Tésai ajándékok

Van az úgy, hogy az ember nem tudja se az urát, se a tesóját befűzni a gyümölcszedésre, ekkor előlép az a verzió, hogy a közös konyha(kert)-tulajdonosok kettesben mennek gyümölcsöt szedni. A szilva, a körte, a szőlő, a szeder, a bodza és a többi márpedig érik akkor is, ha nem ér rá senki, és várják sorsuk jobbra fordulását.

Így történt, hogy összeszedtük Kófickát, Zsuzsikát és közös kiscicánkat, Tomcicát, bevágtuk magunkat a kocsiba és irány Tésa. Nagyon szép utunk volt, átmentünk Esztergomon, át a párkányi Mária-Valéria-hídon, Szlovákiában megálltunk egy kicsi boltnál, bevásároltunk finomságokat: csokis nápolyit, óriás ropit, vaníliás tallért és természetesen sört. Nem vagyok nagy sörös, de ez tényleg nagyon finom sör volt!




Rengeteg szilvát szedtünk, elsősorban a cefrés hordókat töltöttük meg, de jutott még egy-egy kosár besztercei (mások szerint berzencei) szilva mindkettőnknek. Megcsináltam a sült szilvalekvárt és a szilvás klafutit Csincsilla receptjei alapján, a szilvás gombóc pedig még vár még sorára.

A sült szilvalekvárt azt hiszem elrontottam, mert talán eggyel kisebb tepsiben kellett volna sütni és egy kicsivel kevesebb ideig, mert elég sok szilva egyszerűen kiszáradt, összeaszalódott. A jól sikerült részek viszont isteniek lettek. Két üveggel sikerült eltennem belőle, most a dunsztban alukálnak.

A szilvás klafuti viszont mondhatom, hogy tökéletesre sikerült! (Mazsi ne idegesítsd fel magad, mert jön a te adagod is!)



Hoztam még egy kis kosár bodzát, mert bodzalekvárt még sohasem csináltam, viszont ettem már Dominál. Fel is hívtam, hogy van-e valami tudnivaló a bodzáról, és azt mondta, hogy ő szederrel szokta vegyíteni, de nagyon finom lesz úgy is, ha csak önmagában a bodzát főzöm be. Nagyon érdekes, különleges íze van, elsőre inkább azt mondanám, hogy nem ízlik, de aztán amikor lenyelem, kis idő elteltével érzem, ennék még belőle, mert van egy kellemes utóíze is. Hát, nem tudom, az idő meg a családom majd eldönti, hogy teszünk-e még el bodzalekvárt.



Rengeteg körte is termett, de én nem körtelekvárt, hanem befőttet akartam belőle készíteni. Megpucoltam, felaprítottam körülbelül 5 kiló körtét, ecetes vízben várakoztak, amíg annyi össze nem gyűlt, hogy a szirupba beledobjam, egyet rottyantsak rajta, majd forrón az üvegekbe szedjem, színültig töltsem sziruppal és lezárjam az üvegeket. A szirup: 2,5-3 liter víz, 1-1,5 kg cukor, kicsi szegfűszeg, fahéj összefőzve. A szegfűszeget és a fahéjat kiszedtem a szirupból, mielőtt a körtéket beletettem volna, mert tavaly a barackbefőtteknél ezt kihagytam, ezért csúnyán megbarnultak.

Amikor minden üveget megtöltöttem, a lábosok aljára vizet töltöttem, ebbe állítottam a forró befőtteket és 10 percig gyöngyöztettem őket. A vízben hagytam kihűlni. 13 üveggel lett.

A mosolygós körték gyönyörű korondi gyümölcsöstálamban, és a varázslatosan szép befőttek:

Szedtünk még patiszont, sóskát, mángoldot, petrezselymet, snidlinget, mentát. Nagy ötlet volt Csincsillától, hogy ott gyorsan pucoljuk meg a sóskát, mert a maratoni befőzés alatt egyszerűen csak meg kellett mosni, kicsi olivaolajon megdinsztelni, behabarni és kész is volt a vacsorám.

Köszönöm Tésa (és Csincsilla) ezt a rengeteg finomságot! Jövök még a szilvás gombóccal, a patiszonnal és a finom fűszerekkel készült meglepivel!