolsó morzsáig.

Andi írta...

Mi az hogy kicsit? Nagyon!
Miket változtattál volna még rajta? Hadd próbáljuk ki mi is!

csincsilla írta...

Hát, megszórnám kakukkfűvel, frissel.
Meg nem olivaolajat használnék, hanem szalonnazsír-vaj keveréket (szalonnapörcök a négylábúaknak). És mozzarellát tennék a tetejibe.
Még van egy kis maradék cukkíni, lehet, hogy ki is próbálom ma este.

csincsilla írta...

Hát, megszórnám kakukkfűvel, frissel.
Meg nem olivaolajat használnék, hanem szalonnazsír-vaj keveréket (szalonnapörcök a négylábúaknak). És mozzarellát tennék a tetejibe.
Még van egy kis maradék cukkíni, lehet, hogy ki is próbálom ma este.